Európa legtöbb országában magasabb a kívánt gyermekszám, mint a szüle-tett gyermekek száma (Philipov, 2009). Magyarországon is időről időre han-gos a sajtó attól, hogy a magyar fiatalok több gyermeket szeretnének, mint
amennyit vállalnak. De tudja-e egyáltalán egy fiatal, hogy hány gyermeket szeretne?
A gyermekvállalási terveket demográfiai adatgyűjtés során két mérőszámmal szokás mérni (melyek bizonyos mértékig kombinálhatók egymással). Az első az „ideális” gyermekszámra kérdez rá, pl. egy olyan kérdéssel, hogy „Ön sze-rint hány gyermek az ideális egy mai magyar családban?” (KSH-NKI Életünk fordulópontjai, 2001). Ezzel egy elképzelt, elméletben legjobbnak tartott gyermekszámra kérdeznek rá az adatgyűjtők, mely nem feltétlenül azt tük-rözi, hogy a válaszadó saját maga hány gyermeket szeretne. Sokkal inkább a társadalom gyermekekhez, gyermekvállaláshoz való viszonyát mutató mérő-szám. Erre a kérdésre általában kevesen válaszolják, hogy „0 gyermek”, ezért viszonylag magas áltagos ideális gyermekszám szokott ezekből a kérdések-ből kirajzolódni (Makay, 2012). A második a „kívánt” gyermekszám, melyet az egyének saját maguknak illetve a családjuknak szeretnének, terveznek. A kérdőívekben feltett kérdések körülbelül így hangzanak: „Tervez-e (további) gyermekeket? Ha igen, hány gyermeket tervez?” (Ifjúság 2004). Az ezzel a kérdéssel mért tervezett vagy kívánt gyermekszám általában jobban tükrözi az egyéni preferenciákat. Itt már többen számolnak be arról is, hogy ők nem szeretnének gyermeket vállalni.
Alapvetően ezek a kérdések kiválóan mérhetnék az egyének gyermekprefe-renciáit, és noha valóban adnak egy általános képet arról, hogy milyen a tár-sadalom illetve a férfiak és nők hozzáállása a gyermekvállaláshoz, két okból mégsem tükrözik teljes mértékben a valóságot. Ennek egyik oka, hogy na-gyon sokan csak bizonytalan gyermektervekkel rendelkeznek, és nem tudják megmondani, hogy hány gyermeket szeretnének. Ez sok esetben igaz a fiata-lokra, és gyakrabban azokra, akiknek még egy gyermekük sem született (Rég-nier-Loilier, 2006). A bizonytalanok láthatóvá tételében (ami társadalmilag fontos lehet) sokat számít az is, hogy hogyan teszik fel az adatgyűjtés során a gyermektervekre vonatkozó kérdéseket. Az Ifjúság 2000-es vizsgálat során a tervezett gyermekszámra vonatkozó kérdés a „nem tudja” és „egyéb” lehe-tőségeken kívül még három olyan opciót adott a válaszadóknak, melyben a kérdéssel kapcsolatos bizonytalanságuknak adhattak hangot: „A kérdést nem érzem lényegesnek: ha lesz, lesz, ha nem lesz, nem lesz”, „A körülményektől függ”, és „Majd meglátjuk” (Ifjúság 2000 kérdőív, Q31). A 2012-es adatfelvé-tel kevesebb ilyen választ tett lehetővé: az „Összesen hány gyermeket sze-retne” kérdésre csak gyermekszámot lehetett mondani, esetleg megtagadni a
választ vagy „nem tudom”-ot válaszolni (Magyar Ifjúság 2012, Q12). A két adatgyűjtés során mért tervezett gyermekszám így nagyon eltérő képet mu-tat, ami elsősorban a bizonytalan, nem gyermekszámot mondó, hanem egyéb választ adók különbözőségéből fakad. Amennyiben ugyanis a két felmérés-ben nem gyermekszámot, hanem egyéb választ adó, vagyis bizonytalan gyer-mektervekkel rendelkezők arányát nézzük, úgy a 2000-es adatfelvétel során azt látjuk, hogy a fiatalok közel 40 százaléka nem rendelkezik kiforrott gyer-mektervekkel, míg ez az arány 2012-ben 15 százalék. Vagyis a két felmérés során teljesen más gyermektervek rajzolódnak ki a fiatalok körében. Ezt egy-részt figyelembe kell venni az elemzés során, másegy-részt pedig arra világít rá, hogy kulcsfontosságú, hogy az ilyenfajta adatok gyűjtésénél hogyan kerül e kérdés megfogalmazásra.
Ugyanakkor a tökéletes adatgyűjtés még ekkor sem garantált, hiszen a válasz nagymértékben függ a nők és férfiak korától, meglévő gyermekeik számai-tól, párkapcsolati státuszuktól és atszámai-tól, hogy milyen szinten gondolják azt, hogy gyermekterveiket meg is fogják tudni valósítani. A kívánt gyermekszám ugyanis nem egy statikus változó, hanem erőteljesen változik az életút során.
Általában lefelé módosul a korral, illetve csökken amennyiben az életkor elő-rehaladtával nem születik a fiataloknak legalább egy vagy két gyermekük. A válaszadók ugyanis idővel felkészülnek arra, hogy eredeti gyermekterveiket nem fogják tudni megvalósítani, és emiatt csökkentik további kívánt gyer-mekszámukat (Liefbroer, 2009).
Az 2011-es Eurobarometer adataiból kiderül, hogy a legtöbb országban leg-alább 2 gyermeket kívánnak a válaszadók (2. táblázat). 2011-ben 27 euró-pai országból csak kettőben kívántak a nők ennél kevesebb gyermeket (az itt bemutatott Ausztrián kívül még Bulgáriában), míg a férfiak is csak három országban (az itt bemutatottakon kívül még Németország nyugati felében) (Testa, 2012). Az átlagokból látszik azonban, hogy nyugaton, ahol nagyobbak az országok termékenységi szintje között az eltérések, azokban az országok-ban magasabb a kívánt gyermekszám, ahol valóországok-ban több gyermek születik: az itt bemutatott országok közül az Egyesült Királyságban, Franciaországban, és Svédországban.
Magyarországon mit rejt ez az átlag, mennyi gyermeket szeretnének vállalni a fiatalok?
2 . táblázat: „Saját maga számára, mennyi lenne az ideális gyermekszám, amelyet szeretne, vagy amelyet szeretett volna?” Válaszok megoszlása 4 közép-európai és 5 nyugat-európai országban, 2011
Nők Férfiak
Csehország 2,10 1,96
Lengyelország 2,42 2,13
Magyarország 2,12 2,16
Szlovákia 2,17 2,03
Ausztria 1,95 1,84
Egyesült Királyság 2,33 2,20
Franciaország 2,47 2,30
Olaszország 2,02 2,06
Svédország 2,41 2,33
Forrás: Testa, 2012 .
Az Ifjúság kérdőívek fent leírt különbségei miatt azon fiatalok gyermekterveit elemezzük, akik határozott elképzelésekkel rendelkeznek, vagyis a fent leírt kérdésekre számszerű adatot mondtak. Ezzel a módszerrel 2000 és 2012 kö-zött kimutatható, hogy keveset változott a fiatalok által kívánt gyermekszám, a változás pedig nem lineáris. 2000-ben teljes mértékben elhanyagolható volt a gyermeket nem kívánók aránya, 2008-ban azonban közel 13 százaléka nem tervezett gyermeket (16. ábra). Négy évvel később ez az arány visszaesett 7 százalékra. Erősen ingadozik a megfigyelt időszakban a két gyermeket terve-zők aránya is: 2000-ben a fiatalok 62 százaléka két gyermeket tervezett, majd ez az arány 2008-ban 52 százalékra csökkent (ennek rovására emelkedett a gyermeket nem kívánók aránya), majd 2012-ben ismét nőtt.
Semmiképpen sem lehet tehát arról beszélni, hogy csökkenne a gyermekvál-lalási kedv Magyarországon. Ez jó hír, hiszen számos kutatás kimutatta, hogy amennyiben egy társadalomban tartósan alacsony a termékenység, és ehhez társul a gyermeket elutasító társadalmi attitűd, úgy nem lehet arra számítani, hogy a termékenység növekedni fog (Lutz, et al., 2006). Amennyiben azon-ban a gyermekvállalás, mint érték és kívánt magatartás megmarad, nyitva marad egy cselekvési lehetőség, hogy pl. családpolitikai intézkedésekkel a
gyermekvállalás könnyebben lehetővé váljon. Mi magyarázza meg akkor mégis az alacsony magyar termékenységet?
16 . ábra: a tervezett gyermekek száma azok körében, akik tudják, hogy hány gyermeket szeretnének, 2000, 2004, 2008, 2012
Forrás: Ifjúság 2000, Ifjúság 2004, magyar Ifjúság 2012 . (N= 22929) .
Magyar adatokat is felhasználva több európai összehasonlító tanulmány ké-szült, melyek a rövid távú gyermekvállalási tervek megvalósítását kutatták (Spéder-Kapitány, 2009; Kapitány-Spéder, 2012; Spéder-Kapitány, 2014).Ezek a tanulmányok longitudinális adatokat használnak fel, melyek segítsé-gével mérhető, hogy azok körében, akik úgy nyilatkoztak, hogy két vagy há-rom éven belül szeretnének gyermeket vállalni, hányad részüknek sikerült ezt megvalósítani. A részletes kérdőívek a siker illetve sikertelenség mögötti okokat is igyekeznek feltérképezni. Az eredményekből kiderül, hogy öt or-szág közül a három vizsgált keletiben (Magyaroror-szágon, Bulgáriában és Grú-ziában) sokkal kisebb arányban valósulnak meg a gyermekvállalási tervek:
mindenhol a válaszadók kevesebb, mint harmadának született meg a terve-zett gyermeke három éven belül (Spéder-Kapitány, 2014). A volt szocialista országokban az alacsony megvalósítás mögött az áll, hogy a rendszerváltás után nagyon gyorsan végbement strukturális változásokat csak nagyon las-san követik az értékrendszerbeli változások. A társadalom alapvetően ha-sonlóan tradicionálisnak mondható értékrendet követ a párkapcsolatok, a családi szerepek, a nemi szerepek terén, mint a rendszerváltás idején. A megváltozott strukturális körülmények között azonban nehéz a korábbról
nehézség a tervek és a megvalósítás közötti szakadékban tükröződik vissza.
Az államban, a politikai intézkedések befolyásolhatóságában és tartósságá-ban vetett hit megingása (és a nyugati államokhoz képest alacsony volta) csak tovább növeli a bizonytalanságot.
Ahogy már korábban is említettük, az államnak kulcsszerepe lehet abban, hogy a fiataloknak milyen szinten sikerül megvalósítaniuk gyermekvállalási terveiket. Kiszámítható munkapiaci és családpolitikai intézkedésekkel enyhí-teni lehet a fiatalok által átélt bizonytalanságot és segíenyhí-teni lehet őket a kívánt gyermekek vállalásában. Mi van ugyanakkor azokkal, akik fiatal létükre nem szeretnének több gyermeket vállalni? Melyek az emögött rejlő legfőbb okok?
E kérdések megválaszolására összehasonlítottuk, hogy 2001-ben és 2012-ben mivel magyarázzák leggyakrabban döntésüket azok, akik nem szeretné-nek (több) gyermeket vállalni. Mindkét esetben több mint tíz válaszlehetőség közül választhatták ki a megkérdezettek, hogy melyeket érzik igaznak saját helyzetükre. Ezek közül a három leggyakrabban említettet mutatjuk be. A megfogalmazásokban vannak eltérések a kérdőívekben, de valójában ugyan-azt a jelenséget takarják.
A 2001-es (Életünk fordulópontjai) adatokat összevetve a 2012-esekkel (Ma-gyar Ifjúság), a gyermekvállalási kedv mintha megnőtt volna. Az előbbiben ugyanis a fiatalok (18-29 évesek) 12 százaléka nem kívánt már gyermeket vállalni, noha 75 százalékuknak nem született még gyermeke. Tizenegy év-vel később 8 százalék nem tervez (már) gyermeket, és közülük csak minden másodiknak nem volt gyermeke. A nem tervezők körében ugyanazt a három okot jelölték meg a legtöbben, noha azért bizonyos változások történtek.
Gyermekszámtól függetlenül nőtt azok aránya, akik anyagi helyzetük miatt nem vállalnak gyermeket (17. ábra). 2001-ben a gyermektelenek mintegy 20 százaléka, míg a gyermekesek mintegy 55 százaléka mondta ezt. 2012-ben már a gyermektelenek 40 százaléka említette, a gyermekeseknek pedig több, mint 65 százaléka. A lakáskörülményeiket nem megfelelőnek tartó gyerme-kesek aránya alig változott: mindkét évben mintegy harmaduk nyilatkozott így. Változás azonban, hogy 2001-ben a gyermektelenek közel harmada is ezt mondta, míg 2012-ben alig több mint tíz százalékuk.
2012-ben a meglévő gyermekszámmal való megelégedés kisebb mértékben magyarázza meg, hogy a fiatalok miért nem szeretnének több gyermeket.
Gyermekszámtól függetlenül feleannyian jelölték ezt oknak, mint 2001-ben, ami igen nagy változást jelent.
17 . ábra: a gyermeket már nem tervezők által leggyakrabban említett okok a (további) gyermekvállalás ellen gyermekszám szerint 2001, 2012
Forrás: kSH-NkI életünk fordulópontjai, 2001 . (N= 458) .
Forrás: magyar Ifjúság, 2012 . (N= 780) .
Az anyagiak játsszák tehát a legfőbb szerepet abban, hogy a fiatalok nem sze-retnének több gyermeket vállalni. Kutatások is bizonyítják, hogy az anyagi-ak valóban kiemelt szerepet játszananyagi-ak a gyermektervek megvalósításában a keleti országokban, főként a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők kö-rében, akik sokkal ritkábban valósítják meg terveiket, mint a magasabb jöve-delmi kategóriákba tartozók (Spéder-Kapitány, 2014).