A FA

A fa szimbolikája igen szerteágazó. A Szimbólumtár szerint „a növényvilág ciklikusan pusztuló és újrasarjadzó részeivel, elsősorban a virágokkal szemben az életerő (és különösen az örökzöld fa) az öröklét szimbóluma. A fa mint világtengely a mitikus világképek egyik leggyakoribb motívuma; elnevezése: világfa, kozmikus fa. […] Mivel gyökereivel a földbe hatol, törzsével a földi, ágaival az égi szférában él, a világ vertikális egységeinek összekapcsolója; az alvilág, a földi és az égi világ közti kommunikációt teszi lehetővé. […] A kozmikus fa jelentéseivel sok tekintetben összefonódott az életfa szimbolikája […].

A Ter 2,9-ben megjelenő „élet fája” az Isten teremtette ember örök életét, haláltól való mentességét biztosítja, amelyet az első bűn, a tudás fája tiltott gyümölcsének elfogyasztása miatt veszített el. A […] gyertyákkal díszített fák az újjászületés szimbólumai. Ezzel a jelentéssel ruházták fel pl. a görögök Dionüszosz fenyőjét, a germánok Ódin/Wotan fáját, a buddhisták a halottak ünnepének fáját, a keresztények a karácsonyfát.

A magyar néphagyomány életfája a lakodalmi szokásokhoz kapcsolódik. A feldíszített fa vagy faág az ifjú házasok termékenységét, életét jelképezi, amelyet számos hímzés, faragás örökít meg. • A természeti népek mítoszaiban az állatokhoz hasonlóan lélek-jelkép, a személyek alteregója is lehet […]. Elterjedt szokás gyermek születésekor vagy jelentős eseményekkor a faültetés, így a fa növekedése, erősödése utal az életerőre, viszont kivágása vagy kiszáradása, pusztulása a halál jele […]. • A gyümölcstermő fa a női princípium egyik megjelenési formája […]. A fa szerteágazó ágrendszere a származási rendet mutatja a családfaképeken” (Pál – Újvári 2001).

A felsorolt jelentések igen széles körűek. A fogalmak közötti eligazodásban nagy segítséget nyújt Jankovics (1991) finoman árnyalt elemzése a fa és a fában lakó szellem

„legkezdetlegesebb” és mindmáig legáltalánosabb formája az olyan élő fa, amit a képzelet néhány emberi vagy isteni vonással ruházott fel” (i. m. 25). Ennek legszebb képzőművészeti példájaként említi az ókori Egyiptomból fennmaradt műveket, amelyen a fák szoptatják a fáraót, vagy a datolyapálmák az élet vizét permetezik. Ugyanebbe a típusba sorolhatók azok az ijesztő fák, amelyeket Hófehérke lát az éjszakai erdőben bolyongva. Itt a fa élőlény, lelke van.

„Az élőfaszellem emberi jegyei fokozatosan gyarapodhatnak. […] Egy Kr. E. 600 körüli egyiptomi bronzedényben az „élet vizét” záporoztató Nut istennő látható, de testéből, mintha fa törzse lenne, leveles ágak sarjadnak. […]

A több-kevesebb emberi (isteni) vonással felékesített fától a benne lakó szellem el is szakadhat. Három úton is elindulhatunk a nyomában. Az egyik út az elválásé” (i. m. 26, kiem.

a szerzőtől). Ilyenkor a mesében, mítoszban, vallási képben a fa egy benne vagy rajt a lakó szem éll yel együtt jelenik meg; pl. a Bibliában az égő csipkebokorban az Isten ott van Mózes előtt, a Két egyforma testvér típusú mesék vadászó királyfi hőse a fán lakó banyával találkozik. Következő lépésként a szellem leereszkedik a fáról, pl. Debóra prófétanő pálma alatt lakik, ide jönnek fel hozzá törvényre Izrael fiai.

„A képzetfejlődés harmadik útja a fától való származásé. A teremtő fából termő fa lesz, a faszellem pedig a fa hajtása, virága, termése („mi fán terem?” – kérdezzük a szólással). A termés (ág, virág, gyümölcs) szelleme a második generációt képviseli; gyermekisten. A fa ebben az összefüggésben a szülőt, rendszerint az anyát testesíti meg. A virág azonban nemcsak a gyermek, hanem a gyermeket szülő anyai öl szimbóluma is lehet” (i. m. 29). Ilyen például Ré napisten, aki lótuszból jött világra, vagy Athéné, akinek egyik mellszobra egy liliomból kiemelkedve ábrázolja az istennőt. Ide tartozik az ószövetségi messiásjóslatoknak a

„Jessze törzsöke” formája, s számos népdal: „Édesanyám rózsafája/ Engem nyitott utoljára”.

A fától való származáshoz sorolja fel Jankovics a legtöbb ismeretes EMBER NÖVÉNY

metaforát: „A szerelmes „rózsámnak”, „virágomnak” szólítja a kedvesét. „Nem esett messze az alma a fájától” – mondják a gyermekre, aki mindenben a szüleire ütött.

„Akasztófavirágnak” hívták az akasztanivaló embert. A mesében ez a képzet már a hős magoncnyi méretére utaló neveiben is megjelenik: Árpa, Babszem Jankó, Kökény Matyi, Nád Péter, Rózsa János” (i. m. 30). Ennek a csoportnak a része az a típusú mese, amikor a királyné, gyümölcstől esik teherbe, pl. szőlőfürttől (Kígyóbőrű Kámán Sára: Világszép

asszonya c. mese). Jankovics megállapítja: „ezeknek a képeknek már csak hasonlatértéke van” (u. o.). Így értelmezhető a Szűz Máriát üdvözlő ima is: „Áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus”. Ide tartozik szerinte a legtöbb népdal: „Virágzik a barackfa, Piros virág van rajta, Piros virág, piros lány, Piros kendő a nyakán”; illetve a költői képek: „Röpűlt felém anyám… S én csüggtem ajkán… szótlanúl… Mint a gyümölcs a fán”.

S megemlítendő még a képzetfejlődés negyedik útja: ez a fából készült ember, illetve istenképmásokhoz vezet. Itt is a képzetek megfelelő formáiról van szó, jó példa erre a Fehérlófia c. mese, amelynek gyermektelen házaspárja úgy tesz szert fiúgyermekre, hogy az apa az erdő egyik fájából élő bábut farag. E mesék csoportjába tartozik a Fából-faragott Péter, a Pinocchio, de Bartók Béla és Balázs Béla A fából faragott királyfi c. táncjátéka is (i.

m. 34). Ez tehát a negyedik lehetséges módja annak, hogy a fa és az ember képzete hogyan válhat eggyé az emberi gondolkodásban.

A pszichológia napjainkban is dolgozik ezzel az összefüggéssel. A fának mint természeti tárgynak igen erős felszólító jellege van a azonosulásra. A fa-rajzokban különösen jól tükröződhet egy-egy ember személyisége. Erre az identifikációs-projekciós folyamatra épül Karl Koch személyiségvizsgáló eljárása, a Fa-teszt, ezen kívül a két fa-teszt és a Ház-fa-ember teszt (Feuer 2000, 266). A farajz a személy önmagára vonatkozó érzéseit jeleníti meg.

Növekedése, környezetben való elhelyezése, kifejlettsége sokrétegű szimbolikát hordoz magában. Mutatja az embernek a környezetéhez való viszonyát, önmagával szembeni mélyebb, kevésbé tudatos érzéseit, áttekintést ad a személyiség fejlődéséről, elszenvedett sérüléseiről (Vass 2011).

Ahhoz képest, hogy a fa képzete mennyire „beszédes” számunkra, az általam ismert kognitív szakirodalomban csupán Szelid fogalmaz meg FA forrástartományú metaforát. Ez talán valóban csak megfogalmazás kérdése, mert ugyanakkor egyértelműen ennek a szimbólumnak a megnyilvánulása AZ EMBER NÖVÉNY metafora, amely viszonylag gyakori, s amelyet a következő bekezdésben láthatunk részletezve. A konkrétan fával összefüggő nyelvi metaforákra Tánczos Vilmos hívja fel a figyelmet néprajzi szimbólumelemzéseiben: „A nyelvben se szerik, se számuk a fa-ember megfelelést kifejező proverbiumoknak: „az alma nem esik messze a fájától”, „vackorfa alatt nyakaskörtét ne keress” (jelentése ugyanaz, mint az előzőé), „csemete”, „gyökerekkel rendelkezik”, „gyökértelen”. A fával kapcsolatos nyelvi szerkezetek lelkiállapot kifejezésre is kitűnően alkalmasak: „lelombozódott”, „elfásult”,

van szállva (mint a falevél)” (Tánczos 2007, 391). Ez a gondolatmenet mint kognitív nyelvészeti elemzés is teljesen helytálló, sőt, hiánypótlónak is nevezhetjük, hiszen egy alapvető fogalmi metaforára hívja fel a figyelmet, amit nincs okunk mellőzni. Az EMBER-t mint FÁ-t konceptualizáljuk bennük, s az első csoportban a leszármazásra, a másodikban a különböző lelkiállapotokra fókuszálnak a fa-metaforák.

A kognitív szakirodalom az EMBER NÖVÉNY fogalmi metaforával foglalkozik főként. Ennek nyelvi példájaként Kövecses a Vén Kaszás (’a Halál’) fogalmát elemzi több ízben, s ebben a (szimbolikus) képben az embereket mint gabonanövényeket képzeli el, amelyeket a Halál személye mint aratómunkás learat.

Szelid (2007) népdalelemzéseiben bőséggel találhatók példák a Jankovics által már megfogalmazott virágmetaforákra (rózsa, rezeda, fuszulyka stb.). FA forrástartománnyal az alábbi két metaforát állapítja meg:

1. SZERELMESEK FÁK: „Ahol én elmenyek, még a fák es sírnak,/genge ágaikról levelek lehullnak./Hulljatok levelek, sirassatok engem,/mert az én édesem mást szeret, nem engem.”

„Kapum előtt menen el e Tisza,/közepébe egy szomorú fűzfa./Hajtogatja ősszel e tetejit,/rikoltsd, rózsám, s a bubád levelit.”

2. SZERELEM TÁRGYA FA (az érett gyümölcs a szerető szépségét, szerelemre való érettségét fejezi ki (i. m. 96)): „Megérett a ceresznye,/le lehet etetni,/megérett a barna kiszleán,/meg lehet csókolni.”

VIII.2 Összefoglalás

A fogalmimetafora-elmélet középpontjában az egymással összefüggő metaforikus nyelvi kifejezések állnak. Ezek adják az elmélet lényegét: a metaforikus kifejezések nem függetlenek egymástól, hanem egy-egy fogalom köré csoportosulnak, s így leképezéseket hoznak létre a konkrét és az absztrakt fogalmak között. A leképezések csoportja a fogalmi metafora.

A négy alapelem szimbolikus felfogásának elemzésekor a metaforáknak több új aspektusa is napvilágra került. Egyrészt, a szimbolikus jelentések rendszerszerű keresése utat nyitott az újabb fogalmi metaforák felállítása felé. A négy alapelem közül ilyen volt a levegő és a föld,

amelyeket ritkábban helyez figyelme középpontjába a kognitív nyelvészet. Itt láthattuk AZ IDŐJÁRÁS HANGULAT metafora működését, amely más fogalmi elemeket is strukturáltan magába foglal, s amelyek a köznyelvnek éppannyira hétköznapi részei, mint az eddig vizsgált

TŰZ és VÍZ forrástartomány.

A tűz elemzésekor megmutatkozott, hogy a szimbólum ismeretében a forrástartományok is rendszerezhetők: A VITA, FESTMÉNY, FANTÁZIA, TEKINTET TŰZ metaforák metonimikus jellege a szimbólum segítségével érthető meg, s így tovább tisztázható az a kognitív viszony, amely a megismerés során a tűz szimbóluma körül összekapcsolta a fogalmakat. Ennek eredményeként állítottuk fel az ÉGŐ/ ÉGHETŐ ANYAG forrástartományt.

A fent, lent, ég, föld szimbolikus jelentését, az ebből adódó metaforikus nyelvi kifejezéseket vizsgálva arra derült fény, hogy a szimbolikus jelentés a szavak szintjéig hatol. Nemcsak kifejezések, hanem egyes szavak is magukon hordozzák azt a jelentést, amit szimbólumként megjelenítenek. Ez azt eredményezi, hogy a szavak önmagukban is képesek felidézni egy összefüggésrendszert, s ez a rendszer a lexikalizálódott jelentések szintjén is megmutatkozik.