4. Az oktatáspolitika közege
4.1.1. A magyar oktatás a 20. században - egy kis történelmi áttekintés
A hazai oktatás elmúlt másfél évtizedének áttekintését elkerülhetetlenül a 20. század elejétől kellene kezdeni, hiszen az évszázad 20-as éveinek jelentős iskolafejlesztési programja – a népiskolai hálózat és a polgári iskolák kibővítése - alighanem máig hatóan befolyásolta a hazai iskolahálózatot.
A két világháború közötti hazai oktatási rendszerről összefoglalóan azt lehet mondani, hogy a népiskolai képzést, egy - alapvetően a szomszédos országokkal szembeni - kultúrfölényre törekvés jegyében , a minőséget sok szempontból háttérbe szorító mennyiségi szemlélet jellemezte83. A középiskolai képzésben viszont a minőségi, elitképzés volt a cél, amelynek következtében az oktatáspolitika a gimnáziumokra koncentrált84. Mindezek alapján a hazai iskolázottság a szomszédos országokat meghaladta, s nem sokban maradt el a Nyugat-Európaitól sem, - bár a képzettség minőségét illetően korántsem biztos, hogy ugyanez a helyzet. A gimnáziumi képzést és az egyetemi oktatást tekintve ugyanakkor több jel arra mutat, hogy a sikerült a magas színvonal megvalósítása. Közismerten magas – Nyugat-európai - színvonalú középiskolák sora működött az országban, jól lehet csak egy szűk elit számára. Fontos megjegyezni viszont, hogy a szakképzésnek igen elmaradott rendszere volt.
Még inkább lehetetlen a közelmúlt áttekintése az 1945-től a rendszerváltásig tartó időszak felidézése nélkül. Az oktatásügy szocializmusbeli története ugyanolyan ellentmondásos, mint a korszak történelme maga. Az oktatási rendszer szovjet típusú átalakításával, az iskolák 1948-as erőszakos államosításával kezdődő korszak első felében mégis rendkívül fontos modernizációs lépések történtek. Létrejött a nyolcosztályos általános iskola azzal a céllal, hogy általános alapműveltséget adjon minden 6–14 éves gyermek számára, az intézményes oktatás területén megszerveződtek a dolgozók iskolái. Átalakultak a középiskolák: a négyosztályossá váltak gimnáziumok.
A gazdaság államosítása után az 1949. évi IV. törvény „rakja le a szocialista szakmunkásképzés alapjait”, szabályozva a tanoncképzést (a törvény már iparostanuló és
83 Lásd erről Nagy Péter Tibor 1999
84 Nagy Péter Tibor (1999)
kereskedelmi tanuló képzésről beszélt). Az extenzív gazdaságfejlesztés a szakmunkásképzés fejlesztésében is extenzív fejlesztést eredményezett, és katonás irányítást, amit az ben létrehozott MTH (Munkaerő-tartalékok Hivatala) látott el. 1950-ben törvényerejű rendelet hozta létre a technikumokat, amelyek feladata a középfokú szakemberek képzése volt.
A felsőoktatás fejlesztése is ellentmondásos volt. Magában foglalta a nők egyetemi egyenjogúságának (1946-ban történt) megteremtését, a műszaki, a természettudományi képzések kibővítését, de a szakegyetemek szovjet típusú rendszerének kialakítását és a jogi képzés visszaszorítását, a professzorok káderezését stb. És persze a közoktatás, a szakoktatás és a felsőoktatás szocialista átszervezését az átideologizáltság, a ráerőltetett marxista-leninista ideológia, a szocialista tantervek és a kötelező orosz nyelv oktatás jellemezte.
A szocialista oktatásügy ellentmondásosságát jól mutatja az 1961. évi III. törvénnyel szentesített közoktatási reform85, amelynek gyors végrehajtását mi sem jellemzi jobban, mint hogy a reformról szóló törvénynek még a szöveg-tervezete sem készült el, de 1959-ben teljes erővel megindult a végrehajtás és 1960-ban már a gimnáziumok 91%-ában, 249
„szakmában” bevezették az „5+1-es szakirányú képzést86”. Három év alatt, 1962-ig, 126 új gimnázium, 89 új szakközépiskola és 48 új felsőfokú technikum alakult és a közép- és felsőfokú tanulók száma másfélszeresére ugrott. A …párt ... Politikai Bizottsága 1965 júniusában a reform valamennyi konkrét célját és intézkedését érvénytelenítette és lényegében visszaállította a korábbi iskola-rendszert. A pénzügyminisztérium bizalmas jelentése egy milliárd forintra (mai pénzösszegben kb. száz milliárd Ft) becsülte a megbukott reform közvetlen többletköltségét. Ennél is nagyobb kárt okozott a reform visszahatása a középiskolai oktatás minőségére …”87
A 60-as évek eleje a felsőoktatásban is az extenzív fejlesztés időszaka: „a felsőoktatási intézmények száma 1960 és 1965 között – elsősorban a 48 felsőfokú technikum és szakiskola szervezésével – több mint kétszeresére, 43-ról 92-re emelkedett”88 A 60-as évek vége a szakoktatásban is számos változást hozott: a megszűnt technikumok nyomába a szakközépiskolák léptek, létrehozták az emelt szintű szakmunkásképzést (amelynek befejezését követően kétévi esti, vagy levelező tanulás után érettségit lehetet szerezni), s 1969-ben újraszabályozták a szakmunkásképzést89.
Az ideológiai, politikai ellenőrzés azután a 80-as évekre eróziónak indult, s olyan átalakulások kezdődtek, amelyek az iskolai autonómia és a szakmai szuverenitás erősödéséhez, majd megteremtéséhez vezettek. Lényegében a pártállam gyengülésének bizonyítéka is volt az 1985. évi oktatási törvény megszületése. A törvény kimondta az iskolák önállóságát és a pedagógusok szakmai szuverenitását, lehetővé tette alternatív tantervek, tankönyvek alkalmazását. 90-ben pedig az iskolafenntartás állami monopóliumának felszámolása és az iskolarendszer merevségének feloldása az oktatásban is megnyitotta az utat a rendszerváltozás előtt.
85 „A reform eszmei alapját a „fejlett tőkés országok utolérésére” és a „kommunizmus alapjainak lerakására”, valamint a „politechnikai” oktatásra, és a „tudományos és technikai forradalomra” vonatkozó nézetekből összegyúrt zavaros ideológia képezte.
86 A jövő iskolatípusának a „politechnikai oktatást” megvalósító „5+1-es” gimnáziumot tekintették. Ez alatt azt értették, hogy a gimnáziumok a hatnapos oktatási hét egyik napján „szakmai előképzést” végeznek, ami lehetővé teszi, hogy a tanulók az érettségivel együtt a szakmunkás-vizsgát is letegyék.
87 Polónyi - Timár (2001) 55-56. old.
88 Ladányi (1999) 99. Old.
89 A szabályozás többek között arra irányult, hogy a szakmunkásképző iskolát beillessze a középfokú iskolarendszerbe azzal, hogy kimondta: be nem fejezett, de tovább építhető középfokú iskolai végzettséget ad.
A rendszerváltás nyomán, az oktatási rendszerben több rendkívül jelentős változás következett be, részint az önkormányzati rendszer kialakulása, s törvényi szabályozása, részint az oktatási intézményalapítás pluralizmusának kialakulása. Az 1985. évi oktatási törvény rendszerváltás utáni, 199o. évi módosítását követően, valamint a vallás- és lelkiismereti törvény elfogadása nyomán liberalizálódott a magán – s azon belül az egyházi - oktatási intézmények alapítása. Ezt követte azután a közoktatás, a szakképzés és a felsőoktatás új s külön-külön törvényi szabályozása 1993-ban90.
4.1.2. Az Óvoda
A hároméves kor alatti bölcsődei ellátás ma kevésbé érhető el, mint a rendszerváltás előtt, mivel a bölcsődei kapacitás csaknem a felére csökkent. A 100 bölcsődés korú gyerekre jutó férőhelyek száma az 1990 évi közel 14 százalékra 9 alá csökkent. Az ellátás az ezredfordulón is e körül stagnál.
Az óvodai ellátás a gyermek harmadik életévétől kezdődhet, de ötéves korban napi négy órában kötelező12. Ha a gyermek az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget eléri, legkorábban akkor a válik tankötelessé, amelyik naptári év május 31-áig betölti a hatodik életévet. A hetedik életévét betöltött gyermek akkor maradhat óvodában , ha a szülő kéri, vagy ha a rehabilitációs bizottság javasolja és azzal az óvoda nevelőtestülete egyetért.
A vizsgálatok szerint91 az óvodák népességmegtartó szerepe fontos. Ezért a települések ragaszkodnak az óvodához. A kisebb falvakban csökken az önálló, de nő a társult óvodák száma. Ma az önkormányzati óvodák kevesebb, mint a fele önálló. Miután ilyenkor egy felelős vezető 10-15 vagy még annál is több egymástól távol levő telephelyeken működő óvodai csoportot, irányít, azok színvonala csökken.
4.1.2.1. Az óvodások jellemzői
Az óvódás korú gyermekek száma a 90-es évek közepéig, 1995-ig – évi 373 és 366 ezer fő között ingadozva - stagnált, majd ezt követően igen intenzíven csökkent, 2001-ben 290 ezer fő alá esett. Az óvodások száma viszont 1995-ig enyhén növekedett – 392 ezer főről 401 ezer főre – s ezt követően csökkent, 2001-re 350 ezer fő alá esett. Az óvodások és az óvodáskorú gyermekek egymáshoz viszonyított száma 1990 és 1995 között növekvő, majd azóta nagyjából állandó, bár 2000-es évek elején ismét növekvő, aminek az az oka, hogy az iskolakezdési kor több gyermek esetében eltolódik. Ezt mutatja az is hogy az óvodások átlagéletkora 2001-ig növekedett.
90 1993. évi LXXX. törvény a felsőoktatásról, 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról, 1993. évi LXXVI törvény a szakképzésről
91 Óvodavizsgálat, 2001
250 270 290 310 330 350 370 390 410
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005
efő
3-5 éves gyermekek száma (efő) Óvodások száma (efő)
17. Ábra Az óvodás korú gyermekek és az óvodások számának alakulása 1990-2005
0%
10%
20%
30%
40%
50%
60%
70%
80%
90%
100%
1990./91. 1991./92. 1992./93. 1993./94. 1994./95. 1995./96. 1996./97. 1997./98. 1998./99. 1999./00. 2000./01. 2001./02. 2002./03. 2003./04. 2004./05. 2005./06 4,35
4,4 4,45 4,5 4,55 4,6 4,65
3 éves és fiatalabb 4 éves 5 éves 6 éves 7 éves és idősebb Átlag életkor (év)
18. Ábra Az óvodások korévek szerinti megoszlása és átlagéletkora 1990-2005
Forrás: Oktatási Évkönyvek
4.1.2.2. Az óvodák fenntartói szerkezete
Az óvodafenntartók közül meghatározó szereplők az önkormányzatok.
A 90-es évek közepe óta az önkormányzati óvodákba járó gyermekek száma igen jelentősen csökkent, a többi fenntartóhoz tartozó óvodák ellátottjainak száma viszont növekedett. Ennek ellenére - a többi fenntartó némi térnyerése ellenére - az óvodás gyermekeknek több mint 90
%-a ma is önkormányzati óvodába jár.
Úgy tűnik, hogy az óvodalétesítés az egyház számára sem igazán preferált, - az egyházi óvodába járó gyermekek száma az összes ellátott mintegy 2,7%-a. Ez gyakorlatilag megegyezik az alapítványok és magán személyek által fenntartott óvodák gyermeklétszámának az összlétszámon belüli arányával.