Az informális tanulás és a szocializáció

A táblázat differenciált képet ad a tanulás különböző formáiról és azon belül az informális tanulásról. Megközelítésünkből arra kell felhívni a figyelmet, hogy bár a táblázatba rendezés viszonyítási alapját a formális (intézményesí-tett) tanítás-tanulás adja, de a tanulás oldaláról vizsgálja a formalitás (az isko-la) világát. Tehát a tanulás kerül a középpontba, amely nézőpont nemcsak a ma iskolája számára kínál új dimenziót, hanem korábbi korok neveléstörténeti kutatásának gazdagításához is.

Az informális tanulás vizsgálata ugyan az utóbbi évtizedekben került az érdek-lődés homlokterébe, de korántsem napjaink jelensége csupán, sőt, azt mond-hatjuk, hogy ez a tanulás „természetes” módja, ami az időben jóval korábban működött, mintsem kialakult volna formális változata. Célszerű tehát az isko-lát a tanulás más színtereivel összefüggésben, azokkal való kölcsönhatásában, a szocializációs folyamat egészében elhelyezni és vizsgálni, hogy a szocializá-ció folyamatának mindkét oldalára figyelemmel legyünk. Az egyiket „a neve-lés alkotja, amely során a társadalom tudatosan törekszik az egyént formálni, másik oldala a nevelődés, a társadalmi tapasztalatok spontán megszerzése.”

(Magyar Néprajzi Lexikon) Az informális tanulás vizsgálatával a „tapasztala-tok spontán megszerzésé”-ről differenciáltabb képet tudunk nyerni.

Az elemzett mátrix (1. táblázat) a szocializációt is az informális tanulás része-ként értelmezi, amelyet a rejtett tanulás alcsoport tartalmarésze-ként nevesít. Itt azért meg kell jegyezni, hogy miközben a tacit forma a szocializáció jellegzetes módja, ez nem jelenti azt, hogy más tanulási forma nem játszana szerepet a fo-lyamatban. Az egyén szocializációja a társadalmi hatások sokaságán keresztül folyik, és a születéstől a halálig tart. A szocializáció a „társadalomba való be-illeszkedés folyamata”, amely során társas interakciók sorozata zajlik, amely-ben „az egyén megtanulja megismerni önmagát és a környezetét, elsajátítja az együttélés szabályait, a lehetséges és elvárt viselkedésmódokat.” (Bagdy, 1994) A folyamatot a kölcsönhatás jellemzi, vagyis nemcsak a környezet hat az egyénre, hanem az individuum is mindig visszahat a környezetére. A szo-cializáció az egyén oldaláról tekintve tanulási folyamat, amely sokszor rejtett mechanizmusok, spontán mintakövetések eredménye, vagyis gyakran tudatta-lanul történik, miként maga a strukturált környezet által közvetítette hatások (Giddens, 2006) sem feltétlenül tudatosan irányulnak az egyénre. Ebben a köl-csönhatásban, ebben a tanulási folyamatban valósul meg a szocializáció alap-vető tartalma, ami a humán vonatkozás kimunkálása, a kompetens társadalmi lénnyé válás (Németh, 1997).

Kozma (1999) a szocializációs színtereket úgy értelmezi mint a formális, nem formális és az informális nevelés terepeit. Az elsőhöz az iskolát kapcsolja, az utóbbi kettőhöz a családot, a szomszédságot, a munkahelyet, a katonaságot, a politikát, a vallást és a médiát sorolja. Definíciójában az általános megfogal-mazású „társadalomba való beilleszkedés” helyett a tanulás, a közös tér és a csoport kap hangsúlyt. „A szociális tanulás […] az egy térben élő és tevékeny-kedő egyének és csoportok közé való beilleszkedés.” (Kozma, 1999: 147) Itt is érdemes a kölcsönviszonyra felhívni a figyelmet, vagyis a beilleszkedés másik oldalára, a befogadásra. Éppen az egyén és környezet kölcsönös egymásra ha-tásából következik a szocializációs folyamat gazdagsága, vagy szélesebben a tanulás és azon belül az informális tanulás sokszínűsége.

Ha a szocializációs folyamatról beszélünk – akkor is, ha az egyén/egyének nézőpontjából –, megkerülhetetlen a szocializációs közeg fogalma és annak ér-telmezése. A szocializáció és az enkulturáció színtereiként számításba vehető csoportokat vagy társadalmi kontextusokat Giddens (2006: 143-147) szociali-zációs közegeknek (agencies of socialization) nevezi. Négy fontos csoportot, illetve társadalmi kontextust tárgyal: a család, a kortárscsoport, az iskola/mun-kahely és a tömegkommunikáció kínálta közeget. A szocializációs közeget mindig strukturáltnak tekinti, ami arra készteti az egyént, hogy a társadalmi gyakorlatban egy bizonyos keretrendszerben vegyen részt. Giddens úgy tartja, hogy az egyén életének egyes szakaszaiban ezen közegek közül több is szerepet

játszhat. Voltaképpen annyi szocializációs közeg létezik, ahány csoportban vagy társadalmi helyzetben az emberek életük egy számottevő részét eltöltik.

A szocializáció ereje a részvétel idejétől és intenzitásától függ.

Nagy és Trencsényi (2012) a társadalomban ható szocializációs közegek meg-határozására vállalkoznak. A szakirodalom áttekintése után úgy találják, hogy szükséges pontos definícióját adni annak, hogy mit tekintenek szocializációs közegeknek, és milyen kritériumok alapján történik a besorolás. Szociális kö-zegnek nevezik a szocializációs elemek olyan minőségileg új szintjét, amely-ben ezek az elemek közös szabályszerűségbe rendeződnek. „A szocializációs elemek önálló minőséggé válása megítélésünk szerint az alábbi három ténye-zőtől függ:

• A hatókörtől: alapvető követelmény, hogy egy szocializációs helyzetet akkor nevezzünk átfogóan közegnek, ha annak hatása elől nehezen térhet ki az adott társadalom egy-egy tagja.

• A szocializációs térben eltöltött időtől és annak intenzitásától: nyilvánvaló, hogy szükséges megfelelő mennyiségű eltöltött idő ahhoz, hogy egy szociali-zációs elem közegként hathasson. Az intenzitás esetünkben jelenti az egyén-nek adott térbe történő involválódását, részvételéegyén-nek tartósságát, mélysé-gét, kötődésének szálait, egyéb minőségeit.

• Saját szabályrendszer, a részvétel egyedi alapvetései: lényeges, hogy ne csak időben és hatókörben, akár térben különbözzön egy szocializációs elem a másiktól, hanem ha önálló közegként akarjuk azt értelmezni, ne legyen le-írható a másik közeg alapvetéseivel, szabályaival.” (Nagy, 2013; Nagy – Trencsényi, 2012)

A szerzők világosan leszögezik, hogy a társadalomban ható közegeket vizsgál-ják, és négy (pontosabban három és fél) ilyen szocializációs közeget azono-sítanak: a család, az iskola és a szabadidő mellett a médiát „fél szocializációs közeg”-nek nevezik. A szerzők azt is jelzik, hogy az egyéni utak ennél sokkal szerteágazóbbak lehetnek, az egyének oldaláról sokféle szocializációs közeg képzelhető el, hiszen egy adott egyénnél szocializációs közeg minőséget ölt-hetnek magukra olyan elemek, amelyek egy másik egyén esetében nem, és amelyek társadalmi szinten sem értelmezhetők szocializációs közegként.

Az informális tanulás vizsgálatánál a szerteágazó egyéni utak közül igyek-szünk egyet-egyet felvillantani úgy, hogy közben képet adjunk a társadalom-ban ható szocializációs közegekről, és az egyénnek a teljes társas-társadalmi környezetbe való beágyazottságáról. A szocializációt tanulásként értelmezzük, amelyben az egyén aktív fél, ezért egy szocializációs elem hatása nem ma-gyarázható meg csupán az általa deklarált célokkal. Komplexebb módon kell

vizsgálni a kérdést, hiszen az informális tanulás jóval összetettebb – mondhat-nánk tekervényesebb – annál, mintsem a környezet szándékolt hatásai tisztán érvényesülhetnének, mivel az egyén a környezettel folytatott interakciók során maga is hatással van a környezetére, amely hatásban eltérés lehet az indivi-duumok között. Vagyis nemcsak a szocializációs elemek, közegek hatnak kü-lönbözőképpen az egyénekre, hanem az egyének is az elemekre, közegekre.

Mikor a szocializációs közeg második kritériumát tárgyalja a Nagy – Trencsé-nyi szerzőpár, akkor az intenzitás kifejtésénél implicit módon erre is utalnak.

Ám nemcsak a környezettel való kölcsönhatás vonatkozásában találhatunk eltérést egyén és egyén között, hanem a tanulása során a szándékosság és a tudatosság mértékében is, ami akkor is igaz, ha szorosan az informális tanulást vizsgáljuk. Ezek alapján a szocializáció erejével kapcsolatos megállapítás további differenciálást igényel: a részvétel idejétől és intenzitásától való függést célszerű kiegészíteni az egyén informális tanulásában megjelenő szándékosságtól és tudatosságtól való függéssel. E két tényező fokozhatja a folyamat intenzitását, ami esetleg azt is jelentheti, hogy az adott keretrendszerben eltöltött kevesebb idő mellett is hat a szocializációs közeg, és/vagy változik – bármilyen nehezen is azonosítható – az egyénnek a szocializáció során a környezetére gyakorolt hatása, és magyarázatot nyerhet, hogy miért vált számára valamely szocializációs elem közeg minőségűvé.

Tisztában vagyunk azzal, hogy megközelítésünk meglehetősen bonyolultnak mutatja a szocializációs folyamatot, de meggyőződésünk, hogy anélkül nem ragadhatók meg a valós történések, ha figyelmen kívül hagyjuk az egyéni utak szerteágazását és az említett kölcsönhatásokat. Úgy találjuk, hogy az informá-lis tanulás szempontú megközelítés közelebb visz a szocializációs folyamatok dinamikájának feltárásához.