A közoktatás fejezet összefoglalása

Az iskolarendszerek fejlődéstörténete azt mutatja, hogy az iskolai oktatás kezdetétől eltelt évszázadok alatt a munkavállalásig tartó időtartam fokozatosan emelkedett. Ez a folyamat, az egyes országok társadalmi és gazdasági fejlődésétől függő körülmények hatására.

139 Erről a tanulmány korábbi részében volt szó.

140 Polónyi István: Az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzés társadalmi, gazdasági integrációját meghatározó tényezők In.: Hrubos Ildikó (szerk): Az ismeretlen szakképzés Az Akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzés kutatásának tanulságai, Oktatáskutató Intézet, Új Mandátum Könyvkiadó Budapest 2002..

különböző időpontban és eltérő módon ment végbe. A változás közös jellemzője, hogy az iskolai oktatás egyre hosszabb időtartama több szakaszok tagolódott.

A kialakuló szakaszok egymásra épültek. Kialakultak az oktatási fokozatokból álló iskolarendszerek. Ezek közös jellegzetessége volt, hogy az oktatás-nevelés a minden gyerek számára közös általános, azaz „elemi” ismeretek tanításával kezdődött. Ezt a szakaszt „elemi iskolának” nevezték.

Az elemi iskola után, országok szerint különböző időpontban és gazdag változatokban, vagy közvetlenül a szakképzés (a tanonciskola) követte. vagy az általános oktatás újabb szakasza, az „alsó-középiskola” következett. Ennek folyatása vezetett a felső-középiskolai oktatás, a nyolc osztályos gimnázium kialakulására. Ezzel párhuzamosan jött létre nálunk, és sok más országban, az általános ismeretek tanításának másik típusa, a „polgári iskola”.

A felső-középiskolázás másik ága a szakképzéshez vezetett. Kialakultak a horizontálisan szakmák, illetve szakmai csoportok szerint tagolódó „felső-ipariskolák” és

„felsőkereskedelmi iskolák”.

A felső-középiskolai fokozatra épült rá a „felsőoktatás”. Korunk felsőoktatásában vertikálisan három-öt fokozat, horizontálisan szinte végtelen sok változata fejlődött ki.

A mai fejlett országokban a közoktatás teljes időtartama általában tizenkét-tizenhárom év.

Ennek a időtartama országonként sokféleképpen tagolódik. A változatok összehasonlítása alapján a variánsok három nagyobb csoportja figyelhető meg. Közös jellemzőjük, hogy az első fokozatot követői nagyobb időszak kisebb szakaszokra bomlik.

A magyar közoktatásban, a XIX-XX. században. először a négy osztályos elemiből és a nyolc osztályos gimnáziumból állő közoktatás fejlődött ki. Az eddig eltelt közel kétszáz év a közoktatás iskolaszerkezetének szinte valamennyi szakaszolást megtaláljuk. A négy osztályos elemi és a nyolc osztályos gimnázium után, illetve mellett működött közoktatásunkban a 4+2-3 osztályos, és a 4+4 osztályos, majd a 8+3-4, 12-13, 6+6. és a10+2-3 osztályos iskolarendszer.

Más európai országban a 4+5+3 és a 9+3 és még egy-két hasonló konfigurációval találkozhatunk. A sokféle kísérlet, illetve változás közös motívuma a közoktatáspolitikának az a törekvése, hogy az iskolázás korunkban szükséges minimuma és lehetséges maximuma között olyan átmeneteket alakítson ki, amelyikben legkisebb az iskolai kudarc és a legjobban érvényesül a méltányosság.

Úgy gondoljuk, hogy a közoktatásunkban most kialakuló 4+4+4 osztály, az elemi, az alsó középfok és a szakiskola, valamint a 4+4+4-5 osztályos iskolaszerkezet, azaz az elemi+az allsó-középiskola+felső-középiskola megfelel korunknak minimum-maximum követelményeinek.

A közoktatásra épül felsőoktatás jelenlegi változataiból pedig kialakulhat az oktatáspolitikailag optimális 1-2+3+2-4 szerkezet. Ez a felsőfokú szakiskolától vagy annak kikerülésével a BA egyetemi fokig, vagy azon át az MB , illetve a phd-fokozatig vezetheti a fiatalok generációit.

Az előbbinél is nagyobb és soha le nem zárható feladat az iskolaszerkezet feltöltése racionális tartalommal, korszerű módszerekkel és neveléssel. Mert ezen a területen súlyos problémák vannak.

A hazai közoktatás egyik általános problémája a voluntarista, extenzív megközelítés, aminek legjobb példája, hogy a hazai tankötelezettség ma 18. életévig tart. A világon rajtunk kívül csak Belgiumban, Németországban, Hollandiában ennyi, (az európai országok túlnyomó többségében ez 15-16 év, de van ahol 14 év). Ugyanakkor ez az igen hosszú képzési idő egyáltalán nem hoz többleteredményeket a tanulók teljesítményét illetően.

Talán a legsúlyosabb problémája a hazai közoktatásnak a polarizáltság, azaz hogy a társadalmi elit gyermekei magas színvonalú elit iskolákba vagy elit osztályokba járnak, miközben a hátrányos helyzetű gyerekek gyenge, alacsony színvonalú iskolákba, vagy osztályokba. (Erről még lesz szó a későbbiekben.)

Ugyancsak szembetűnő probléma, amely a hazai közoktatás teljesítményét jól minősíti, hogy a felsőoktatásba jelentkező tanulóknak mindössze egyharmada¹⁴¹ rendelkezett nyelvvizsgával 2005-ben. Ha nem a felvételizőket, hanem a közoktatásból kilépőket tekintjük ez az arány egynegyed körül lehet. Tehát a magyar közoktatást 12 év tanulás (és általában nyolc év nyelvtanulás) után a tanulók háromnegyede használható idegen nyelvtudás nélkül hagyja el.

Egy további súlyos probléma a szakiskola problémája. Ha megnézzük a szakiskolai tanulók megoszlását, akkor azt látjuk, hogy mintegy harmaduk hátrányos helyzetű, veszélyeztetett, vagy tanulási, magatartási, beilleszkedési zavarral küzd. Nincs ugyan adatunk róla, de az is tudható, hogy a szakiskolai tanulók igen jelentős hányada cigány származású. A szakiskola tehát a hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi, gazdasági beillesztésének meghatározó intézménye. Az oktatáspolitikának kiemelt figyelmet kellene erre az intézményre fordítani ahhoz, hogy ennek a beillesztő szerepnek eleget tudjon tenni. Ehhez ugyanis arra lenne szükség, hogy az itt tanító pedagógusok kiemelkedő szaktudással rendelkezzenek a hátrányos és veszélyeztetett tanulók motiválásában, képzésében, nevelésében. Hogy ezek az intézmények kiemelt feltételekkel rendelkezzenek a képzés és szakképzés megvalósításához¹⁴².

Rendkívül fontos probléma, hogy a hazai oktatási rendszer részint a rendszerváltást megelőző múltból örökölt sajátosságok, részint a rendszerváltást követő oktatáspolitikai hibák miatt távol került a gazdaság igényeitől. A hazai oktatás megújulásának egyik nélkülözhetetlen feltétele a munkáltatókkal, a gazdaság szereplőivel való szorosabb kapcsolat kiépítése. Sőt, ki kell mondani, hogy a hazai szakközépiskolákba vissza kellene hozni a szakképzést, az előszakképzés helyett. És nem utolsósorban azükség lenne egy olyan oktatási rendszer megújító mozgalomra, amelynek zászlaján az a jelszó áll, hogy : „A munkáltatókkal a hazai oktatás megújulásáért”.

Végül is a közoktatás fejlődési pályáját a gazdasági fejlettségtől és szükségletektől elszakadt, alapvetően belterjes megközelítésre épülő, extenzív fejlődi pálya jellemzi, s ennek nyomán a minőség csak szűk területen – az elit iskolákban – érvényesül

Az Európai Közösségben – jól lehet az oktatás nem tartozik a közösség jogi szabályozása alá, és nem cél, pontosabban nem minden területen cél a különböző oktatási rendszerek

141 Egészen pontosan 65,3% nem rendelkezett nyelvvizsgával (Lásd: Kik jelentkeztek 2005-ben?

http://www.felvi.hu/index.ofi?mfa_id=24&hir_id=4838)

142 Fontos hangsúlyozni, hogy itt nem a TISZK-ek apologizálásáról van szó. Sőt. Tartani lehet attól, hogy ezek a hazai oktatásfejlesztés szokásos voluntarizmusával létrehozott, új erőszakolt integrációk egyáltalán nem visznek közelebb a szakiskolák megújulásához. Sőt, fontos lenne a TISZK-ek koncepciójának újragondolása, s legfeljebb a tapasztalatok elemzése után történő esetleges fejlesztés. Ugyanis a szakképzésnek sokkal inkább a helyi munkaerőpiachoz kellene alkalmazkodni. Ráadásul a szakiskolákban egyre inkább a hátrányos helyzetű gyermekek nevelésének pedagógiai problémáira kellene koncentrálni. Félő, hogy a TISZK-ek kiszakítják a hátrányos helyzetű tanulókat szűkebb környezetükből – ez mind a családi környezetre, mind a munkaerőpiacra vonatkozik

egybehangolása (egyelőre)¹⁴³ - a szakképzés vonatkozásában a 60-as évek elején és a 80-as években születtek olyan határozatok, amelyek egységes szakképzés politika kialakítására való törekvésnek tekinthetőek¹⁴⁴.

A fejlett európai országok nagy részében a szakképzési reformok során törekedtek a meglévő oktatási rendszereik megőrzésére, kerülve a gyors, radikális átalakulást. Nagy hangsúlyt helyeztek a szakképzés (szakmunkásképzés) tartalmi fejlesztésére a versenyképes tudás biztosítására, továbbá a továbbtanulási és az iskolafokozatok közötti átlépési - átjárási lehetőségek megteremtésére. Törekednek az iskolai rendszerű szakképzésben oktatott szakmák, szakképesítések számának csökkentésére.

A nemzetközi tapasztalatok elemzése alapján arra lehet rámutatni, hogy az „államilag elismert” képzés, vagy szakma a különböző utak végén kialakult kvalifikációk legfőbb elemeinek egyenértékűségét, de nem azonosságát jelenti. Az iskolarendszerek főbb vonalaikban és bizonyos csomópontokon átjárást biztosítanak, elsősorban az alapozó évfolyam elvégzése után.

„Általános következtetésként megfogalmazhatjuk, hogy a munka világának a követelményeit közvetlenül a munkahelyek közvetítik, s a duális képzés rendszere voltaképpen a szó legteljesebb értelmében vett életszerű munkahelyi elsőbbséget jelenti. A duális képzés nemcsak az ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi területre érvényes alapstruktúra, hanem a német rendszerben szakképzésnek számító irodai szakmai középkáder, egészségügyi szakemberek kiképzésében is. A különböző termelési profilra szakosodott üzemek egyoldalúságának, illetve a részmunkák előtérbe-helyezésére irányuló törekvéseinek kiegyensúlyozására a szakmai kamarák kiemelt szerepe szolgál. „¹⁴⁵

A középfokú szakképzés rendkívül fontos eleme az oktatási rendszernek. Aligha képzelhető el – még viszonylag hosszabb időtávon sem – olyan gazdaság, ahol csak felsőfokú végzettségű munkaerőre van szükség. Bármennyire tudásalapú is egy gazdaság valószínűleg még hosszú ideig lesznek olyan munkakörök, amelyeket alap vagy középfokú szakképzettséggel kell ellátni. Ennek szem elöl tévesztése súlyos munkapiaci zavarokhoz vezethet.

Az oktatáspolitika rendkívül fontos feladata és felelőssége, hogy a hazai szakképzés és középfokú oktatás (és persze felsőoktatás sem) ne váljon a hazai gazdaság fejlődésének akadályává. Ehhez először is túl kell lépni az oktatáspolitika belterjes – alapvetően csak oktatás ill. felsőoktatás képviselőre és érdekeire támaszkodó – formálásán. De túl kellene lépni azon is, hogy az oktatási reformoknak gyakran válnak a politikai és választási csatározások áldozatává.

143 Éppen a felsőoktatási képzés bolognai típusú átalakítása mutatja, hogy igen jelentős az összehangolásra irányuló törekvés – amit az átjárható munkaerőpiac követelménye egyértelműen ösztönöz

144Az Európai Közösség 1985. július 16-ai határozata a szakmai képesítések megfeleltetésérõl az EK tagállamai között. (85/368/EK) így ír:” a Tanács 1983. július 11-ei, "a 80-as évek szakképzési politikáiról az Európai Közösségben" szóló határozata megerõsíti a szakképzési politikák összehangolásának szükségességét elismerve ugyan, hogy a szakképzési rendszerek nagyon különbözõek a tagállamokban és, hogy a közösségi fellépésben nagy rugalmasságot kell tanúsítani” (Lásd Vizi és tasi 2003.)

145 Vizi és tasi (2003)