Elméletek sodrában

A fentiekből is egyértelmű, hogy a szociálpedagógiát mint tudományt elté-rő diszciplináris megközelítések és szakmaelméleti megfontolások jellemzik.

Ennek köszönhetően a szociálpedagógia elméleti szempontrendszere egyfe-lől interdiszciplináris, másfeegyfe-lől viszont, a konkrét szakmai tevékenységeknek megfelelően, cselekvésközpontú. A szociálpedagógia tehát egyaránt igényli az egyes diszciplínákra jellemző fegyelmezett és módszertanilag elkötelezett vizsgálódást és a társadalmi változásokkal együtt járó problémák iránti érzé-kenységet. Tudományelméleti szempontból ez azt jelenti, hogy a klasszikus diszciplináris elméletekkel párhuzamosan, a szociálpedagógiának folyamato-san törekednie kell az időszerű szakmaelméletek érvényesítésére és kidolgo-zására. Mindebből következik, hogy a szociálpedagógia tudományos művelése érdekében érdemes az elméleteket rendszerezni. Az alábbiakban, a legújabb szakirodalom alapján, osztályozom az elméleteket, majd arra a kérdésre kere-sem a választ, hogy a szakmaelméletek hogyan képesek összekötni a diszcip-lináris kutatást a praxis-kutatással.

Elméletek osztályozása³

A szociálpedagógia elméletei vázolják annak a jelenségnek a modelljét, amely a szakmai szemlélődés tárgyát képezi. Az elméletek jelentős része leíró (deskriptív), magyarázó és értelmező kijelentéseket tesz a szociálpedagógia szempontjából megközelített valóságról. A szociálpedagógia törekvéseinek ki-domborítása érdekében, Kleve és Wirth (2009) javaslata alapján, érdemes az elméleteket a következő három szempont szerint elkülöníteni:

1. Elméletek a szociálpedagógiáról. Ebbe a kategóriába főleg társadalomtu-dományi elméletek sorolhatók, amelyek a személyre szabott segítés helyét, rendszerét, célkitűzését és szerepét jelölik ki. Ilyen, a szakirodalomban gyakran hivatkozott elméletek, pl. az anómiaelmélet (Émile Durkheim), a szociológiai rendszerelmélet (Niklas Luhman), a diskurzuselemzés (Jürgen Habermas) és a rizikótársadalom elmélete (Ulrich Beck).

2. Elméletek a szociálpedagógiában. Ide olyan elméletek tartoznak, amelyeket – megfelelő átértelmezés után – a szociálpedagógiában alkalmaznak. Ezek alapvetően pszichológiai, pszichoterápiai és pedagógiai megközelítések, amelyeket eredetileg a szociálpedagógia értelem-összefüggésén kívül dol-goztak ki. Mindazonáltal a szociálpedagógiában kiválóan érvényesíthetők, pl. a pszichoanalízis (Sigmund Freud), az individuálpszichológia (Alfred Adler), a logoterápia és az egzisztenciaanalízis (Viktor Frankl), a kliensköz-pontú pszichoterápia (Carl Rogers), a viselkedésterápia, a családterápia, a témacentrikus interakció (Ruth Cohn), az élménypedagógia (Kurt Hahn) és a drámapedagógia.

3. A szociálpedagógia elméletei. A szociálpedagógia sajátos teljesítményei közé azok az elméletek sorolhatók, amelyeket szociális szakmát művelő vagy kutató szakemberek dolgoztak ki. Természetesen ezek a szerzők is meglévő szociológiai, filozófiai, pszichoterápiás stb. elméletekre támasz-kodnak. Kifejezetten szociálpedagógia – szociális munka elméleteknek minősíthetők pl. a hétköznap- és életvilág irányultságú szociálpedagógia (Hans Thiersch), a rendszerszeméletű szociális munka (Staub Bernasconi, Peter Lüssi), a megküzdés-központú szociálpedagógia (Lothar Böhnisch), a többszempontú szociálpedagógiai esetmunka (Burkhard Müller), a szoci-álpedagógiai tanácsadás (Hans Thiersch) és a posztmodern szociális munka (Heiko Kleve).

A szociálpedagógia és a szociális munka elméleti vonatkozásait számos monográfia feldolgozza. Német nyelvterületen az oktatásban fontos szerepet töltenek be Ernst Engelke (2004) és Peter Erath (2006) kötetei. Ezeken kí-vül az egyik aktuális tudományos igényű munka Michael May (2008) tollá-ból származik, aki a kortárs német nyelvű „Soziale Arbeit” elméleteit és az ezekkel kapcsolatos szakmai vitákat összegzi. May öt hangsúlyos elméleti törekvést különít el: mélylélektani elméletek, diskurzuselemző elméletek, hétköznap- és életvilág-irányultságú elméletek, rendszerszemléletű elméletek és szakmaelméletek. Ezek az elméletek számos ponton érintkeznek, egymás-ra hatnak, egy sajátos nézőpontból reflektálnak a szociálpedagógia tudomá-nyos aspektusaira és szakmai lehetőségeire. A jelenlegi tanulmány témája

szempontjából a szakmaelméletek világítanak rá a leginkább a kortárs szoci-álpedagógia sajátosságaira.

Szakmaelméletek

A szociálpedagógia konkrét problémákra, szociális konfliktusokra, a kliens élet-világában jelentkező nehézségekre összpontosít és ezek hatékony megoldásá-ban érdekelt. A szakma művelése során a szakembernek össze kell kapcsolnia a konkrét problémákat a különböző megoldási stratégiákkal és érvényesítenie kell az elméleti megfontolásokból adódó szakmai és etikai elveket. Mindebben különös segítséget nyújthatnak az igényes szakmaelméletek, amelyek egyfe-lől reflektálnak a szociálpedagógia önértelmezésére, másfeegyfe-lől megpróbálják modellezni a szakmai cselekvések fontosabb lépéseit. Német nyelvterületen többek közt a következő szakmaelméleteket különíti el a szakirodalom (May, 2008; Thole, 2012): többszempontú esetmunka (Müller, 2006), életvilág-irá-nyultságú szociápedagógia (Thiersch, 1992), reflexív szociálpedagógia (Dewe – Otto, 2012), emberjogi szakma (Staub-Bernasconi, 2007) és posztmodern szakma (Kleve, 2000).

A szociális szakmák szakirodalmában kidolgozott konkrét szakmaelméletek bemutatásától és összehasonlításától eltekintek, ehelyett a szakmaelméletek általános jellemzőit vizsgálom meg⁴. Ehhez elengedhetetlen a diszciplína és szakma megkülönböztetésének rövid elemzése. A diszciplína mindenekelőtt egy szak tudományos megalapozására törekszik. Becker-Lenz – Müller (2009) munkájához kapcsolódva Birgemeier és Müller (2011) a következőképpen ha-tározza meg a diszciplínát: „A diszciplína leírja a tudományos elméletalkotás és kutatás teljes területét, valamint azt a tevékenységrendszert, amelyben a kutatás- és elméletalkotási folyamatok megvalósulnak”. E meghatározásból következik, hogy a diszciplína és praxis között távolság mutatható ki. A disz-ciplináris kutatás mindig alapkutatásban nyilvánul meg (uo.). Ehhez képest a szociális szakmák esetében nem kizárólag diszciplináris kutatásról, hanem praxis- és szakmakutatásról is beszélhetünk (Thole, 2012a: 47). A praxis-ku-tatás a konkrét szakmai cselekvés optimalizálására irányul. A szakmakupraxis-ku-tatás pedig olyan szakmai tudáshoz vezet, amelyből szakmaelméletek dolgozha-tók ki. A szakmakutatás célja a szakmai tudás fejlesztése, fontos kritériumai a hasznosság és az alkalmazhatóság (Birgemeier – Mührel, 2011: 57). A három különböző kutatási perspektíva jellemzőit szemléletesen foglalja össze Werner Thole (2. táblázat).

Praxis-kutatás Szakma-kutatás Diszciplináris kutatás

Kutatási szándék A gyakorlat

optimali-zálása Reflexió a

szociálpeda-gógiai gyakorlatra Elméletalkotás A tudás dimenziója Konkrét cselekvésre

vonatkozó tudás Általánosítható szakmai

tudás Tudományos tudás

Gyakorlati vonatkozás Magas Jellemzően magas Inkább alacsony

Elméleti vonatkozás Inkább alacsony Bizonyos mértékig

adott Inkább magas

2. táblázat: Kutatási perspektívák (forrás: Thole, 2012a)

A szakma-kutatás gyakorlati vonatkozása jelentős, de komoly elméleti teljesít-ményre is képes. A fenti ábrából is kitűnik, hogy a szakmai tudás jellemzőinek meghatározása előfeltételezi a konkrét cselekvésre és a tudományra vonatkozó tudással való összehasonlítást.

Innen nézve fontos eldöntendő kérdés, hogy a praktikus tudás és a tudományos tudás viszonyát tudományszociológiai szempontból a divergencia-elmélet vagy a kongruencia-elmélet alapján írjuk le (Birgmeier – Mührel, 2011: 60).

A divergencia-elmélet értelmében a tudományos tudás (wissen) és a praktikus tudás (können) közé egyértelmű határvonalat lehet húzni. Ezért a diszciplína és szakma kapcsolata az alaptudományok és alkalmazott tudományok kapcso-latára vezethető vissza, miszerint az alkalmazott tudományokhoz sorolható szakmai tudás mindig az alaptudományokhoz sorolható diszciplináris tudás-hoz igazodik. A kongruencia-elmélet szerint viszont a tudományos diszciplína és a szakma fedik egymást. Egymást szervesen előfeltételező tényezőkről van szó (Birgemeier – Mührel, 2011). Egyértelmű, hogy a mai szociálpedagógia számára ez utóbbi fontosabb. A különböző társadalmi és szociális problémák kihívásaira akkor tud adekvát módon válaszolni, ha a szakmai tudás és a disz-ciplináris értelemben vett tudományos tudás jelentős mértékben fedik egymást.

Ernst Engelke (2004) helyesen jegyzi meg, hogy sehol sem mutatható ki a szociálpedagógia és a szociális munka egyetlen átfogó elmélete, sőt, többféle metaelmélet és tárgyelmélet párhuzamos jelenléte jellemzi ezt a tudományt is.

Ez a megállapítás a szakmaelméletekre is igaz. Nem létezik a szociálpedagó-gia átfogó szakmaelmélete, amely minden helyzetre érvényes szakmafelfogást biztosítana. Egy ilyen szakmaelmélet absztrakt, utópisztikus, sőt, tulajdonkép-pen tudománytalan lenne. Kétségtelen ugyanis, hogy a valóság sokféleségét a

tudomány művelése is követi, azáltal, hogy újabb szempontokat és eredmé-nyek teljesítését várja el a tudományterületek képviselőitől. Ez a szempont az-tán az egyes elméletek, így a szakmaelméletek elkülönítésének kritériumává is válik.

A szakmaelméletek kifejezett erőssége viszont, hogy rámutatnak a szociálpe-dagógia sikerességét befolyásoló tényezők sokféleségére, ennek a szakmának az interdiszciplináris és közvetítő szerepére. Ezen kívül komolyan veszik a praxisban adódó ambivalenciákat: a kettős mandátum problémáját, a kliensek-nél jelentkező hétköznapi és speciális problémák együttes jelenlétét, a szakma gyakorlásához elengedhetetlen nyíltság és módszertani rugalmasság követel-ményét, a sokféle elvárás és az értékpluralizmus jelentőségét.