T E N G E R P A R T U N K S Z Í N E S Ö V E I 1 7 5 "
tátott rá 1876-ban, körülbelül egy szélességi fokkal megszakad. Ez a megsza-kadás az isztriai Moschenizzán veszi kezdetét és tart a magyar-horvát tenger-parton Fiumétől le a dalmát határig és a fiumei öbölben Cherso déli csücskéig, meg Arbe szigetig. Hogy ezeken a jelzett részeken mi okozhatta az örökzöld növényzetnek a megszakadását, azt mai napig sem tudjuk határozottan m e g -mondani. Valószínűleg a pusztító és zord bóra az, mely a szárazföld felől a liburniai karsztról meg a magas Velebit hegyláncról a maga teljes erejével és zordonságával száguld le a Quarneróra. De azt hiszem, véleményem szerint, hogy a talajféleség is játszhatik szerepet, mert az úgynevezett ílis talaj, melyhez a tipikus, az a sok-sok mirtusz virággal (Myrtus italica) ékesített örökzöld berek-formáció (macchia) kötve van, a megszakadt részeken teljesen hiányzik. Azok
C i r k v e n i c a i p a r t r é s z l e t J u n i p e r e t u m a s s z o c i á c i ó v a l . Dr. P é n z e s A. felv.
az örökzöld növények is, melyek tengerpartunkon díszlenek, nem lépnek fel jellemzően.
Mert egy részük mint pl. a magyaltölgy, a masztiszfa (Pistacia lentiscus) stb. csak szálonként vagy termesztve nő, mint pl. a babérfa, a Viburnum tinus, a puszpáng (Buxus sempervirens), továbbá az olajfa, a fügefa meg a nem örök-zöld lombú mandulafa, mely három utóbbi növény Fiumétől Noviig még kisebb ligeteket is alkot, de már tovább délfelé a Velebit-hegylánc tövében, ahol a karsztvidék teljes meztelenségében kietlen pusztaságával mutatkozik, már művelve sem igen fordul elő. A másik résznek a növényei mint pl. a szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus), a Juniperus rufescens, a Smilax aspera, bár itt-ott töme-gesen is ellepik a partot, meg azért nem bírnak jelentőséggel, mert ezek az örökzöld berekformációban (macchia), ahol szintén megvannak, nem az
úgyne-176 , A T E N G E R
vezett vezérnövények. A macchia-t alkotó növények társulásában2 ugyanis részt-vesznek a következő vezérnövények: a mirtusz, a magyaltölgy az Erica arborea, a Cistus-ok, a kutyacseresznye (Arbutus unédo), a Viburnum tinus, a masz-tiszfa és a macchia-nak m á s és más képét adhatják, aszerint, hogy közülök melyik van túlsúlyban, vagyis veszi át a vezérszerepet a társulásban. így meg-különböztethetünk magyaltölgy macchia-t (Quercetum ilicis), mirtusz macchia-t (Myrtetum italici), masztiszfa macchia-t (Pistacietum lentisci) stb. Az örökzöld lombú fáknak és cserjéknek ilyenfajta társulásai azonban tengerpartunkon nem
fordulnak elő.
Tengerpartunkon, melyen hatalmas hegyláncolat (libur-niai Karszt és Velebít) emel-kedik fel meredeken a tenger szinétől, a növényzet három tájra válik u. m. az alsó vagy partvidékre (regio litoralis), a hegyvidékre (regio montana) és a havasi vidékre (regio alpina). E tájak közül jelen soraimban csupán a partvi-dékre terjeszkedem ki, mely-nek sajátságairól és szépsé-geiről mindenki, aki a ten-gerparton megfordult, köz-vetlenül nyerhetett mély be-nyomást. Ez a benyomás, sajnos, rendesen nem a leg-szebb oldalról tükrözteti vísz-sza a partvidéket, mert nem szabadul meg attól a ténytől, hogy a tengerpart egy kőten-ger sivatag, amelyből csak a sziklák kopaszsága maradt
C i r k v e n i c a i p a r t r é s z l e t C r i t h m e t u m a s s z o c i á c i ó v a l . meCT emlékezetében A
nö-D r . Pénzes Antal felvétele. °
vénytakaró bája és sokféle változatossága rendesen feledésbe ment. A növénytakaró különböző változa-tossága függ többé-kevésbbé a part fekvésének helyzetétől, vájjon meredeken vagy lankásan esik a tengerbe, továbbá a part sziklás, kavicsos és homokos voltától, a talaj összetételétől, a bórától, a tenger árjától és hullámverésétől, a nap hevének kitettségétől és a part megmívelésének mértékétől.
A növénytakarónak sokféle kialakulásai közül legmegkapóbbak és legérde-kesebbek azok a színes övek, amelyek a tenger kék vízének felszínétől fölfelé a
2 L á s d Géczy Imre : L u s s i n m a c c h i a n ö v é n y z e t é n e k oikologiai é s p h y s i o l o g i a i a n a t o m i a i j e l -l e m z é s e . K o -l o z s v á r t 1 9 0 8 . — Bemátsky Jenő: N ö v é n y z e t é s é g h a j -l a t m e d i t e r r á n v i d é k e n . (A T e n g e r II. 1 9 1 2 . 1 9 5 - 2 0 3 . o l d . )
T E N G E R P A R T U N K S Z Í N E S Ö V E I 177"
parton — a tengerről tekintve — oly pompásan láthatók. Ezek a színes övek természetesen csak meredek mészköves sziklás partokon vannak meg, egymástól többé-kevésbbé élesen elkülönülnek, számuk rendesen változik és a
magyar-horvát tengerparton majdnem mindenütt fellelhetők. Az övek színe rendes körül-mények között a növénytakaró különböző összetételétől származik. Ezek az övek sorrendben a tenger felszínétől következőképen következnek. A legelső illetve legalsó az olajzöld vagy olajbarna, esetleg kékesszürke vagy barnásszürke öv, mely közvetlenül a tenger felszínével határos és állandóan a tenger hullámveré-sének van kitéve. A sziklás
part a hullámverés következté-ben meg a sósvíz kémiai hatá-sától is rettenetesen van össze-szaggatva, össze-vissza lyukaszt-va meg éles élekre vájlyukaszt-va. Ezt a sziklás talajt takarja azután egy olajzöld vagy olajbarna színű bevonat, mely bizonyos tengeri algák telepeiből, főképen az olajbarna vagy olajzöld színű Scliizophycea-kból és Chroococ-cacea-kból meg a vérvörös vagy barnavörös Hildenbrantia-kból épült fel. Az olajzöld vagy olaj-barna övet tulajdonképen meg-előzi még egy, a tengerjárástól függő kávésbarnás vagy zöldes öv, amely csak apálykor, ami-kor a víz színe sülyed, emelke-dik ki a tengerből. Az ekép-pen kikerült sziklás partsávnak gazdag algavegetációjából fel-tűnnek tömegükkel helyenként hol a kávébarnás Fucus virso-ides, hol az élénkzöldes Entero-morpha-k gyepei, melyek az
övnek kávébarnás vagy esetleg zöldes színét adják. Az első övre következik rendszerint a szurokfekete öv. Ez tengerpartunkon rendesen a legszélesebb é s egyútlal a legfeltűnőbb öv is. Az öv meredek sziklás talaját a hullámoknak
már csak kifröccsentett meg kiporzódott sósvízcseppjei áztatják és csak kivéte-lesen érik el a hullámok. Szurokfekete színű bevonata a Scliizophycea-k és a
Verrucaria adriatica nenü zuzmónak szurokfekete telepeitől származik. Dr.
Ginzberger A.3 bécsi botanikus, aki a déldalmáciai szigetek és szirtek öveit be-h a t ó a n tanulmányozta, a szurokfekete öv után iktatja ide még az úgynevezett
3 D e r Einflufi d e s M e e r w a s s e r s a u í d i e G l i e d e r u n g d e r s ü d d a l m a t i n i s c h e n K ü s t e n v e g e t a t i o n . O e s t e r r e i c h i s c h e B o t a n i s c h e Z e i t s c h r i f t . L X X I V . 1 9 2 5 . 1 — 1 4 . )
C i r k v e n i c a i p a r t r é s z l e t S t a l i c e t u m (az a l s ó n ö v é n y ) és C r i t h m u m a s s z o c i á c i ó v a l . Dr. Pénzes A. felv
178 , A T E N G E R
szürke övet, amely azonban tengerpartunkon, tapasztalatom szerint, csak itt-ott kivételesen van meg. A szurokfekete övet többnyire hirtelen, minden átmenet nélkül felváltja a fehér, illetőleg helyenként a vörös vagy rozsdavörös öv. Ezt az övet semminemű növény sem borítja, azért meddő övnek is mondhatjuk, teljesen kopár és színe a fehér, csupasz mészkőtől vagy helyenként a mészkő elmállásából keletkezett vörös vagy rozsdavörös agyagos földtől (terra rossa) ered. Az ezután következő övekben a növénytakaró már a virágos növények sorából kerül ki, terjedelmesebb és színét rendesen megkapja akkor, amikor nö-vényei virítanak. A fehér illetőleg vörös öv után az egész tengerpart hosszában mindenütt a húsos azaz az úgynevezett sós növények társulása következik, mely-ben az első növény mindig a szürkés levelű és sárgás- vagy zöldesfehér virágú tengeri kömény (Crithmum maritimim), utána pedig következnek, vagy vele keverednek is a nagy mennyiségben előforduló lilaszínű lelleg (Statice cancellata), az Inula critlimoides, a Camphorosma monspeliaca, a fíeta maritima, a Silene vulgáris var. angustifolia, egy narancsszínű kéregzuzmó (Caloplaca aurantiaca}
stb. Ez az úgynevezatt sósnövények öve. Ennek alsó fele az u. n. Criihmetum maritimi nevű növénytársulásban, amikor ősszel a tengeri kömény virágzik, sárgás- vagy zöldesfehér színt ölt magára, felső és nagyobbik fele az u. n. Stati-cetum cancellatae nevű növénytársulásban, a szintén csak ősszel virágzó lelleg-től meg-meglilásodik. A következő öv a partvidékünk jellegzetes karsztszteppéjét mutatja. A parti karsztszteppe a földközi tengermelléki flórának jellegzetes, de közönséges ruderális növényeiből alakul és rendesen nagy területeket borít, mely-ben legfőképen mint vezérnövény tömegesen a Helichrysum italicum nevű növény uralkodik és alkotja az u. n. Helichrysetum italici4 nevű társulást. Ettől a nö-vénytől kapja azután a karsztszteppeöv a színét, még pedig olyformán, hogy tavasszal a friss fehéren molyhos zöldnövénytől fehéreszöldre, nyáron júniusban és júliusban a fehéressárgás virágoktól fehéressárgára és nyáron augusztusban, amikor a növény kezd sárgulni, részint az elvirítás, részint hőguta következtében, sárgára színeződik. Ebbe az övbe kapcsolódnak bele egyes helyeken még azok a partterületek is, amelyeket szúrós és kórós növények borítanak be sűrűn, mint pl. a spanyol arany bojtorján (Scolymus hispanicus), Echinops elegáns, Eryngium amethystinum, szúrós csodabogyó, Asparagus acutifolius, Onopordum illyricum stb. Ezek a területek azután ősszel az Eryngium amethystinum leveleitől é s virágzatától és az Echinops elegáns virágzatától szép kék színben (az u. n. Erin-gistum echinopsiorum nevű társulás), a Scolimus hispanicus virágzataitól arany-illetőleg pirossárga színben tündökölnek (az u. n. Scolysmetum hispanici tár-sulás). A parti karsztszteppe övet tengerpartunkon általában egy örökzöld sáv veszi körül, melyben főleg a szúrós örökzöld növények, mint pl. Rubus amoe-nus, Juniperus rufescens, Smilax aspera, Ruscus aculeatus stb. és a nem örökzöld levelű Paliurus spina Christi viszik a főszerepet. Ebben az örökzöld övben az említett növények — legutóbbinak kivételével — télen is megtartják lombozatukat és zöld színüket. Az örökzöld övtől a hegyesvidékig (regio montana)
iHorvatíc Stj.: F l ó r a i v e g e t a c i j a o t o k a Plavnika' (Acta Botanica instituti b o t a n i c i u n i v e r s i -t a -t i s Z a g r e b e n s i s II. 1927. 3 2 . old.)
T E N G E R P A R T U N K SZÍNES ÖVEI 179"
rendes körülmények között megint jelentkezik a karsztszteppe-öv. Ennek a karszt-szteppének növénytakaróját, mely még földközi-tengermelléki partnövényekből adódik ki, már feltűnő sok fás elem is tarkítja, mint pl. Paliurus spina Christi, Juniperus rujescens, Rhamnus intermedia, Clematis maritima és flammula, kőnaspolya (Cotoneaster intermedia), virágos kőris (Fraxinus ornus). Aszerint, hogy ennek a növénytakarónak melyik növénye veszi át a vezérszerepet, meg-különböztethetünk megint többféle társulást. A legelterjedtebbek és főbbek pl. a;
következők: Helichrysetum italicit, Bupleuretum aristatati, Globularietum cordi-foliae, Clematitetum, Juniperetnm rufescentis, Paliuretnm spina Chrisi, Heli-chrysetum salviosum,5 Salvietum officinalis6 stb. A Helichrysetum ebben a z övben megint ismétlődik és színe is ugyanaz. A Bupleuretum nyári aspectusban a Bupleuretum aristatum-tól szalmasárga színű. A Globularietum kék színben tündöklik tavaszkor és vezérnövénye a Globidaria cordi/olia. A Clematitetum-ban a bokros Clematis flammula és maritima adják nyár elején a ragyogó fehér színt és az igen erős illatot. A Juniperetum örökzöld zöld színét tarkítják ősszel és télen a Juniperus rufescens-nék. skarlátpiros álbogyóí. Tengerpartunk leggyakoribb és legveszedelmesebb növénye a párostövisű Paliurus spina Christi nevű cserje, mely a Paliuretum-nak halvány, majdnem sárgászöld színt ad, de ősszel és télen csak a sárgás- vagy pirosasbarnás szárnyas termések vál-nak feltűnőkké. Legjellegzetesebb és legelterjedtebb a Salvietum, mely az orvosi zsályának (Salvia officinalis) szürkés mezétől tavasszal hamvasnak, a virágoktól meg nyár elején ibolyaszinűnek látszik. Kitűnő mézelő növény és szolgáltatja tengerpartunkon a roppant aromás zsályamézet. A Salvietum sok helyütt, ahol a Helichrysetum nevű társulással érintkezik, erősen és egyenlő arányban kevere-dik, miáltal az u. n. Salviás Helichrysetum (Helichrysetum salviosum) áll elő.
Mindezek a különböző színű növénytakarók, továbbá a kék tenger, a kék ég, a fehér színben csillogó mészszirtek és havasi csúcsok, a zöld erdők stb. n y ú j t j á k összeségükben azt a harmonikus színképet, melyet soha el nem felejthetünk!
5—0 Lásd Horvátié Stj.: I. c. 34. old.