Tudománytörténeti értelmezések

A szakirodalom elég eltérő nézőpontokból viszonyul a szociálpedagógia tu-dományának változásaihoz. Néhány szerző tudománytörténeti szempontból koncepciózusosan értelmezi a szociálpedagógia kialakulásának és fejlődé-sének történetét. A tudománytörténeti diskurzust két egymással szembenálló értelmezés határozza meg. A kisebbségben lévő vélemény szerint a szociálpe-dagógia esetében nem beszélhetünk fejlődésről, sőt, a mai fejlemények alap-ján az egykori pedagógiai tudományterület hanyatlásának és felszámolásának lehetünk szemtanúi. A legtöbb szerző viszont azt az álláspontot képviseli, hogy a kezdeti pedagógiai kiindulás után a szociálpedagógia híven követi a társa-dalom és a tudományok változásait. Ennek megfelelően a szociálpedagógia fejlődését sikertörténetként fogalmazzák meg. A szociálpedagógia egy folya-matosan megújulni, „modernizálódni” képes tudományterületként áll előttünk.

Néhány szerző, köztük Hans Thiersch (1992a) a XX. századot egyenesen a szociálpedagógia évszázadának aposztrofálta.

Hanyatlás

A szociálpedagógia „hanyatlástörténetét” a legélesebb formában Jürgen Reyer (2001) német pedagógus fogalmazta meg. A szociálpedagógia történetének szentelt kötete mutatja be ennek a hanyatlásnak az állomásait (Reyer, 2002).

A szerző stílusa meglehetősen éles, dramatizáló. Az egyik tanulmányában már nem csak hanyatlást említ, hanem a szociálpedagógia gyászjelentését is megírja (Reyer, 2002a). Ennek az erős kritikának a megfogalmazását a 2001-ben megjelent Szociális munka – Szociálpedagógia című kötet második átdolgozott kiadása váltja ki (Otto – Thiersch, 2001). Reyer szerint a kézi-könyv címe azt sejteti, hogy a szociálpedagógia részletes bemutatásáról lesz szó, de ehhez képest a kötetből hiányzik a szociálpedagógiára vonatozó önálló szócikk. A vaskos kézikönyv csak történeti vonatkozásokban tesz említést a szociálpedagógia hagyományáról. Az egykor kiemelt vezető fogalom, hang-súlyozza jelentőségteljesen, „kidobásra” került, már nem játszik kitüntetett szerepet (Reyer, 2002a). Ez az állapot egy jól rekonstruálható folyamat vég-eredménye. A szociálpedagógia kezdetben a pedagógia hagyományos elméleti megközelítéseinek hiányosságaira reagált, pontosabban a herbarti iskola indi-viduál-pedagógiájával szemben a közösségi, szociális aspektust emelte ki, s ezzel jelentős mértékben hozzájárult a pedagógia modernizálásához. Mager, Natorp, Linder és még sokan mások a közösség fogalmát helyezték a szo-ciálpedagógia középpontjába. Ezért volt képes a szoszo-ciálpedagógia közvetí-teni a pedagógia és a szociológia tudománya között (Reyer, 2001). Később megélénkül az érdeklődés a szociális valóság iránt, a szociális életformák és a miliő kutatása rámutat arra, hogy a környezet is jelentős mértékben megha-tározza a pedagógiai befolyásolás lehetőségeit. A szociológiai elemzésekkel párhuzamosan a pedagógiára komoly befolyást gyakorolt a Wilhem Dilthey által kidolgozott szellemtudományos megközelítés, amelynek következtében az eddig szociálpedagógiaként azonosított kérdésfelvetés kultúrpedagógiaként érvényesülhetett (Reyer, 2001). Egy lassú, de biztos folyamat eredményekép-pen, így Reyer, a szociálpedagógia, a szociológia és a szellemtudományos pedagógia térnyerése miatt, elveszti önálló arculatát. A kezdetben önálló, a nevelés általános közösségi-társadalmi aspektusait vizsgáló szociálpedagó-gia a XX. század elejére már csak egy meghatározott terület, a gyermek- és ifjúsággondozás pedagógiájára szűkül. Reyer szerint ezt jól rögzíti a 1928 és 1933 között kiadott „A pedagógia kézikönyve” könyvsorozat Szociálpedagó-gia című kötete (1929). A szociálpedagóSzociálpedagó-gia itt már kizárólag „a gyermek- és ifjúsággondozás különböző területeinek gyűjtőfogalma” (Reyer, 2002a: 400).

Ezzel a szociálpedagógiát végképp elvágták az eredeti elméleti dimenziójától.

A szociálpedagógia elméleti kiüresedéséhez Reyer (2002a) szerint legvégül az 1970-es években felkapott hétköznap, életvilág és életforma fogalmak karrier-je és a sajátos tudományos igénnyel fellépő általános pedagógia járult hozzá.

Ennek következtében több szerző megkérdőjelezhette az önálló szociálpeda-gógiai nézőpont értelmét.

Modernizálódás

A szociálpedagógia tudománytörténetét csak akkor tekinthetjük hanyatlástör-ténetnek, ha erőteljesen ragaszkodunk bizonyos dogmákhoz. Werner Thole és Michael Galuske (2003) éppen erre figyelmeztetnek a Reyer írásaira megfogal-mazott replikájukban. A szerzőpáros szerint a neveléstudományként felfogott elméleti szociálpedagógia térvesztését „hanyatlástörténetként” felfogni csak a normatív történetírás igencsak megkérdőjelezhető szempontjaival lehetséges.

Ráadásul Reyer, a XX. századi és kortárs szociálpedagógiai fejlemények tár-gyalásánál, sokszor személyeskedő érvelést enged meg magának. Ezért erősen megkérdőjelezhető, hogy az ilyen stílusú szövegek mennyiben tekinthetők tudo-mányosnak (Thole – Galuske, 2003: 889). Szerintük a szociálpedagógia diffúz jellege nem a következetlen elméleti teljesítményekkel, hanem az erőteljes társa-dalmi modernizálódással és a különböző intézményesülési formák kialakulásával magyarázható. Ebből következik, hogy a szociálpedagógia mai identitását inkább az identitásnélküliség határozza meg. A szociálpedagógiának nincs egyértelműen és végérvényesen elfogadott „diszciplináris otthona”, pontosan rögzített elméle-ti, tudományos és szakmai alapja. „A szociálpedagógia úgy diszciplináris mint szakmai szempontból egy felvilágosítást igénylő tárgyterület marad” (Thole – Galuske, 2003: 890). Az aktuális szakmai kihívások a szociálpedagógia és a szo-ciális munka hagyományait egymáshoz közelítették. Ma már nem két teljesen különálló praxisról és szakmáról beszélünk. A német nyelvben ezt a tendenciát jelzi a „Soziale Arbeit” megnevezés, amely a szociálpedagógia (Sozialpädago-gik) és a szociális munka (Sozialarbeit) integratív szemléletét mutatja (Thole – Galuske, 2003). A mai szociálpedagógia számára a neveléstudomány diszciplí-nája fontos, de a szakmai diskurzus nem folyhat kizárólag ebben a tudományos kontextusban. Thole és Galuske hangsúlyozza, hogy a neveléstudomány mellett a szociálpedagógiai elméletalkotás számára a „Soziale Arbeit”, illetve az újonnan szárnyra kapott szociálismunka-tudomány (Sozialarbeitswissenschaft) is igen fontos szerepet játszik. Ezeken kívül a szociálpedagógia harmadik és legfon-tosabb tudományos háttere a társadalomtudományok egésze (Thole – Galuske, 2003). Éppen ezért meglehetősen problematikus, ha – Reyer szándékainak meg-felelően – a szociálpedagógiai elméletalkotást kizárólag a neveléstudomány vagy az általános pedagógia kontextusában akarjuk megvalósítani. Thole és Galuske

arra is figyelmeztet, hogy ez a törekvés a neveléstudomány felől sem igazán ér-telmezhető, hiszen a neveléstudományban is elméleti pluralizmus érvényesül. A klasszikus nevelési témák mellett a neveléstudomány olyan kérdésekkel is fog-lalkozik mint a tanácsadás, segítés, animálás, szervezés, támogatás, prevenció és rehabilitáció (Thole – Galuske, 2003). Az elméleti megalapozás ugyanakkor többet jelent tiszta fogalmi elemzésnél. A szociálpedagógia számára is fontos az empirikusan alátámasztott elméletalkotás, ehhez pedig a társadalmi valóságból kell kiindulni. A szociálpedagógiai elméletalkotás tehát társadalomtudományi szempontból megalapozott és plurális természetű.

A mai német tudományos szociálpedagógiában természetesen a Thole és Galuske által leírt felfogás a meghatározó. Ezt a szemléletet képviselik a szoci-álpedagógiát oktató egyetemi képzőhelyek és a tudományterület meghatározó publikációi is.