A fent bemutatott változások nem csak Magyarországon figyelhetőek meg, hanem egész Európában módosult mind a párkapcsolati, házasodási maga-tartás, mind a gyermekvállalási gyakorlat. Sok szempontból elmondható, hogy ugyanazok a változások játszódtak le mindenütt: csökkent a házasság-kötések száma, nőtt a házasságon kívüli születések aránya, csökkent a gyer-mekvállalási kedv. Ugyanakkor fontos különbségek figyelhetők meg az egyes országok között.
Először a kontinens keleti és nyugati fele közötti eltérésekre térünk ki. Eu-rópa nyugati felén hamarabb kezdődtek a változások, mint keleten. A szü-lő nők átlagos életkora már az 1970-es évektől emelkedésnek indult, majd egyenletes növekedés következett, és 2010 körül a legtöbb nyugat-európai országban átlagosan 29 és 31 éves koruk között vállalják a nők gyermekeiket.
Mintegy 45 év alatt 4-5 évet emelkedett az áltagos életkor (12. ábra).
12 . ábra: a nők átlagos életkorának változása gyermekük születésekor öt nyugat-európai országban 1975-2012
Forrás: INeD, Developed countries database .
Ezzel szemben Európa középső-keleti felén két évtizeddel később, csak az 1990-es évektől indult be ez a változás. A rendszerváltás idején a legtöbb országban a nők átlagosan még 25-26 éves korukban vállalták gyermekei-ket. Majd az 1990-es évek közepétől ugyanaz a változás játszódott le ezekben az országokban, mint a kontinens nyugati felében, csak sokkal gyorsabban:
negyedszázad alatt mintegy öt évvel nőtt a szülő nők átlagos életkora, és a 2010-es évek elején – Románia kivételével – hasonlóan, mint nyugaton 29-30 éves korban vállalják a nők gyermekeiket (13. ábra).
13 . ábra: a nők átlagos életkorának változása gyermekük születésekor öt közép-kelet-európai országban 1975-2012
Forrás: INeD, Developed countries database .
A gyermekvállalási magatartás változásában majdnem ugyanezeket a különb-ségeket figyelhetjük meg Európa két felén. Nyugaton az 1970-es évektől csök-kenni kezdett a teljes termékenységi arányszám, ekkor a legtöbb országban még 2 feletti értéket regisztráltak (14. ábra). Az 1970-es évek első felében egy nagyobb csökkenés eredményeképpen a legtöbb országban az érték 1,6-1,8-ra esett, majd néhány évre stabilizálódott. Ezután az országok különváltak egymástól: egyesekben sosem esett a kritikusnak vélt 1,5 alá a teljes termé-kenységi arányszám, másokban pedig az 1980-as évek közepétől e szint alá csökkent, és tartósan ott is maradt. A bemutatott országok közül elsősorban Franciaország és az Egyesült Királyság példázza a magasabb szinten történt stabilizációt. A 2000-es években ráadásul mindkettőben növekedett az érték, és 2010 körül megközelítette vagy el is érte ismét a 2,1-es, reprodukcióhoz szükséges szintet. A svéd érték szintén e relatív magas szinten van, ugyanak-kor ott az utóbbi 30 évben nagyobb volt az évenkénti ingadozás. Két másik országban eközben nagyon alacsony értékekre esett vissza a teljes termé-kenységi arányszám. Olaszországban 1984-ben, Ausztriában pedig 1986-ban esett 1,5 alá és lényegében azóta ilyen alacsony szinten maradt. Ausztriában
az 1990-es évek legelején megközelítette ismét az 1,5-öt, Olaszországban azonban még a nyugati országokban történelmien alacsony 1,19-es értéket is produkálta 1995-ben.
A bemutatott országok jól szemléltetik, hogy Európa nyugati oldalán is nagy-mértékben eltér a gyermekvállalási gyakorlat. A Svédország példáján bemu-tatott északi országokban, valamint Franciaországban és az Egyesült Király-ságban nem csökkent a teljes termékenységi arányszám 1,5 alá. Az utóbbi évtizedben valamelyest növekedett is az érték, és jelenleg viszonylag magas:
1,8-2 körül mozog. A német anyanyelvű (Ausztria, Németország, valamint Svájc), és a dél-európai országokban (Olaszország, Spanyolország, Portugá-lia, Görögország) ezzel szemben alacsony értékek a jellemzőek, csakúgy, mint Közép-Kelet Európában.
14 . ábra: a teljes termékenységi arányszám változása öt nyugat-európai országban 1970 és 2013 között
Forrás: INeD, Developed countries database .
Közép-Kelet-Európában egységesebb a kép, mint Nyugaton: minden ország-ban egy évtizede 1,5 alatt van a teljes termékenységi arányszám (15. ábra).
Az 1970-es években jellemzően 2 vagy afeletti értékről indulva először las-san csökkent a mutató és az 1990-es évek elején 1,8-2 körül alakult. Majd az 1990-es évek elején nagyobb arányú csökkenés következett be, és az évtized második felében már az összes országban 1,5 alatt volt az éves termékenység.
Csehországban 1999-ben 1,13 volt a mutató. Majd mintegy egy évtizedes stagnálás mindegyik országban nőtt valamelyest 2008 körül. Kivételt képez ez alól Magyarország, ahol a mutató lényegében egészen 2014-ig stagnált és csak ekkor emelkedett, 1,41-es értékre.
15 . ábra: a teljes termékenységi arányszám változása négy közép-kelet európai országban 1970 és 2013 között
Forrás: INeD, Developed countries database .
A fent leírt változások legfontosabb jellemzője, hogy az európai országokban a termékenység a reprodukciót biztosító alatti szintre esett. Ennek elméleti keretét az 1986-ban kidolgozott „Második demográfiai átmenet” adja (Lest-haeghe-Van de Kaa, 1986; Van de Kaa, 1987). Eszerint ez egy „elkerülhetetlen folyamat”, melyen minden fejlett ország átmegy, noha eltérő időpontban és eltérő sebességgel. Fő mozgatórugója az az értékrendbeli változás, mely az egyént, az önmegvalósítást, az önkiteljesedést helyezi előtérbe. Ebben fon-tos szerepet játszik a társadalom átalakulása is: a társadalmon belül betöl-tött pozíciót az iskolázottság, az egyéni tehetség kibontakozása határozza meg mind a férfiak, mind a nők számára. E cél elérésében a gyermek (és a házasság, a stabil párkapcsolat) gátló tényezőt, „fajlagos árat” („opportunity cost”-ot) jelent, elsősorban a nők számára. A gyermekek mellesleg egyre több kiadást jelentenek, míg „hasznuk” tovább csökkent azzal, hogy a modern
társadalmakban immár nem (morális) kötelességük idős szüleiket támogat-ni. Az érzelmi élményt pedig, mely a gyermekneveléssel jár egy vagy két gyer-mek is meg tudja adni.
A gyermekvállalási tendenciákkal kapcsolatban biztosnak látszott az 1980-as években, hogy a termékenység tartósan reprodukciós szint alá esik. Azt ugyanakkor nem látták előre a demográfusok, hogy egyes országokban kri-tikusan alacsony (1,3-1,4-es értékre) fog esni a teljes termékenységi arány-szám (Lesthaeghe, 2010). Az országok közötti termékenységi szintek különb-sége szintén nem volt előre megjósolható. Ez lényegében két tényezőtől függ:
egyrészt, hogy milyen mértékű a gyermekvállalás elhalasztása; másrészt pe-dig, hogy milyen mértékű a későbbi pótlás. Az átmenet kezdeti éveiben első-sorban az első tényező befolyásolta az országok teljes termékenységi arány-számát, míg a jelenlegi fő magyarázó tényező a pótlás mértéke. Ez pedig olyan kulturális tényezőktől függ, melyek kihatnak az önmegvalósítás fontosságára az egyes társadalmakban, a fogyasztás szintjére, illetve arra, hogy mennyire szeretnék az egyének a kötöttségeket csökkenteni saját életükben. Emellett strukturális tényezőktől is függ, amelyek befolyásolják a bekerülési időt pá-lyakezdőként a munkaerőpiacra, a munka és család összehangolásának lehe-tőségét, vagy éppen a gyermekvállalás fajlagos árát.
Amennyiben egy állam szeretné befolyásolni a nők gyermekvállalási kedvét, úgy valójában az utóbb említett téren tudja ezt megtenni. Munkapiaci poli-tikákkal, családpolitikákkal sok szempontból lehet csökkenteni a gyermek-vállalás nehézségeit és hozzájárulni, hogy nőjenek a születésszámok. Erre természetesen elsősorban akkor van egy államnak lehetősége, amennyiben a fiatalok szeretnének gyermeket vállalni. A tanulmány utolsó részében ezt fog-juk áttekinteni: megnézzük, hogyan alakult a kívánt gyermekszám az utóbbi másfél évtizedben és, korábbi kutatási eredményeket összegezve, hogy mi-lyen szinten sikerül a fiataloknak megvalósítaniuk a rövidtávú gyermekter-veiket. Kitérünk arra is, hogy milyen különbségek vannak a tervek megvalósí-tásában Nyugat- és Kelet-Európa között.