Az elismerés szükségessége

Határon átnyúló öröklési ügyekben az elismerés függvénye lehet a hagyaték részét képező meghatározott vagyontárgy átadása, örökösi, hagyományosi vagy hitelezői igény érvényesítése. Az öröklési jog területén a kezdeti multilateriális egyezmények ̶ a Skandináv Megállapodás kivételével189 − nem foglalkoztak a határozatok elismerésének és végrehajtásának kérdésével.190 A téma összetettségére és eljárásjogi kihívásaira első alkalommal a Német Közjegyzői Intézet tanulmánya hívta fel a figyelmet.191

Előre vetítve az értekezés összehasonlító kutatásának eredményeit megállapítható, az öröklési rendelet alkalmazását megelőzően a vizsgált államok többségének (Németország,192 Ausztria,193 Hollandia194) kollíziós jogi és polgári eljárásjogi szabályozásában az öröklési ügyekben hozott bírósági határozatok elismerésére és végrehajtására nézve nem volt önálló szabályozás, a polgári (és kereskedelmi) ügyekben hozott határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket kellett irányadónak tekinteni. A polgári (és kereskedelmi) ügyekben az államok főként kétoldalú nemzetközi szerződésekben vállaltak kötelezettséget a külföldi határozatok kölcsönös elismerésére.¹⁹⁵ Míg a jogsegélyszerződések keretében az államok

189 Schkandinavisches Abkommen über Erbschaft und Nachlassteilung 19. 11. 1934.

190 LÜBCKE i. m. 464. p.

191 Az elismerésre irányadó egyes tagállami jogok közötti eljárásbeli különbségekről lásd Német Közjegyzői Intézet tanulmánya i. m. 210-211. p.

192 Németországban az öröklési rendelet alkalmazását megelőzően az öröklési ügyekben hozott bírósági határozatok elismerésére és végrehajtására nézve nem volt önálló szabályozás. Külföldi határozat joghatásainak belföldön való elismerését két tényező befolyásolta: egyrészről az, hogy Németország és az adott állam között létrejött-e együttműködési megállapodás a határozatok elismerésére és végrehajtására nézve, másodsorban az a tényező, hogy peres vagy nemperes eljárás keretében hozott határozat elismerésének (végrehajthatóságának) szükségessége merült fel. Nemperes eljárás keretében hozott határozatok a FamFG 108. §-a alapján, peres eljárás keretében hozott határozatok a ZPO 328. §-a alapján voltak elismerhetők. Részletes kifejtését lásd III. 2.6.2.

193 Németországhoz hasonlóan az osztrák jogalkalmazóknak is 2015. augusztus 17-t megelőzően a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok elismerésére és végrehajtására nézve irányadó szabályokat kellett alkalmazni öröklési ügyekben hozott hatorozatok elismerésére és végrehajtására nézve, az

„Anerkennungsgesetz” (AnerkG) és az „Exekutionsordnung” (EO) szabályainak megfelelve. Részletes kifejtését lásd III. 3.6.

194 Hollandiában a külföldi határozatok elismerése annak függvénye volt, hogy adott állammal sort került-e került-elismkerült-erésrkerült-e irányadó mkerült-egállapodás mkerült-egkötésérkerült-e, avagy skerült-em. Hollandia 1925-bkerült-en Bkerült-elgiummal, 1959-bkerült-en Olaszországgal, 1963-ben Németországgal és Ausztriával kötött megállapodást, melynek értelmében Hollandiában ezen államok hatóságainak határozati automatikusan elismerhetők voltak. Egyéb államok vonatkozásában elismerés megállapítására irányuló eljárást kellett lefolytatni. Részletes kifejtését lásd III.

5.6.

195 Németország Svájccal [deutsch-schweizerischen Abkommen über die gegenseitige Anerkennung und Vollstreckung von gerichtlichen Entscheidungen und Schiedssprüchen v. 2.11.1929 (RGBl. 1930 II 1066)], Olaszországgal [deutsch-italienischen Abkommen über die Anerkennung und Vollstreckung gerichtlicher Entscheidungen in Zivil- und Handelssachen v. 9.3.1936 (RGBl. 1937 II 145)], Ausztriával

[deutsch-egymás irányába vállalták határozataik automatikus elismerését, addig harmadik államok vonatkozásában a külföldi bírósági határozatokhoz belföldi joghatások csak külön eljárás lefolytatása után fűződhettek.¹⁹⁶

Az öröklési rendelet határozatok elismerésére vonatkozó szabályozási rendszerének kialakítása során a tagállamoknak először abban a kérdésben kellett megállapodniuk, hogy az öröklési ügyekben hozott bírósági határozatok elismerése körében az elismerésnek milyen joghatások tulajdoníthatók. A hatáskiterjesztés teóriája (az ún. „Wirkungserstreckungstheorie”) vagy az ezzel szembenálló

„Gleichstellungstheorie”-t (vagy másképpen „Wirkungsgleichstellung”) mentén állítsák fel az öröklési ügyekben hozott határozatok elismerésének alapvető rendezőelvét?

Geimer a „Wirkungserstreckungstheorie” lényegét a külföldi határozat hatásainak belföldre való kiterjesztésében ragadja meg.197 A „Wirkungsgleichstellung” teóriája alapján „a külföldi döntésnek ugyanazokat a hatásokat kell tulajdonítani mint az elismerő állam megfelelő határozatainak”.198 Végig tekintve a rendelet IV. fejezetének szabályain rögzíthető, az öröklési rendelet az elismerés hatásait tekintve − a Brüsszel-I. rendelethez, valamint a Brüssze-Ia. rendelethez hasonlóan − a külföldi határozat joghatásainak belföldre történő kiterjesztésére¹⁹⁹ építi szabályozását. Párhuzam vonható a Brüsszel-I.

rendelet és az öröklési rendelet között az elismerés fogalmának meghatározása körében is: az öröklési rendelet sem határozza meg az elismerés fogalmát, mindössze az (59)

österreichischen Vertrag über die gegenseitige Anerkennung und Vollstreckung von gerichtlichen Entscheidungen, Vergleichen und öffentlichen Urkunden in Zivil- und Handelssachen v. 6.6.1959 (BGBl.

1960 II 1246)], Belgiummal [deutsch-belgischen Abkommen über die gegenseitige Anerkennung und Vollstreckung von gerichtlichen Entscheidungen, Schiedssprüchen und öffentlichen Urkunden in Zivil- und Handelssachen v. 30.6.1958 (BGBl. 1959 II 766)], az Egyesült Királysággal [deutsch-britischen Abkommen über die gegenseitige Anerkennung und Vollstreckung von gerichtlichen Entscheidungen in Zivil- und Handelssachen v. 14.7.1960 (BGBl. 1961 II 301)], Görögországgal [deutsch-griechischen Vertrag über die gegenseitige Anerkennung und Vollstreckung von gerichtlichen Entscheidungen, Vergleichen und öffentlichen Urkunden in Zivil- und Handelssachen v. 4.11.1961 (BGBl. 1963 II 109)], Hollandiával [deutsch-niederländischen Vertrag über die gegenseitige Anerkennung und Vollstreckung gerichtlicher Entscheidungen und anderer Schuldtitel v. 30.8.1962 (BGBl. 1965 II 27)], Norvégiával deutsch-norwegischen Vertrag über die gegenseitige Anerkennung und Vollstreckung gerichtlicher Entscheidungen und anderer Schuldtitel in Zivil- und Handelssachen v. 17.6.1977 (BGBl. 1981 II 342)] és Spanyolországgal [deutsch-spanischen Vertrag über die Anerkennung und Vollstreckung von gerichtlichen Entscheidungen und Vergleichen sowie vollstreckbaren öffentlichen Urkunden in Zivil- und Handelssachen v. 14.11.1983 (BGBl. 1987 II 35)] kötött kétoldalú szerződéseket határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozóan.

196 Részletes elemzését lásd az értekezés összehasonlító részében, III. 2.6.2. III. 3.6.; III. 5.6. fejezeteiben.

197 Reinhold GEIMER: Anerkennung und Vollstreckung. In. Reinhold GEIMER – Rolf A. S^CHÜTZE: Europäisches Zivilverfahrensrecht. Kommentar zur EuGVVO, EuEheVO, EuZustellungsVO, EuInsVO, EuVTVO, zum Lugano-Übereinkommen und zum nationalen Kompetenz-und Anerkennungsrecht.

München, Verlag C.H. Beck, 2010. 603. p. [Továbbiakban: „GEIMER (2010c)”]

198 KENGYEL Miklós: A Brüsszel-I. rendelet. In. KENGYEL –HARSÁGI i. m. 114. p.

199KROPHOLLER –von HEIN i. m.551. p.

Preambulum bekezdés ad egy általános zsinórmértéket az értelmezéséhez: a rendeletnek a „[…] a határozatok elismerésére, végrehajthatóságára és végrehajtására vonatkozó, a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén meglévő uniós eszközökhöz hasonló szabályokat kell előírnia”. E célkitűzés figyelembe vételével, véleményem szerint a rendelet IV. fejezete szabályrendszerének értelmezése és elemzése során tekintettel kell lenni az EuB jogértelmezésére mind az elismerés fogalmát, mind az elismerésnek tulajdonítható joghatásokat tekintve.

A rendelet általános célkitűzése, hogy az öröklés tárgyában hozott határozatok kölcsönös elismerését biztosítsa, függetlenül, hogy a határozatot peres vagy nemperes eljárásban hozták.200 Meglátásom szerint e célkitűzésnek az európai jogalkotó a rendelet IV. és V. fejezeteiben lefektetett szabályozás révén sikeresen tesz eleget, szabályozásában túllép a Brüsszel-I. rendelet és a Brüsszel-Ia. rendelet által a határozatok elismerése és végrehajtása terén megvalósított együttműködés keretein, s figyelembe veszi az öröklési ügyekben hozott határozatok sajátosságait. Annak ellenére, hogy a rendelet szabályozásában tételesen nem differenciál a peres és a nemperes eljárásban hozott határozatok között, mégis véleményem szerint a IV. és V. fejezetek különálló szabályozása kifejezésre juttatja a polgári peres és nemperes eljárásban született határozatok és egyéb közokiratok elismerése (vagy elfogadása) és végrehajtása körében felmerülő, értékelendő, és figyelembe veendő különbségeket.

A rendelet IV. fejezetének rendelkezéseit a polgári peres és nemperes eljárásokban hozott határozatokra, míg az V. fejezet intézményeit a hagyatéki vagyon jogi sorsának rendezésével összefüggő egyéb közokiratokra kell irányadónak tekinteni. A rendelet nem differenciál a polgári peres és nemperes eljárásokban született határozatok között, ugyanakkor, ha végig tekintünk a 40. cikk szabályain, az „alperes”, a „felek” és az „igény” fogalmakon, e fogalmak mindegyike egyértelműen a peres eljárásokra utal.

Véleményem szerint célszerűbb lenne az eljárásban egy tágabb alanyi kört meghatározni, esetlegesen a résztvevők fogalmát tovább differenciálni, köztük nevesítve az örökösöket, hagyományosokat, hagyatéki hitelezőket, kötelesrészre jogosultakat, hagyatéki gondnokokat és a végrendeleti végrehajtókat is. Ezáltal kifejezésre juthatna, hogy a rendelet IV. fejezetének tárgyi hatálya nemcsak a peres eljárásokban, hanem a nemperes eljárásokban hozott határozatokra is kiterjed.

200 Lásd (59) Perambulum bekezdést.

A rendelet fogalom-meghatározásai [3. cikk g) pontja] között elhelyezett szabály szerint határozat alatt értendő: „öröklési ügyben valamely tagállam bírósága által hozott bármely határozat, elnevezésre való tekintet nélkül, ideértve a költségeknek és kiadásoknak valamely bírósági tisztviselő általi meghatározására vonatkozó határozatot is”. E definícióból levezethető, hogy a rendelet IV. fejezetének szabályai a i.) tagállami bíróságok (közjegyzők) által, ii.) peres vagy nemperes eljárásban, iii.) az eljárás főtárgya és/vagy járulékos kérdéseiben hozott határozataira terjednek ki, tekintet nélkül a határozat formájára és megjelölésére. Fontos kiemelni, hogy a határozatok fogalma alá kizárólag a bíróságok/közjegyzők által hozott határozatok sorolhatók, a perbeli egyezségre nézve a rendelet V. fejezetének, különösen 61. cikkének szabályai irányadók. A rendelet tág fogalom-meghatározásából eredően a IV. fejezet tárgyi hatálya alá sorolható határozatok egyaránt magukba foglalják az ipso iure öröklési elven alapuló jogrendszerek nemperes eljárásaiban hozott megállapító határozatokat, csak úgy mint aditionalis öröklési rendszerek nemperes eljárásaiban hozott jogalakító határozatokat. Véleményem szerint a hagyatéki perben hozott ítéletek a kereseti kérelem fajtája szerint három csoportra oszthatók: a.) megállapító (pl.: végrendelet érvényességének vagy végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti per), b.) jogalakító (pl.: öröklési szerződés megszüntetése iránti per), c.) marasztaló ítéletek (pl.: hagyatéki hitelezői igény;

természetben vagy nem természetben kiadni igényelt kötelesrész iránti igény; kötelmi hagyomány kiadása iránti igény tárgyában indult per). Meglátásom szerint megállapító ítéletek elsődlegesen az ipso iure elven gyökerező öröklési jogi rendszerekben születnek, jogalakító ítéletnek aditionalis öröklési rendszerben van központi szerepe, marasztaló ítéletek pedig valamennyi jogrendszerben a hagyatéki terhek kielégítése tárgyában indult eljárásokhoz köthetők.

Úgy vélem, az öröklési ügyekben hozott ítéletek elismerése körében az elismerésnek tulajdonítható joghatások külön kiemelést érdemelnek. Áttekintve a rendeleti szabályozást megállapítható: az európai jogalkotó az elismerés során figyelembe veendő joghatások között az anyagi jogerőhatás és a praeklúziós hatás mellett az alakító hatás figyelembe vételének szükségességét is a tagállamok kötelezettségévé tette. A 31. cikkbe foglalt szabály révén, ha egy öröklésben érdekelt személy az öröklésre alkalmazandó jog alapján őt megillető ítéletbe foglalt anyagi jogra (dologi jogra) hivatkozik, azonban azon tagállam joga, ahol e jogra hivatkozik, nem ismeri a kérdéses anyagi (dologi) jogot, a külföldi ítéletbe foglalt anyagi jogot (dologi jogot) akkor is alkalmazni kell, ha az elismerő állam nemzetközi magánjoga azt nem ismeri vagy

másként alkalmazza. A rendelet a külföldi ítéletbe foglalt anyagi jog alkalmazhatóságát a dologi jogok egymáshoz igazításának kötelezettsége által teszi lehetővé.²⁰¹

Fontos vizsgálat alá venni a rendelet egyéb bilateriális, illetve multilateriális szerződésekkel való viszonyát az elismerés és végrehajtás vonatkozásában is. A 75. cikk (2) bekezdése rögzíti a rendelet elsőbbségét két vagy több tagállam között kötött egyezményekkel szemben.202 A 75. cikk (3) bekezdése külön kiemeli Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország között 2012. június 1-jén létrejött kormányközi megállapodással felülvizsgált 1934. november 19-i egyezményének alkalmazhatóságát az öröklési ügyekben hozott határozatok elismerését és végrehajtását szolgáló egyszerűbb és gyorsabb eljárások tekintetében, melynek alkalmazhatóságát a rendelet nem zárja ki.