Információs társadalom – digitális kultúra

A médiafogyasztás – amely a szabadidő, tehát a harmadlagos szocializációs közeg nagy részét elfoglalja (Nagy, 2013b) – egyre inkább az infokommu-nikációs eszközökhöz, a digitális közeghez kötődik. Természetesen, amikor digitális közegről, virtuális környezetről kezdünk beszélni, azt akaratlanul is a „valódi világhoz” viszonyítjuk. Fontos azonban, hogy ezeket ne egymás-sal szemben álló dolgokként, hanem egymás kiegészítőiként értelmezzük.

Alapvetően hibás az az elgondolás, amely szerint a virtuális környezetben zajló cselekmények a valódi élettől, a valódi viszonyoktól való eltávolodást jelentik. A digitális közeg csupán egy része a valóságnak, nem attól különálló entitás (pl. egy tizenéves fiatal személyiségéhez hozzátartozik a fizikai megje-lenésén és kedvenc zenei stílusán túl a blogja vagy valamely online játékban megtestesített karaktere is).

A digitális közeg sajátosságait a digitális kultúra kettős köre elméletbe Rab (2016; 2017) foglalta össze. A korábbi munkák alapján (Rab, 2007; Rab – Szé-kely, 2007; Rab, 2011) felépített modell párokba rendezett tizennégy jellemző alapján összefoglaló képet nyújt a digitális kultúra összetett és többrétegű ér-telmezéséhez.

5. ábra: A digitális kultúra kettős köre (Forrás: Rab, 2016)

Rab (2016) modelljében fontos jellemzőként azonosítja az egyes alkotórészek tulajdonság-párjaikra, illetve egymásra vonatkozó hatásait, kiemelve azt, hogy a digitális kultúra folyamataiban nem csupán egy-egy pár jellemző meglété-ről beszélhetünk, hanem mindegyik különböző mértékű jelenlétémeglété-ről. Későbbi munkájában Rab (2017) részletesen kifejti az egyes alkotórészeket.

Interaktivitás – Interkonnektivitás

A hagyományos média alapvetően egyirányú információmegosztási logikája hasonló módon épül fel, mint a frontális módszereké. A tudás birtoklása és átadása hatalmi és aszimmetrikus környezetben zajlik, ahol igen korlátozott a visszacsatolás, a kétirányú információáramlás. A digitális környezet nem pusztán lehetőséget ad az interakciók kiterjesztésére, hanem az interaktivitás természetes és bevett gyakorlattá válik, így egyre inkább a „fogyasztó”

szerkeszti a tartalmakat. És ez a logika érvényesül a média világán kívül is, ami könnyen a szocializációs közegek konfliktusához is vezethet (Székely,

2014). Egy, az iskolában megjelenő mobiltelefonok, multimédiás eszközök használatáról szóló vizsgálat szerint minden második diák szöveges üzeneteket ír/fogad, minden negyedik közösségi oldalakat használ a tanóra alatt (Burak, 2012). Az „always on” fontosságát fentebb is láthattuk megmutatkozni, a 15-29 évesek negyede folyamatosan elérhető az infokommunikációs technológia révén. Ez az interkonnektivitás, ami a folyamatos kapcsolatban maradás érzését jelenti a technológiát használók számára. A behuzalozottság miatt – a hozzáférési küszöböt átlépve – bárki vagy bármely közösség meglehetősen nagy nyilvánossághoz juthat a világhálón, ahol interakcióban lehet, kommu-nikálhat másokkal vagy más közösségekkel. Az IKT eszközök konvergenciá-jának következtében a mobiltelefon, a számítógép és az internet egyre inkább egységes, állandó, interaktív kapcsolatot biztosító eszközrendszerré olvad össze. A konvergencia két legfontosabb szintje az eszközök konvergenciája és a szolgáltatások konvergenciája. Az előbbi a különböző hálózati platformok azon képességét jelöli, hogy alapvetően hasonló szolgáltatási fajtákat hordoznak, így a távközlés, az informatika és a média gyakorlatilag összeolvad. Az utóbbi olyan eszközök összefonódásának kifejezésére szolgál, mint például a telefon, a televízió és a személyi számítógép.

Állandóság – Azonnaliság

Az idő, mint rugalmasan változtatható paraméter soha korábban nem volt eny-nyire fontos. Az időalapú verseny és az annak eredményeképpen megjelenő termék- és szolgáltatásbőség olyan időspirálba szorítja az információs társa-dalom emberét, ahol egyik felől erőforrás-bővítő tevékenységei (pl. határidős munkák, vizsgák stb.) késztetik rugalmasságra, másik felől a szabadidős le-hetőségeinek megnövekedett kínálata ösztönzi idejének hatékonyabb mene-dzselésére. A felborult időt már nem pusztán az éjszakai műszakokban, vagy a folyamatosan „nyitva tartó” internetben, hanem az összecsúszó alaptevékeny-ségekben (pl. élethosszig tartó tanulás) és életszakaszokban (pl. a fiatalkor kü-lönböző formáinak kialakulása) is tetten érhetjük (Székely, 2015b).

A fizikai világ határvonalai elmosódnak, ahogy az idő is másfajta hangsúlyt kap, így például bármi, amit digitális környezetünkben teszünk, nyomot hagy maga után. A digitális környezetben az információk rögzülnek és inkább az okozza a kihívást, hogy ezeket a nyomokat – ilyen jellegű szándék esetén el-tüntessük – semmint megőrizzük ezeket (Rab, 2017).

Az állandóság, mint az idő végtelenítése mellett markáns jellemzője a digitális környezetnek az azonnaliság. Az információ átadásának terjedési késleltetése gyakorlatilag nulla, az információ gyorsan átalakítható, megosztható és szinte mindig visszakereshető.

Multitasking – Mikro-idő kihasználása

A multitasking a gyakorlatban azt jelenti, hogy sok mindent csinálunk egyi-dejűleg. A hatékonyság ígérete, az időprés kényszere, illetve a technológia le-hetősége a multitaskingra összefonódó, párhuzamos tevékenységeket eredmé-nyez, amelyek felaprózhatják a figyelmet, így egyes elemei könnyen háttérbe szorulhatnak. A multitasking mindennapos tevékenység, az emberek túlnyomó többsége naponta gyakorolja úgy, hogy valójában nincs is ennek tudatában (Székely, 2015a). Spink és munkatársai (2007) idézik MacIntyre (2001) meg-állapítását, miszerint a multitasking egy lényeges emberi viselkedés, mind ott-honi, mind munkahelyi környezetben. Több, konkurens tevékenységet foglal magában, amit egyre inkább elősegítenek az információs rendszerek (Spink et al., 2007).

A kommunikációs és média multitaskingnak újabb lökést ad az okostelefonok, tabletek, e-book-ok és más hordozható eszközök megjelenése. A többképer-nyős fogyasztást (multi-screening) vizsgáló kutatásokból kiderül, hogy eszkö-zök számának növekedésével nő a valószínűsége a párhuzamos használatnak.

Kenyon (2008) azt állítja, hogy az emberek 95 százalékára jellemző a multi-tasking tevékenység és mindennapjaik mintegy egyharmadában végeznek pár-huzamos tevékenységeket.

A mikro-idő szorosan a multitaskinggal együtt értelmezhető tevékenység, mindkettő az idő felhasználásnak menedzselésén alapul. A hatékonyság a mul-titasking esetében a több tevékenység egyszerre való elvégzésének irányába hajtja az információs társadalom emberét. A rövid időegységek, amelyek ko-rábban céltalan szemlélődéssel, várakozással teltek, a digitális kultúra azonnal rendelkezésre álló gazdag eszköztárának birtoklása révén nem maradnak már üresek. A mikro-idők kihasználása ugyan nem a mobileszközöknek köszön-hető, de terjedésük hatalmas léptéke ebben mutatkozik meg leginkább (Rab, 2017). A holt időben történő eszközhasználat az okostelefonok elterjedésével vált igazán népszerűvé, ennek vélhetően az az oka, hogy az okostelefonok funkcionalitása és élménykínálata sokkal bővebb, mint a hagyományos mo-biltelefonoké. Az okostelefonok holt időben történő használata (instant játék, böngészés, közösségi oldalak, e-mail ellenőrzés stb.) mára teljesen köznapi jelenséggé vált. A tapasztalatok szerint a holt időben történő használat mellett egyre gyakoribb, hogy más tevékenységek alatt is jelen van az okostelefon használata. Turkle (2011) azt állítja, hogy sokszor előfordul, hogy a társas te-vékenységeink során is inkább az eszközeinkhez fordulunk, hiszen lehetőség van arra, hogy ha a kontextust holt időként érzékeljük, valami sokkal fontosab-bat csináljunk. A folyamatos bekapcsoltság lehetőséget ad arra, hogy mindig máshol legyünk, ami egyfajta társas magánnyá vezethet.

Szóbeli írásbeliség – Elszakadás a forrástól

A digitális környezetben az írásbeli kommunikáció sokkal inkább a szóbeliség jegyeit hordozza. Az írásbeliség és a szóbeliség összemosódik, ami a gyakor-latban azt jelenti, hogy a digitális szövegek megjelenésükben, elérhetőségük-ben és változatosságukban, összekapcsoltságukban a szóbeli kommunikáció jellegzetességeit mutatják.

Az elmúlt néhány évtized alatt az írott és beszélt nyelvnek, valamint a képi tar-talmaknak az összekapcsolódása a mindennapi kommunikáció általános jelen-ségévé vált (Szécsi, 2015). A digitális média a leírt szöveget, a képet, a hangot és az adatokat kombinálja egymással, ezáltal alkotja meg az összetett üzenetet.

A digitális médiában megjelenő üzenetet a befogadók is összetettebb módon, multimediális érzékeléssel, multi-hálózatokba csatlakozva érzékelik.

Nyelvészek megfigyelték, hogy az írott szövegekben is egyre inkább kimu-tathatók olyan a szóbeli kifejezésmódban megtalálható sajátosságok mint a tagolatlan vagy hiányos mondatszerkesztés. Az élőbeszédre jellemző panelek kiegészülnek olyan, az írott szövegben megjelenő jellegzetességekkel, mint a halmozott vagy éppen hiányos írásjelek, a változatos kis- és nagybetűk hasz-nálata, a hangulatjelek szerepeltetése (Simon, 2014). A digitális kultúra egyes felületein az újfajta nyelvhasználat, sőt, új szabály- és normarendszer alakul ki, amely felülírja a hagyományosan elfogadott írásbeliség normarendszerét.

A digitális világ szabályrendszere a nyelvhasználatban és egyáltalán a tech-nológia-használatban érvényesül, ennek köszönhetően kerülnek előtérbe az olyan fogalmak, mint a digitális írástudás, a média írástudás (műveltség), vagy az információs írástudás, amelyek ebben az új szabályrendszerben mérik a ké-pességeket és jártasságokat. A digitális információk esetében – egyszerű hoz-záférésük, megsokszorozhatóságuk, manipulációjuk és nem mellesleg a for-rástól való elszakíthatóságuk okán – elemi fontosságúvá válik az információs írástudás. A digitális megjelenés a forrástól való függetlenedése új terhet ró az információt felhasználni kívánó aktorra, amely egy újfajta információkezelést, forráskritikát igényel.

Másolhatóság – Megfoghatatlanság

A digitális kultúra termékei könnyedén másolhatók, amely alapvetően segíti a tárolást és a megoszthatóságot, ugyanakkor lehetővé teszi az egyszerű ma-nipulálhatóságot is. Mindez sokszor jogi problémákat is okoz elsősorban a fi-atalabbak között. A megfontoltság hiányosságai, illetve a fiatalok jogértelme-zése lehetnek azok az okok, amelyek a tájékoztatás és a prevenció terepeként azonosítják az ifjúság digitális életét. Nem pusztán arra kell gondolni, hogy a szerzői jogi kérdéseket az ifjúság meglehetősen laza természetességgel kezeli

– a szórakoztatóipar vélt vagy valós kárára –, hanem számos olyan kockázati tényezőre, amely biztonsági szempontból komoly következményekkel járhat.

Ezekre sokféle példa akad, pl. iskolai verekedésről készült videofelvétel meg-osztása az interneten, illegális forrásból vagy törvénybe ütköző cselekmények-ről készült felvételek tárolása stb.

A digitális környezetben eltávolodunk a megfogható világtól, legtöbbször nem támaszkodhatunk érzékeinkre, ezért megnövekszik a bizalom és a megbízha-tóság szerepe és mindezzel együtt a fizikai tapasztalás helyét átveszi az érzé-kelés.

Érzékelés – Tapasztalás

A digitális kultúra meghaladja a közvetlen tapasztalás egyeduralmát, a fizikai valóságról leválva új kereteket teremt a valóságnak. Az információs társada-lom egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy az idő mellett a tér is képlékennyé válik, amely az állandó szélessávú internetkapcsolattal bíró mobileszközökkel (nem beszélve az egyre könnyebben hozzáférhető VR megoldásokról) a min-dennapokban is megvalósul. A tér új dimenziója a fizikai terek mellé lépett, azokkal összekeveredve, azokat kiegészítve, vagy éppen azokkal konkurálva új minőséget eredményezett. Akár szélsőségeket is. Az állandó közösségi kap-csolódás is vezethet nem várt, káros eredményhez, ehhez elég az online zak-latás (cyberbullying) jelenségére figyelnünk, de a virtuális terek által nyújtott élmények a fizikai közösségből való kivonulást is eredményezhetik, ahogy ezt a hikikomorik példáján érzékelhetjük.

A közösségek formálódásában eddig meghatározó szerepet játszott a természe-ti környezet – a digitális környezetben ez a szilárd alap eltűnik. A közösségek kialakulásának egyik legerősebb meghatározója sokáig a földrajzi közelség volt⁴: nem alakulhattak ki közösségek egymástól távol élő (így a sűrű interak-cióra képtelen) egyének között. A földrajzi meghatározottság az infokommuni-kációs eszközök révén feloldható, így az emberi kapcsolatok és érzelmek meg-annyi módon kifejeződhetnek. Az eltávolodás a fizikai világtól, a megfogható dolgoktól nem az utóbbi évtizedben kezdődött, gondoljunk a papírképeket fel-váltó, már kinyomtatásra nem is kerülő digitális fotókra, vagy a bankszámlán tárolt, majd bankkártyával kifizetett pénzre. A fizikai környezettől eltávolo-dó generált világ kétségtelenül új lendületet kapott a mobileszközök vagy az olyan megoldások előretörésével mint a VR vagy éppen a kiterjesztett valóság (augmented reality).

Identitás – Bizonytalanság

A digitális kultúra lehetőséget teremt arra, hogy identitásunkat ne csupán fi-zikai formájában jelenítsük meg, hanem elektronikus formátumban is alakít-hassuk. Az identitás részévé válnak a digitális környezetben megmutatkozó identitáselemek (pl. egy vezetett blog, vagy egy online közösségi oldalon üze-meltetett profil). Mindezek azonban könnyedén manipulálhatóak. Rab (2017) úgy fogalmaz, hogy a „virtuális identitásunk kettős teherrel küzd: létfontossá-gú, de elszakítható tulajdonosától”.

Ez a tulajdonsága természetesen veszélyt is hordoz magában. A személyiség-lopás (identity theft) vagy éppen az online zaklatás mind olyan súlyos cse-lekmények, amelyek a virtuális identitás, de egyben a valódi fizikai személy támadását jelentik. Mindez félelmeket és kétségeket válthat ki a visszaélések miatt, miközben lehetőséget is ad az egyén kiteljesedésére. A bizonytalanság tehát eleve kódolt a rendszerben, éppen ezért az információs-prevenciós te-vékenység során szükség van a használathoz kapcsolódó tudatosság növelé-sére. Az infokommunikációs eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatások sokféle biztonsági kockázatot rejtenek magukban, amelyekre nem minden esetben vagyunk felkészülve, különösen a fiatalok. Az elektronikus adatok védelme (adathalászat elleni védelem) mellett természetesen fontos a káros tartalmaktól való megóvás is, bár a gyakorlatban az utóbbi szerepének megítélését szintén viták tarkítják.