A KÉPISÉG EL Ő TÉRBE KERÜLÉSE A JELENTÉS MEGHATÁROZÁSÁBAN

VI.3.1 A kép a kognitív nyelvészetben

VI.3.1. Langacker a nyelvtan és a nyelv képiségét nemcsak a metaforára és a metonímiára használja. Maga az észlelés képileg történik, ahogyan ő fogalmaz, „a képiség (imagery) leírja az eseményekről érkező, észlelt érzékletet. Ha becsukom a szemem, elkerülhetetlenül a vizuális észlelés egy fajtáját tapasztalom azáltal, hogy elképzelek, vizualizálok egy jelenetet.

Ugyanígy, ha teljes csend vesz körül, elképzelhetek egy részt egy szimfóniából. A képiségnek ez a jellege sokat foglalkoztatta a kognitív pszichológusokat, Kosslyn és Shepard bemutatták ennek valóságosságát és érvényességét. Ehhez fordulok én is, mint képiséghez” (Langacker 1987, 110). Eszerint a nyelvben megjelenő képi ábrázolás azt a képességet jelenti, hogy egy adott szituációt többféleképpen is le tudunk írni, a kifejezés céljától függően. Ugyanannak a szituációnak a képét többféleképpen tekinthetjük attól függően, hogy milyen szinten specifikáljuk mondanivalónkat, vagy mit emelünk ki a figyelem középpontjába. Langacker az alábbi, képiségükben különböző mondatokat hozza erre példának:

(a) Az óra az asztalon van.

(b) Az óra az asztalon fekszik.

(c) Az óra asztalon maradt.

(d) Az asztal tartja az órát.

Valamennyi mondat ugyanazt a tényállást fejezi ki, de az első semlegesen, a másik három pedig részletezve mondja el. Vagyis a mondatok funkcionális értelemben ekvivalensek, de mégis különbözik a jelentésük, mivel az általuk festett képek kontrasztív tulajdonságokkal bírnak (Langacker 1987, 110-111). Ebben az értelemben nevezi Langacker a képiséget a nyelvtan egyik alapjának.

VI.3.2. A grammatikán túl a fogalmak képes jellege is középponti témája a kognitív nyelvészetnek. A jelentés kialakulását kezdetétől fogva a testesültségtől teszi függővé. Azok a fizikai események, amelyek az emberrel történnek, sematikusan tárolódnak, majd kiindulópontot jelentenek az absztrakt fogalmak leírásához. A testtel történő fizikai akciókat, tapasztalatokat az elme képekben tárolja, amelyekről a nyelv tanúskodik. Például A KONTROLL FENT VAN metafora Lakoff (2001) szerint olyan nyelvi kifejezésekből vonható ki, mint valakinek uralma van valami fölött, rajta van a megvalósításon, felülkerekedik valamin, stb.

Mindez például azért lehetséges, mert amikor egyik élőlény fizikailag uralkodik a másikon, akkor ezt a másik legyűrésével teszi, vagyis a győztes az, aki felülre kerül. Ugyanígy aki önmaga fizikai állapotán uralkodni tud – jó példa erre egy bokszmeccs – az talpon marad, állva marad, tehát kontrollálja magát. Szintén erősíti a metafora testesültségét az a tény, hogy az ember feje, minden mozgás irányítója is fent van.

Lakoff (2001) elemzi a a World Trade Center 2001 szeptemberében történt elpusztítását. Úgy véli, a torony mint álló dolog, ami a talpán van, szintén a kontroll, a hatalom képi konceptualizációja, a tornyok ledőlése pedig a bukás vagy a hatalom elvesztésének jelképe.

Ennek magyarázata, hogy a tornyokat magasságuk miatt az emberhez hasonlítjuk, tehát A TORONY LEDŐLÉSE EGY EMBER ESÉSE metaforával van dolgunk a World Trade Center esetében. Ezek a metaforák Lakoff állítása szerint tudattalanok az emberi elmében, tehát az előttünk álló tornyok képéhez tudattalanul társítjuk hozzá a hatalmat, illetve a tornyok ledőléséhez a hatalom elvesztését. Újfent megismétlem, hogy itt a tudattalan szót kognitív értelemben kell vennünk.

VI.3.2 A kép az analitikus pszichológiában

VI.3.2.1. A részletesebb elemzést egyelőre mellőzve, áttérek az analitikus pszichológia és a kép viszonyának összefoglalására. Kast (2008) így foglalja össze ezt: „Az imagináció (vagyis

a belső képek alkotása) alapvetően az ember tulajdonsága, nem valamelyik pszichoterápiai iskoláé, de alapvető jelentősége van Jung pszichológiájában, nemcsak a terápiai elképzelésekben, hanem megi smeréstudom ányi t eóriaként és az emberről alkotott kép részeként is”. A pszichológus a tudatos és tudattalan jelentéseket keresi, ezeket pedig a belső képek – fantáziák, álmok, vizuális alkotások – és a rájuk adott asszociációk segítségével tárja fel⁹. Érdeklődésének középpontjában nem a puszta vizualitás áll, hanem azok a képek, amelyek az azt érzékelő alany számára jelentéssel bírnak.

Egy képzőművészet-terápiáról szóló leírásban Németh László (1991, 214) ezt fogalmazza meg: „az alkotásról folyó párbeszédben a terapeuta és a páciens között az alkotás áll közvetítőként. Mindketten rálátással közelíthetnek a jel ent és t ul ajdonítás on keresztül a belső tartalmak megértéséhez” (Németh 1991, 215). Az adott témára készült rajzokról a terapeuta és a páciens azért beszélgetnek, hogy feltárják, mit jelent a páciensnek a rajz, illetve ezen keresztül kirajzolódik a páciens lélektanának szerkezete. A rajzok akkor válnak egységesen egész jelentésekké a terapeuta személyben, amikor – a lehető legnagyobb mértékben – sikerül a rajznak mint jelentéshordozónak a tartalmát feltárni (uo.).

VI.3.2.2. Összegezve, mindkét tudomány első helyre emeli a képiséget, amikor a jelentés nyomába ered. Alaptételük, hogy a képek alakítják a gondolkodást. Egyik diszciplína sem a pillanatnyilag észlelt képet veszi alapul, hanem a sok-sok látott kép sematikusan tárolt információját.

A kognitív nyelvészet úgy véli, képi sémák segítségével jönnek létre a fogalmaink, metaforikus, metonimikus úton. Részben ez alapozza meg a nyelvtant is. A kognitív metaforában egy konkrét, képi sík segítségével fejezünk ki egy elvont dolgot, s végső soron ezek hozzák létre az új fogalmakat.

Az analitikus pszichológia a képet úgy fogja fel, mint a tudattalan tartalmak kifejezését, amik elősegítik a tudatosodást. Addig megfogalmazatlan tartalmak válnak képi úton megfoghatóvá, tehát a tudatos gondolkodás részévé. A szimbolikus képekről nemigen tudunk másképp beszélni, mint metaforákban, s a metafora tágítja a tudatot. Itt tehát eljutottunk a legfontosabb közös ponthoz: a jelentéssel bíró képi gondolkodáshoz, amelynek segítségével a világértelmezésünk bővül, fejlődik.

9Az asszociáció ehelyt már nem szabad asszociációt jelent, hanem kérdések sorozatát: mit jelent a páciensnek a látott kép, mit idéz fel benne, mi jut eszébe róla, milyen érzések merülnek fel benne a képpel, eseménnyel kapcsolatban.