Megértés metaforák útján: az álomkép kibontása

Lili első asszociációja: a láda egy koporsó, ami az ő halálát jelentené. Bár ez a sejtelem aggasztja, mégis ennek segítségével sikerül egy nehézséget megoldania. A koporsó képe arról

jut eszébe, hogy édesanyja fiatalon meghalt, és Lili attól fél, hogy ő is meghal, mielőtt végigélhetné a saját életét. A terápiás beszélgetésekben sikerül tisztáznia édesanyjához való viszonyát, azt, hogy az édesanyja egészen a “csodálatos apuka” árnyékába volt kénytelen szorulni. Visszaemlékezései révén ráébred arra, hogy anyja egyáltalán nem volt olyan

“színtelen asszony”, hanem megbízható volt és erős, aki a háttérből szorgosan munkálkodott a családért, s el is érte, hogy “minden mindig simán ment”. Emlékei nyomán megadja édesanyjának a “kései elismerést” (Kast 2010, 280).

Az álom további megértésében azonban elakad. Ekkor a pszichológus egy (valós) mesét mond el neki, mivel eszébe jut, hogy Lili álmában azt kívánta, hogy ő nyissa ki a ládát.

Természetesen a terapeuta nem oldhatja meg a páciens helyett a problémát¹³, ám azt tudja, hogy neki Lili elképzelésével szemben az jutott eszébe a ládában fekvő nőről, hogy a folyóba kellene taszítani az egész ládát, hogy továbbvigye a víz. „Akkor majd partra veti máshol – és ott talán kinyílik a láda, vagy akad valaki, aki kinyitja. Ez volt az én viszontátviteli fantáziám.

Eszembe jutott róla egy mese, és el is meséltem Lilinek. Arra kértem, hogy képzelje maga elé a mesét minél elevenebben” (Kast 2010, 281).

Röviden összefoglalva a történet egy királylányról, Máriáról szól, akit apja el akar venni feleségül (A fa Mária c. mesét lásd az I. mellékletben). A lány kitérne az esküvő elől:

teljesíthetetlen kívánságokkal áll elő, különböző ruhákat kér, amiket lehetetlen megszerezni, de a király mégis megszerzi. Ekkor a királylány dajkája ruhát ácsol a lánynak fából, ami teljesen eltakarja, és úszik a vízen. A lány felveszi a három csodálatos ruhát és fölébe a faruhát is, amit a dajka ácsolt, és elúszik benne a tengeren. A túlsó parton kihorgássza egy

13[Egy nagyon erős] „előítélet, amely rendszerint a pszichoanalitikus irodalom felszínes ismeretén alapul, azt tartja, hogy a pszichoanalízis szuggesztiós módszer, amellyel a pácienseknek egy szisztematikus tanítást sugalmazunk, és ennek révén érünk el gyógyulást, […] a pszichoanalitikusok munkabeállítódása ellentétes a hipnotizőrökével. A szuggesztiós terápiával szemben a pszichoanalitikus arra törekszik, hogy semmi olyat ne kényszerítsen rá a páciensére, amit az nem lát maga is, és a saját felismerése alapján nem tart elfogadhatónak.

Hiába követelik a neurotikusok folyamatosan a sugalmazásokat és a tanácsokat, a pszichoanalitikus éppen ilyen állhatatosan törekszik arra, hogy az illetőt kimozdítsa ebből a passzív szerepéből, s az értelmét meg a kritikai érzékét felhasználva önálló életvezetésre tegye őt alkalmassá. Sokszor elhangzott már, hogy a páciensekre értelmezéseket kényszerítünk: olyan értelmezéseket, amelyek gyakran egészen önkényes természetűek.

Szeretném, ha egy ilyen kritikus egyszer megpróbálná önkényes értelmezéseit rákényszeríteni a pácienseimre, akik nagyon gyakran magas értelmi szinttel és képzettséggel rendelkező emberek. Hamar kiderülne számára, milyen nagy fába vágta a fejszéjét. A pszichoanalízisen annyiban teljesen a páciensekre és a megítélő képességükre vagyunk utalva, amennyiben az analízis lényege abból áll, hogy a pácienst saját maga megismeréséhez kell elvezetnünk” (Jung 2006, 236).

királyfi, aki először nem foglalkozik vele, csupán annyit tesz, hogy felfogadja libapásztorlánynak.

A mese második részében a libapásztorlányról lassanként kiderül, hogy királyi származása van, és a faruháján kívüli ruháiban nagyon szép is tud lenni. A herceg először egy bálban találkozik vele az apjától kapott szép ruhájában, de a lány eltűnik. Az epizód többször megismétlődik, mire kiderül, hogy a libapásztorlányról van szó (akit egyébként a herceg minden epizód végén fejbekólint egy piszkavassal vagy mond neki valami lebecsmérlő megjegyzést a ruhájára vonatkozóan). A mese végén minden jóra fordul, a herceg és a fa Mária összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Ez tehát az a mese, amit a terapeuta elmond Máriának, s ami neki azért jut eszébe, mert az a viszontátviteli fantáziája támad, hogy a ládát inkább be kellene lökni a folyóba, hogy úszhasson. Ez a történet nem Lilié, hanem a fa Máriáé, viszont több ponton hasonlóság van a két történet között. Lili fantáziáját nagyon foglalkoztatja a fa Mária története, az egyes epizódok segítségével tovább tudnak dolgozni a terápiában.

A munka abból áll, hogy Lili megpróbálja az egyes motívumokat elképzelni, s mindabból, ami megjelenik a fantáziájában, valamilyen metaforikus megoldást keres saját problémájára.

Az első, ami megragadja, hogy a fa Mária hogyan nézhetett ki faruhájában. Ez talán semmitmondó részletnek tűnik – amennyiben nem vagyunk érintettek a megoldáskeresésben – neki azonban nagyon fontos asszociációi támadnak a ruha kapcsán. Úgy képzeli el, hogy “a királylány eleinte össze volt nőve faruhájával, így sértetlenül úszhatott a tengeren, akár egy fatörzs. “Benne van a fában, de ott védve van – mint Jónás a cethal bendőjében -, és most körül kell néznie, hova jutott. Mindenesetre messze került apjától, aki feleségül akarta venni.

Abban a fában önmagára van utalva az ember” (i. m. 286).

A ruha tehát a VÉDELEM metaforikus megjelenítőjévé válik (vö. nehéz volt elhatárolódni).

Egyben azt is „leolvassa” a képről, hogy akinek sikerül elzárkóznia egy határon belül, annak a saját területén viszont egyedül kell megoldania a problémáit (A BELSŐ SZABADSÁG SAJÁT TERÜLET (HELY/MOZGÁSTÉR) – ez az, amit addig Lili ki sem próbálhatott, hiszen minden gondját az apja vagy az idősebb férfiak oldották meg, ő pedig bábuként követte tanácsaikat.

Lili azon is csodálkozik, hogy milyen okos a lány: összes ruháit magára veszi, nem szökik meg csak úgy. „…a mesebeli dajkából egyszerre csak Lili pszichéjében lakozó dajka lesz, tápláló anya, bölcs asszony. De mi volt az okos tanács? Előbb fogadjon el mindent, amit

édesapja adni akar neki – és ez az apa az egész világot a lába elé rakja, fel is ragyogtatja vele lánya szépségét, de nem engedi el őt. Vérfertőző szándéka, hogy feleségül akarja venni lányát, szimbolikusan azt jelenti, hogy a lány az apakomplexus foglya, s ezért nem tud eljutni saját identitásához” (i. m. 287).

A ruhák szimbolikusan az apjától kapott lelki ajándékokat képviselik: mindazt együttesen, amit az apai figyelem megadott neki. Ezeket az életben sem kell elvetnie magától, mint ahogy a királylány sem hagyja otthon a ruháit, amiket apja messze földről előkerített az ő kívánságára. Fontos azonban, hogy bár nem veti el az apai szeretetet, mégis el kell távolodnia apjától. Ezt jelképezi az utazás a tengeren.

Később a királyfi első kérdése lett fontos Lilinek, amit a tengerből kihalászott lánynak feltesz:

Ki vagy te és honnan jöttél? Ez a kérdés valójában a nő új identitása felől érdeklődik. Erre a kérdésre választ kell adni. Lili azonban – mint ahogy a királylány is – még nem áll készen a válasszal: „én mindig az voltam, amit a férfiak bennem láttak – és sok mindent láttak bennem, nem panaszkodhatom –, de sohasem álltam ki önmagamért. Ha egy férfi rámenősnek akart, akkor rámenős voltam, ha simulékonynak akart, akkor simulékony voltam…” Különösen tetszik neki, hogy a királylány sem válaszol teljesen érthetően, rébuszokban beszél, hiszen mit is mondhatna? Nem nevezheti magát királylánynak, mert a birodalmából megszökött, s azóta mást nem is csinált, mint járta a vidéket. Mégis a versikében elmond mindent magáról, ami a szökése után elmondható róla. Ő egyelőre ennyi és nem több, libapásztorlánynak éppen alkalmas. Az, hogy végül mégis feleségül veszi a herceg, jelzi, hogy megérett az önálló identitás vállalására, hogy egységbe került önmagával.