A 19. századig az orvos az intuícióira, tapasztalataira, kreati-vitására hagyatkozott, nem számított tudományos tevékeny-séget, konkrét elméleti ismereteket felhasználó, gyakorló gyógyítónak. Munkája során kiemelkedő helyen szerepelt a betegekkel való kapcsolat kialakításának fontossága, ebből adódóan a viselkedési kultúra igen magas szinten való gya-korlása. Később a technikai-tudományos fejlődés során már egyre inkább a szakmaiság került a középpontba, melyben a magatartási és kapcsolati tényezők a háttérbe szorultak. Az ápolás területén ez a folyamat később indult el. A biomedikális szemléletű egészségügyi ellátásban a tudomány fejlődésével és vívmányaival nem versenyezhettek a kapcsolati és viselke-dési jelenségek, melynek következtében a betegellátás elsze-mélytelenedett.
Napjainkban a holisztikus – bio-pszicho-szociális – szemlé-letű egészségügyben felértékelődnek a kapcsolati viszonyok.
E jólléti tényezők mind a betegségek kialakulásában, mind pe-dig a betegség lefolyásában és a terápiában is fontos ténye-zőként jelennek meg. Az orvoslás és az ápolás feladata nem csak a betegség, hanem a beteg ember gyógyítása és ápolása.
Ez azonban csak személyközi kapcsolat során valósulhat meg,
melyben az orvos és az ápoló is aktív résztvevő, személyiségé-vel, viselkedésészemélyiségé-vel, érzelmeivel együtt.
Az egészségügyi ellátás többszereplőssé vált. A hagyomá-nyos orvos-beteg kapcsolatban új szereplőként jelent meg az ápoló, majd később a medikalizációt követően, a kórházi ellá-tás fejlődésével más teamtagok (pl. gyógytornász, dietetikus, műtősszemélyzet) is bekapcsolódtak a betegek ellátásába. A beteg,állapotváltozásának függvényében az egészségügy kü-lönböző ellátóterületein jelenik meg, így ellátásában több el-látó team vesz részt, és igényli összehangolt munkájukat.
Ebben a komplex egészségügyi kontextusban a hagyomá-nyos ápolói szerepek felértékelődtek. Az ápolóképzés átalakult, kibővült, ugyanakkor specializálódott, aminek következtében a megszerzett ismeretek, képességek és jártasságok alapján hierarchikus viszony szerint tagolódott a szakma. A megszer-zett végmegszer-zettségnek megfelelően eltérő felelősségi viszonyok alakultak ki. Nőtt a felelősség, s ezáltal a döntési autonómia is az elvégzett ápolási beavatkozások, az ápolás folyamatának (fel-mérés, tervezés, végrehajtás, értékelés) az elvégzésében.
A felelősség az ápolók etikai magatartásának lényege, mely komplex fogalomként magában foglalja a saját munkájában, az ellátó teamben elvállalt, valamint a betegekkel szembeni döntési önállóságot, a képviseletet, valamint a felróhatóságot.
1. Az etikai önállóság (autonómia) magában foglalja a sze-mélyiség, az önbecsülés és az erkölcsi megbízhatóság di-menzióit. Az önállóság biztosítása az ápoló szakmai tevé-kenységének elvégzésén kívül a betegek autonómiájának megtartásában is megjelenik. Az ápoló szakmai tevékeny-ségekor vállalt felelősség lehet:
• A személyes felelősség, melynek alapfeltétele az ápoló érettsége az elvégzendő feladathoz, valamint ez által az önként vállalt magatartás, munkavégzés.
• Az illetékesség felelőssége, melyet meghatároz a képes-ségeknek megfelelő kompetencia.
• Szakmai felelősség, amely a szakmai irányelveknek való megfelelősséget jelenti.
• Jogi felelősség, amely a munkavégzés kapcsán felme-rülő polgári, munka- és büntetőjogi megfeleltetést kö-veteli meg.
• Erkölcsi felelősség, mely írott (etikai kódex), valamint íratlan szabályok (lelkiismeret) által befolyásolják az ápo-ló felelősségvállalását.
Az autonómia tulajdonképpen nem más, mint a másik ember (beteg) gondolkodásának a tiszteletben tartása, vagyis elfoga-dása annak, hogy a másik ember (beteg) a maga rendelkezé-sére álló viszonyítási rendszere szerint dönthessen. Az autonó-mia és az egyén iránti tisztelet az egyén önrendelkezésének a biztosítását jelenti, még abban az esetben is, ha az veszélyt jelent saját magára nézve. Ennek biztosítása igen nehéz sür-gősségi, vagy intenzív osztályok munkájában, azokban az ese-tekben, amikor a beteg átmeneti ideig veszíti el autonómiáját, döntési felelősségét.
Etikai dilemmákat vet fel ennek kapcsán beteg gyerme-kek, kómás betegek, mentálisan súlyosan retardált betegek és pszichiátriai betegek kapcsán a döntési felelősség átvállalása, átvállalhatósága.
2. Szakmai szempontból az ápoló az orvos utasításait követ-ve, valamint a szakmai standardoknak megfelelve végzi munkáját. Azonban erkölcsi kötelessége a betegek önren-delkezési jogainak védelme, ilyen formán a betegek jogai-nak képviselete.
3. Az ápolóval szemben felelőssége következtében szakmai szerepéből kifolyólag számonkérhetőség, az erkölcsi vétsé-gek fennállása esetén pedig felróhatóság lehetséges. Ter-mészetesen abban az esetben, ha az ápoló a saját erkölcsi megítélése szerint szakmai vétséget követ el, mellyel ve-szélyezteti a beteget, a számonkérhetőség érvényesül.
Gyermekek döntéshozatala
A bioetika legáltalánosabban elfogadott alapelve a beteg önrendelkezésének tiszteletben tartása és védelme. A beteg önrendelkezése kiterjed minden vele kapcsolatos egészség-ügyi beavatkozásra. A beavatkozások nem nélkülözhetik a tá-jékozott beleegyezést.
Gyermekek esetében, mivel ők a hatályos jog szerint nem cselekvőképesek, a gyermek jogait törvényes képviselő gya-korolja. Így jogszerűen a szülő tehet meg mindenféle egész-ségügyi jognyilatkozatot a gyermek nevében és javára.
Kiemelkedő etikai dilemmát vetnek fel a gyógyíthatatlan beteg gyermek ellátásával és a fájdalomcsillapításával kapcso-latos kérdések. A gyermekeknek is vannak fájdalomélményeik.
Az utóbbi években terjedt el az érdemes élet definíciója, mely a nyerhető életminőség fontosságát helyezi előtérbe. Lé-nyege a beteg megítélése saját állapotáról és várható kilátá-sairól. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyermek legjobb érdeke és véleménye korának megfelelően figyelembe veendő. Az érdemes élet különböző egyének számára különböző fogal-mat takarhat. A gyermek - orvos által vélelmezett - legjobb érdeke bizonyos esetekben jelentősen korlátozhatja a szülő rendelkezési jogát.
Hagyományosan a gyermekeket érintő döntések megho-zatalában a szülők és az orvosok, ápolók vesznek részt. Ezért a gyermekek „legjobb érdekének” biztosításában a helyettesítő döntéshozók (szülők és szakmai csoportok) közötti konfliktu-sok alakulnak ki. Napjainkban azonban a gyermekek - a kogni-tív fejlődésük figyelembevételével - egyre akkogni-tívabb szerepet kapnak az őket érintő döntésekben.
A beteg gyermek érdekeinek a védelmében eljáró ápolóra összetett etikai kihívás nehezedik. A gyógyíthatatlan, haldokló gyermekek ellátásának helyszínein, az intenzív osztályon vagy gyermek-onkológián, a tüneti kezelés, a közös döntéshozatal, a beteg és a családtagok közötti hatékony kommunikáció, az ellátás folyamatossága, valamint a család támogatása kiemel-kedő feladat.
A szerv- és szövettranszplantáció etikai kérdései
Az igen gyors ütemű technikai fejlődéssel megemelkedett a szervátültetések száma, azonban a megnövekedő igények kielégítésére kevés az adományozott szerv. Ez folyamatos jogi és etikai problémákat generál.
Az „élő-adományozás” (az élő donorból való szervátültetés) során a tájékozott beleegyezéskor igen körültekintően kell el-járni, a tájékoztatás során a szövődmények kialakulási lehető-ségeiről különösen szólni kell, hiszen az adományozó akár az életét is kockáztathatja szervének átültetésekor. A szervado-mányozás önkéntes, minden befolyásolástól mentesnek kell lennie, ilyenkor igen nehéz elbírálni, ugyanakkor elkerülni is a családtagok részéről jelentkező pszichikai nyomást. A vissza-élések elkerülése szempontjából fontos a szervadományozás ingyenessége.
A holttestből való szervkivételnek napjainkban két elfoga-dott formája van:
• Az „opting out” rendszerben tiltakozás hiányában, vagyis a feltételezett beleegyezés értelmében az alkalmas test-ből bármikor nyerhető szerv, kivéve ha erről az egyén még életében másként rendelkezett.
• Az „opting in„ rendszerben az egyén még életében írásbeli nyilatkozatot készít (pl. donorkártya), melyben meghatározza, hogy esetleges halála után szerveivel hogyan járjanak el.
Hazánkhoz hasonlóan Belgiumban is a „feltételezett beleegye-zés” került törvényi megfogalmazásra. A törvény értelmében a belga lakosság 98%-a potenciális donor, és jogilag az egész-ségügyi ellátók nem kötelesek tájékoztatni a hozzátartozókat a donációról. Azonban a törvény összeegyeztethetetlen a bio-etika alapelveivel, valamint az egyének azon jogával, hogy sza-badon dönthessenek a saját testükről haláluk után.
Cadaverből (elhunytból) kivett szervek, szövetek transzplantá-ciója:
Az egyén holtestéből szerv-, ill. szövet eltávolításához való hozzájárulás vonatkozásában a bioetika és a jogalkotás három rendszert dolgozott ki:
• A pozitív hozzájárulás elve azt jelenti, hogy ilyen beavat-kozás kizárólag az egyén életében tett beleegyező nyi-latkozata esetén végezhető el.
• A hozzátartozói hozzájárulás elve szerint, ha a donor éle-tében nem tett tiltakozó nyilatkozatot, akkor hozzátar-tozói dönthetnek a szerv, ill. szövet kivételéről.
• A vélelmezett hozzájárulás elve alapján, ha a személy még életében nem tett nyilatkozatot, a jog a beleegye-zést vélelmezi, tehát potenciális donornak tekinthető.
Kiskorú esetében azonban ez a lehetőség nem áll fenn, ilyen-kor minden esetben a törvényes képviselő írásbeli hozzájáru-lását kell kérni.
Kiskorú donor esetében a jog világszerte egyöntetűen rendelkezik: a szülő, a gyám, a törvényes képviselő hozzá-járulása szükséges a szervkivételhez. Ez újabb etikai kérdést vet fel: vajon teljesen elfogadható-e etikai szempontból, ha
a kiskorú nem vér szerinti hozzátartozójának kell meghoznia a döntést.
Tudjuk, a szerv- és a szövetátültetés kérdése nem csak a halál időpontjának meghatározása körül forog, hiszen itt nem csak halott, de élő donorral is számolnunk kell, nem beszélve a szervet kapó páciensről, aki ugyanúgy személyiségi jogokkal és méltósággal rendelkezik, mint a donor, s akinek ugyanúgy fel kell dolgozni azt, hogy ezután idegen vesével, májjal, szív-vel, hasnyálmiriggyel, csontvelővel stb. kell élnie, mint annak, aki úgy dönt, hogy valamely szervét gyógyítás céljából az or-vostudomány rendelkezésére bocsátja.
Etikai vizsgálat tárgyát képezhetné továbbá a szervátül-tetésben érdekelt páciens (recipiens) önértékelése, énképe, személyiségváltozása, amely nem marad érintetlen egy-egy ilyen beavatkozás során. Viszont megtörténhet, hogy a beteg elutasítja a szervátültetést, és döntését tiszteletben kell tarta-ni. E döntése még nem az élet méltósága elleni döntés vagy a halál méltóságának bálványozása.
A transzplantáció pszichológiai előzményei és morális hatásai Van beteg, aki éveket vár a megfelelő szervre. A transz-plantáció folyamatát megelőző várakozás és rákészülés fe-szültsége és szorongásai általában nem kerülnek feldolgozás-ra, mert elsodorja őket a transzplantáció bekövetkezte körüli realitás.
A betegben annak a ténynek az elfogadása, hogy valakinek a halála szükséges ahhoz, hogy ő életben maradhasson, ko-moly pszichés erőfeszítést okoz. Természetes érzelmi reakciója az elutasítás lehetne, hiszen ha csak az általános morális ffogásra gondolunk, akkor ez a tény valójában ösztönösen el-fogadhatatlan, és sok esetben ez így is történik. Fontos lenne, hogy túl tudjon lépni ezen a kérdésen, úgy hogy saját felelős-sége és bűntudata csökkenjen. Lélektanilag és morálisan is el kell fogadnia, hogy csak így maradhat életben. Ezek a gondo-latok azonban megmaradnak, fellángolnak a továbbiakban is, hiszen egy másik ember szervével él tovább. Annak ellenére, hogy a donor személye a realitásban sokszor nagyrészt isme-retlen marad, a transzplantáció folyamán a recipiens személyi-ségének tudatos és tudattalan fantáziáiban, törvényszerű lelki jelenségként, részben kirajzolódik.
Nem elég a régi, beteg szervet egy másikkal helyettesíte-ni, hanem a betegnek pszichésen is el kell fogadnia a válto-zást. Búcsú és gyászmunka nélkül nem alakul ki valódi tér az új szerv számára. A páciensnek ajándékként kell elfogadnia a kapott szervet, és ily módon integrálnia saját szervezetébe. A szervátültetés utáni élet új kihívások elé állítja az embert.
i
rodalom[1] Akadémiai kislexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989.
[2] Jávor t.: A gyógyítás etikája 20-21. old. Golden Book Kiadó, 2003.
[3] hársIng l.: Bevezetés az etikába. 58. old. Nemzeti Tankönyvki-adó, Budapest, 1997.
[4] gohsman, r.: Law and ethics – Incredibly Easy. pp 3-4. Wotters Kluwer Health, Lippincott Williams and Wilkins, 2009.
[5] györKösy a. (szerk.): Latin-magyar szótár. 350. old. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982.
[6] rozsos erzséBet: Ápolásetikai ismeretek. Medicina, Budapest, 2000.
[7] thompson, I. e., melIa, K. m., Boyd, K. m.: Ápolási etika. Medicina, Budapest, 1999.
[8] Kovács J.: A modern orvosi etika alapjai. Bevezetés a bioetiká-ba. Medicina, Budapest, 2006.
[9] Johnstone, m. J.: Bioethics, a nursing perspective. pp 77-79.
Harcourt Brace Jovanovich Publishers, Sydney, 1989.
[10] stanhope, m., lancaster, J.: Fundations of community health nursing. pp 58-59. Mosby, Inc., USA, , 2002.
[11] JeneI Ilona: A modern orvosi etika. Alapelvek és alapkérdések.
EMIKK füzetek, 3;2, Debrecen, 1995.
[12] Nőgyógyászati és Szülészeti Továbbképző Szemle: A Nem-zetközi Perinatalógiai Akadémia New York-i nyilatkozata (2008) A nők és a gyermekek mindenek előtt. pp 134. Egye-sült Nemzetek, 2008.
[13] International Council of Nurses: The ICN code of ethics for nurses, 2006. www.icn.ch [Pécs.2010.04.18.]
[14] Blasszauer B.: Az orvosi eskü. LAM, 18;5:358–359, 2008.
[15] rozsos e., JaKaB t.: Korrekt tájékoztatás? LAM, 18;1:84–87, 2008.
[16] oBerfranK f.: Biobankok bioetikai kérdései. In: A Magyar On-kológiai Társaság VII. Jubileumi Kongresszusa, Budapest, 2007.
november 9.
[17] szarKa g., gárdaI m.: Általános és egészségügyi etika. 145-147. old. Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar, Jegyzet, Budapest, 2003.
[18] zsolnaI l.: A döntéshozatal etikája. 53-65. old. Kossuth, Buda-pest, 2000.
[19] Az ember, a világ és az értékek világa. 26-54. old. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987.
[20] andorKa r.: Bevezetés a szociológiába. 76. old. Osiris, Buda-pest, 1997.
[21] hartmann n.: Esztétika. Helikon, Budapest, 1977.
[22] hanKIss e.: Érték és társadalom. 342. old. Magvető, Budapest, 1977.
[23] tóth t.: Paramedikális pályát választott fiatalok értékattitűdjé-nek jellemzői, PhD-értekezés, Semmelweis Egyetem Doktori Iskola, 2010.
[24] hársIng l.: Bevezetés az etikába. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997.
[25] horváth B.: Az erkölcsi norma természete. 66 -75. old. Att-raktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2005. (Budavári Tudományos Társaság, Budapest, 1926)
[26] Beran f.: Etika. 95. old. Gondolat, Budapest, 2007.
[27] turgonyI z.: Etika. 37. old. Kairosz, 2003.
[28] United Nations (1948) Universal Declaration of Human Rights. 1948. www.ún.org [Pécs.2010.04.18.]
[29] hámorI a.: Életvédelem a Katolikus Egyház jogrendjében világi jogi összehasonlítással. 34-54. old. Szent István Társulat, Budapest, 2006.
[30] Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 3. cikkelye [31],,A Magyar Köztársaság Alkotmánya 54. § (1) bekezdés
[32] Buda J.: A betegápolás története. 28. old. Pécsi Orvostudo-mányi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar, Jegyzet, Pécs, 1994.
[33] szarKa g., gárdaI m.: Általános és egészségügyi etika. 130. old.
Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar, Jegyzet, Budapest, 2003.
[34] Etika az ápolásban c. továbbképzés, előadásanyag. MESZK, 2008. november 18.
[35] WIlKInson, J. m., leuven, K. van: Fundamentals of nursing. pp 1059-1062. F.A. Davis Company/Publishers, Philadelphia, 2007.
[36] BauKó m.: Az ápolók etikai kódexének helye és szerepe a gyakorlatban.
[37] American Nurses Association (ANA): Code of ethics for nurses with interpretive statements, www.nursingworld.org [Pécs.2010.04.18.]
[38] International Council of Nurses: The ICN code of ethics for nurses (2006.) (www.icn.ch) [Pécs.2010.04.18.]
[39] Nursing and Midwifery Council: The code: standards of con-duct, performance and ethics for nurses and midwives. 2008.
London, www.nmc-uk.org [Pécs.2010.04.25.]
[40] British Association for Social Workers: (1996) The code of practice for social workers. 1996. www.basw.co.uk [Pécs.2010.05.03.]
[41] Canadian Nurses Association: Code of Ethics for Registered Nurses. 2002. www.cna-nurses.ca [Pécs.2010.04.11.]
[42] rosenKoetter, m. m.: A code of ethics for nurse educator, Nur-sing Ethics 17;1:137-139, 2010.
[43] rozsos e., JaKaB t.: Korrekt tájékoztatás? LAM, 18;1:84-87, 2008.
[44] Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Etikai Kódexe, www.meszk.hu
[45] KIsmarton J.: Betegjogok érvényesülése az egészségügyi ellá-tás során. IME, 3;10:49-50, 2005.
[46] 1997. évi CLIV. Törvény az egészségügyről net.jogtar.hu/jr/
gen/hjegy_doc.cgi?docid [Pécs.2010.12.10.]
[47] Kovács g.: Bioetika és büntetőjogi kodifikáció. Széchenyi Ist-ván Egyetem, Győr, 2008.
[48] Makó, Dósa, Szebik: Etikai kérdések a betegek kezelésében.
LAM, 17;11:815-818, 2007.
[49] vadász g.: Elfogadni a beteg döntését. LAM, 18;2:175, 2008.
[50] 117/1998. (VI. 16.) Korm. rendelet - Egyes egészségügyi el-látások visszautasításának részletes szabályairól. net.jogtar.hu/
jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid.[Pécs.2010.12.09.]
[51] 1997. évi XLVII. törvény. Az egészségügyi és személyazono-sító adatok kezelése és feldolgozása során .net.jogtar.hu/jr/
gen/hjegy_doc.cgi?docid.[Pécs.2010.12.19.]
[52] sótonyI p. (szerk.): Igazságügyi orvostan. Semmelweis, Buda-pest, 2005.
[53] gaIzler gy., nyéKI K.: Bioetika. 19-373. old. Gondolat, Buda-pest, 2003.
[54] Blasszauer B.: A jó halál. (eutanázia) Gondolat, Budapest, 1984.
[55] vadász gáBor: Az életvégi orvosi döntésekről, közöttük az eu-tanáziáról Orvosi Hetilap 151;43:1769–1775, 2010.
[56] BerheIm, J. l., deschepper, r., dIstelmans, W. et al.: Development of palliative care and legalisation of euthanasia: autogenism or synergy? BMJ, 33:864-867, 2008.
[57] hegedűs KatalIn: Újabb viták az eutanáziáról és a palliatív terá-piáról. LAM, 18;10:732-735, 2008.
[58] hegedűs KatalIn: Életvégi dilemmák. Az eutanázia és a palliatív terápia néhány etikai és jogi kérdése. LAM, 15;10:784-787, 2005.
[59] holt, Janet: Nurses’ attitudes to euthanasia: the influence of empirical studies and methodological concerns on nursing practice. Nursing Philosophy 9:257-272, 2008.
[60] latour, J. m., fulBrooK, p. fulBrooK, J. et al.: EfCCNa survey:
European intensive care nurses’ attitudes and beliefs towards end-of-life care. Nursing in Critical Care 14;3:110-121, 2009.
[61] QuagheBeur, toon, dIercKxde casterlé, Bernadette, gastman, chrIs: Nursing and Euthanasia: a review of argument-based ethics literature. Nursing Ethics 16;4:466-486, 2009.
[62] gIelen, J., Branden, s. vanden, BroecKaert, B.: Religion and Nurses’
Attitudes to Euthanasia and Physician Assisted Suicide Nur-sing Ethics 16;3:303-318, 2009.
[63] chang, y., huang, ch., lIn, ch.: Do-not-resuscitate orders for critically ill patients in intensive care. Nursing Ethics 17;4:445-455, 2010.
[64] sprung, c. l., cohen, s. l., sJoKvIst, p. et al.: End-of-life practices in European intensive care units: the Ethicus Study. JAMA, 290:790-797, 2003.
[65] csIte a., németh n.: A születéskor várható élettartam kistérségi egyenlőtlenségei az ezredforduló Magyarországán Kormány-zás, Közpénzügyek, SzabályoKormány-zás, 2;2:257-287, 2007.
[66] érseK K., mészáros K. és mtsai: Idősödő társadalom, ápolás és finanszírozás. Közgazdaság 1:153-161, 2008.
[67] Magyar Statisztikai Évkönyv, 2007.
[68] Eurostat (last update: 31.07.2009): http://epp.eurostat.ec.e-ruopa.eu [Pécs.2010.12.11.]
[69] olmstead, d. l., scott, s. d., austIn, W. J.: Unresolved pain in children: A relational ethics perspective. Nursing Ethics 17;6:695-704, 2010.
[70] élő g.: Életvégi döntések az intenzív terápiában – az újra-élesztés etikai és jogi vonatkozásai. Doktori értekezés, Sem-melweis Egyetem Doktori Iskola, Budapest, 2005.
[71] WhItty-rogers, J., alex, m., macdonald ch., et al.: Working with Children in End-of-Life Decision Making, Nursing Ethics 16;6:743-758, 2009.
[72] epsteIn, e. g.: Moral obligations of nurses and physicians in neonatoal end-of-life care. Nursing Ethics 17;5:577-589, 2010.
[73] ferrand, e., lemaIre, f., regnIer, B. et al: Discrepancies between perceptions by physicians and nursing staff of intensive care unit end-of-life decisions. Am. J. Respir. Crit. Care Med.
167:1310-1315, 2003.
[74] mIranda, B., canon, J., cuende, n.: The Spanish organizational structure for organ donations: update. Transplant. Rev. 15:33-45, 2001.
[75] mIchIelsen, p.: Presumed consent to organ donation: 10 years’
experience in Belgium, J. R. Soc. Med. 89:663-666, 1996.
[76] BagherI, a.: Compensated kidney donation: an ethical review of the Iranian model. Kennedy Inst. Ethics J. 16:269-282, 2006.
[77] ertIn, h., harmancI, a. K., mahmutoglu, F. S. et al.: Nurse-focused ethical solutions to problems in organ transplantation. Nur-sing Ethics 17;6:705-714, 2010.
[78] smudla anIKó: A kadáver donorokból történő szervkivétel jogi, etikai és társadalmi vonatkozásai Magyarországon. LAM, 16;5:480-487, 2006.
[79] Donáció és szervátültetés pszichés és mentálhigiénés vo-natkozásai www.tariannamaria.hu/cikkek/.../02-donacio.htm [Pécs.2011.3.22.]
[80] chIovIttI, r. f.: Theory of protective empowering for balan-cing patient safety and choices, Nursing Ethics 18;1:88-101, 2011.
[81] zrínyI m., Balogh Z.: Szakdolgozói attitűdök és az egészség-ügyi ellátáshoz való hozzáférés. Nővér 15;1:11-16, 2002.
[82] zrínyI m., Balogh z.: Ami az alanyi jogból megmarad – Az egészségügyi dolgozók viszonyulása a hajléktalanok ellátásá-hoz. LAM, 13;4:344-347, 2003.
[83] rasKovIcsné csernus m.: A hajléktalanok ápolói ellátásának etikai problémái, ill. a hajléktalanok ellátásához fűződő ápolói attitűd vizsgálata. Nővér 23;3:9-17, 2010.
Orvosok, ápolók és más diszciplina szakemberei hivatásuk szolgálata során folyamatosan találkoznak veszteséget elszen-vedett beteggel és családtagokkal. A veszteséggel, gyásszal kapcsolatos fogalmak, elméleti és gyakorlati ismeretek hasz-nos keretül szolgálnak az ápolás során. Ez segít abban, hogy az ápoló a beteggel és családjával való érintkezése és együttmű-ködése során olyan atmoszférát teremtsen a környezet szá-mára, amelyben az érintettek kifejezhetik testi, lelki és szociális fájdalmukat. Az ápolás kulcsfontosságú pillérei a betegnek és családjának támogatása, a meghallgatás, megértés és a beteg értékrendszerének tiszteletben tartása, meggyőződésének, kí-vánságának figyelembevétele. A bizalmon alapuló kapcsolat olyan terápiás légkört teremt, amely elősegíti a veszteség, a gyász feldolgozását, megerősíti a beteg és a család méltóságát és fokozza önbecsülésüket. A gyászoló vagy haldokló beteg és családjának gondozása során az ápoló megértő magatar-tása hozzájárul a humánus átsegítéshez. A hospice-ellátásban ezeknek kulcsfontosságú szerepük van. A palliatív ellátásban egyre jobban mutatkozik az, hogy nem elegendő a beteg tü-neteinek megszüntetése, csökkentése, hanem törekedni kell a holisztikus, indivudalizált ellátás megteremtésére. A hospi-ce-modellnek ki kell térnie a szomatikus, a pszichoszociális, a spirituális igényekre, a betegség folyamán és a gyász idősza-kában is. A haldokló betegek és családjuk ilyen szintű ellátása nehéz feladat mindenki számára. Ahogy azt Ivan Iljics szolgáló inasa megértette, ilyen esetekben az odaadó jelenlét, a pozitív megerősítés, az együttérzés és számtalan apró gesztus vigaszt jelenthet a család és a beteg számára. Az ápolás e vonatkozá-sait újabban olyan fogalmak segítségével írják le, mint az érte-lem, a cél, a méltóság és a spirituális vagy egzisztenciális jóllét.