Livius atya s társai misszióját az angol kormány küldte ki a Tüzföldre.
A missziónak nemcsak egyházkulturális, de állam
politikai célja is volt, nem-e volna érdemes az egy
kor ott feloszlatott angol gyarmatot újra megala
pítani ?
A múlt század végén ugyanis az amerikai szára
zulat e legdélibb archipellagusa britt birtok volt.
Legalább is úgy állott a dolog, hogy a Tüzföld egyik legnagyobb szigetén, a Staates Islandon angol gyar
matot alapítottak, Hopparos név alatt.
Hopparos pár évtizedig virágzó telep is volt. Erő
sen körülbástyázott kolónia; jól megvédett a benn
szülött pesherah-maorik ellen, kik olykor falkánkint támadtak a telepre, de mindannyiszor véres fővel verettek vissza.
A bálnahalászat akkor élte virágkorát. Ezernyi hajó cirkált itt ezeken az elhagyott s különösen a 80 mértföldnyi hosszú Magelhaens-szorosban, mely a tüzíöldi archipellagust Délamerikától s illetve a patagoniai löldnyelvtől elválasztja, nyüzsögtek e ten
geri szörnyek óriás csoportokban.
Valóságos kincsesbányája volt akkoron a Tüzföld az angol tengeri kereskedelemnek s ezt jó sokáig titokban is tudták tartani. Nem restelték a rémséges hosszú tengeri utat a keleti földtekére, hogy igy a bálnahalászatra induló hajók az ázsiai tengerekre látszassanak indulni, melyek aztán a Jóremény foká
nál lekerülve, a Tüzföld tengertájaira kalandoztak le s onnan bő zsákmánynyal rakodtan, ismét Ázsia irá
nyából kerültek haza.
A holland, francia és portugall bálnahalászok nem tudták elképzelni, hogy lehet a forró égöv vizein ily sikeres bálnahalászatot rendezni. Megkísértették ők is. A Mozambique-csatornától s Madagascartól keletre, beözönlötték az egész Levante tengereit; itt-ott költ
séges telepeket is rendszeresítettek — mind haszta
lan. Bálnáknak természetesen hire sem volt itt e meleg tájakon, mit a furfangos angolok azzal paro
dizáltak, hogy újságjaikban egész komolyan tárgyal
tak a felett, hogy a Levante vizein a bálnák soha sem jönnek a tenger felszínére levegőért s hogy. az
ő hajósaik titkát bírják a bálnáknak viz alatt való halászatára. 1808-ban azonban kisült a turpiság.
Van der Rotten holland kapitány feltette magában, hogy rányit az angol kollegák titkára. Éjjel-nappal sarkában volt piczike brigg-hajójával egy angol bálna
haj órajnak s nem kevéssé bámult, mikor ezt a Jóre- mény-fokától a roppant Atlanti-oceánon át, lekerülni látta a délnyugati vizekre.
Hetek teltek bele s egyszer csak azt vette észre, hogy szárazföld közelben áll meg a hajóraj. Tűz
hányóiról gyanította, hogy ez a Tüzföld. Számításai is ezt igazolták.
Van der Rotten kapitánynak majdnem az életébe került ez az expedíció. Az angolok ugyanis észrevet
ték végre a kémhajóját és eszeveszett hajszát tartot
tak rá. Szerencsére a holland brigg rendkívül gyors vitorlázó volt s Van der Rotten megmenekült. Már a következő évben száz meg száz konkurrens hajó je
lent meg a tüzföldi vizeken s az angolok elvesztették kedvüket a tüzföldi teleptől, amelynek fentartása amúgy is roppant áldozatukba került.
Hopparos igy lassankint elvesztette jelentőségét.
Az angolok utóbb kivonták belőle őrségeiket; az ár
ván maradt néhány telepes hazaszéledt; a pesherahk pedig nekiestek a bástyamüveknek s azokat földig lerombolták.
A Tüzföld tizenegy nagy és harminchat kisebb szi
getből áll. Ezeket a Magelhaens-csatorna különíti el Patagoniától, Dél-Amerika legdélibb csúcsától s e sze
rint az 52—56 déli szélességi s a 46—58 nyugati hosszúsági fokok alatt feküsznek.
Kiterjedésük majdnem tizenöt ezernyi négyszög- kilometer s a kultúrának vajmi csekély nívóján álla
nak. Benszülöttei, a pesherah-maorik örökös ellensé
geskedésben vannak a még vadabb s vérszomjas pa- tagóniai törzszsel s ezek, bár számuk alig rúg többre tizenkétezernél, gyakran csapnak át canoe-iken a Tüz- föld úgynevezett főszigetére, King-Carl-Southlandre, hol aztán kölcsönösen pusztítják egymást heteken át — míg mind a két fél belefárad.
ügy a fősziget, mint az ezt környező szigetcsoport az első tekintetre kellemetlen benyomást tesz az emberre. A természet rideg képet tár mindenütt a szemlélő elé. Az égbenyuló kialudt vulkán-csucsok ormait többnyire hó födi. A kiégett kráterek oldalai tele vannak mélységes, tátongó szakadékokkal; a la- pályosabb hegyoldalak alját szűk tengeri öblözetek csipkézik ki.
A keleti részen fekvő szigetek, melyeket az európai hajók a Csendes-óceánra való útjukban megkerül
nek, különösen bizarr alkotásnak. A hegyeket alig borítja itt-ott egy-egy satnya erdő; ám e szárazulatok bensőjében buja a tenyészet, gazdag reviert nyújtva az ezernyi guanaco-falkáknak.
A Tüzföld hegyeiről fogalmat nyújt azok magas
ságának átlaga. A kúpok 3500 lábnál ritkán alacso
nyabbak s ezeket rendszerint 1500 lábnyi magasságig borítják az erdőségek. Vannak azonban sokkal maga
sabb hegykupok is. így például a Darwin-ról neve
zett csúcs 6380 lábnyi s a Sarmiento 6460 láb magas.
A benszülött maorik vadsága miatt csak bajjal
le-heteit az egyes szigetcsoportokat megközelíteni s tényleg, a Hopparos-telepen kívül eddig újabb koló
niát létesíteni nem sikerült.
Magát a legszebb részt, a viruló flóráju s igen kes
keny Beagle-csatorna partvidékeit is, mely a főszige
tet a többi szigetcsoportól 84 kilométernyi hosszú
ságban elválasztja, csak 1830-ban fedezték fel angol hajósok s az azt környező Navarin, Hoste s Hardy- félszigetet, melynek legdélibb fokát «Hamis Jóre- mény-fok»-nak nevezték el, valamint'a Gordon, Lon
donderry s Steward nevű apróbb szigeteket tényleg birtokukba is vették — bár csak «in effigie», mert a kiszállást, noha többszörösen megkisérlették, a vadak
tól nem erőszakolhatták ki.
A tüzföldi szigetcsoportozat többi része, melyet a benszülöttek vagy kevésbbé, vagy pedig éppen nem is laknak — inkább ismert már. Számos sziget a ten
gerészek által fel is méretett. így pl. a Dawson-sziget 110 Q kilométer; Clarence 250 km.; Wollaston 46 Q km., a Hermiták csoportja, mely számos — alig né
hány kilométernyi területű — szigetecskéből áll s a csodás alkotásu Hoorn, melytől az amerikai déli vég- csucs a Hom-fok elnevezést nyerte: egyetlen IV2 kmtnyi különálló bizarr sziklatömb, mely 500 lábnyi magas s a tengerárból függélyesen kiemelkedő szikla
falakat képez.
Staates Islande-ot a Lecllaire-csatorna választja el a főszigettől; a legvédettebb valamennyi sziget kö
zött s valószínűleg épp e tulajdonsága miatt építet
ték fel az angolok egykor Hopparost. A csatorna vi
zén ugyanis nagy hajóval egyáltalán lehetetlen a köz"
lekedés. A viz alatt lépten-nyomon éles sziklagerin
cek lappanganak, melyek a legerősebb építésű vas
hajókat is darabokra zúznák.
Angolországnak ma már nincs e szigetcsoporton semmi birtoka. Ebbéli jogairól lemondott 1881-ben s ugyanaz évi jul. 13-án megosztoztak rajt, Argen
tina és Chile délamerikai köztársaságok. Chile a fő
sziget felét s a Csendes-tenger partjaira eső, több
nyire óriási hegyeket képező s valószínűleg a dél
amerikai Andes-alpok végnyulványaiként jelentkező szigeteket kapta, míg a többi rész, Staates Islanddal Argentínának jutott.
A szigetek, bár többnyire boms a mennyboltozat felettük, távolról bizarok, de a benjárt kutatók sok bájait fedezték fel. Termőerejüket nem annyira a nap, mely a legmelegebb hónapokban, december és januárban is csak ritkán nagyobb hőerejü 20 C. fok
nál, de az egykor vulkanikus talaj saját ereje adja meg. A buja legelőkön több zergefaj, a gnanaco, törpe bivaly s a kecske bő táplálékot talál; a tengeri ma
darak mindenféle faja, a nagy ízes Edmond-tyukok, a papagályok s kolibrik ezernyi csapata lepi el az erdőket és tengerpartokat.
A benszülöttek, a szegény peshara-maorik némi- kép rokonfaj az indiánnal. Ugyanazon vörösesbarna arcszin s izmos, szabályos arcvonásu törzs. Széna- boglya-szerü zsombékházakban laknak s vadászat és halászatból éldegélnek. A szomszéd patagónok sok
szor támadtak rájuk, maguk közt is folyton torzsal- kodtak s így számuk évről-évre fogy.
Az egész törzs ma már alig számit nyolc-tizezer 7
embert s ha ilyen ősvadságban éri el őket a ma már mindenfelé szétterjedő európai emberáradat — menthetetlenül le fognak tűnni a világ színpadáról, mint nemrég Tasmania, Ausztrália szárazföldéről.
A vad törzseknek közös sorsa ez. Lassan jő — de kimondhatatlan ez a szomorú végzetük!
S hát a kultúra, a civilizáció, melynek a világ ön
magát köszönheti, csak arra volna való, hogy rom
boljon, öljön? A virágzás helyébe enyészetet, az élet helyébe halált hozzon ?!...
Nem!
A civilizáció csak akkor rombol és ott öl, ahol az erőszakoltatik. Ott megboszulja magát a félmüvelt- ség és eszközévé válik az őseredeti vadságnak...
Csak ott éltető és termékeny a kultúra, ahol az erkölcsi talaj arra előkészíttetik.
Mert a műveltséget csak fogékony, szelíd agy, a nemes érzelmeket csak érző szív fogadja be.
Ami ezt eszközli: az a misszió.
Livius atya és heroikus lelkű társai ezért jöttek a Tüzföld vad népei közé!
XIV.