A szakirodalom értékelése

Az előző fejezetekben részletesen áttekintettem a kutatásom fókuszában álló kulturális intelligenciával kapcsolatos szakirodalmakat. A különböző megközelítések összevetésével megállapítottam, hogy a kulturális intelligencia egy olyan összetett képesség, amelynek fontos szerepe van a kulturális különbségekből adódó kihívásoknak való megfelelésben. A kulturális intelligencia nem egy tulajdonság, vagy személyiségjegy és nem az összetevők laza csoportosulása, hanem egy összetett konstrukció. Az összetevők között fontos szerepe van a motivációnak az interkulturális helyzetekkel kapcsolatos ismeretek megszerzésében, a megszerzett tudás rendszerezésében, a meglévő gondolkodási minták újra strukturálásában és a viselkedésbe történő beépítésben. A kulturális intelligencia négy összetevője (kognitív, metakognitív, motivációs, magatartási) közötti összhang a kihívásoknak való megfeleléshez elengedhetetlen.

A kulturális intelligencia kevesebb, mint tíz éve jelent meg a szakirodalomban, azóta azonban intenzív kutatás folyik minél tökéletesebb fogalmi körülhatárolására, kapcsolatrendszerének, hatásának és fejlesztési lehetőségeinek feltárására. A kulturális intelligencia kapcsolatainak rendszerezéséhez az alapot az Ang és Van Dyne által összeállított nomológiai hálózat jelentette, amelynek elemeit értelmeztem, illetve kibővítettem. Választásomat egyrészt az indokolta, hogy a szakirodalomban eddig megjelentek közül ez fogja át a legszélesebb kört, másrészt velük álltam kutatásom során személyes kapcsolatban, így megvolt a lehetőségem az esetlegesen felmerült kérdések tisztázására.

A kapcsolatrendszer egyik legfontosabb főcsoportját a különböző intelligenciák képviselik, amelyeket a kulturális intelligencia fogalmának megalkotói előzménynek tekintenek. Az összetett intelligenciák elfogadottsága és elterjedése még nem jutott el arra a fejlettségi fokra, mint az általános intelligenciáé. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nincs létjogosultságuk, arra azonban magyarázatul szolgál, hogy az ezek továbbfejlesztésének tekinthető kulturális intelligenciával kapcsolatban nem egységes a kutatók álláspontja, még sok a tisztáznivaló. Véleményem szerint a motivációs komponens, illetve a kulturális kötődés miatt a kulturális intelligencia megkülönböztetése a többi intelligenciától mindenképpen indokolt.

A kulturális intelligencia kapcsolatrendszerében a „távol eső faktorok” elnevezést azok a fogalmak kapták, amelyek elsősorban a személyiséghez kapcsolódnak. Egy új fogalom esetén a definíció megfogalmazásához, a legfontosabb jellemzők meghatározásához szükség van már meglévő, elfogadott más fogalmakkal, konstruktumokkal történő összehasonlításra. Ez egyrészt indokolt azért, mert ha van olyan fogalom, amelyről feltételezhető, hogy hasonlóképpen változik, mint a kulturális intelligencia és a vizsgálatok eredményei ezt alátámasztják, akkor ez igazolja a kulturális intelligenciának létjogosultságát. Ez az eset például, amikor a nyitottság, mint személyiségjeggyel vetjük össze a kulturális intelligenciát. Előzetesen az feltételezhető, hogy minél nyitottabb valaki, annál magasabb a kulturális intelligenciája, ezt a feltételezést az empirikus vizsgálatok megerősítették. Ugyanakkor a meglévő fogalmakkal való összehasonlítás az elkülönítés eszköze is, mert arra is bizonyítékul szolgál, hogy a két fogalom nem azonos. Annak ellenére, hogy az öt szupervonás, vagy a dinamikus interkulturális kompetenciák pozitív korrelációt mutattak a kulturális intelligencia egy – egy összetevőjével, mégis kimutatható volt a különbség is,

elsősorban a kulturális kötődésben. A távol eső faktorok között szerepelnek a hálózatban az életrajzi, illetve demográfiai adatok a publikált eredmények között azonban csak katonák esetében voltak egyértelműen a nemek összevetésére vonatkozó eredmények, de például arra vonatkozóan, hogy a kulturális intelligencia hogyan függ az életkortól, empirikus adatokat tudomásom szerint nem publikáltak.

A hálózat „közvetítő konstrukciók” elnevezésű csoportjába azok a fogalmak tartoznak, amelyeknek kiemelt szerepe van a kulturális intelligenciának a teljesítményre gyakorolt hatásában. Ez azért különösen fontos, mert végül is a kulturális intelligencia létjogosultságát, fontosságát nagymértékben alátámasztja az a tény, hogy interkulturális helyzetekben kimutatható kapcsolat van a mind az egyén, mind a csoport teljesítménye és a kulturális intelligencia között. Ebben az esetben alapvetően mindegy, hogy a teljesítményt miben mérjük, hiszen relatív eredményekről van szó. A közvetítő konstrukciók között fontos szerepet tulajdonítanak a bizalomnak, amely az egyik legtermészetesebb emberi viszonyulás. A kutatások igazolták, hogy a kulturális intelligencia magas foka képes a kulturális különbségek miatti bizalomhiányt ellensúlyozni. Hasonlóképpen egyfajta közvetítő szerepet tölt be az interkulturális érzékenység is, melynek körülhatárolása és definiálása azonban véleményem szerint nem egyértelmű. A bizonytalanság, a szorongás, a stressz a növekvő elvárások velejárói és csökkentik az egyén teljesítményét, ha azonban mindez a kulturális intelligencia magas fokával párosul, a hatás sokkal kevésbé érezhető.

A negyedik főcsoport, amelynek hatása van a kulturális intelligencia és a teljesítmény kapcsolatára az un. „helyzeti tényezők”, amelyek az interkulturális körülmények jellemzésére szolgálnak. Kétségtelen tény, hogy ha az egyén oldaláról közelítünk, akkor ezek a tényezők adottságként jelentkeznek és minél idegenebb az egyén számára a helyzet, annál inkább kell támaszkodnia a kulturális intelligenciájára. Ugyanakkor ez egy olyan terület, amelyet sokkal kevésbé kutattak, mint például más konstrukciókkal való kapcsolat, vagy a különböző tapasztalatok hatását. Ez a felismerés indított arra, hogy a helyzeti tényezők közé sorolható szervezeti kultúra és a kulturális intelligencia kapcsolatát vizsgáljam, és ez indokolta, hogy a szakirodalmi részben ezzel a témakörrel is foglalkozom.

A nomológiai hálózat kimenete az „egyéni és személyek közötti eredmények” a legátfogóbban vizsgált terület, ezért én is részletesen foglalkoztam ezek bemutatásával, mind a teljesítmény oldaláról, mind a kulturális alkalmazkodásra fókuszálva. A fejezetben érintettem a kulturális döntésképesség témakörét, kihangsúlyozva, hogy különböző kulturális helyzetekben a megfelelő ítéletalkotáshoz és döntéshozáshoz a kulturális intelligencia kognitív és metakognitív összetevőjének magas foka előnyt jelent. Részletesen foglalkoztam az expatrióták teljesítményének és a kulturális intelligenciának a kapcsolatával, hiszen ők mindenképpen érintettek a kulturális kihívásoknak való megfelelésben. Fontos kiemelnem, hogy a kapcsolat nem közvetlen, hiszen két közvetítő konstrukció van jelen a folyamatban. Ezek összekapcsolják a teljesítményt a kulturális intelligenciával, vagyis minél magasabb valakinek a kulturális intelligenciája, annál könnyebben alkalmazkodik az idegen kultúrához, minél könnyebben alkalmazkodik, annál nagyobb a kulturális hatékonysága és annál inkább tudja az elvárt teljesítményt nyújtani. Véleményem szerint ezen közvetítő elemeknek, illetve azok szerepének tisztázása elengedhetetlen a tényleges hatás felderítéséhez. Ez azért is jelentős, mert amikor a kulturális intelligencia fejlesztéséhez keressük a megfelelő eszközt, mindenképpen figyelemmel kell lenni a közvetítő elemekre is. A multikulturális csoportok működésével kapcsolatban a legfigyelemreméltóbb

eredménynek a fúziós modell kidolgozását tartom. Véleményem szerint a gyakorlatban nehezen megvalósítható, mert a csoport minden tagjával szemben komoly kihívást jelent, de összehasonlítva akár a koalíciós, akár a kooperációs modellel, a tagok többségének támogatását nagy valószínűséggel ez a modell nyeri el, és ezzel az eredményes csoportmunkához hozzájárulhat. A globális vezetők munkájának eredményességéhez történő hozzájárulásban fontos szerep jut a tapasztalati tanulásnak, amelynek lépéseihez szorosan kapcsolhatók a kulturális intelligencia meghatározott komponensei. A magasabb kulturális intelligenciával rendelkezők jobban ki tudják használni a tapasztalati tanulás minden lépcsőjét. Fontos azonban kiemelni, hogy nemcsak azoknak hasznos, akiknek eleve magas a kulturális intelligenciája, hanem azoknak is, akiknek valamelyik összetevő fejlesztésére van szükségük. A globális vezetők a tanulási folyamat eredményeként nemcsak tudásban, de érzelmileg és magatartásukban is fejlődhetnek. Az eredmények között kiemelt szerepet tölt be az interkulturális kommunikáció, hiszen tulajdonképpen az élet szinte minden mozzanatának kulcsfontosságú eleme. Nemcsak a kulturális intelligencia magatartási komponense kötődik a kommunikációhoz, de például a tudás megszerzése (kognitív komponens) is elképzelhetetlen kommunikációs eszközök nélkül. A kulturális intelligencia fejlesztésében pedig különösen fontos szerepe van és a tapasztalati tanulás sikerét is alapvetően meghatározza kommunikáció. Napjaink fejlett kommunikációs eszközeinek kiemelt jelentősége van a határokon átívelő, térben egymástól távol lévők kapcsolattartásában. Véleményem szerint a fejlett kommunikációs eszközök azonban nemcsak segíthetik a kapcsolattartást, sokszor forrásai lehetnek a félreértéseknek, konfliktusoknak, melyek megoldásában kiemelt jelentősége van a résztvevők kulturális intelligenciájának. A kapcsolatrendszer számomra kiemelt jelentőségű eredmény kategóriája az un. „szubjektív jóérzés, általános egészség”. Ez az egyik olyan terület, amiben a humán menedzsereknek kulcsfontosságú szerepe van, mert a kulturális intelligencia fejlesztéséhez szükséges megfelelő eszközök megválasztásával hozzájárulhatnak a kulturális kihívások miatti stressz egészségkárosító hatásának csökkentéséhez. A kulturális intelligencia szerepe nemcsak a munka világában kiemelkedő, hiszen külföldön tanuló diákoknak, vagy humanitárius szervezetek tagjainak is meg kell tudni küzdeni a kulturális kihívásokkal. Szerintem ez egy olyan terület, amely a jövőben nagyobb hangsúlyt fog kapni, mert különösen a fiatalabb generációi tagjainak egyre több lehetősége van külföldi képzésben részt venni.

Mindazoknak, akik ebben közvetítő szerepet töltenek be nagy a felelőssége abban, hogy a sikeres külföldi képzéshez a jelölteknek nemcsak a nyelvi követelményeknek kell megfelelniük. Külön részben foglaltam össze azokat az eredményeket, amelyek a kulturális intelligencia egy – egy faktorával kapcsolatosak. Nem vitatva azt a nézet, hogy a kulturális intelligencia egy egységes konstrukció, fontos azonban, hogy négy összetevője van és különösen, ha az erősségek gyengeségek oldaláról közelítünk, kiemelt szerepe van annak, hogy mely területre lehet alapozni és melyiket kell fejleszteni.

A kulturális intelligencia kapcsolatrendszerének bemutatása után részletesen ismertettem a szakirodalomban publikált mérési módszereket, amelyek mind kvalitatív, mind kvantitatív kutatások elvégzését lehetővé teszik. Sajnos nem találkoztam olyan publikációval, amelyben összehasonlították volna a különböző módszerekkel kapott eredményeket. Ugyanakkor a legtöbb kvantitatív vizsgálati eredmény a négyfaktoros, húszelemes CQS kérdőívre épül, feltehetően azért, mert a kulturális intelligencia kézikönyvében, illetve a CIC (Cultural Intelligence Center) honlapján hozzáférhető és kutatási célra szabadon felhasználható.

A kulturális intelligencia mérése lehetővé teszi a fejlesztendő területek feltárását, melyre a legáltalánosabb lehetőséget a PRISM képzési modell adja. Ez számomra azért különösen szimpatikus, mert nem „tedd ezt, ne tedd azt” tanácsok halmaza, hanem egymásra épülő elemek rendszere. Természetesen az egyes elemek tartalommal való megtöltésétől nagymértékben függ a fejlesztés sikere.

Korábban már rávilágítottam arra, hogy a kulturális intelligencia és az un. „helyzeti tényezők” (amelyek közé tartozik a szervezeti kultúra is) kapcsolatára vonatkozóan tudomásom szerint nem végeztek vizsgálatokat. Bár a külföldön történő munkavégzés okozta stressz és a küldő és fogadó ország intézményes távolsága közötti kapcsolatot vizsgálták, az intézményes távolság komponenseinek megválasztása ebben az esetben nem köthető egyetlen kultúra tipológiához sem. Ezért a szakirodalmi részben áttekintettem a szervezeti kultúra fogalomrendszerét. A szervezeti kultúra hozza létre azokat a közösségi értékeket, amelyek különösen napjaink pénzpiaci és reálgazdasági válságában kiemelt jelentőségűek. A szervezeti értékek jelentősége miatt választottam egy olyan kultúra tipológiát, amely ezeken alapul. A Cameron – Quinn – féle versengő értékek keretrendszer az alapja annak a rendszerezésnek, amelynek ellentétes pólusai a stabilitás versus rugalmasság és az integrálás versus differenciálás. Részletesen kitértem annak a fejlődési útnak a bemutatására, ahogy a rendszer jelenlegi állapotába eljutott, kihangsúlyozva azokat az okokat, amelyek választásomat indokolták.

A versengő értékek keretrendszer fejlődési útjának nyomon követése mellett igyekeztem részletesen bemutatni alkalmazási eredményeit, ezzel is alátámasztva, hogy számtalan országban, a legkülönfélébb tevékenységi körű szervezet esetén bizonyult megfelelő eszköznek a keretrendszer a szervezeti kultúra leírására. Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a szervezetek között nagy számban fordultak elő a világ különböző részein működő felsőoktatási intézmények. Ennek azért van jelentősége, mert empirikus vizsgálataim fókuszában egyetemi hallgatók állnak. A szakirodalmi áttekintésemben nemcsak a versengő értékek keretrendszer fejlődését, illetve alkalmazásával, de a mérésére kifejlesztett OCAI kérdőív részletes bemutatásával is foglalkoztam.

A kulturális intelligencia életre hívásában kiemelkedő szerepet játszott a globalizáció, a határokon, kontinenseken átívelő kapcsolatok gyakoriságának és fontosságának növekedése. A kulturális intelligencia szerkezetére, más konstruktumokkal való kapcsolatára, mérési lehetőségére vonatkozóan a kutatók között nincs teljes egyetértés, ez azonban segít kijelölni a jövőbeni kutatások irányát.

Empirikus vizsgálataim során olyan a területekre igyekeztem fókuszálni, amelyek egyrészt hozzájárulnak a kulturális intelligencia fogalmának, és szerkezetének elméleti eredményeihez, másrészt magyarországi vizsgálati eredményekkel bővítik az információbázist.

A legtöbb szakirodalom a kulturális intelligencia és a tapasztalat kapcsolatával foglalkozik, rávilágítva arra a tényre, hogy az egyén szocializációja, magánélete és munkája során számtalanszor kerülhet olyan helyzetbe, amikor más kultúrákkal kapcsolatos tudása, ismeretei gyarapodnak. Ugyanakkor nem teljes az egyetértés abban, hogy a tapasztalat a kulturális intelligenciának mely komponensét befolyásolja (24.

ábra). A 24. ábrán összefoglaltam azokat az eredményeket, amelyek a külföldön szerzett tapasztalat és a kulturális intelligencia komponensei közötti pozitív kapcsolat meglétéről számoltak be (+ jel).

24. ábra A külföldi tapasztalat és a kulturális intelligencia faktorainak kapcsolata A kulturális intelligencia növekedése egyes kutatók szerint bármilyen külföldi tapasztalat megszerzésével elérhető, míg mások azt emelik ki, hogy különbség van abban, hogy valaki milyen célból, mennyi ideig, milyen gyakran van kitéve számára idegen kultúrák kihívásainak. Mivel a kulturális intelligenciára vonatkozóan még senki nem végzett Magyarországon vizsgálatokat, az adatok gyűjtése és a szakirodalomban található eredményekkel való összehasonlítás mellett fontosnak tartom a tapasztalat szerepének vizsgálatát is.

A tapasztalat hatása mellett egy másik terület, ahol nem egyértelmű a szakirodalomban foglaltak alapján a kutatók álláspontja, a kulturális intelligencia motivációs komponensének szerepe. Egyes kutatók nem tekintik önálló komponensnek, arra hivatkozva, hogy a kulturális intelligencia, mint pozitív fogalom magában foglalja a motivációt. Pontosabban, hogy a metakognitív komponens nemcsak a folyamatos ellenőrzést és a gondolkodási minták átstrukturálását jelenti, de a motivációt, a hajtóerőt is mindezek minél tökéletesebb elvégzésére. A CQ fogalmának megalkotói viszont pontosan azt hangsúlyozzák, hogy ellentétben a többi intelligencia típussal - amelyek tudománytörténeti előzménynek tekinthetők, és a személyes indítékot, mint a konstrukció részét elhanyagolják – a kulturális intelligenciának kulcs eleme a motiváció. Habár azt nem vonják kétségbe, hogy az indíték és a kognitív feldolgozás összefüggnek, a tudás önmagában nem elegendő az idegen kultúrához való sikeres alkalmazkodáshoz. Ezért empirikus kutatásomban a tapasztalat mellett a motiváció szerepének vizsgálatára is kitérek.

Véleményem szerint a motivációs komponens azért is kiemelten fontos, mert kulcsszerepe van a kulturális értékekkel való összekapcsolódásban, és ez a munka világában felveti annak a kérdésnek a jogosságát, hogy milyen összefüggés van a szervezeti kultúra és a kulturális intelligencia között. Ennek a mások által még nem vizsgált kapcsolatnak a feltárása empirikus kutatásom egyik legfontosabb célja.

KULTURÁLIS INTELLIGENCIA