A tudattalan

A következő ábrán a tudattalan felépítését zónákra osztva láthatjuk. Ez természetesen csak a követhető ábrázolás végett történik ilyen koncentrikus körökkel, egyébként a zónahatárok nem konkrétak és nem is feltétlenül ilyen „méretűek”.

III.7.2.2.1. A jungi lélektanban a tudattalan két összetevője a személyes (I-II) és a kollektív (IV-V) rész. A személyes zóna az egyéni élet során szerzett minden olyan tapasztalat tartománya, amelyek 1. elvesztették intenzitásukat, és így feledésbe merültek, vagy 2. valamilyen okból a tudat elfojtotta őket, 3. amelyeket küszöb alatt érzékeltünk és így sosem érték el a tudatosságot (Jung 1946, 164).

2. ábra (Jacobi 2009, 48.) I. Emlékek

II. Elfojtott tartalmak (I-II: személyes tudattalan) III. Emóciók

IV. A tudattalan legmélyebb részéből a tudatba törő tartalmak

V. A kollektív tudattalan azon része, amely soha nem emelhető a tudatba (IV-V: kollektív tudattalan)

III.7.2.2.2. Ezután következnek az emóciók, majd a kollektív tudattalan tartománya. Ennek fogalmát Jung pszichiátriai tapasztalataiból alkotta meg, mivel sokszor tapasztalta olyan tartalmak, képek, összefüggések megjelenését, amelyeket az egyén nem is élhetett át soha. Ezért

„hajlott arra, hogy a tudattalant többnek tekintse valamiféle raktárhelyiségnél, amelyben az elfojtásnak vagy a felejtésnek tulajdonítható múltbéli élmények halmozódnak fel” (Bennet 1997, 52). Jung kissé radikálisabban úgy fogalmaz: „Sigmund Freud nézetei a legtöbb emberben

megerősítették a megvetést a lelki élet iránt. Őelőtte csak figyelmen kívül hagyták és mellőzték a tudattalant, őutána már morálisan elutasítandó szemétteleppé vált.

Ez a mai álláspont kétségkívül egyoldalú és méltatlan, sőt, az ismert tényeknek is ellentmond.

Mai ismereteink szerint a tudattalan természetes jelenség, és mint ilyen, hasonlóan a természethez, semleges. Az emberi természet minden oldalát magában foglalja: fény árnyék, szép-visszataszító, jó-rossz…” (Jung 1993, 104).

A személyes tudattalan a kollektívhez képest felszínibb és viszonylagosabb, mint a neve is mutatja, személyesebb jellegű. A kollektív tudattalant nem érintik az egyéni tapasztalatok, ez egy egyén fölötti lelki szerveződés (Jung 1946, 159).

3. ábra (Jacobi 2009, 50.)

1. Az Én 2. A tudat

3. A személyes tudattalan 4. A kollektív tudattalan

III.7.2.2.3. A tudat és tudattalan egymáshoz való arányait (ismét csak hipotézisszerűen) a fenti csonka kúpokkal lehet ábrázolni. A határok itt sem veendők konkrétumoknak, csupán az ábrázoláshoz tartozó tárgyiasítások. A kollektív és a személyes tudattalan egyes részeinek elhatárolása a gyakorlatban nehéz, és semmiképp sem ilyen konkrét, mint az ábra sugallná. Az egyes rétegek tartalmai többnyire egymással összefonódva bukkannak fel.

A kollektív tudattalan is különböző régiókra osztható, amelyek egymásra épülve helyezkednek el.

Ezt a 4. ábra mutatja be. Itt láthatjuk a kollektív tudattalan feltételezett keletkezési történetét, mint egyfajta pszichés családfát. Az egyes leülepedett rétegek a törzsfejlődés szempontjából ábrázolják a psziché felépítését. „Legalul a kifürkészhetetlen mélység, a központi energia, amelyből az egyéni psziché valaha réges-régen differenciálódott. Ez a központi energia keresztülhúzódik a differenciált és elkülönült rétegeken, mindegyikben benne él, egy része

sértetlen formában eljut egészen az individuális lélekig. A kifürkészhetetlen alap felett található az összes állat tapasztalatainak lecsapódása, a következő rétegben pedig a legősibb emberi tapasztalatok, őseink tudásának az üledéke. Minden réteg a kollektív psziché további differenciációját képviseli, míg végül az általános emberitől a nemzeti csoportig, a törzstől a családig haladva eljut az egyedi, kivételes pszichéhez” (Jacobi 2009,51). Jung szerint a kollektív tudattalan az emberi fejlődés óriási erejű szellemi öröksége, amely minden egyed agyi struktúrájában újjászületik (Jung 1946, 175).

4. ábra (Jacobi 2009, 51.)

I Egyes nemzetek

II és III Nemzetek csoportja (pl. európaiak) A. egyén

B. család C. törzs D. nemzet/nép

E. népcsoportok F. primitív emberi ősök G. állati ősök

H központi energia

Míg a személyes tudattalan folyamatosan töltődik új és új tartalmakkal, a kollektív tudattalan teljes egészében az emberi fajra jellemző elemekből áll. Tartalmainak értéke és „helyzete”

csak akkor állapítható meg, ha felszínre bukkannak, azaz tudatosulnak. Fontos itt ismét hangsúlyoznunk a tudattalannak azt a megközelítését, amelyet már Pléh (1992) alapján ismertettem: a tudattalan működésmódjai minőségükben térnek el a tudatos folyamatoktól:

illogikusak, kiszámíthatatlanok, megengedik az ellentmondást. (Pléh 1992, 174). Jacobi ezt így határozza meg: „a tudat a környezethez való alkalmazkodás során célratörően, irányítottan és célszerűen működik. A tudattalan ezzel szemben közömbös az énközpontú célszerűséggel szemben, és a természet személytelen tárgyilagosságával bír.” (Jacobi 2009, 52.) Egyetlen célja, hogy megőrizze a pszichés folyamat zavartalanságát, ezáltal lényegében a belső egyensúlyt és egészséget. Működése pedig javarészben meghaladja felfogóképességünket, azaz nem része a tudatos gondolkodásnak.

III.7.2.2.4. A tudattalan rétegeinek részletes tárgyalása után felmerül számunkra a kérdés, hogy vajon hogyan szerzünk, ill. szereznek tudomást a pszichológusok és pszichiáterek olyan tartalmakról, amelyekről lényegében nem tudunk, főképpen amelyek meghaladják felfogóképességünket? A tudattalan tartalmazza az embert hajtó lelki energiákat és azokat a formákat vagy kategóriákat is, amelyek ezeket szabályozzák: az archetípusokat. Az emberiség minden nagy elképzelése archetípusokra megy vissza. Különösen a vallási elképzeléseknél tapasztalható ez, de a tudomány vagy az erkölcs központi fogalmai sem kivételek ez alól.

Jelenlegi formáik mind az ősi elképzelések aktualizált, napjaink igényeihez igazított változatai. A tudatnak ugyanis nemcsak az a feladata, hogy a külső világot az értelem bejáratain keresztül felfogja és megismerje, hanem az is, hogy a belső világot alkotó módon érthetővé tegye a külvilág számára² (Jung 1946, 175).

Ez egy hangsúlyozandó különbség a kognitív pszichológiához képest, hiszen ez utóbbi szerint az emberi gondolkodás és mentális tevékenység csupán visszatükrözi a külső eseményeket.

Az analitikus pszichológiában viszont feltételezzük, hogy van egy belső világ, amely a külvilág eseményeit befogadja, azokra reagál, és amely a másik irányban is éppen úgy törekszik kifejezni magát: a belsőt próbálja megfogalmazni a külvilágnak. Erre mindnyájan törekszünk, hiszen ez a lelki egészség záloga. Egészséges személyiségnek pszichológiai

2 Sie sind in ihrer gegenwärtigen Form durch bewußte Anwendung und Anpassung entstandene Varianten der Urvorstellungen, denn es ist die Funktion des Bewußtseins, nicht nur die Welt des äußern durch die Sinnespforten aufzunehmen und zu erkennen, sondern auch die Welt des Innern schöpferisch in das Außen zu übersetzen.

megközelítésből azt mondhatjuk, akinél a külső és a belső világ harmonikus kapcsolatban van egymással. A psziché egésze: a gondolkodás, érzékelés, érzés, intuíció és az akarati élet összehangolt működésre képes. Hétköznapi nyelven: egészséges személyiségnek számít az, aki a külvilágot képes a maga realitásában befogadni, azt önmagába integrálni, és a saját belső világát (érzéseit, intuícióit, szándékait) is képes a külvilágba „beültetni”, harmonikusan megjeleníteni, megvalósítani.