A demográfiai átalakulások a legfiatalabb generációk esetén nem csak a saját párkapcsolati, családalapítási magatartásukra hatnak, hanem azt is befolyá-solják, hogy ők maguk milyen családban szocializálódtak.
A születések számát ismerve nem meglepő, hogy alapvetőn csökken a gyer-meket nevelő családok aránya: 1990 és 2011 között 44 százalékról 33 szá-zalékra csökkent azon családok aránya, amelyekben 15 év alatti gyermekek nevelkednek (Monostori-Murinkó, 2015). Emellett a családszerkezet is átala-kult, amelyben a gyermekek felnőnek, elsősorban szüleik megváltozott pár-kapcsolati magatartása miatt. Két jellemző trend látszik körvonalazódni: a házasságon kívüli születések gyakoribbá válása és a válások elterjedése.
A házasságon kívüli születések arányának megnövekedése elsősorban a rendszerváltás után zajlott le, noha korábban sem volt teljesen ismeretlen jelenség. Az 1960-as, 1970-es években a gyermekek mintegy 5 százaléka há-zasságon kívül született, és ez a trend már az 1980-as évektől növekedésnek indult. Ennek következtében 1990-ben a gyermekek 13 százaléka született házasságon kívül, majd erőteljesebb emelkedés következett, és 2014-ben majdnem minden második gyermekre ez a jellemző (1. táblázat).
1 . táblázat: a házasságon kívüli születések aránya 1990-2014 (százalé-kos megoszlás)
Évszám
1990 13,1
1995 21,3
2000 29,0
2005 35,0
2010 40,8
2014 47,6
Forrás: kSH, Demográfiai évkönyvek .
A másik fontos trend, hogy a házasságok egyre nagyobb hányada végződik válással. A teljes válási arányszám, mely lényegében egy becslést ad a házas-ságok arányának várható felbomlásáról 0,31 volt 1990-ben, ami azt jelenti, hogy közel minden harmadik házasság esetén válásra lehetett számítani. Lát-szik tehát, hogy a válás sem volt ismeretlen a rendszerváltás idején. 1990-es évektől azonban ez a mutató is nőtt és 2013-ban 0,42 volt. A 2008-as 0,46-os
legmagasabb érték után (amely szerint a házasságok közel fele válással vég-ződne) az utóbbi években enyhe csökkenő tendencia figyelhető meg.
Ezek a tendenciák befolyásolják, hogy a gyermekek milyen családban nőnek fel: szüleik házasságban élnek-e vagy sem, felbomlik-e a családjuk, és egyik szülőjük állandó jelenléte nélkül nevelkednek-e vagy sem?
A házasságon kívüli születések elterjedése következtében valóban megnőtt azon gyermekek száma, akiknek a szülei élettársi kapcsolatban élnek együtt.
2011-ben a családok 11 százalékában élettársi kapcsolatban élő szülők ne-velték a gyermekeket, míg ez az arány egy évtizeddel korábban 5 százaléknál is alacsonyabb volt (Monostori-Murinkó, 2015). Másrészt egyre több gyer-mek nevelkedik csak egyik vér szerinti szülőjével, jellemzően az anyjával. Míg az 1971-1975 között született fiatalok 10 százalékát 14 éves korukig any-juk nevelte a vér szerinti apa nélkül, addig ez az arány 13 százalékra nőtt az 1991 és 1995 között születettek körében (2. ábra). Azok az esetek, amikor az egyszülős családokban a családfő az apa, továbbra is igen ritkák, a családok mintegy 2 százalékát teszik ki.
Az egyszülős családok aránya a gyermekek életkorával nő, ugyanakkor emel-kedik azon családok aránya is, ahol a biológiai szülő helyébe más személy lép:
a mozaikcsaládok aránya a gyermekek kisiskolás korában 5-8 százalék körül mozog, az idősebb korosztályokban pedig 10 százalék körül van (Monosto-ri-Murinkó, 2015).
2 . ábra: Biológiai szülővel 14 éves korig együtt élők aránya születési év-járatok szerint (százalékos megoszlás)
Forrás: Ifjúság 2000, Ifjúság 2004, Ifjúság 2008, magyar Ifjúság 2012 . (N=16648) .
Milyen jelentősége van ezeknek az átalakulásoknak a gyermekek és a tár-sadalom szempontjából? Az egyszülős családokban nevelkedő gyermekek szegénységi kockázata nagyobb, mint a mindkét szülőjükkel nevelkedőké (Förster, 2005; Kilkey, 2000). Az OECD adatai szerint Magyarországon 2007-ben egy egyszülős családban élő gyermek szegénységi kockázata mintegy há-romszorosa volt az átlagosnak, még akkor is, ha a szülője foglalkoztatott volt.
Márpedig azok a gyermekek, akiknek a szülei házasság nélküli élettársi kap-csolatban élnek együtt, nagyobb valószínűséggel élik meg szüleik szétköltö-zést, mint azok, akiknek a szülei házasok (Breton-Prioux, 2009). A kutatások a gyermekkoron túli hatásokat is dokumentálták. Ezek szerint a szülők szakí-tását, válását megélt gyermekek jellemzően maguk is nagyobb valószínűség-gel válnak el felnőtt korukban, de legalábbis komoly érzelmi, párkapcsolati nehézségekkel küzdhetnek (Wallerstein, 1991). Azt is kimutatták ugyanak-kor, hogy nem feltétlenül maga a válás, hanem sok estben már az az előtti konfliktus állapot hat negatívan a gyermekekre (Piketty, 2003).
Ezek a tendenciák azt jelentik, hogy míg néhány évtizeddel ezelőtt a domi-náns házaspáros típusú, gyermeket nevelő családformától csak kevesen
tértek el (többnyire özvegyülés következtében jött létre egyszülős család), addig mára diverzifikálódtak a családformák és ezzel együtt a gyermekek családban elfoglalt helyzete. A gyermek élhet élettársi vagy házastársi kap-csolatban lévő szüleivel, egyik szülőjével, vagy felváltva hol egyik szülőjénél, hol a másik szülőjénél. Élhet egyik szülőjének új társával és akár annak gyer-mekeivel egy háztartásban. Ezzel együtt lehet akár több, nem vér szerinti nagyszülője is. Ugyanakkor sokkal ritkábbá váltak a többgenerációs családok vagy többcsaládos háztartások.
A szülők helyzetén kívül egy másik fontos aspektusa a gyermeklétnek a test-vérek száma a családban. Ez szocializációjukat, a szülőjük rájuk fordított anyagi és egyéb, időbeli erőforrását is befolyásolja. Emellett a felnőtté válás egy fontos lépésére, nevezetesen a szülői házból való elköltözés idejére is hathat. Ez a hatás egyszerre több irányú is lehet. Több testvér esetén példá-ul a szülők segítése egy új háztartás megteremtésében korlátozottabb lehet.
Ugyanakkor a szűkösebb, kevesebb személyes teret nyújtó szülői ház arra ösztönözheti a fiatalt, hogy hamarabb teremtsen saját otthont. Magyar adato-kon alapvetően ezt a második hatást mutatták ki, vagyis minél több testvére van valakinek, annál korábban költözik külön, az egyedüli gyermekek pedig tovább maradnak a szülői házban (Murinkó, 2013). Ennek fényében nézzük meg, hogy hány testvérrel nőnek fel a fiatalok, és történt-e ez irányú változás az utóbbi évtizedekben.
A fiatalok testvérek szerinti megoszlása érdekes képet mutat: 20 év alatt nem változott számottevően a testvérek száma. A gyermekek mintegy 18 százalé-ka testvér nélkül nő fel. Az egy testvérrel nevelkedők aránya 44-49 százalék körül alakul, és kicsit alacsonyabb a fiatalabbak körében. A fiatalok mintegy 20 százaléka két testvérrel nő fel. Viszonylag magasnak tűnik a három illetve négy, vagy több testvérrel rendelkezők száma. Arányuk a legfiatalabb gene-rációkban a legmagasabb, meghaladja a 9 százalékot. Ennek az lehet az oka, hogy a válások számának növekedésével és a mozaikcsaládok gyakoribbá vá-lásával nő azon gyermekek száma, akikkel együtt nevelkednek a fiatalok. Úgy tűnik, hogy sokan őket is a testvéreiknek tekintik. A 2012-es kérdőív ráadá-sul kifejezetten tartalmazta, hogy bárkit nevezzen meg a válaszadó, akit test-vérének tekint. Ez megnövelhette valamelyest a bevallott testvérszámot. Az adatokból kitűnik mellesleg a magyar családok kétgyermekes dominanciája, hiszen a fiatalok közel fele egy testvérről számolt be (3. ábra).