Környezeti „murphylógia”

Bizonyára mindannyian jól ismerik Parkinson, ill. Murphy törvényeit a gazdaságról, ill. a bürokráciáról. Az ő ötletükből kiindulva, a vállalatok minőségpolitikájában rejlő összehasonlí-tási lehetőségeket is felhasználva teszünk kísérletet néhány fontosabb tapasztalat általá-nosítására.

Ha Murphy törvényeket dolgozott volna ki a vállalati környezetvédelemre vonatkozóan, bizonyára nem hiányoznának közülük a következő összefüggések, amelyeket érdemes megszívlelni.

1. Aki szemetel, piszkos lesz

Igen rossz reklám egy vállalkozásnak, ha a nevét egy környezetvédelmi botrány kapcsán ismeri meg a világ, ezért a legkisebb kockázat is megengedhetetlen. A vállalat környezetkárosító tevékenysége ugyanúgy, mint termékei nem megfelelő minősége rontja a vállalat hírnevét, és csökkenti a gazdasági eredményeit. Ezt csak tetézi, hogy a rossz hír gyorsabban és szélesebb körben terjed, mint a jó.

2. Ami szennyezhet, az szennyez is

A környezetszennyezés szintje és típusa, vagyis az emisszió, jellemző a konkrét alkalmazott technológiára ugyanúgy, mint ahogy a gyártási pontosság (selejtarány) is a technika-technológia függvénye. Az ingadozások eredhetnek a folyamatok szabályozatlanságából, azonban a szabályozatlanság is a technológia része. Ezért az emisszió csökkentése ugyanúgy, mint a minőség javítása, csak összehangolt tevékenységgel, rendszerben gondolkodva, a technológia megváltoztatásával lehetséges.

3. Csak akkor nem bűzlik, ha nem keletkezik

Az emissziócsökkentés konkrét módozatait a tananyag más részei részletesen tárgyalják. A közölt megoldások - a dolog természete miatt - általában olyanok, amelyek egy-egy filter felszerelésével vagy valamilyen abszorber felhasználásával stb. alkalmasak az emisszió csökkentésére. A javasolt technikák, technológiák akkor alkalmazhatóak, ha a szennyezőanyag már létrejött és meg kell akadályozni kijutását a környezetbe. Ezeket a megoldásokat nevezzük extenzív környezetvédelemnek. Ha a termelést rendszerszemléletűen vizsgálnánk, olyan megoldásokat is találhatnánk, ami a szennyező anyag keletkezését segít megakadályozni.

Például a kősó-elektrolízis Hg-katódos eljárása által előidézett higany-szennyezést sokféle víztisztítási eljárással csökkenthetjük, de a membrános vagy diafragmás technológiával a Hgszennyezés fel sem lép. A technológiába beépített megoldások intenzív környezetvédelem -sokszor nem igényelnek többletráfordítást, sőt jelentős költségmegtakarításokat eredményez-hetnek.

Ráadásul ne feledjük el: ha szennyező anyag keletkezik, az szükségszerűen kikerül az üzemből - mint ahogy a selejtes termék - valamilyen műszaki vagy egyéb hiba következtében.

Problémánk csak akkor nem lesz vele, ha elkerüljük a keletkezését.

4. Az emisszió ha mérjük sem csökken

Az emisszió típusának és nagyságának mérése és regisztrálása általában nem vezet az emisszió csökkenéséhez. Ahogy a minőséget nem lehet „beleellenőrizni” a termékbe, ugyanúgy az emisszió mérése is csak szükséges, de nem elégséges feltétele a csökkentésének. Az emisszió csökkentésére fel kell tárni az emissziót kiváltó okokat és intézkedni kell megszüntetésükről

Ez a megállapítás annyira triviálisnak tűnik, hogy sokakat talán mosolyra fakaszt, a tények azonban azt mutatják, a monitoring rendszer többé-kevésbé történő kiépítése sok vállalati vezető számára elegendő biztosítékot és kellő önbizalmat ad ahhoz, hogy az elért eredményekkel elégedetten, megoldottnak tekintse a feladatot. Ha az emissziókról naprakész információkkal rendelkezik a vállalat, és ezekből az látszik, hogy nem lépi túl a megengedett határértékeket, még nem garancia a megnyugvásra. Az jár el helyesen, aki az említett információkat a jövőbeli emissziócsökkentési feladatok megalapozására és nem a múltbeli sikerek bizonyítására akarja felhasználni.

5. A szennyező anyag ártalmatlansága bizonyításának értelmetlensége

Az ember természetéhez - különösen Magyarországon - hozzátartozik a „nem én vagyok a hibás” reflex. A vevő reklamál és panasza orvoslása helyett bizonygatjuk, hogy nem mi követtük el a hibát.

Környezetszennyezési eseteknél ezt rendszerint azzal toldjuk meg, hogy be akarjuk neki bizonyítani, hogy amit ártalmasnak tart, az nem is annyira ártalmas. Ne feledjük azonban, hogy valamely szennyező anyag ártalmatlanságának (az ártalmatlan koncentrációt is beleértve) bizonyítására irányuló vizsgálatok rendszerint sokkal többe kerülnek, mint az illető anyagféleségből az emissziót a kívánt határérték alá csökkenteni.

Érdemesebb tehát a vélt vagy valós igazságunk bizonyítása helyett elismerni a reklamációt, és orvosolni a panaszt.

6. A bírság nő, ha az emisszió nem csökken

Az immissziós normák szigorodása minden antropogén környezetszennyező esetében szinte magától értetődik. Egyrészt a bioszféra túlságosan bonyolult rendszer ahhoz, hogy kísérletileg bizonyítani lehetne valamely anyagféleség tökéletes ártalmatlanságát, másrészt a jelenlegi, szinte csak az emberre gyakorolt hatásokat vizsgáló gyakorlat a szakemberek számára is elfogadhatatlan. Mindez azt jelenti, hogy a huszadik század végén nem tudunk eleget és főleg biztosat a környezeti ártalmakról. Emiatt azokkal kell egyetértenünk, akik nem bíznak az egészségügyi határértékek ártalmatlanságában és az aktuális normákat csak átmeneti kompromisszumokként fogadják el, amit szigorítani kell, mihelyt valamilyen innováció ökológiai értelemben jobb megoldást kínál, vagy az emberek preferenciái közül a tiszta környezet jelentősége felértékelődik. A normák egyirányú fejlődése, permanens szigorodása tehát természetes folyamatnak tekinthető.

A normák szigorodásának megfelelően ugyanolyan mértékű környezetszennyezésért egyre nagyobb bírságot kell fizetni, sőt, hogy a bírság ösztönző szerepét fenn lehessen tartani, a bírság-tételek progresszíven nőnek, ezért egy mérsékelt szennyezéscsökkentés esetén is nőhetnek a bírságterhek.

7. Ma kevesebbe kerül, mint holnap

A környezetvédelemre is igaz a japán mondás, ami a japán minőségfilozófia egyik sarkköve:

amit ma költesz a minőségjavításra, az biztos kevesebb, mint amit holnap kellene ráköltened, ha a mait elmulasztod. A környezetvédelemmel ugyanez a helyzet. Ma kevesebbe kerül a probléma megoldása, mint amibe a megoldatlansága holnap fog kerülni. Ez az elv egyúttal rámutat a mikroökonómiában oly szívesen alkalmazott költség-haszon (cost-benefit) elemzések érvényességének korlátaira is. Az okozott károk ugyanis halmozódnak, és ezért hosszú távon a ma költségesebbnek tűnő megoldások előnyösebbek lehetnek.

8. A gyors megoldások a legszennyezőbbek

Általában egy feladat megoldására számos műszaki alternatíva kínálkozik. Ha nincs idő az optimális megoldás kiválasztására és megvalósítására, mert szorítja a vállalkozót a teljesítési határidő, akkor a műszakilag legkönnyebb utat választja, azt gondolván, hogy úgyis csak ideiglenes megoldásról van szó. Az ún. „ideiglenes” megoldás általában véglegessé válik - mert sajnálják a befektetett munkát -, pedig az anyag- és energiapazarló, rossz üzembiztonságú és erősen környezetszennyező.

Ennek az összefüggésnek van egy másik oldala is, nevezetesen, hogy nagyon előnyösnek látszó, de rövid határidővel ajánlott üzlet egészen biztosan komoly környezetvédelmi konfliktusokat vált ki, nem árt tehát az óvatosság.

Kérdések és feladatok

1. Hol a helye a környezetvédelmi szervezetnek (részlegnek, osztálynak) a funkcionális szer-vezetben?

2. Melyek a vállalat környezetvédelmi feladatai?

3. Melyek a környezeti kockázat endogén és exogén összetevői?

4. Milyen hibákat követhet el a menedzsment a vállalat környezeti értékelése során?

5. Mi jellemzi a környezetvédelmi funkció tevékenységét stratégiai illetve támogató szerep-körben?

6. A vállalatok környezetvédelmi tevékenységének fejlődési szintjei.

7. Melyek az offenzív és defenzív környezeti menedzsment lényeges vonásai?

8. Jellemezze a környezeti menedzsment stratégiájának keretét !

9. Mire terjed ki az EMAS, mi a különbség az EMAS és a BS 7750 között?

Felhasznált és tanulmányozásra ajánlott irodalom

1. Thomas R. Bartman: Dodging Bullets, FORTNIGHTLY, October 1, 1993 p. 21.

2. British Standard (BS) 7750 for environmental management systems in Smith, John;

Watts, Greville: A framework for environmental management, Focus on Physical Distribution & Logistics Management, Vol:12 Iss:2 March 1993 p.2-5.

3. James I. Cash, Jr., F. Warran McFarlan, James L. McKenney: Corporate Information Systems Management third ed. 1992 IRWIN Homewood, Illinois etc

4. Walter Coddington: Environmental Marketing - Positive Strategies for Reaching the Green Consumer, McGraw-Hill, Inc. 1993. p.252.

5. EcoManagement - The Elmwood Guide to Ecological Auditing and Sustainable Business, Berreth-Koehler Publishers San Francisco p.171

6. Elkington - P. Knight - J. Hailes: The Green Business Guide, London Victor Gollancz Ltd. 1992. p. 256.

7. Dr David Fleming: Eco-labelling, European Environment, Vol.2. Part 2. April 1992.

pp.6-7.

8. Tim Jackson: Clean Production Strategies, Lewis Publishers 1993. p.72.

9. Klaus North: Environmental Business Management, ILO, Geneva 1992. p.194.

10. Michael E. Porter: Competitive Strategy, Techniques for Analyzing Industries and competitors, The Free Press 1980.

11. Ernest Rovet: Making sense of due diligence, CA Magazine, October 1993 p. 55.

12. Kit Sadgrove: The Green Guide to Profitable Management, Gower Publishing, England, 1992. p.254.

13. Union Carbide Fights for Its Life, Business Week, December 24

14. Dion Vaughan - Craig Michel: Environmental Profiles of European Business, Earthscan, 1993. London p.107

15. Wachtel - J.A. McNeely: Eco-Bluff: Your Way to Greenism, Bonu Books, Inc.

Chicago, 1991.