A hagyaték feldarabolásának elve

A hagyaték jogát szétválasztó rendszer első elméleti alátámasztása a francia jogtudományban jelent meg a XVI. században.³⁴ D’ Argentré megközelítése szerint az ingó dolgoknak nincs állandó fekvési helyük, ezért a tulajdonosuk személyes joga szerint

„ítéltettnek” meg.35

Az 1950-es években zajló, Ernst FRANKENSTEIN nevéhez főződő, a hagyaték átadásának problémáira megoldást kereső európai kollíziós kodifikáció36 is a hagyaték feldarabolásának elvére támaszkodott.37 Ezen alapult a soha hatályba nem lépett Benelux Megállapodás,38 s az elv, még a XX. század második felében is inspirált több elméleti szakembert, köztük Murad Ferid-et is. Ferid álláspontja szerint a hagyaték egységének elve csupán egy fikció, mivel valódi egységesítésre csak olyan esetben kerülhetne sor, ha a szabályozás nem csak az öröklési eljárásjogi és kollíziós szabályok egységesítését célozná meg, hanem az egyes tagállami hagyaték átadására (öröklési eljárásra) vonatkozó nemzeti szabályok egységesítését is megvalósítaná.39

A hagyaték feldarabolásának elve alapján kényszerűen két vagy több jogrendszer előírásai alkalmazandók a haláleset folytán keletkező öröklési jogi jogviszonyokra,40

mely gyakran a normák ellentmondásához vezet, felvetve ezzel a jogbiztonság kérdését.

Míg az ingatlan vagyon esetén a lex rei sitae, addig az ingó hagyatékra az örökhagyó személyes joga (vagy az örökhagyó állampolgársága, vagy utolsó lakóhelye, vagy a

34 MÁDL – VÉKÁS (2012) i. m. 397. p.

35 „ […] Situm habere neganturmobilia, nec loco contineri dicuntur, propler habilùationem motionis et translations; quare statutum de bonis mobilibus vere personale est.” Coutume de Bretagne, art. 218. gloss.

6, n^o 30; art. 447, gloss. 2. n^o 3.

36 Ernst FRANKENSTEIN: Leyden Project d’un Code européen de droit international privé [Leyden, 1950].

37 LÜBCKE i. m. 268. p.

38 1947-ben Belgium, Hollandia és Luxemburg a nemzetközi magánjog területén egy államszerződésen alapuló kodifikáció létrehozására tett kísérletet. 1951. május 11-én nyilvánosságra hozták a tíz belga, tíz holland és hat luxemburgi jogi szakember által kidolgozott bizottsági javaslatot. A javaslat az öröklésre irányadó jogként az örökhagyó állampolgárságának elvét a halál bekövetkeztének időpontjában, a hagyaték átadására vonatkozóan az örökhagyó utolsó lakóhelyét jelölte meg kapcsolóelvként, ezzel megdöntve a hagyaték egységének koncepcióját. A jogutódlás tekintetében a lex fori elvét írták elő. A három állam igazságügyminiszterei a javaslat gyors elfogadásában és ratifikációjában reménykedtek, amelyet azonban csak Luxemburg teljesített. Mind Hollandiában, mind Belgiumban a tervezet éles kritikát kapott, s mindkét állam autonóm szabályozása megtartására hivatkozott.

39 Murad FERID: Le rattachement autonome de la transmission successorale en droit international privé.

Recueil des cours, Collected Courses, Tome/Volume 142, 1974, 71, 190. p.

40 A hagyaték feldarabolásának elve értelmében az öröklési eljárásban egyazon hagyaték részét képező ingatlan (lex rei sitae elve szerint) és ingó vagyontárgyakra (lex pesonae) különböző öröklési anyagi jogi szabályok lesznek irányadók. Cornelia HERWEG: Die Vereinheitlichung des Internationalen Erbrechts im Europäischen Binnenmarkt. Baden-Baden, Nomos, 2004. 140-141. p.

domicile)41 lesz irányadó. További problémát vet fel az ingó és az ingatlan vagyon differenciálása.⁴²

Azt is szem előtt kell tartani, hogy az öröklési jogi jogszabályok nemcsak az örökhagyó és a hagyatékban érdekelt személyek közötti jogviszonyt szabályozzák, hanem az öröklés során szükségszerűen bekövetkező tulajdonátszállásra, így a dologi jogokra is kihatással vannak, felvetve ezáltal a tagállamok dologi jogi szabályozása összehangolásának kérdését.43 Lehmann szerint ez az elv megkönnyíti a hagyatéki vagyontárgyak kedvezményezettek részére történő kiadását, dologi jogi szempontból vizsgálva gyorsabban és könnyebben megvalósul a tulajdonátruházás.44 Jud véleménye szerint a rendszer előnyének tekinthető, hogy ingatlan vagyon esetében lehetségessé válik az öröklésre és a dologi jogviszonyokra irányadó jog párhuzamos alkalmazása (feltételezvén a nemzeti belső jogszabályok közötti harmóniát), elkerülvén ezáltal egy külföldi öröklési jog és belföldi dologi jog alkalmazásából fakadó disszonanciát.45Lübcke a rendszer pozitívumát két ponton látja, egyszerre valósul meg a hagyatéki vagyontárgyakhoz való gyors hozzáférés, s a hagyatéki hitelezőknek jelentős könnyebbséget jelent a saját fórumuk előtti jogérvényesítés.46

Ugyanakkor ez a rendszer nem oldja fel a különböző jogrendszerekben megjelenő, esetlegesen egymással ütköző, vagy egyes jogrendszerek által nem ismert intézmények (különösen idegen dologbeli jogok) révén felmerülő ellentmondásokat, hanem az öröklési jog szintjére utalja azokat, a jogi helyzetek túlbonyolítottságát előidézve. A hagyaték feldarabolásának elve kényszerűen párhuzamos eljárásokhoz vezet, így jóval idő- és költségigényesebb az örökléssel kapcsolatos jogérvényesítés. Az eljáró bíróságok vagy közjegyzők oldaláról nézve az öröklési eljárás keretében a hagyaték valamennyi elemére nézve az öröklésre irányadó jog(ok) szerint meg kell határozni, esetlegesen egymásnak

41 Tim BRANDI: Das Haager Abkommen von 1989 über das auf die Erbfolge anzuwendende Recht. Berlin, Duncker & Humblot, 1996. 41-43. p.

42 JUD (2005)i. m.134. p., Ulrich HAAS: Die Europäische Zuständigkeitsordung in Erbsachen. In. Brigitta JUD − Walter H. RECHBERGER − Gerte REICHELT (Hrsg.): Kollisionsrecht in der Europäischen Union. Neue Fragen des Internationalen Privat- und Zivilverfahrensrechtes. Wien, Jan Sramek Verlag, 2008. 132-133.

p., Lajos VÉKÁS: Objektive Anknüpfung des Erbstatuts. In. Gerte REICHELT – Walter H. RECHBERGER (Hrsg.): Europäisches Erbrecht. Zum Verordnungsvorschlag der Europäischen Kommission zum Erb-und Testamentsrecht. Wien, Jan Sramek Verlag KG, 2011. 42-43. p.

43 Kurt LECHNER: Die EuErbVO im Spannung zwischen Erbstatut und Sachenrecht. IPRax, 6/2013. 498. p.

[Továbbiakban: „LECHNER (2013)”]; Christoph DÖBEREINER: Vindikationslegate unter Geltung der EU-Erbrechtsverordnung. GPR, 1/2014. 42. p., Burkhard HESS: Die internationale Zuständigkeit nach der Erbrechtsverordnung. In. Anatol DUTTA – Sebastian HERRLER: Die Europäische Erbrechtsverordnung.

München, C.H Beck, 2014. 132.p.,SZŐCS − SZIRÁNYI i. m. 605. p.

44 LEHMANN i. m. 98-100. p.

45 JUD (2005)i. m. 134. p.

46 LÜBCKE i. m. 268. p.

megfeleltetni az örökléssel összefüggő kötelesrészi- és egyéb jogokat. A párhuzamos eljárások során az örökösök kötelesek valamennyi öröklési jog előírása szerint az örökségüket újra-és újra elfogadni vagy visszautasítani. További hátrányként emelhető ki passzív hagyatékért való helytállás esetén a felelősség felmerülésének fokozott veszélye.47Az egyeztető tárgyalások során az öröklési rendelet szabályozási elveinek kialakításakor a tagállamok felismerték, ha a határon átnyúló öröklési ügyek európai szintű koordinálása során érdemi előrelépést kívánnak megvalósítani, tovább kell lépniük a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferenciák keretein,48 melynek első lépését a lex successinonis-ra irányadó kapcsolóelv meghatározása jelentheti.

47 LEHMANN i. m. 99. p.

48 Az ún. korai Hágai Konferenciák (1893-1925. között) keretében az együttműködésben részt vevő államok több kísérletet tettek a hagyaték jogát meghatározó kapcsolóelvben való megállapodásra. A határon átnyúló öröklési ügyekben megjelenő jogalkalmazói kihívások feloldása érdekében folytatott nemzetközi együttműködés első intézményesített megnyilvánulásának tekinthető, közel harminc évet átfogó egyeztetési mechnizmus konferenciái közül két ülés, az 1893. évi (De la première Conférence de La Haye de droit international privé, 12-27 septembre 1893, La Haye) és az 1925. évi (De la Conférence de La Haye de droit international privé, 12 octobre – 7 novembre ,1925) konferenciák foglalkoztak részletesen a hagyaték feldarabolásának és a hagyaték egységének elve párhuzamos együttéléséből felmerülő kérdésekkel. A hagyaték jogának egységes meghatározása tekintetében érdemi előrelépést jelentő megállapodást a konferenciákon részt vett államok nem tudtak elfogadni. Míg az ún. korai Hágai Konferenciák középpontjában célkitűzésként messzemenően a kollíziós szabályozás egységesítése szerepelt, addig a ’70-es évektől kezdődően azon tendencia figyelhető meg, hogy az egyes államok túllépvén a kollíziós- és joghatóságra vonatkozó normák egységesítésén, a szabályozás fókuszába sokkal inkább a határon átnyúló hagyaték, annak kezelésére jogosult személyek jogainak és kötelezettségeinek, valamint az eljárásokban szükségszerűen megjelenő okiratok rendezését helyezték, figyelmen kívül hagyva és kikerülve a két kapcsolóelvből eredő ütközőpontokat.