Arra voltunk kíváncsiak, hogy miként változott a fiatalok foglalkozási, illetve iskolai rétegződése, és miként változtak a mobilitási jellemzőik az ezredfor-duló után. Ehhez a jelen munkában a rétegződésvizsgálatok elemi mérőszá-mait számítottuk ki a 2000 óta lezajlott négy ifjúságfelvételre támaszkod-va. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a vizsgálat tárgyát képező 12 évet a 2008-as válság két jól elkülöníthető szakaszra bontja, s a válság időszaka után következő regresszió a fiatalok társadalmi pozíciójára, illetve előreju-tási esélyeire is erős hatást gyakorolt. Míg a 2008-at megelőző időszakban alapvetően javultak a fiatalok aktivitási jellemző, vagyis többen tanultak, il-letve többen léptek be a munkaerőpiacra, addig a válságot követő időszakban megnövekedett a se nem tanuló, se nem dolgozó fiatalok aránya. A fiatalok foglalkozási szerkezete is kedvezőtlen irányba módosult, amit leginkább az alacsony végzettséget, illetve képzettséget nem igénylő foglalkozásokat űzők arányának emelkedése jelez. A foglalkozásszerkezet ilyen irányú változása a
5 N =1783; χ2 =366,376; Cramer’s V =0,321; N =3710; χ2 =858,967; Cramer’s V =0,340;
fiatalok előrejutási lehetőségeit is meghatározta. Míg a 2008 előtti időszak-ban az intergenerációs foglalkozási mobilitás mérőszámai javuló tendenciát mutattak, addig a válság utáni időszakban egy záródó társadalom képe raj-zolódik ki. Ebben az időszakban a fiatalok kisebb hányada tudott előre lépni az édesapjához képest, növekedett viszont azoké, akik kedvezőtlenebb pozí-ciót foglalnak el. Az iskolai végzettség szempontjából egy kicsit árnyaltabb a kép, az oktatás, mint mobilitási csatorna nyitottabbá válása azonban inkább strukturális okokra visszavezethető, ami mögött a felsőoktatásba való beju-tás központilag történt megkönnyítése áll. Ehhez kapcsolódik továbbá a kö-zép- és felsőfok között átmenetként értelmezhető, érettségi utáni felsőfokú szakképzések kialakítása is. Az így kialakult oktatási térben azonban nem mindenki indult hasonló esélyekkel. A felsőfokú képzésekbe való bejutás sok-kal nagyobb arányban sikerül például a lányoknak. A főiskolai szint egyértel-mű elnőiesedéséről számolhatunk be a vizsgált adatok elemzése alapján. Az iskola mobilizáló szerepe azonban ennek ellenére folyamatosan csökkenni látszik. Ez főként az alacsonyabb iskolai végzettségű családokból származó fiatalok számára jelent problémát. Esélyük a sikeres felsőoktatási végzett-ség megszerzésére egyre kisebb. Az intergenerációs mobilitás csökkenésé-nek tendenciáit pedig tovább erősítik azok a beavatkozások, amik jelentősen megnehezítik napjainkban a felsőfokú képzésbe való bejutást. Ennek a folya-matnak az első jelei a 2012-es adatokban már kimutathatóak.
Az iskolázottság és a foglalkozási rétegződésben elfoglalt helyzet közötti kapcsolat mindegyik kutatási évben kimutatható volt, azonban a korcsoport speciális jellege miatt a teljes összefüggésrendszer nem volt feltárható ese-tünkben.
mellékletek
2 . táblázat: Foglalkozási rétegződésszerkezet csoportjainak arányai a 20-29 éves korosztályban (2000-2012) (százalékos megoszlás)
2000 2004 2008 2011 2012
Fiú Lány Összesen Fiú Lány Összesen Fiú Lány Összesen Fiú Lány Összesen Fiú Lány Összesen
Vezetők 1 2 1 5 4 4 4 2 3 2 2 2 2 1 2
Értelmiségiek 8 11 10 8 16 12 8 18 13 11 16 13 6 12 9 Egyéb
szelle-miek 12 23 17 12 25 18 17 28 22 16 27 21 18 31 24
Iparosok,
kereskedők 6 4 5 6 5 5 2 2 2 2 2 2 1 1 1
Szakmunká-sok 45 41 43 40 27 34 42 27 35 34 30 32 41 30 36
Betanított
munkások 16 12 14 20 20 20 17 18 17 17 13 15 17 18 18
Segédmunká-sok 8 6 7 6 3 5 7 3 5 12 8 10 11 5 8
Mezőgazda-sági fizikaiak 5 2 3 4 1 2 3 2 2 7 3 5 4 2 3
Összesen 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100
n 2286 2156 4442 2180 1928 4108 2188 1942 4130 462620 418176 880796 2171 1918 4089
Forrás: Ifjúság 2000, Ifjúság 2004, Ifjúság 2008, Népszámlálás 2011,
magyar Ifjúság 2012 felmérések alapján, saját szerkesztés .
3 . táblázat: Foglakozási mobilitási arányszámok a 20-29 éves korosz-tályban 2004 (százalékos megoszlás)
Apa
Megkérdezett
Vezetők, értelmiségiek Egyéb szellemiek Szakmunkások, iparosok, kereskedők Betanított munkások Segédmunkások Mezőgazdasági fizikaiak Összesen n
Kilépési mobilitás Vezetők,
értelmiségiek 38 26 24 10 1 1 100 570
Egyéb szellemiek 25 37 26 10 1 0 100 230
Szakmunkások, iparosok, kereskedők
13 17 48 18 3 1 100 2040
Betanított munkások 8 10 37 36 7 2 100 522
Segédmunkások 6 7 23 31 29 5 100 177
Mezőgazdasági
fizikaiak 7 11 42 22 5 13 100 247
Összesen 16 18 40 20 4 2 100 3786
Belépési mobilitás Vezetők,
értelmiségiek 35 22 9 8 4 9 15
Egyéb szellemiek 9 13 4 3 2 1 6
Szakmunkások, iparosok, kereskedők
44 52 65 49 34 32 54
Betanított
munkások 7 7 13 25 22 11 14
Segédmunkások 2 2 3 7 31 10 5
Mezőgazdasági
fizikaiak 3 4 7 7 8 38 7
Összesen 100 100 100 100 100 100 100
n 616 675 1505 742 166 82 3786
Forrás: Ifjúság 2004, felmérés alapján saját szerkesztés
4 . táblázat: Foglakozási mobilitási arányszámok a 20-29 éves korosz-tályban 2008 (százalékos megoszlás)
Apa
Megkérdezett
Vezetők, értelmiségiek Egyéb szellemiek Szakmunkások, iparosok, kereskedők Betanított munkások Segédmunkások Mezőgazdasági fizikaiak Összesen n
Kilépési mobilitás Vezetők,
értelmiségiek 41 33 17 7 2 2 100 473
Egyéb szellemiek 24 51 18 7 1 0 100 315
Szakmunkások,
ipa-rosok, kereskedők 13 20 46 17 3 1 100 2120
Betanított
munkások 6 13 38 33 8 2 100 463
Segédmunkások 2 8 28 32 24 6 100 235
Mezőgazdasági
fizikaiak 9 14 33 17 11 17 100 157
Összesen 16 22 37 17 5 2 100 3763
Belépési mobilitás Vezetők,
értelmiségiek 33 19 6 5 4 8 13
Egyéb szellemiek 13 19 4 3 2 1 8
Szakmunkások,
ipa-rosok, kereskedők 47 50 70 53 34 33 56
Betanított
munkások 5 7 12 23 21 10 12
Segédmunkások 1 2 5 11 30 17 6
Mezőgazdasági
fizikaiak 2 3 4 4 9 31 4
Összesen 100 100 100 100 100 100 100
n 588 839 1406 656 186 88 3763
Forrás: Ifjúság 2008 felmérés alapján saját szerkesztés
5 . táblázat: Foglakozási mobilitási arányszámok a 20-29 éves korosz-tályban 2012 (százalékos megoszlás)
Apa
Megkérdezett
Vezetők, ér- telmiségiek Egyéb szelle- miek Szakmunká- sok, iparosok, kereskedők Betanított munkások Segédmunká- sok Mezőgazdasá- gi fizikaiak Összesen n
Kilépési mobilitás Vezetők,
értelmi-ségiek 41 30 17 9 2 1 100 346
Egyéb szellemiek 15 52 21 9 3 1 100 392
Szakmunkások,
ipa-rosok, kereskedők 8 23 47 16 4 2 100 2189
Betanított
munká-sok 2 11 33 37 13 4 100 420
Segédmunkások 1 7 25 23 38 7 100 287
Mezőgazdasági
fizikaiak 4 10 21 20 20 25 100 169
Összesen 11 24 37 18 8 3 100 3803
Belépési mobilitás Vezetők,
értelmi-ségiek 35 12 4 5 2 3 9
Egyéb szellemiek 14 23 6 5 4 3 10
Szakmunkások,
ipa-rosok, kereskedők 45 57 73 52 27 31 58
Betanított
munká-sok 2 5 10 23 19 14 11
Segédmunkások 1 2 5 10 36 15 8
Mezőgazdasági
fizikaiak 2 2 3 5 11 34 4
Összesen 100 100 100 100 100 100 100
n 398 894 1421 667 298 125 3803
Forrás: magyar Ifjúság 2012 felmérés alapján saját szerkesztés
6 . táblázat: Iskolai rétegződésszerkezet csoportok arányai a 20-29 éves korosztályban (2000-2012) (százalékos megoszlás)
2000 2004 2008 2011 2012
F L Σ F L Σ F L Σ F L Σ F L Σ
kevesebb, mint 8
álta-lános
2 1 2 1 1 1 1 1 1 2 2 2 2 1 1
8 általános 14 13 14 12 11 11 12 11 11 15 12 13 12 10 11
szakmun-kásképző, szakiskola
41 25 33 35 22 28 29 16 23 22 13 18 27 16 22
szakközép-
iskola/tech-nikum
23 28 25 26 26 26 23 21 22 18 16 17 25 23 25
gimnázium 12 21 16 14 22 18 15 21 18 27 31 29 16 23 19
érettsé-gi utáni szakképzés/
felsőfokú szakképzés
- - - - - - 9 12 11 2 4 3 9 12 11
főiskola/BA 5 9 7 7 14 10 8 14 11 8 16 12 6 11 9
egyetem/
MA/PhD 3 3 3 4 5 5 3 5 4 5 8 6 2 4 3
Összesen 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100
n 2907 2814 5721 2718 2689 5407 2775 2669 5444 627277 602259 1229536 2814 2687 5501
Forrás: Ifjúság 2000, Ifjúság 2004, Ifjúság 2008, Népszámlálás 2011,
ma-gyar Ifjúság 2012 felmérések alapján, saját szerkesztés .
7 . táblázat: Iskolai mobilitási arányszámok 2000-ben a 20-29 éves kor-osztályban (százalékos megoszlás)
Apa
Megkérdezett
kevesebb, mint 8 általános 8 általános szakmunkáskép- ző, szakiskola szakközépiskola, technikum gimnázium főiskola/BA egyetem/MA/PhD Összesen n
Kilépési mobilitás kevesebb,
mint 8 álta-lános
18 40 26 9 3 2 2 100 98
8 általános 2 26 44 17 8 3 1 100 424
szakmun-kásképző, szakiskola
0,4 7 41 30 15 4 1 100 1115
szakközép-
iskola/tech-nikum
0 3 15 34 27 15 5 100 395
gimnázium 0 1 17 28 39 14 1 100 150
főiskola/BA 1 3 9 33 38 8 9 100 159
egyetem/
MA/PhD 0 1 6 21 45 17 9 100 227
Összesen 1 10 31 27 21 8 3 100 2568
Belépési mobilitás kevesebb,
mint 8 álta-lános
58 16 3 1 1 1 3 4
8 általános 23 43 24 10 6 6 7 17
szakmun-kásképző, szakiskola
16 33 58 49 32 25 18 43
szakközép-
iskola/tech-nikum
0 5 8 19 20 31 25 15
gimnázium 0 1 3 6 11 11 3 6
főiskola/BA 3 2 2 8 11 7 18 6
egyetem/
MA/PhD 0 1 2 7 19 20 27 9
Összesen 100 100 100 100 100 100 100 100
n 31 250 782 695 536 197 77 2568
Forrás: Ifjúság 2000 felmérés alapján, saját szerkesztés .
8 . táblázat: Iskolai mobilitási arányszámok a 20-29 éves korosztályban 2004 (százalékos megoszlás)
Apa
Megkérdezett
kevesebb, mint 8 általános 8 általános szakmunkásképző, szakiskola szakközépiskola technikum gimnázium főiskola/BA egyetem/MA/PhD Összesen n
Kilépési mobilitás kevesebb,
mint 8 álta-lános
63 10 15 6 4 2 0 100 113
8 általános 29 5 40 16 6 3 1 100 759
szakmun-kásképző, szakiskola
7 2 39 29 14 7 3 100 2270
szakközép-
iskola/tech-nikum
2 1 16 37 23 15 7 100 913
gimnázium 3 1 15 29 30 14 9 100 346
főiskola/BA 1 2 11 24 28 21 13 100 351
egyetem/
MA/PhD 0,3 0,3 3 20 38 17 21 100 308
Össz. 9 2 29 27 18 10 5 100 5060
Belépési mobilitás kevesebb,
mint 8 álta-lános
15 11 1 1 1 0,4 0 2
8 általános 47 35 21 9 5 4 4 15
szakmun-kásképző, szakiskola
32 37 61 49 35 33 21 45
szakközép-
iskola/tech-nikum
3 7 10 24 24 27 23 18
gimnázium 2 3 4 7 12 10 11 7
főiskola/BA 0,4 7 3 6 11 15 17 7
egyetem/
MA/PhD 0,2 1 1 4 13 11 24 6
Összesen 100 100 100 100 100 100 100 100
n 474 105 1445 1377 885 504 270 5060
Forrás: Ifjúság 2004 felmérés alapján, saját szerkesztés .
9 . táblázat: Iskolai mobilitási arányszámok a 20-29 éves korosztályban 2008 (százalékos megoszlás)
Apa
Megkérdezett
kevesebb, mint 8 általános 8 általános szakmunkásképző, szakiskola szakközépiskola/ technikum gimnázium érettségi utáni szakképzés/felső- fokú szakképzés főiskola/BA egyetem/MA/PhD Összesen n
Kilépési mobilitás kevesebb,
mint 8 álta-lános
22 56 15 3 2 1 0,0 1 100 101
8 általános 5 36 34 13 6 3 3 1 100 646
szakmun-kásképző, szakiskola
0,3 10 31 27 13 10 8 2 100 2340
szakközép-
iskola/tech-nikum
0,1 4 12 30 22 12 14 6 100 854
gimnázium 0,4 4 11 13 40 13 15 5 100 268
érettsé-gi utáni szakképzés/
felsőfokú szakképzés
0,0 2 9 14 21 29 18 7 100 340
főiskola/BA 0,3 2 7 16 29 10 25 11 100 319
egyetem/
MA/PhD 0,0 2 3 11 38 10 21 15 100 295
Összesen 1 11 22 22 18 11 11 4 100 5163
Belépési mobilitás kevesebb,
mint 8 álta-lános
36 10 1 0,3 0,2 0,2 0 1 2
8 általános 47 41 19 7 4 4 3 2 13
szakmun-kásképző, szakiskola
13 39 63 56 33 42 31 21 45
szakközép-
iskola/tech-nikum
2 6 9 23 20 19 22 24 17
gimnázium 2 2 3 3 12 6 7 6 5
érettsé-gi utáni szakképzés/
felsőfokú szakképzés
0 1 3 4 8 18 11 11 7
főiskola/BA 2 1 2 4 10 6 15 16 6
egyetem/
MA/PhD 0 1 1 3 12 5 11 20 6
Összesen 100 100 100 100 100 100 100 100 100
n 62 579 1146 1144 908 550 558 216 5163
Forrás: Ifjúság 2008 felmérés alapján, saját szerkesztés
10 . táblázat: Iskolai mobilitási arányszámok a 20-29 éves korosztályban 2012 (százalékos megoszlás)
Apa
Megkérdezett
kevesebb, mint 8 általános 8 általános szakmunkásképző, szakis- kola szakközépiskola/technikum gimnázium érettségi utáni szakképzés/ felsőfokú szakképzés főiskola/BA egyetem/MA/PhD Összesen n
Kilépési mobilitás kevesebb, mint
8 általános 19 63 16 0 1 0 1 0 100 108
8 általános 3 37 37 13 5 3 2 0,3 100 728
szakmunkás-képző,
szakis-kola
1 8 30 28 14 11 7 1 100 2213
szakközépisko-la/technikum 1 1 10 18 42 10 14 5 100 266
gimnázium 0,2 3 12 37 21 12 11 4 100 846
érettségi utáni szakképzés/
felsőfokú szak-képzés
0 1 3 22 26 25 17 7 100 317
főiskola/BA 0 1 3 18 36 10 25 8 100 306
egyetem/MA/
PhD 0 2 1 21 35 10 20 11 100 227
Összesen 1 11 22 25 18 10 9 3 100 5011
Belépési mobilitás kevesebb, mint
8 általános 33 12 2 0 0,1 0 0,2 0 2
8 általános 40 48 25 7 4 5 3 1 15
szakmunkás-képző,
szakis-kola
21 32 60 50 35 47 31 21 44
szakközépisko-la/technikum 3 1 3 4 12 5 8 9 5
gimnázium 3 5 9 25 19 19 20 22 17
érettségi utáni szakképzés/
felsőfokú szak-képzés
0 1 1 6 9 15 12 14 6
főiskola/BA 0 1 1 5 12 6 17 16 6
egyetem/MA/
PhD 0 1 0,3 4 9 4 10 16 5
Összesen 100 100 100 100 100 100 100 100 100
n 63 554 1101 1249 917 520 455 152 5011
Forrás: magyar Ifjúság 2012 felmérés alapján saját szerkesztés
Irodalom
Bauer, B. – Máder, M. – Nemeskéri, I. – Szabó, A. (2003): Ifjúsági rétegek az ezredfordulón. Új Ifjúsági Szem-le, 1(1), 105-125.
Bittner, Z. – Kehl, D. – Szűcs, K. (2013): Tudománykommunikáció a Z generációnak. Kutatási jelentés, Pécs:
PTE KTK. http://www.zgeneracio.hu/getDocument/321
Bourdieu, P. (1997): Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: Angelusz, R. (szerk.) A társadalmi rétegződés komponensei. Budapest: Új Mandátum, 80-135.
Ferge, Zs. (1969): Társadalmunk rétegződése. Elvek és tények. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.
Gábor, K. (1992): Az ifjúsági kultúra korszakváltása In: Gazsó, F. – Stumpf, I. (szerk.) Rendszerváltozás és ifjúság Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete, 67-97.
Gábor, K. (2004): A magyar fiatalok és az iskolai ifjúsági korszak. Túl renden és osztályon? In: Szabó, A.
– Bauer, B. – Laki, L. (szerk.) Ifjúság 2000. Tanulmányok I. Budapest: Nemzeti Ifjúságkutató Intézet 13-32.
Gazsó, F. – Laki, L. (2004): Fiatalok az újkapitalizmusban. Budapest: Napvilág Kiadó, 2004.
Gazsó, F. (2006): A generációs reprodukció néhány jellegzetessége a lemaradó térségekben. Esély, 2, 4-28.
Havasréti, J. (2013): Ifjúságkutatás Magyarországon különös tekintettel az ifjúsági kultúrák, a kulturális fogyasztás és a média jelentőségére – Tanulmány. TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0016
Tudomány-Huszár, Á. (szerk.) (2015): A társadalom rétegződése. Budapest: KSH.
Kabai, I. (2006): Társadalmi rétegződés és életesemények. A magyar fiatalok a posztindusztriális társada-lomban. Budapest, Új Mandátum.
Kabai, I. (2013a): Rétegződés-modell 2.0. Kultúra és közösség, 4(2), 69-80.
Kabai, I. – Kovássy, K. (2013b): Rétegződésmodell 2.0. Kultúra és közösség, 4(3), 85-96.
Kabai, I. – Kenéz, A. – Krisztián, V. (2013c): Rétegződésmodell 2.0 (3. befejező rész). Kultúra és közösség, 4(4) 93-116.
Kolosi, T. – Pósch ,K. (2014): Osztályok és társadalomkép. In: Kolosi, T. – Tóth, I. Gy. (szerk.) társadalmi Riport. Budapest: TÁRKI, 139-156.
Laki, L. – Szabó, A. (2011): Szempontok az ifjúsági folyamatok értelmezéséhez. In: Bauer, B. – Szabó, A.
(szerk.): Arctalan (?) nemzedék. Budapest: Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet.
Lannert, J. (2008): Iskolázottság, iskolarendszer és oktatáspolitika. In: Kolosi, T. – Tóth, I. Gy. (szerk.): Tár-sadalmi riport 2008. Budapest: TÁRKI, 324-343.
Nagy, Á. (2014): Ifjúsági rétegek 2012. In: Nagy, Á. – Székely, L. (szerk.) Másodkézből. Magyar Ifjúság 2012.
Budapest: ISZT Alapítvány-Kutatópont, 29-44.
Róbert, P. (1990): Társadalmi mobilitás. In: Andorka, R.– Kolosi, T. – Vukovich, Gy. (szerk.): Társadalmi riport 1990. Budapest: TÁRKI, 356-372.
Róbert, P. (szerk.) (1998): Társadalmi mobilitás. Budapest: Új mandátum.
Somlai, P. (2007): A posztadoleszcensek kora. Bevezetés. In.: Somlai, P. (szerk.) Új ifjúság. Szociológiai ta-nulmányok a posztadoleszcensekről. Budapest: Napvilág kiadó, 9-44.
Szalai, E. (2011): Koordinátákon kívül – Fiatal felnőttek a mai Magyarországon. Budapest: Új Mandátum.
Szapu, M. (2002): A zűrkorszak gyermekei (Mai ifjúsági csoportkultúrák). Budapest: Századvég Kiadó.