A D ÉMÉTÉR ARCHETÍPUSÚ NŐ

Akiben ez az archetípus dominál, annak legelső késztetése, hogy minél előbb anya lehessen és gondozhassa gyermekét. A gyermekszülés mellett második erős késztetése a táplálékadás. A földi Démétér akkor boldog, ha etethet másokat.

A gondoskodás igénye mellett Démétérnek négy fő tulajdonsága van: az állhatatosság, a bőkezűség, a bánkódásra való hajlam és a destruktivitás. Az állhatatosság olyankor nyilvánul meg, amikor gyermekei érdekét kell képviselniük. A türelem és a makacs kitartás olyan erejű benne - amint ezt Zeusznak is meg kellett tapasztalnia –, hogy ezeknek esetenként még egy intézmény sem tud ellenállni (Bolen 2008, 176). A bőkezűség Démétérnél az embereknek adott ajándékokban nyilvánult meg: ő adta a gabonát és a gazdag aratást – legfőbb eledelüket –, a termékenységet, amellyel az élet fenntartását biztosíthatták. A Démétér-nő, akiben ez az

archetípus az uralkodó, jól megismerhető adakozó kedvéről. Van, aki valóban enni ad, van, aki lelki táplálékot vagy támaszt nyújt, mások szellemi vagy spirituális ajándékkal szolgálnak.

A negatív tulajdonságok: a bánkódás a gyermekek távozásakor nyilvánul meg. Ha a földi Démétérnek nem lehet gyermeke, vagy már felnőtt és távozott a családi életből, fellép az

„üres fészek depresszió”. Hasonló érzés keríti hatalmába azokat, akik valamilyen segítő foglalkozást űznek, s egyszer csak kénytelenek lesznek feladni azt. A Démétér-nő ilyenkor nem azokat hibáztatja, akik a veszteséget előidézték, hanem depressziós lesz, úgy érzi, élete értelmetlenné vált, céltalan. A mítoszban ekkor a bánkódó istennő annyira megmakacsolta magát, hogy előtűnt negyedik tulajdonsága, a destruktivitás, ami rányomta bélyegét a környezetére is: nem látta el feladatait, semmi sem sarjadt többé, semmi nem szaporodott, az emberiséget a kihalás fenyegette. Démétér nem úgy árt másoknak, ahogyan Artemisz vagy Héra. Az utóbbiak nyíltan, direkten agresszívek. Az ő destruktivitása a passzivitásban öltött testet: megvonja azt, amire másoknak szüksége van. Ez a passzív agresszió, amikor egy személy nem nyilvánítja ki haragját, hanem kerülő módszerrel helyezkedik szembe másokkal, úgy, hogy azok kevésbé tudják megvédeni magukat, mint ha szemtől-szembe kerülne sor a konfliktusra. Ez az eljárás a passzív-agresszív személynek igen kényelmes, mert nem kell nyíltan elismernie haragját, felvállalni a konfliktust, hanem lappangó módon tehet keresztbe valakinek. A módszer inkorrekt és kizárólag romboló, viszont a támadás hatékonyabb, mint előző esetben. Lehet ez az életben egy olyan helyzet, hogy az anya épp a gyermek születésekor mély gyászban van, s ilyenkor nem látja el a gyermeket, „nem működik, mint gyermekágyas anya” (Bolen 2008, 178.) Szélsőséges esetekben az is előfordul, hogy az anya akkor vonja meg elismerését, elfogadását a gyermektől, amikor az önállósodni kezd, függetlenedik tőle.

VII.1.3.1 A Démétér-n ő életszakaszai

Az archetípusból meríthető támaszokat, önismeretet csak röviden vázolom, mivel itt főként az eseménysorra van szükségünk a későbbi elemzéshez.

A pozitív és helyükön lévő földi Démétérek erősek, stabilak és megbízhatóak. „Amit tesznek azt meg is kell tenni, éspedig éppen olyan gyakorlatias és ugyanakkor érzelemmel átitatott

módon, ahogyan ők teszik” (Bolen 2008, 180). Ekkor erejüket abból merítik, hogy szükség van rájuk, és ezt a szükségletet be is tudják tölteni.

Az ilyen nő gyermekkorában rengeteget babázik, az óvodában elsőként vigasztalja meg elesett társait, kilenc-tíz évesen már megtiszteltetésként élik meg, ha rájuk bíznak egy gyermeket. Egyes lányok már serdülőkorban vágyódnak a terhesség után. „Veszélyes állapot ez, ha elhanyagolt, vagy kevéssé értelmes, más életcélok iránt nem fogékony serdülőről van szó, aki a korai, akár futó szexuális kapcsolatból is szívesen, örömmel vállalja terhességét, mint valami megoldást az életére” (Bolen 2008, 182).

A felsőoktatásba bekerülő Démétér-lány valószínűleg segítő foglalkozást választ. Jó osztályzatokra nem vadászik, a teljesítmény nem vonzza, noha lehet igen jó tanuló is. A munka világában is megmarad a segítő foglalkozásoknál. Sokan a jótékonysági szervezetek, alapítványok vagy intézmények nélkülözhetetlen kulcsemberei lesznek.

A vezető pozícióval nehézségeik vannak: számos ilyen nő fordul pszichológiai segítségért.

Legtöbbször két tűz közé kerülnek: a szervezet, amelyet alapítottak vagy vezettek, szinte minden energiájukat felemészti, nem marad idejük családot alapítani. Konfliktusba keverednek önmagukkal és a környezettel is, akik elvárnák a támaszt, a segítséget továbbra is, amikor a nőnek már nincs rá energiája. Empátiája miatt a rosszul dolgozó, hanyag alkalmazottakat nem tudja elbocsátani, bűntudata van, ha fájdalmat kell okoznia vagy meg kell szégyenítenie valakit. Vezető asszony munkatársaiktól elvárják, hogy megosszák velük a terheket és ugyanannyira segítőkészek, önfeláldozók legyenek, s meg vannak bántva, ha ez elmarad (Bolen 2008, 183).

A házasságban általában a férfi választja őt. Sok férfi vonzódik az anyáskodó nőkhöz, de Démétérnél „megesik, hogy szánalomból él együtt valakivel,s nem is vár sokat házastársától.

Démétér szerint a férfiak olyanok, mint a gyerekek” (uo.). Azok a férfiak, akik nem keltik fel egy Héra- vagy egy Athéné-nő érdeklődését (ők sokat adnak a férj pozícióira, státuszára), számíthatnak Démétérre. Tipikusan ilyen a házasság a „meg nem értett művésszel”, akit a világ nem ismer el (bezzeg a kedvese!), vagy akinek a felelőtlenségét és lustaságát senki nem nézi el (csak a kedvese). Ha a férfi önző vagy tapintatlan módon bánik vele, csak annyit kell cserébe mondania: „Mi is lenne velem nélküled?” s máris el van felejtve minden.

Akiknél ez a típus nagyon erős befolyással bír, képtelenek nemet mondani. A kihasználás így könnyen kialakul párkapcsolataiban: egy önzésre, lustaságra hajlamos partnernek csak annyit

kell tennie, hogy szükségleteit felnagyítja, igényeit jócskán megnöveli, s ezzel kiválóan provokálja a Démétér-reakciókat. A két ember jellemének negatív oldala így egyre erősíti egymást, s a Démétér-nő az évek során éppúgy kiszipolyozódhat érzelmileg, mint ahogy a bankszámlája apad.

Az élősködő partner után a másik veszélyforrás az a férfitípus, aki olyan lányt szeretne a házhoz vinni, „mint az én drága jó mamám”. Ők azok, akik boldogok, ha gondoskodnak róluk a végtelenségig: táplálják, becézgetik őket, megveszik a zoknijukat, szólnak, hogy fogorvoshoz kell menni, nem tiltakoznak, ha rendet raknak az asztalukon, és ha lehet, szervezzék meg a társas életüket is… Ez a szituáció érzelmileg előnyösebb az előzőnél, mert a partner valóban hálás, nem lázad a kiskorúsítás ellen, s Démétér úgy érezheti, igazán boldoggá tett valakit a létével, azzal, hogy olyan, amilyen.

„Minden típus közül, akikre Démétér anyás tulajdonságai vonzóan hatnak, az egyetlen méltó társ az érett és nagylelkű férfi, aki sok gyermeket akar, nagy családot, meleg otthont, és méltó társát keresi maga is. Az ilyen mindkettejük álmát megvalósíthatja, hiszen jó apja lesz a gyerekeknek, é s még a feleségének is gondját viseli. Megesik, hogy a jólelkű Démétér képtelen nemet mondani valamilyen túlzott kérésre, s a párja áll ki azért, hogy saját szükségleteit is fontosnak tekintse a másoké mellett” (Bolen 2008, 186). Ez a férfi viszont kénytelen elfogadni, hogy a feleségnek a családi kapcsolatokban az első a gyerek, s ő csak utánuk következik. A feleség ennek az értékrendnek megfelelően általában nem tartozik a vonzó nők közé, inkább dajkaszerű külleme van, s a szexualitás is mellékszerepet játszik életében a gyöngédség és gondoskodás mellett.

VII.1.3.2 Az érem másik oldala: a tökéletesség árnyéka

A Démétér-nő váltig állítja magáról, hogy kiváló anya, és csak a gyerekek érdekét tartja számon. „Ezzel szemben az a sanyarú valóság, hogy egy részük valóban kiváló anya, ám másik részük szörnyű, mindent beszippantó, bekebelező, mindenkire rátelepedő anyának bizonyul” (Bolen 2008, 187).

Itt használhatja ki a pszichológia a mítosz adta lehetőségeket. A kétféle Démétér-típust úgy jellemezhetjük, hogy egyikük a lánya elrablása előtti boldog és kiegyensúlyozott anya, a másik viszont olyan, mint Démétér volt Perszephoné elrablása után. Démétér szimbolikus

élete egy forgatókönyvszerű forrástartomány, amihez az önismeret érdekében pontonként leképezések hozhatók létre az egyén életére vonatkozólag (céltartomány). Az utóbbi típus állandóan attól retteg, hogy a gyereknek valami baja eshet. Aggodalmukban minden önállósodási kísérletet elfojtanak, olykor még a kortársaiktól is eltiltják, nehogy elveszítsék a gyerek szeretetét. Szinte rögeszmés meggyőződésük, hogy tökéletes anyáknak kell lenniük, amit főleg úgy érnek el, hogy túlzottan óvatosak, féltők, minden felelősséget levesznek a gyerekről, megvédik őket akkor is, ha magukat kellene már megvédeniük, és ráadásul minden lépésüket ellenőrzik. A lelki köldökzsinór egyeseknél soha nem vágható el, a gyerek az anyja mellett éli le az életét, férjestől-feleségestől (gyakran azok legnagyobb bosszúságára).

A Démétér második szakaszának megfelelő típus tehát abbéli igyekezetében, hogy jó anya legyen, sok bajt idézhet elő.

Ez a fajta viselkedés a munkahelyi vezető nők esetében is aktiválódhat. Ő az, aki jobban tudja, megoldja, gyorsabban elintézi a dolgokat – a többiek pedig szépen elengedik magukat, eredeti ötleteiket sem adják elő, önbizalmuk lelombozódik, és végül a Démétér-nő azon kapja magát, hogy ő húz minden igát, s a végkimerülés kerülgeti. Ilyenkor jön a bánkódás, majd – ha képtelen belátni, hogy munkaereje véges – a destruktív időszak: Démétér az egész világra megharagszik, passzív-agresszív lesz. Az istennő nem termesztett gabonát, nem fogantak meg a gondoskodására bízott élőlények. A földi nőre vetítve ez olyan eseményekben valósul meg, mint pl. elfelejti megvenni, amit megígért, elkésik egy fontos megbeszélésről, nem tartja be a határidőt, mindenféle kerülő úton próbálja lerázni magáról a terheket. A passzív agresszió azonban nem hoz jó eredményt, csupán megtévesztő „undok” üzenet annak, akire irányul, s a helyzet még inkább romlik. Ekkor áll a földi Démétér elé a feladat: meg kell tanulnia kiállni saját érdekeiért, világosan közölni, hogy nem tud segíteni vagy közreműködni. A mítoszban Zeusz sem törődött addig Démétér fájdalmával, amíg tettekkel nem jelezte, hogy nem bírja tovább.

A családi kapcsolatokban a Démétér-nő esetében szinte teljes biztonsággal bekövetkezik az

„üres fészek depresszió”. A kirepült gyerekek utáni űr erőtlenséget, érzelmi sivárságot hoz maga után, elérkezik az értelmetlenség, a szükségtelenség tudata. Azok a nők, akik teljes mértékben feloldódtak az anyaságban, csak erre fordították minden idejüket, valóban rettenetesen kisemmizve, félredobva érezhetik magukat. Ha semelyik más archetípus nem jutott egyenrangra a nőben az anyasággal (például nem lépett elő Athéné, aki a tudományok, bölcsesség istennője, s tanulásra, szellemi foglalkozásra készteti a személyt, vagy Aphrodité,

a szerelem, szépség istennője, aki a kreatív képességeket, az esztétikumot, a nagy érzelmek és az alkotás élvezetét helyezi előtérbe), akkor megeshet, hogy annyira elhagyja magát, mint a Perszephonét kereső Démétér: nem eszik, nem alszik, nem tisztálkodik; súlyos depresszió lesz úrrá rajta.

VII.1.3.3 A lelki fejl ő dés útjai

„Feltűnő ebben a mítoszban Démétér haragos, vad gyásza: nem hajlandó részt venni az életben, néma marad…” (Kast 1998, 80). Ezt az állapotot, a destruktív magatartást meg lehet és meg is kell előzni. Bolen négy fontos szempontot ajánl a depresszió megelőzéséhez.

Először is a Démétér-nőnek meg kell tanulnia nemet mondani, annak érdekében, hogy elkerülje a kiszipolyozottságot. Könnyebben sikerülhet a dolog, ha önmagára is úgy tekint, mint egy gondoskodásra szoruló személyre, egészen egyszerűen saját maga felé fordítja anyai ösztöneit. Ilyenkor a leképezések egy újabb fajtáját kell létrehoznia: saját egyéniségén belül kell megtalálnia a gondoskodás célpontját, egyszerre lenni anyának és gyermeknek. Ha megtanul nemet mondani, mások is megtanulják figyelembe venni az ő igényeit.

Másodszor azt is meg kell tanulnia, hogy felismerje saját haragját. Ez a típus ugyanis annyira törekszik a segítőkészségre, a jótékony tevékenykedésre, hogy nehezen képes belátni: elege van a sok porontyból, munkából, önkénteskedésből, pihenésre és feltöltődésre vágyik. A helyzet bonyolultságát fokozza, hogy jótetteinek egy részét valóban nem is kellene elvégezni, mert a sok-sok segítség által a környezet elveszíti önállóságát. Ő az a típus, aki azt mondja magáról, képtelen bárkire is igazán haragudni. Csakhogy e mögött a kijelentés mögött az a valóság, hogy nem a haragra, hanem a harag beismerésére, azonosítására képtelen.

Harmadszor, tudatosan elő kell készítenie a gyermekek vagy a beosztottak önállósodását. A szerencsés Démétér-életutak végén mindig olyan nőket találunk, akik elég korán elsajátították azt a képességet, hogy az embereket nem kell visszatartani attól, hogy kockázatot vállaljanak, nem kell szorosan magukhoz kötni őket, és főképp nem kell hagyni, hogy kihasználják a környezet anyáskodását.

A negyedik és utolsó lehetőség a destruktívan befejeződő élet elkerülésére a többi istennő típusának kifejlesztése, előtérbe engedése. Ez utat nyit más örömök felé, s képessé teszi az

egyént arra, hogy a gyerekek kirepülése, esetleg egy hosszú özvegység ellenére is megőrizze egészséges lelki egyensúlyát, s békés, emberszerető lény legyen.

VII.1.4 Metaforák és szimbólumok az istennő élettörténetében és