Az örökhagyó szokásos tartózkodási helyének meghatározására tett kísérletek

Az objektív kapcsolóelv(ek)ben történő megállapodást követően az egységesítési törekvések következő kihívásaként az örökhagyó szokásos tartózkodási helyének meghatározása jelent meg. A szokásos tartózkodási hely kapcsolóelve a Róma-rendeletekben az alkalmazandó jog objektív kapcsolóelve, a Brüsszel-IIa. rendeletben – annak ellenére, hogy a házassági és a szülői felelősségi ügyekben a joghatósági szabályok jelentősen eltérnek − mint joghatósági ok a joghatósági rendszer alapját képezi.⁷⁰ Kérdésként merült fel, hogy a szokásos tartózkodási hely elvének szükséges-e egy speciális öröklésjogi tartalmú meghatározást adni, vagy az egyes nemzetközi egyezmények⁷¹ eredményeként már rögzített tartalmi és fogalmi kritériumok figyelembevétele legyen irányadó az öröklési jogi jogviszonyok megítélése során is.

Rembert Süβ a szokásos tartózkodási hely elvének egységes értelmezése melletti legerősebb érvként a nemzetközi kollíziós jog koherenciáját emelte ki. Egy lehetséges egységes értelmezés a nemzetközi magánjog területén megkönnyítené a jogalkalmazást, és lehetővé tenné az Európai Unióban egy egységes kollíziós jog kialakítását.72

Ugyanakkor az öröklési jog megkülönböztető jellegéből adódóan a jogviszonyok összetettségére tekintettel [gondolván az abszolút szerkezetű vagyoni jogviszonyok meghatározásának (dologi jog) különböző megközelítésére, a dologi jog és az öröklési jog sajátos kapcsolódására, valamint a szokásos tartózkodási hely elvének a tagállami

70 Lásd Brüssze-IIa. rendelet 3. cikkét, Róma I. rendelet 4. cikk (1) bekezdését, Róma-II. rendelet 4. cikk (2) bekezdését, és Róma-III. rendelet 5. cikk (1) bekezdését!

71 Gondolok itt elsősorban a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferenciák jogfejlesztő tevékenységére.

72 Rembert SÜΒ: Erbrecht in Europa. Bonn, Zerb Verlag, 2015. 28. p.

jogrendszerekben – a rendelet alkalmazását megelőzően – betöltött szerepére és esetlegesen eltérő meghatározására]⁷³ már kezdetektől nyilvánvalóvá vált, hogy a fogalom meghatározását illetően lehet más uniós aktusok jogtechnikai megoldásából meríteni, ugyanakkor a fogalomnak egy speciális, öröklésjogi tartalmú megközelítését kellene kidolgozni.

A Német Közjegyzői Intézet tanulmányában egyértelműen rámutatott a definiálásban lévő veszélyekre (nem volna célszerű a tagállamok mérlegelési jogkörére bízni),74 és bár egy önálló uniós értelmezést szorgalmazott, de fogalmi kritériumokat nem határozott meg, csak egy minimum tartózkodási időtartamban való megállapodást javasolt.75

A Német Közjegyzői Intézet által készített összehasonlító tanulmány iránymutatásának figyelembevételével legtöbben az örökhagyó számára egy minimum tartózkodási idő megkövetelését vélték a legkézenfekvőbb megoldásnak. Ez az alternatíva nem jelentkezett nóvumként a nemzetközi magánjogi jogegységesítés terén, ugyanis a soha hatályba nem lépett 1989-es Hágai Egyezmény76 is ezt a módszert alkalmazta.77 Az egyezmény csak akkor tette volna lehetővé a szokásos tartózkodási hely kapcsolóelvének az alkalmazását, ha az örökhagyó adott állam területén legalább öt évig tartózkodott volna.⁷⁸ Az időtartamban való definiálás több problémát vet fel, az ellene ható legfőbb érvként a meghatározás önkényessége, manipulálhatósága, és ezáltal rendszerellenessége hozható fel.⁷⁹ Egy minimum tartózkodási idő megkövetelése esetén kérdésként merülhet fel, hogyan tanúsítható adott tagállam területén való tartózkodás időtartama? Kizárólag adott tagállam hatóságánál történő bejelentkezés / nyilvántartásba

73 Az értekezés összehasonlító része valamennyi vizsgált jogrendszer esetében hangsúlyt fektet a szokásos tartózkodási hely kapcsolóelvének tagállami jogban betöltött szerepének feltárására az öröklési rendelet alkalmazását megelőzően is. Lásd részletesen III. 2.6.1.; 3.6.; 4.6.; 5.6.; 6.7. fejezetek.

74 Német Közjegyzői Intézet tanulmánya i. m. 262., 266-267., 268. p.

75 Német Közjegyzői Intézet tanulmánya i. m. 262. p.

76 Az 1989. évi Hágai Megállapodás II. fejezet 3. cikk (2): „Succession is also governed by the law of the State in which the deceased at the time of his death was habitually resident if he had been resident there for a period of no less than five years immediately preceding his death. However, in exceptional circumstances, if at the time of his death he was manifestly more closely connected with the State of which he was then a national, the law of that State applies.”

77 RAUSCHER (2010) i. m. 834. p., valamint Christian BALDUS: Ein europäisches Erbrecht? GPR, 3/2009.

139. p., Duri BERTHER: Die internationale Erbschaftsverwaltung: bei schweizerisch-deutschen, - österreichischen und -englischen Erbfällen. Zürich, Schulthess, 2001. 309. p.

78 Ellenkező esetben az állampolgárság elvének alkalmazását rendelte. A szokásos tartózkodási hely elvének rendeletben történő meghatározása vagy az EUB jogértelmezése mellett felhozott előnyök és hátrányok számbavétele olvasható Reinhold Geimer tollából. Lásd Reinhold GEIMER: Die geplante Europäische Erbrechtsverordnung. In. Gerte REICHELT – Walter H. RECHBERGER (Hrsg.): Europäisches Erbrecht. Zum Verordnungvolrschlag der Europäischen Kommission zum Erb-und Testamentsrecht. Wien, Jan Sramek Verlag, 2011. 17. p. [Továbbiakban: „GEIMER (2011)”]

79 JUD (2005)i. m. 135. p.

vétel vehető figyelembe vagy egyéb tényezők, például köztük munkaviszony, egészségügyi-, társadalombiztosítási jogviszony létesítése? Ehhez kapcsolódóan milyen időponttól számítható a szokásos tartózkodási hely létesítése? Kiküszöbölhetőek-e uinós szinten azok az esetek, amikor az örökhagyók e szabállyal visszaélve adminisztratív úton ugyan eleget tesznek a formai fetételeknek, azonban életvitelük központja mégis másik tagállamban található? Az időtartamban való definiáláshoz kapcsolódóan Hager a gyakori alkotmányos változásokban, jogalkotási labilitásban gyökerő veszélyekre hívja fel a figyelmet.80

A rendelet első tervezetének szövege nem tartalmazta a szokásos tartózkodási hely fogalmi definícióját. Így a tervezet nyilvánosságra kerülését követően felmerült annak a gondolata,81 hogy az öröklési jogi jogviszonyok megítélése során a szokásos tartózkodási hely elvének értelmezését az Európai Unió Bíróságának jogértelmezésére kellene bízni.82

E nézet elfogadása esetén az EuB esetjogában korábban lefektett iránymutatásokat is figyelembe kellene venni a kapcsolóev értelmezése során. Az Európai Unió Bírósága Barbara Mercedi vs. Richard Chaffe83 ügyben kifejtett álláspontja szerint a szokásos tartózkodási hely fogalmát autonóm módon kell értelmezni.84 Az EUB hivatkozott C-497/10. számú ügyben kifejtettek szerint a gyermek szokásos tartózkodási helyének megítélése kapcsán meghatározó lehet „[…] a család adott tagállam területén való tartózkodásának időtartama, szabályszerűsége, az e tagállam területén való tartózkodás, illetve az e tagállamba való költözés körülményei és indokai, a gyermek állampolgársága, az iskoláztatás helye és körülményei, a nyelvismeret, valamint a gyermeknek az említett tagállamban kialakított családi és szociális kapcsolatai.” A C-392/05. sz. Alevizos kontra Oikonomikon ügyben indított előzetes döntéshozatali eljárásban kifejtettek szerint

„Szokásos tartózkodási helynek azt a helyet kell tekinteni, amelyet az érintett érdekeinek szokásos központjául választott.”⁸⁵ Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy ennek

80 HAGER i. m. 25. p.

81 Lásd Peter KINDLER: Vom Staatsangehörigkeits- zum Domizilprinzip: das künftige internationale Erbrecht der Europäischen Union. IPRax, 2010/1. 45-46. p.

82 A szokásos tartózkodási hely elvének rendeletben történő meghatározása vs az EUB jogértelmezése mellett felhozható előnyök és hátrányok számbavétele olvasható Reinhold Geimer tollából. LásdGEIMER (2011) i. m. 17. p.

83 Barbara Mercedi vs. Richard Chaffe C- 497/10.

84 „[…] a szokásos tartózkodási hely fogalma tehát közösségi jogi fogalom is, amelyet ezért az egész Közösségben önállóan és egységesen kell értelmezni. […] ez az önállóság bizonyos függetlenséget jelent a közösségi jog más területein, így a migráns munkavállalók szociális biztonsága, vagy a közszolgálati jog területén használt azonos vagy hasonló fogalmaktól.” C-497/10. sz. Barbara mercedi vs. Richard Chaffe ügyben.

85 Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárása C-392/05. sz. Alevizos kontra Oikonomikon ügyben

megállapítása során az ügy valamennyi körülményét figyelembe kell venni. Bár az elv a családjog területén jól bevált „közvetítő meghatározóként” működik, az öröklési jog területén nem, vagy csak nehézségek árán alkalmazható.⁸⁶ Az Egyesült Királyság már 2010 márciusában hangot adott kritikai észrevételeinek: Éva Lein − BIICL British Institute for International and Comparative law által készített tanulmány a szokásos tartózkodási hely fogalmának EuB jogfejlesztő tevékenységére történő rábízásában lévő veszélyekre mutatott rá.87

A fogalommeghatározás figyelemre méltó megközelítése olvasható Kropholler tollából: a fogalom lényegét a kapcsolóelv meghatározásának célja adja. Kropholler a kiindulópontnak az örökhagyó személyes jogát tartja, de magát a fogalmat álláspontja szerint számtalan módon lehet definiálni a meghatározás céljától függően, de konstans módon megragadni nem lehet.88 Rauscher szerint az illető személy szociális, családi és munkakapcsolatait máshová helyezi, anélkül, hogy az utolsó hidat felégetné származási államával.89 Hasonló álláspontra helyezkedik Rechberger / Frodl is, akik a fogalom kulcselemeiként a családi, gazdasági és kulturális kapcsolatok központját jelölik meg.90

Marion Greeske a fogalom struktúrájából, szerkezetéből és a fogalom egyes elemeinek értelmezéséből indult ki. Megközelítése szerint a szokásos tartózkodási hely kapcsolóelv meghatározása során a fogalmat két részelemére kell bontani − a tartózkodási hely elemére és a „szokásos” elemre −, melyek önálló értelmezése vezethet el a kapcsolóelv meghatározásához. Greeske szerint a két részelem definiálása során a tartózkodási hely fogalmának megragadása könnyebb, mivel ez egy ténylegesen felismerhető, megragadható állapot, a tartózkodási hely egy olyan meghatározott hely, ahol az érintett legalább időnként fizikálisan jelen van. Az elem további fontos kritériuma, hogy az e helytől való távollét rövidebb legyen, mint az ott lévő tartózkodás. A

86 A hazai jogirodalomban erre Szőcs Tibor is rámutat. Lásd SZŐCS Tibor: Az állampolgárság szerepének változása a nemzetközi öröklési viszonyok terén, különös tekintettel a küszöbönálló reformra. Közjegyzők Közlönye, 2015/1. sz. 51. p. [Továbbiakban: „S^ZŐCS (2015a)”].

87 Az Egyesült Királyság opt out döntése mellett szóló egyik legerősebb érv a szokásos tartózkodási hely fogalmának rendeletben való konkrét meghatározásának hiánya képezte. Lásd részletesen Éva LEIN − BIICL British Institute for International and Comparative law: Legal consequences of the decision by the UK not to take part in the adoption of an EU regulation on succession. forrás:

http://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/divers/join/2010/419626/IPOL-JURI_DV(2010)419626_EN.pdf [letöltés ideje: 2016. május 30.] 5-6- p. (Továbbiakban: „Lein tanulmány”)

88 Jan KROPHOLLER:Internationales Privatrecht. 5. Auflage. Tübingen, 2004. 284. p.

89 RAUSCHER (2010) i. m. 831. p.

90 Walter H. RECHBERGER − Susanne FORDL: Die Internationale Zutsändigkeit. In. Walter H. RECHBERGER – Brigitta ZÖCHLING-JUD (Hrsg.): Die EU-Erbrechtsverordnung in Österreich. Wien, Verlag Österreich GmbH, 2015. 56. p.

„szokásos” (hely) elem alatt értendő az a hely, ahol az érintett rendszeresen tartózkodik, életvitelének központja van, ahol személyes kapcsolatainak központja található. Míg a lakóhely fogalma inkább formálisnak, addig a szokásos tartózkodási hely valós természetűnek tekinthető. Greeske következtetése szerint a szokásos tartózkodási hely a tényleges lakóhelyet testesíti meg.91

Lübcke meglátása, hogy a szokásos tartózkodási hely mint kapcsolóelv a személy tartós kapcsolatainak, életvitelének központjának megtestesítője. Ebből a szempontból az olyan jogi folyamatok, mint a regisztráció vagy a hatóságoknál történő bejelentkezés irreleváns.92 A kérdést még tovább bonyolítja, ha az örökhagyó két vagy több szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik, bár ennek a lehetőségnek az egyes tagállami nemzeti szabályok korlátozottan, de gátat szabnak.93

Fontos elhatárolni egymástól a szokásos tartózkodási hely és a lakóhely fogalmát.

Burián László szerint „a svájci és a magyar jog a lakóhely ismérvének tartja az állandóságot, a véglegességet, a szokásos tartózkodási hely ismérvének pedig a letelepedés szándékának hiányát. […] a német bírói gyakorlat szerint a szokásos tartózkodási hely megállapíthatósága két kritériumtól függ: az egyik a tartósság, a másik, hogy ezen a helyen van a természetes személy létének központja, életviszonyainak súlypontja.”⁹⁴

Wopera Zsuzsa véleménye szerint, amíg a szokásos tartózkodási hely tartalmi ismérveit nem határozzuk meg, a nemzeti jog alapulvételével, az európai jog szellemében adott ügyben⁹⁵ kell eldönteni a szokásos tartózkodási hely meglétét, avagy hiányát az érintett személy vonatkozásában.⁹⁶A kihívások sorát a domicile⁹⁷ elvet alkalmazó államok még tovább bővítik. Az európai öröklési rendelet 2009-es tervezetének nyilvánosságra hozatala után az Egyesült Királyság Írország mellett jelezte, hogy nem

91 Marion GREESKE: Die Kollisionsnormen der neuen EU-Erbrechtsverordnung. Franfurt am Main, PL Acad. Research, 2014. 51-53. p.

92 LÜBCKE i. m. 346. p.

93 Németországban egy természetes személy csak egyetlen szokásos tartózkodási hellyel rendelkezhet. In.

LEHMANN i. m. 122. p.

94 BURIÁN László: Nemzetközi magánjog. Általános rész. Budapest, Pázmány Press, 2014. 125-126. p.

95 A szokásos tartózkodási hely fogalmára kialakított EUB ítélkezési gyakorlatot lásd C-452/93. sz.

Magdalena Fernández vs Bizottság ügy, C-372/02. sz. Roberto Adanez-Vega vs. Bundesanstalt für Arbeit ügy, C-66/08.sz. Szymon Kozłowski vs. Oberlandesgericht Stuttgart ügy, C-523/07. sz. Korkein hallinto-oikeus ügy.

96 WOPERA Zsuzsa: Európai családjog. Budapest, HVG-Orac, 2009. 61. p.

97 „[…] a domicile szó lakóhelykénti fordítása nem megfelelő. […] .Az angolszász domicile valójában egy törvényi kapcsolat a személy és egy olyan terület között, amely területen egységes jogrendszer érvényesül.”

HARSÁGI Viktória: Brüsszel II-a. rendelet. In. KENGYEL Miklós − HARSÁGI Viktória: Európai polgári eljárásjog. Budapest, Osiris Kiadó, 2009. 216. p. A domicile fogalmának meghatározhatóságának problémáiról lásd részletesen: BRANDI i. m. 35-36, 41-45. p.

kíván a rendelethez csatlakozó tagállamok sorába állni, nem él opt in jogosultságával.⁹⁸ De alappal tehetjük fel a kérdést, mi történik a common law egyéb államaival (pl.:

Ciprus), akik a rendeletet kötelező jelleggel magukra nézve irányadónak tekintik?⁹⁹ A szokásos tartózkodási hely fogalmának értelmezését illetően a hazai jogrendszerben mérföldkőnek tekinthető az Országgyűlés által 2017. április 4-én elfogadott 2017. évi XXVIII. törvény a nemzetközi magánjogról (Továbbiakban:

Nmjtv.). A 2018. január 1-től hatályos Nmjtv. „Értelmező rendelkezések” cím alatt a törvény alkalmazásában az ember szokásos tartózkodási helyének azt a helyet rendeli, […] ahol az adott jogviszony összes körülményéből megállapíthatóan életvitelének tényleges központja van; ennek meghatározása során az érintett szándékára utaló tényekre is figyelemmel kell lenni […].