Mi a különbség a radikális és a diszruptív innováció között?

A radikális innováció esetében további problémát okoz, hogy nagyon gyakran ösz-szekeverik diszruptív innovációval,²⁵ amely fogalom Clayton Cristensen (1997) újítása. Ezzel a hazai szakirodalomban kevéssé elterjedt terminus technicussal, illetve a kifejezéssel körülírt jelenséggel Bőgel György (2008) foglalkozik részlete-sen egy, az infokommunikációs iparban megvalósuló teremtő rombolást tárgyaló cikkében. A disztruptív innováció új piacot kreál a terméke számára, a fogyasztók új populációja számára kínálja a termékét, és fokozatosan kiszorítja az ugyanazon igényt kielégítő régi terméket, tönkreteszi annak piacát. A diszruptív technológiák definíciójához hozzátartozik, hogy elavulttá teszik a piacvezetők korábbi technoló-giáját, és elértéktelenítik a régi technológiákba/termékekbe történt beruházásokat.

Az innováció e típusának lényege a Schumpeter által leírt „teremtő rombolás”, amely „…kétféle módon is jelentkezik: egyrészt magán a szektoron belül, amikor az új kombinációk (termékek, szolgáltatások, vállalkozások, intézmények) kiszorít-ják a régieket; másrészt a szektor újdonságai és más szektorok termékei, szolgálta-tásai között, amikor egy infokommunikációs termék kiszorít egy egészen másfajta terméket vagy vállalkozást”. (Bőgel, 2008, p. 346.)

Egy mai példa lehet a diszruptív innovációra a mobiltelefon, amely fokozatosan háttérbe szorítja, és valószínűleg teljesen ki fogja szorítani a vonalas telefont. Másik példa lehet a számítógép, amely annakidején a szövegek leírásából teljesen kiszorí-totta a mechanikus vagy elektronikus írógépet. Ezek egyben radikális innovációk is.

25 A diszruptív innováció körül mindmáig sok a tisztázatlan pont és vita. Ezekről jó áttekintést talál-hatunk Danneels cikkében (2004).

Ahhoz azonban, hogy egy termék, amely eleinte valahol a piac szélein tűnik fel, fo-kozatosan elhalványítson, majd teljesen kiszorítson egy másikat, nem feltétlenül kell technológiailag radikálisan újnak lennie. Például szolgálhat erre a kisebb és olcsóbb merevlemez, amely csupán inkrementális újításnak tekinthető a régihez képest, mégis teljesen kiszorította azt, vagyis egyben diszruptív innovációról beszélhetünk.

A diszruptív ellentéte tehát nem az inkrementális, hanem a fenntartó innováció, amely – szemben az előbbivel – nem hoz létre új piacot, és nem rombolja le a régit, hanem a meglévőn érvényesül jobb vagy olcsóbb termékkel. Radikális innovációk is lehetnek azonban fenntartó jellegűek. A lézernyomtató és a jet repülőgép nem tették tönkre a korábbi piacvezetőket, így ezek – radikális jellegük ellenére – fenn-tartó innovációknak bizonyultak.

A diszruptív innovációk sem azonnal destruktívak azonban (Yu–Hang, 2010, p. 436.) mert – mint említettük – az jellemző rájuk, hogy az új technológia kezdet-ben rosszabb, mint a bejáratott régi technológiák, illetve az innováció eredménye-képpen létrejött termék eleinte drágább, és csak fokozatosan tör előre a perifériá-ról. Úgyhogy a piacot uraló régi cégeknek egy bizonyos ideig még van idejük átállni, az új technológia nem feltétlenül jelent számukra azonnali összeomlást.

A szakirodalomban még számos további klasszifikációval találkozhatunk, ame-lyek közül némeame-lyek az eddigiekhez képest újak, mások viszont csak azok más elnevezéssel illetett variációi. Ezekre a klasszifikációkra azonban nincs szükség könyvünk további részeinek a megértéséhez. Így ahelyett, hogy a teljességre töre-kedve ezeket tovább részleteznénk, egy olyan csoportosításra térünk át, amelynek szerepe lesz monográfiánk további fejezeteiben.

1.2.3. Lehet-e finanszírozás híján innoválni? Tőkeigényes, komplex innovációk és „mezítlábas innovációk”

Az eddigiekben az újítások olyan klasszifikációiról esett szó, amelyek elterjedtek a nemzetközi szakirodalomban, legalábbis a lényegük szerint általánosan használtak, ha esetleg többféle elnevezéssel illetik is őket. Most egy saját csoportosítást muta-tunk be, bevezetve egy új innovációtípust: a „mezítlábas innovációt”, amelynek nagy jelentősége lehet a fejletlenebb országokban, és a kutatásunk fő célpontját képező KKV-knál, de ezek – mint később látni fogjuk – más körülmények között is megta-lálhatók.

Az innovációk ma már többnyire nem véletlenül jelennek meg a cégekben, ha-nem jól szervezett, tudatosan menedzselt komplex folyamat eredményeként, amely az esetek nagy részében jelentős finanszírozási forrásokat igényel. E komplex fo-lyamatot jelenítik meg a különféle innovációmodellek, amelyek más-más módon

kapcsolják ugyan össze a folyamat elemeit, de valamennyi többfázisú folyamatként írja le az innovációt. A folyamat az alapkutatástól vagy az ötletből kiindulva átfog-ja a kutatás és fejlesztés, a prototípus előállítását, vagy a 0 megoldás megtalálását, ha éppen szervezeti vagy marketinginnovációról van szó. Az effajta újítások több-nyire több szervezet együttműködését igénylik (sok esetben már csak nagy tőke-igényük miatt is), míg végül a fogyasztó vagy a felhasználó számára használható termék vagy technológia válik belőlük. Az említett innovációk finanszírozási igé-nye jelentős pénzügyi hátteret igéigé-nyel, amely kivételes esetekben akár a milliárd-dolláros nagyságrendig is elmehet. Ez jellemző például a gyógyszeriparban, de a repülőgépgyártásban vagy az űriparban is. Az ilyen típusú innovációkat tőkeigé-nyes, komplex innovációknak nevezzük, szembeállítva a KKV-kra és a fejletlenebb országokra oly jellemző „mezítlábas innovációkkal”.

A mezítlábas innovációk az előbbiekkel ellentétben egyszerű ötletekből pattannak ki, és a megvalósítás sokszor szinte egybeesik magával az ötlettel. „Sok innováció egyszerűen gyakorlatként startol. Valaki elkezdi a dolgokat másképp csinálni. Ha az új módszer magasabb rendű, mint a régi, akkor mások is utánozzák, és a gyakorlat elterjed. Egy bizonyos idő után valaki eszközöket épít, hogy segítse ezt a gyakorlatot, és lehetővé teszik, hogy még több ember alkalmazza.” (Denning, 2012, p. 31.)

Ami azonban a legfontosabb jellemzője ezen innovációtípusnak, hogy nem, vagy alig igényel finanszírozási forrásokat. Megvalósítása azonban sok milliót hozhat a cégnek. A legtöbbször ezek az innovációk lokális jellegűek, nincsenek szabadalmaztatva, megmaradnak a vállalat falain belül. Mielőtt bővebben elemez-nénk a mezítlábas innovációkat, néhány konkrét esettel²⁶ szemléltetjük, hogy miről is van szó pontosan.

Csőben a lyuk

Ha valaki valami mindenki számára triviális ötletet vet fel, az mondjuk rá a pesti zsargonban, hogy feltalálta a csőben a lyukat. Nos, az alábbi eset azt példázza, hogy fel lehet találni a csőben a lyukat, méghozzá úgy, hogy az sok milliót hoz a vállalat konyhájára.²⁷

Egy csövekkel és egyéb épületgépészeti termékekkel kereskedő magyarorszá-gi leányvállalat mezítlábas innovációja a lomagyarorszá-gisztika és az értékesítés együttmű-ködéséből született. Az épületgépészetben használt csövek, amelyeket a gyár-tás helyéről a célállomásra kell szállítani, igen könnyűek, így az értékesítőknek

26 Az eseteket több hasonló esettel együtt korábban már ismertettük egy, a Vezetéstudományban megjelent cikkünkben. (Szabó, 2009)

27 Az esetet tanszékünk korábbi demonstrátora, Marjai Erzsébet írta le számunkra.

nem a súlyt, hanem az eladott termékek típusát kell figyelembe venniük. A kamionok rakodásakor rájöttek arra, hogy ha a nagyobb csövekbe belerakják a kisebbeket (körülbelül úgy, mint a gyerekjátékoknál, amelyeknél egymásba kell rakni az egyre csökkenő méretű darabokat), akkor egyrészt több terméket tudnak szállítani, így a szállítás költsége csökken; másrészt a csövek kiegyen-súlyozzák egymást, így kisebb a szállítás közbeni borulás veszélye. Az inno-váció költsége zéró volt, a szállítási költségek megtakarítása évente sok millió, ennek az egyszerű ötletnek az alkalmazásával.

A betonkeverő esete

Egy jellegzetes „mezítlábas innovációval” egy – azóta már megszűnt – cukorgyár-ban találkoztunk 2002-ben, ahol az ott dolgozó műszakiak sikeres termék-innovációt valósítottak meg, mégpedig szinte a Nyugat-Európában lévő vállalati központ háta mögött, nem élvezvén annak sem pénzügyi, sem erkölcsi támogatását.

Interjúalanyunk, a vállalat termelési igazgatója a következőképpen írja le az esetet:

„A magyarok nem tudják megtagadni újító természetüket. Bár nem volt rá igazán beruházási keret, megcsináltunk egy újfajta karamellizált barna cuk-rot, amelyet egy bizonyos fajta cukornádmelasszal vegyítettünk. A cég mű-szaki emberei egy teljesen új terméket kreáltak. A fejlett országokban ennek a terméknek nagyon sok speciális változata létezik. Itt mi ezekhez képest is egy újfajta speciális termékváltozatot fejlesztettünk ki. A találékonyság ab-ban is megnyilvánult, hogy beruházási lehetőség híján egy olcsó betonkeve-rőt vettünk, és a betonkeverőben állítottuk elő az új produktumot, kiegészít-ve a kekiegészít-verőt egy rozsdaálló puttonnyal. A betonkekiegészít-verő ugyanis éppoly jó volt erre a célra, mint a drága célberendezés, csak éppen sokkal olcsóbb.”

(Élelemiszer-ipari cég termelési igazgatója.)

A tekercsek mérve jók

Hasonló találékonyságot tapasztaltunk egy építőanyaggyárban, ahol egy igen egy-szerű, de nagyon jól kamatozó ötlet vezetett fontos innovációhoz:

Az egyik dolgozónak volt egy érdekes javaslata. A termékeinket mi felteker-cselve értékesítjük. Ez a termék a feltekercselés során deformálódik vala-mennyire, de a hosszúsága elő van írva, és amikor a vevő fél év múlva ki-bontja, akkor is meg kell lennie az előírt hosszúságnak. Ez a jóember, egy egyszerű munkás, észrevette, hogy a feltekercselés folyamata alatt millimé-terre pontosan elvágjuk az anyagot, feltekercseljük, és utána már nem törő-dünk vele. Mert ki a fenének jutna eszébe később kinyitni egy tekercset, és megmérni, hogy valójában milyen hosszú. Ő kinyitotta, megmérte, és

kide-rült, hogy minden csomag hosszabb az előírtnál úgy 10-15 centiméterrel. Az ő javaslata alapján rövidebbre lehetett gyártani a tekercseket, úgy, hogy sen-kit nem csaptunk be. (…) Kiderült tehát, hogy egy kicsit rövidebbre lehet hagyni a tekercseket, és még úgy is megkapja a vevő azt, amiért fizetett. Egy pár centivel rövidebb tekercsek, és gondolják meg, hogy ez évente mennyi megtakarítást jelent az alapanyagban és mindenben! Igen, ez több millió fo-rint megtakarítást jelent évente. A munkás nagyon szép jutalmat kapott érte.

Több hasonló példa is van itt a gyárban. Nem mondom, hogy mindig min-denki töri a fejét a jobb megoldásokon, de tényleg sok ötlet van. A lelkese-dés nem csökken. És aki ilyesmire hajlamos, az mindig kitalál valamit, és er-re van is ösztönzés. A cégvezetés értékeli az újításokat.” (Észak-magyaror-szági építőanyag-ipari cég műszaki fejlesztési vezetője.)

Széna vagy szalma?

Az ismert mondást akkor szokták alkalmazni, ha valaki nem tud dönteni, nincs ötlete, hogy miként birkózzék meg a helyzettel. Egy hazai tulajdonú, 70 főt foglalkoztató, tejtermelésre szakosodott mezőgazdasági részvénytársaságnál nem sokat hezitáltak a szénával, illetve szalmával kapcsolatban. Az Rt. elnöke így számol be erről:

Egy betakarítási folyamat esetén sokkal több szalmát tudunk betakarítani mennyiségben és jó minőségben, mint korábban, mert kitalálták, hogy az egyik eszközt, egy Claas rendkezelőt, amivel a szénát rakjuk rendekbe, s amelyet kizárólag szénabetakarításra alkalmaznak Európában, azt mi a szal-mára is alkalmazzuk. A kombájn által levágott szalmát a szénára kifejlesztett rendkezelővel rakjuk rendekbe, és mivel a szénabegyűjtő gép sokkal széle-sebb sávban halad, mint a szalmát kezelő kombájn, körülbelül kétszer gyor-sabban tudjuk a szalmát rendekbe rakni, mint korábban. Ez az ötlet a dolgo-zóktól jött. S bejött.

A tőkeigényes, komplex innovációkkal itt részletesebben nem foglalkozunk, hi-szen általában ma már erre gondolnak, ha innovációról beszélnek, és más fejeze-tekben is sok szó esik még majd ezekről. Tisztázásra szorul azonban a mezítlábas innovációk mibenléte. Amint a név is sugallja, az általunk feltárt innovációs esetek nem módszeres kutatás révén születtek, s az innovációhoz vezető ötletek sem kuta-tókhoz, K+F részlegben dolgozókhoz kötődnek, hanem a földközelben, magában a termelésben dolgozók agyából pattannak ki. A 21. században sem veszti el érvé-nyét az az igazság, hogy akik közvetlenül részt vesznek a munkafolyamatokban, akár mint dolgozók, akár mint termelésirányítók, néha élesebb szemmel fedezik fel a hiátusokat, ésszerűtlenségeket, problémákat, mint az arra hivatott műszakiak vagy K+F emberek. Az újításokat sokszor nem is magas képzettségű emberek sike-rének kell elkönyvelni. Ráadásul ez olyan eredmény, amelyhez a cégek minimális

vagy 0 ráfordítással jutottak. Ezeknek igen nagy jelentősége van tőkeszegény or-szágok, vagy az általában szintén tőkehiánnyal küszködő KKV-k esetében.

Természetesen a nagyvállalatok sem vetik meg a tőkét nem igénylő invenciókat, és módszeresen serkentik őket. Különösen elterjedt az ilyen egyszerű ötletek be-gyűjtése és profittá konvertálása Japánban, ahol ez intézményes formában valósul meg a kaizen²⁸ rendszerben.

Bármennyire becsüljük is azonban e földközelben születő, mezítlábas innová-ciókat, ezek révén sohasem fogunk feljebb kapaszkodni a nemzetközi innovációs rangsorokban. Már csak azért sem, mert az ilyen típusú innovációk egyetlen inno-vációs statisztikai kimutatásban sem jelennek meg, pozitív következményeiket csak a termelékenységi statisztikákban érzékelhetjük. Ott azonban nem lehet egzakt módon elkülöníteni a hatásukat más termelékenységnövelő módszerekétől. Mind-azonáltal nyilvánvaló, hogy az eddigieknél jóval nagyobb figyelmet kell fordítani a mezítlábas innovációkra.

A fentebb bemutatott és hasonló példákat vizsgálva feltűnt nekünk, hogy sok esetben az újítás valaminek a hiányát hivatott áthidalni. (Ezt láttuk például a be-tonkeverő cukorgyári alkalmazásában.) A szellemes megoldások azonban nem fedhetik el, hogy itt végül is kényszermegoldásról van szó. A fejlett országokban soha nem jutna eszébe senkinek sem betonkeverőben kikeverni egy élelmiszert. Ott a dolgozók szabálykövetők. Valószínű, hogy a csavaros észjárás, amely talán még a hiánygazdaság következménye, a piacgazdaság erősödésével Magyarországon is el fog tűnni. Egyelőre azonban (talán szerencsére) jelen van, és olykor pozitív ha-tást fejt ki

Ezekből az esetekből kiviláglott az is, hogy milyen nagy szerepe van a szabad, korlátozásmentes gondolkodásnak az újítások létrejöttében. A sztenderdizálás, a gondolkodási folyamatok egységesítése, egységes algoritmusba rendezésük, az algoritmustól való eltérés lehetőségének a kizárása az effajta újítások halálát, de legalábbis elsorvadását jelenthetik.

28 A kaizen kifejezés két japán szó összevonásából ered: a „változtatás” (kai) és a „jó irányban” (zen) szavakból. A kaizen egy igen egyszerű gondolaton nyugszik. A vállalat minden dolgozójának megvan a képessége arra, hogy hozzájáruljon a vállalati tevékenység folyamatos javításához és finomításához, és a kaizenelvek szerint dolgozók valóban hozzájárulnak ehhez. A gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy a munkacsoportok tagjai minden héten találkoznak, megbeszélik a problémákat, és megoldáso-kat javasolnak rájuk. A team felel a hozzá tartozó dolgozók javaslatainak a bevezetéséért, illetve megvalósításáért.

1.3. Az innovációt előmozdító tényezők, avagy mi hajtja