Döntési fa két alternatívával

E magyarázó sémával kapcsolatban három alternatív mennyiségi jellegű kockázat definíciót adhatunk (Vlek-Stallen 1980).

1. A „kockázat” a veszteség (hátrány) valószínűsége, vagyis ábránk alapján:

K₁/a/ = 1-p. Ez a meghatározás nem veszi figyelembe a lehetséges veszteségek (hátrányok) nagyságát, de hallgatólagosan feltételezi, hogy a lehetséges veszteségek már előzőleg megkülönböztethetők. E definíció csak akkor hasznos, ha a különböző veszteségek való-színűségei valamilyen standard veszteség valóvaló-színűségeivel kifejezhetők, például egy sze-mély halálának valószínűsége a kockázatos tevékenységgel töltött egy órás időtartam alatt.

2. A „kockázat” a (hihető) veszteség nagysága. Feltételezve, hogy az azonosított veszte-ségeknek (hátrányoknak) van egy minimális hihetősége, az a alternatíva kockázatát o^- vagy pontosabban u/o^-/ definiálja, azaz K2/a/ = u/o^-/, ahol u/o^-/ a negatív következmény pszichológiai értéke. Erre a definícióra épülnek hallgatólagosan a biztonsági intézkedések, de a definíció használatát ezen a téren is korlátozza az, hogy mi tekinthető - például milyen környezeti szerencsétlenség - a hihetőség felső határának.

3. A „kockázat” a várható veszteség (hátrány), más szóval a valószínűség és a lehetséges veszteség utilitásának (pszichológiai értékének) szorzata: K3 /a/ = /1-p/ x / u/o^-/. Ez a definíció a közgazdaságtanból és a matematikai statisztikából származik. A kockázat mint a várható veszteség a teljes várható utilitás komponense. E definíció lehetővé teszi, hogy egy kockázatos tevékenység valamennyi nemkívánatos következményét külön-külön vegyük figyelembe. Az ábrán feltüntetett kockázat, 1-p valószínűség szorozva az o^- hátrány (veszteség) utilitásával, egyetlen kockázatot jelent. Ha ugyanahhoz a cselekvési alterna-tívához több kockázat kapcsolódik, akkor a teljes kockázat (az átlagos várható hátrány (veszteség) az összes lehetséges negatív következmény utilitásainak a valószínűségekkel súlyozott összege lenne. Jegyezzük meg, hogy itt is feltételezzük: ezeket a következ-ményeket már előzetesen azonosítani lehet.

A mennyiségi értelmezés kritikája a következőkben foglalható össze:

a) A mennyiségi felfogás a kockázatot az úgynevezett jól strukturált problémák vonatkoz-tatási keretében értelmezi. A jól illetve rosszul strukturált problémák témakörére itt nem térünk ki. Lásd erről H.Simon tanulmányát (in: Simon, 1982, p.220-245). Nagyjából úgy jellemezhetjük a jól strukturált problémákat, mint olyanokat, amelyek világosan és pontosan meghatározottak, ismertek az összetevőik és az ezek között lévő kapcsolatok.

Tény azonban, hogy számos olyan gyakorlati jelentős probléma van, amelyik rosszul strukturált, s következésképpen a mennyiségi kockázat-definíciók ezekre gyakorlatilag nem értelmezhetők

b/ A mennyiségi definíciók pszichológiai érvényességét alátámasztó empirikus vizsgá-latokat igen nehéz megvalósítani. Ennek egyik oka az, hogy nehéz megtervezni olyan kísérleteket, melyek megfelelnek a valóságos élethelyzeteknek. Ha például a veszteségek kicsik és azonos nagyságrendűek, továbbá a valószínűségek jól definiáltak, akkor a veszteség valószínűségével definiált kockázat megfelelőnek tűnik. Ha viszont a negatív következmények nagyok és egymástól eltérőek, továbbá a valószínűségek nehezen becsülhetők, akkor a 2. definíció látszik megfelelőnek.

A 3. definíció, amelyik a kockázatot a várható veszteségként definiálja, valójában a teljes várható utilitás része, s így ez nem tekinthető független paraméternek.

c/ A mennyiségi kockázatfelfogás ellen az egyik legsúlyosabb kifogás, hogy a különböző definíciók érvényességét alátámasztó kísérletek során szinte lehetetlen ellenőrizni, hogy a kísérleti személyek a „kockázatosságot” hogyan értelmezik. Könnyen lehet, hogy a különböző cselekvési változatok esetében, a döntési problémától függően, különbözik a kockázatértelmezésük is.

d/ A mennyiségi kockázatfelfogás legsúlyosabb elvi hibája, hogy a kockázatot kiszakítja az emberi döntések összefüggés-rendszeréből, s ezáltal a kockázatot látszólag objektiválja, vagyis az embertől mintegy függetleníti. Így természetesen érthető, hogy a mennyiségi kockázatfelfogás kizárólagosságát vallók számára például a kockázatészlelés pszichológiai kérdései teljesen idegenek, sőt „gyanúsak”. Ha azonban elfogadjuk a cselekvésorientált kockázatfelfogást, vagyis a kockázatot nem öncélúan vizsgálgató, hanem a csökkentését vagy kontrollálását célzó cselekvésekre irányuló alapállását, akkor elkerülhetetlen az emberi, szubjektív vetület figyelembe vétele is, mégpedig azért, mert az emberi cselekvések és az ezt megelőző döntések során az észlelt valóság a realitás, még akkor is, ha az észlelés teljesen torzított. Szellemesen világítja meg ezt a tényt Rowe (1977) az objektív és szubjektív valószínűséggel kapcsolatban:

„ A jutalmazásra és büntetésre vonatkozó szubjektív és objektív valószínűségeket, mint viselkedési modelleket, alaposan tanulmányozták. A büntetésre vagy jutalmazásra vonat-kozó objektív valószínűség magában foglalja a jutalmazás vagy büntetés tényleges értékét.

Így például a gyorshajtás egy bizonyos útszakaszon a jogosítvány elvesztésével és magas pénzbüntetéssel járhat. Ha azonban a szóban forgó útszakaszon nincs megfigyelő ellenőrzés, akkor a büntetés objektív valószínűsége nulla. Az útszakaszon haladó gépkocsivezetők viselkedését azonban a büntetés szubjektív valószínűsége vezérelheti, vagyis az, hogy mekkora szubjektív valószínűséget tulajdonítanak annak, hogy figyelik őket.” (Rowe, 1977. p.41.)

e/ A mennyiségi kockázatfelfogás nem ad választ a kockázat elfogadásának szerteágazó problémájára sem. Már a köznapi tapasztalataink is igazolják, hogy a mennyiségi felfo-gásban szereplő két alappilléren kívül - a hátrányok (veszteségek) értéke és a bekövetkezés valószínűsége - a kockázat elfogadásában vagy elvetésében más szempontok is szerepet játszanak és ezek a szempontok a mennyiségi kockázatfelfogásnak ellentmondó döntésekhez és cselekvésekhez vezethetnek. Így például az utasszállító repülőgéppel bekövetkező halálos baleset statisztikai valószínűsége kisebb mint a vonaton utazás esetében, mégis vannak olyan utazók, akik ennek tudatában is inkább a vonatot választják.

Ha tehát a kockázatot kiemeljük is a döntési helyzet összefüggésrendszeréből, akkor sem elegendő a mennyiségi felfogás által meghatározott keret. A kockázatot magát is, akárcsak az emberi döntéseket, a többszempontos közelítésmóddal tudjuk a legmegfelelőbben kezelni.

Ebben a közelítésmódban természetesen alapvető szerepe van a mennyiségi felfogásban is meglévő két alappillérnek, de nem matematikai, „csontvázzá „absztrahált formájukban.

7.3 A kockázat többszempontos felfogása

A kockázat többszempontos felfogását a kockázat már többször említett két alappillérének, a valószínűségnek és a következmények értékelésének alaposabb megvilágításával mutatjuk be.

Objektív és szubjektív kockázati paraméterek

A modern valószínűségelméletben két valószínűséget különbözetünk meg: objektív és szubjektív valószínűséget. Az úgynevezett objektív valószínűség fogalma statisztikai jellegű, s e szerint az objektív valószínűség az a szám, amely körül a relatív gyakoriság ingadozik.

Helyénlevő itt megjegyeznünk, hogy a magyar valószínűségelméleti felfogásban ezt a definíciót a valószínűség meghatározásaként fogadják el.

Az objektív valószínűséget tehát nagyszámú megismételt megfigyelés (kísérlet) alapján becsül-jük. Azért nevezik objektívnek, mert empirikus becslést képvisel, noha az objektív valószínűség csak matematikai értelemben létezik. A múlt és a jelen ugyanis sohasem ismétlődik meg pontosan azonos módon a jövőben, s így az empirikus események valamennyi valószínűsége csupán becslés.

A másik végletként, ha valószínűségi becslésünket csak egy, avagy néhány megfigyelésre alapozzuk, vagy csupán sejtésre, akkor szubjektív valószínűségről beszélünk. E két véglet között helyezkedik el az úgynevezett szintetikus valószínűség. Ebben az esetben egy esemény valószínűségét nem közvetlenül mérik, hanem modellezik és a hasonló objektív valószínűségi rendszerek alapján becsülik. Így például az atomreaktorok biztonságával foglalkozó Rasmussen tanulmány a szintetizált valószínűséget példázza. A valószínűségi becslések itt ugyanis nem a teljes reaktor közvetlen méréséből származtak, hanem a rendszert alkotó részek ellenőrzéséből lettek kiszámítva és szintetizálva a teljes rendszer modellje alapján.

A következmények esetében is élhetünk az objektív és szubjektív megkülönböztetéssel. Ha egy következmény közvetlenül megfigyelhető és mérhető, továbbá értéke meghatározott és kifejezett, akkor objektív következményről beszélünk. Így például egy játékkaszinó működé-sének a könyvelésben tükröződő eredménye objektív következmény-érték. Másik végletként, mint szubjektív következmény, egy bizonyos személy számára egy kockázatos helyzetben a következmény értéke teljes mértékben a szóban forgó személy értékrendszerétől és a helyzettől függ (pl. egyes környezeti kockázatok esetében.). E két véglet között definiálhatjuk az úgynevezett megfigyelhető következmény-értéket.

Ebben az esetben az objektív vagy szubjektív következményekre adott viselkedési választ az egyes társadalmi csoportok. rétegek részéről, az illető csoport vagy réteg viselkedésének vizsgálatával, tanulmányozásával lehet megállapítani (esetleg mérni).

A Táblázat 7-1-ben összefoglaljuk az előbb mondottakat. A valószínűség és a következmény kombinációja határozza meg a kockázatot. Az objektív valószínűség - objektív következmény párosítás az objektív kockázat területe és a legtöbb vizsgálat és kutatás a kockázatra vonatkozóan erre a területre esik, (mivel viszonylag ez a legkönnyebben átlátható terület).

A szintetizált valószínűségek és a megfigyelhető következmények adják a modellezett kocká-zatnak nevezett területet. Itt a modell nem figyelhető meg közvetlenül, hanem a modell és a valóság megfelelőségének mértéke adja meg használhatóságát. A modellezés több kombi-nációval is megvalósítható, amint az a táblázatból kitűnik. Az összes többi kockázati terület szubjektív, mert vagy az egyik, vagy mindkét összetevője szubjektív.

A klasszikus tudományterületeken végzett kísérletek és empirikus mérések elsősorban az objektív kockázatra irányultak. Az utóbbi években előtérbe került a szintetikus valószínűségek

tanulmányozása, a viselkedéstudományok pedig az objektív következményekkel szemben a megfigyelhető következményekre irányították a figyelmet.

Ha azonban a köznapi döntéseket kockázati szempontból figyeljük meg, akkor megállapít-hatjuk, hogy az emberek döntéseiket a szubjektív kockázat-becslésekre alapozzák, s nem pedig az objektívekre. Jól példázza ezt az atomerőművek ellen megnyilvánuló mozgalom, annak ellenére, hogy az atomerőművek modellezett kockázata kicsi. A kockázat területén tehát a szubjektív kockázatbecslések jelentik a realitást. Mármost, ha ezeket közelebb kívánjuk hozni az objektív kockázati mércékhez, akkor vagy rá kell nevelni az embereket az objektív kockázatra, vagy pedig szubjektív becsléseiket és értékeléseiket kell kifejezettebbé és láthatóbbá tenni.

Bármelyik utat választjuk is, igen nehéz kommunikációs folyamatról van szó, s erről alapos differenciált áttekintő képet nyújt a két Vertinsky tanulmánya (1981,1987).