-A Z OKTÓBERI F O R R -A D -A L O M T Ó L -A R Ó M -A I P -A K T U M I G 1 9 1 8 - 1 9 2 4 . Irta : H O R V Á T H J E N Ő dr.
Az ú j Fiume történetét vizsgálva, melyről egy komoly és tetszetős m u n k a jelent meg az olasz könyvpiacon*, meglep bennünket az, hogy a Fiume történe-tében előállott utolsó foidulathoz a bevezetést az olasz irredentizmus adta meg.
Nem mintha ennek létezéséről mindeddig nem tudtunk volna, de mert nem tudtuk elhinni azt, hogy a fiumei szeparatizmus azon magyar állam ellen irányult, amely Fiume olaszságát mindenkor és oly sikerrel védelmezte, hogy Itália Fiumét olasz városként vehette birtokba. Amikor Giardino Gaetano tábornok Benedetti köny-véhez írt előszavában 1904-re teszi a Giovine Fiume irredenta titkos egyesület megalakulását, 1907-re és 191 l - r e a fiumeiek első megjelenését nagyolasz érte-kezleteken, akkor maga megmondja, hogy Fiume bevonulása „ Trento e Trieste"
jelszavai közé egy elsősorban a monarchia és nem Magyarország ellen irányuló nagyolasz akció kezdetének volt tekinthető. A Giovine Fiume lap betiltása 1912-ben és a magyar határrendőrség hatáskörének kiterjesztése Fiúméra talán m é g sem lehettek okok arra, hogy Fiume Magyarországtól államjogilag elszakadjon.
Azt megengedjük, hogy az olasz sajtó ettől kezdve a fiumei kérdéssel állandóan foglalkozott; azt is, hogy az olasz propaganda Fiume megszerzését Itália hadi-céljai közé iktatta; hozzá kell tennünk azonban, hogy e hadicél az Ausztria olasz területeinek megszerzésére irányuló törekvésektől éppen úgy nem választható el, mint a hogy a magyar uralom aláhanyatlásával a fiumei olaszság szemben találta magát a szláv hullám veszedelmével, mellyel szemben a magyar állam ereje eddig megvédelmezte.
Csak így történt, hogy mikor Ossoinack Andrea iiumei képviselő a magyar parlament 1918. október 18-iki ülésén Fiume részére az önrendelkezés jogát kö-vetelte, Fiume október 29-én horvát megszállásnak esett áldozatul. Erre Fiume város október 30-án az Itáliához csatlakozást mondotta ki, ugyanakkor azonban,
* henedetti Giulio: La Pace di F i u m e della c o n f e r e n z a di Parigi al t r a i t a t o di Roma. B o l o g n a , Nicola Zanichelli. 3 3 3 1.
34 A T E N G E R
tekintettel arra, hogy Itália Fiumét az 1915. április 26-iki londoni titkos szerződés alapján nem igényelhette, a horvátok pedig közeli veszedelmet alkottak, a maga részére Amerika protektorátusát kérte. Magyarország védőerejét eszerint Amerika volt helyettesítendő.
Benedetti az önrendelkezési jog igénylésére vonatkozó nyilatkozatot azzal indokolja meg, hogy az uralkodó Ausztria-Magyarország népeinek önrendelkezési jogát elismerte, ami nyilvánvalóan téves, mert a vonatkozó nyilatkozatot Károly osztrák császár Ausztria és nem Károly magyar király Magyarország részére adta ki; mert a nyilatkozat csupán Ausztriára vonatkozott, a magyar állam jogait azon-ban nem érintette és kifejezetten nem akarta érinteni. Fiume államjogilag nem Ausztriához, hanem Magyarországhoz tartozván, e szerint osztrák császár jogo-sította fel a magyar Fiumét a Magyarországtól való államjogi elszakadásra.
Miután öt fiumei polgár Velencébe utazott és T h a o n de Reval olasz admi-rálist Fiume megszállására kérték, november 4-én Rainer admirális két olasz hadi-hajóval megjelent Fiúméban. Az olasz kormány azonban ugyanakkor, midőn november 17-én Di San Marzano tábornok olasz csapatai bevonultak, a szerb bevonulás veszedelmére való tekintettel, az elmaradt amerikai protektorátus helyett angol, francia és olasz csapatok bevonulását kérte. Az október 29-én megalakult Fiumei Nemzeti Tanács élén Ossoinack volt képviselő most a párisi békekon-ferenciához fordult, melyen Wilson Fiumét az olaszok meglepetésére a szerbeknek adta oda. Orlando miniszterelnök kieszközölte ugyan, hogy Ossoinack 1919. április 14-én felszólalhasson (amely felszólalás keretében Ossoinack Magyarország ellen Fiume támogatását ajánlotta fel — I fiumani rimasti in cittá aiutarono contutti i mezzi la causa degli Alleati contro l'Ungheria) a felszólalásnak azonban gyakor-lati eredménye nem lett. Meg kell állapítanunk azonban e helyen azt, hogy a magyar állam Fiume város ellen soha senkit sem támogatott és senkinek sem igért támogatást. Azzal viszont, hogy Ossoinack az 1867-iki esetre hivatkozott, a midőn Fiume népszavazással döntött a maga sorsáról és ezt a döntést a magyar kormány Fiume statútumaival együtt, melyekre a kormányzó esküt tett, mindenkor megtartotta, Ossoinack azt is elismerte, hogy a magyar állam az ellene felkínált fegyveres támogatásra nem adott okot.
Wilson elnök, aki teljesen szláv befolyás alatt állott és Fiumét francia-szláv flottabázissá akarta kiépíteni, azt a délfrancia-szlávoknak adta oda, mire Orlando a békekonferenciáról eltávozott, Fiume nemzetközi megszállása pedig Olaszország visszavonulása és Ossoinack junius 5-iki tiltakozása után, melyet Clémenceau francia miniszterelnöknek nyújtott át, végleges jelleget öltött.
Ebből a helyzetből ragadta ki Fiumét d' Annunzio Gabriele, ki 1919 szep-tember 12-én önkéntes csapatai élén magát Fiume diktátorává tette meg. Bár azt 20-án harmadszor is az olasz kormánynak ajánlotta fel, a kérdés nemzetközi háttere meggátolta Itáliát abban, hogy az ajánlatot elfogadja. D'Annunzio erre saját kormányát állandósította és 1920. szeptember 8-án a quarnerói régensséget (Reggenza Italiana del Carnaro) alkotta meg.
A hatalmak a német kérdés rendezése után maguk vették kezökbe a kérdés elintézését. Wilson elnök Fiúménak a Nemzetek Szövetségének védelme alatt szabadállammá való alakítását javasolta, tehát bár eltávolodott attól a gondolattól,
F I U M E T Ö R T É N E T E 1 9 1 8 — 1 9 2 4 35 hogy Fiumét Jugoszláviának adják, az olasz királysághoz való csatolást még mindig ellenezte. Javaslatával a tervezeteknek egész lavináját indította meg, amelyek közül csupán a két legfontosabbnak megemlítésére szorítkozunk. A Lloyd George angol
mi-niszterelnöktől származó 1920. január 14-iki javaslat és a szerb kormánytól származó január 20-iki ellenjavaslat mindegyike magáévá tette a szabadállam gondolatát és ezzel Olaszország és Jugoszlávia között közös alapot teremtett a közvetlen tár-gyalásokhoz. Azon körülmény folytán, hogy Magyarország az 1920. junius 4-iki trianoni békeszerződés XXXV. §-ában Fiúméról lemondott, Fiume gazdátlan terü-letté lett, amelynek sorsa most már a két szomszédos állam megegyezésétől vált függővé.
A köztük megindult tárgyalások 1920. november 12-ikén a rapallói egyez-ményhez vezettek, amely Fiumét corpus separatum jellegében szabad államnak ismerte el.
Mivel D'Annunzio kormányának eltávolítása Olaszország feladatává lett, Fiumét 1920. december 1-én a tenger és a szárazföld felől zár alá vették. D'Annunzio látván azt, hogy Ferrario Carlo tábornok csapatai a fegyveres ellenállás folytán nyílt ostromba-mennek át, december 29-én lemondott, Venturi Host Ninoc kapitány és Gigante Richárd kapitány fiumei podesta pedig december 3l-én, az abbaziai kapitulációs egyezményben letették a fegyvert.
Semmi bővebb magyarázatot nem igényel az a meggállapítás, hogy az 1921.
január 1-én végre szabaddá lett szabad állam Olaszország és Jugoszlávia között életképtelen alakulat. Csupán az a megoldás maradt hátra, hogy a trianoni szer-ződés eredményeként a két szomszéd között ú j egyezkedések tárgya legyen, melyek azután 1924. január 27-én a római szerződésben (római paktum) nyertek befe-jezést. A római paktum a Fiumara folyó deltáját és a Baross kikötőt Jugoszlá-viának, Fiume várost és kikötőjét pedig Olaszországnak adta oda.
Nagyon érdekes és tanulságos áttekintenünk azt az adathalmazt, mellyel Benedetti az adriai kérdésnek ezt a fejezetét megvilágította s melyet megismernünk nekünk is fontos és tanulságos. A magyar állam a dualizmus idejében mindent megtett abban az irányban, hogy Fiume olaszságát megvédelmezze, ami neki teljes mértékben és akként sikerült, hogy Fiume Magyarországtól elszakadni akarván csak Olaszországhoz csatlakozhatott, amely csatlakozásnak gondolata ugyan Magyar-országtól éppen úgy távol állott, mint a hogy távol állott az 1915-iki londoni szer-ződéstől az, hogy Olaszország határait a Fiumara folyóig kiterjessze.
A magyar közvélemény sokkal jobban tiszteli az önrendelkezési jogot mint hogy annak elutasításával Fiume birtoklása ellen óvást emelt volna. Csupán meg-állapítani kívánja, hogy annak 1918. októberben tett felvetésére indokolt alapot adni nem kívánt és hogy a lefolyt események a háború befejezését kísérő körül-ményeknek és nem a magyar elnyomásnak következményei voltak.