Az egyház és a polgárosodás.
(Folyt.)
Mihelyt, a kereszténység tehát valamely ó-szövetségi, vagy akár pogány szertartást, szokást vagy imát rendszerébe átvett, legott át, áltoztatá, átszellemité, saját természetéhez képest ; mire nézve az egyházi történelem nem egy példát mutat. Igy lön az ir vallás külső alakja azon eszköz, mely a néppel az uj, igaz hit tanait megismertette. A tavaszi nap-éjegyen körül megületni szokott számhin-ünnepély a húsvét-tal húsvét-találkozott, és a nyári napfordulat, Sz. Iván éjjelén ünne-peltetett meg. A keresztkut a pogány szent forrás helyét foglalá el, és a druidakőre a megváltó neve vésetett '). A
„lyoni szegények" excentrions, de azért nem tökéletesen elve-tendő eszméi assisi sz. Ferencz rendében találták az egyház szellemének megfelelő kifejezésüket, szóval : „tagadhatatlan, hogy az egyház ildomosán közvetitö lön, a vallás a művé-szetnek szülőanyjává, mert szent leheletével érintve véges
dolgokat, átszellemitette azokat, ekként széppé tevén az anya-got is, mely csak annyiban az, amennyiben róla az alkotó szellem visszasugárzik, akinek szépsége viszont belső lényé-nek zavartalan, összhangzó egyensúlyában áll. S igy a vallás volt az, mely elménkben a véges szépség eszméjét kelté, — az eszményi és valódi, a gondolat és az alak ama csudaszerü kölcsönös áthatásának eszmijét, melyben a végtelen örökké-való szépség, az Isten szépségének hü, habár halvány, képét látjuk ; — vallásunk tevé ezt, melynek már külső cultusa is a legmagasztosabb, legtökéletesebb remekmű, a legjobbnak, legszebbnek egyesitése mit a művészi lángész Krisztus szel-lemének buzditó, vezérlő hatása alatt valaha teremtett !
Wie wurde mir, als ich ins Innere nun — Der Kirche írat, und die Musik der Himmel — Herunterstieg, und der Gestalten Fülle — Verschwenderisch aus Wand und Decke quoll, — Das Herrlichste und Höchste, gegenwartig, — Vor den entzückten Sinnen sich bewegte ; — Als ich sie selbst nun sah, die Göttlichen, — Don Gruss des Engels, die Ge-burt des Herrn, — Die heilige Mutter, die herabgestiegene — Dreifaltigkeit, die leuchtende Verklärung; — Als ich den Papst dann sali in seiner Pracht — Das Hochamt halten, und die Völker segnen. — O was ist Goldes, was Juwelen Schein, —
Womit der Erde Könige sich schmücken ! — Nur E r ist mit dem Göttlichen umgeben, — Ein wahrhaft Reich des Him-mels ist sein Haus, — Denn nicht von dieser Welt sind seine Formen 2).
Nézzünk végig a szépmüvészetek során, s látandjuk,
' ) Angusti, Denkwürdigkeiten, HI, 01)1 ; V, 198 és X, 89.
a) Schiller Maria Stuart.
hogy a keresztény szellem kifejlődésével lelkiismeretesen lépést tartottak.
Az építészetben először is az ó-keresztény bazilika tűnik föl, a keresztény szellemnek emez első kísérlete, félkör alakú szentélyével s apsisával,fűlkeszerüleg végződő oltárhelyével, az egész stylnok jellemét ugy szólván a kezdőnek szerény, de mégis öntudatos magatartása képezi — a beboltozás merész mestersége még nem jön igen alkalmazásba, s a középső
ha-jót rendesen csak lapos tetőzet zárja be — az egyház csak-hamar megerősödik; az egyház tekintélyes és biztos helyet kezd a népek közt elfoglalni, s emez ingatlan állásának ko-moly öntudata visszasugárzik immár építményeiről is : az ó-keresztény bazilikai ízlésből fejlődik a byzantin keresz-tül a római styl, melynek jellemző sajátsága az, hogy az antik oszlop-rendszer helyébe a tám- vagy pillér-rendszert lépteti, s a gyengébb oszlopzatnak egy erösebb tárnokba vagy pillérekbe összekötésével a félkörivboltozatnak al-kalmazhatóságát érvényesiti, mindezt a fejedelmi kupola ko-ronázván, mely a főoltár fölött emelkedik, s melyben a ma-gában véve tömör, erőteljes stylnek már az iv általános al-kalmazásában nyilvánuló, fölfelé irányzott törekvése nagy-szerű kifejezését találja ; — de a szellem nem nyugszik^
sokalja a testiség bilincseit, melyben e tömör izlés fogva t a r t j a , és az anyag elleni harezot folytatva a csúcsivet teremti, a körívnek eme föllengitését, mely által a boltozat sulyja könnyebbedvén, a tömör oldalfalak nagyrészt nélkü-lözhotökké válnak, s mindinkább áttörve sürü magas ablak-zatoak adnak helyt.3) Mintegy életet nyer immár az anyag, az irány határozottan magasba törekvő ; az egész alkotvány fönséges homlokzatával, melynek gyönyörű főablaka a „rosa mjstica" szüntelenül az áldozó napnak titokszerü verőfényét ömleszti a középhajóba — szédelgő oszlopról oszlopra meré-szen vetett ablakiveivel, melyek szines üvegein át bűbájos félhomály árad széllyel a házban, és fölfelé mindinkább if-jodó, felhőket hasító tornyaival nagyszerű jelkép gyanánt áll
előttünk, moly keresztalaku alaprajzával fönséges, velőkig ható nyelven szól hozzánk hitünknek benne mintegy mogjoge-ezesedett titkairól — Oszlopról oszlopra, ivről ivre szökik a szem, az ivgerinozezet egymásbafonodó vonalai tovább és toiább ragadják, mig nem ama nagyszerű szemle láttára, m«ly előtte kitárul önkénytelenül is a megközelithetlen, a védhetetlen eszméje támadt a bámulat-ittas halandó lelkében.
AJ erőteljes s mégis finom faragású oszlopok, melyek óriási, ujjrókutak gyanánt emelkednek az égnek, a szentek szobrai, kk a megdicsőült szellemnek nyugodt komolyságával aláte-khtenek küszködő s szenvedő testvéreikre, mindez közremű-ködik, úgyszólván, hogy lelkünkben az örökkévalóság sej-temét keltse. — Még mindig román ízlésű templom az, mcly-bai állsz, csakhogy arányai tágultak, idomai átszellemültek ;
— egy nagyszerű „Sursum corda" gyanánt áll előtted a góth ténplom, fönséges mérveiben — a keresztény eszmének épi-tézeti kifejezése !
A festészetnek jutott a föladat a keresztény imola fa-lat és ablakait földíszíteni, s ez azon tér, melyen a
keresz-3) 1. Ipolyi Arnold „Az egri megye sz. .János apostol és evangélis-tául nevezett régi székesegyháza az egri várban." — Emlékkönyv kis-aponyi Bartakovics Béla egri érsek aranymiséjének ünnepeit ; Egerbon 1165, 105. 1.
10 *
— « 124 tény művészet legszebb diadalait üli, s melyen legrégebben működik, mert a festészet már akkor részesült szorgalmas, kegyeletteljes ápoltatásban, mikor a szobrászat még csak igen is másodrendű szerepet vitt az emlékszerü művészetek közt. —
A világosság s színezet czélszerü alkalmazása, a láttáv-lat szabályainak helyes követése azon titok, mely a művészt képessé teszi megküzdeni az anyaggal sikeresen, azaz átszel-lemiteni a vászonra vetett alakokat, életet, mozgást, plasticus kifejezést lehelni beléjök. S a festő működése talán hálásabb is, mint a szobrászé, mely utóbbit már anyagának természete is inkább a nagyszerű, heroicusnak kifejezésére utalja, mig a festő engedékenyebb anyaga miatt jobban közolitheti meg a szivnek gyengéd oldalait. Mily ékesenszóló az ügyes ecsetnek nyelve ! az emberi szemnek szük körébe az érzelmek, a gon-dolatok egy egész világát fekteti, egyetlenegy pillantás min-dent kifejez, a mit a lélek valaha nagyot, szépet, dicsőt ér-zett és gondolt, egyetlenegy vonással varázsolja az arczra a gyermek ártatlanságát, a férfinak sorsedzette bátor elszánt tekintetét, a jósnak komolyságát, a szende szűznek igéző sze-mérmét — s mi művészi ihletnek nevezzük azt, s bámulva állunk előtte !
A pogány vallásoknak nem volt valódi, reális alapjuk, s a mythus nem volt egyéb, mint valami vallási, vagy er-kölcsi eszmének külső érzéki eszközök általi kifejezése. — El-lenkezőleg a kereszténység történelmi t é n y lévén, isteni ala-pitójának e földöni életében a művészeti motivumok kifogy-hatatlan forrását leli a festő, főképen a vallásos történelmi festészet számára, nem különben eszméi tisztaságra s emel-kedettségre nézve végtelenül fölül m ú l j á k az antik pogányéit ; mert Krisztusban emberré lett maga az Isten ; aki őtet látja, látja atyját is, ő bonne nyilvánul egész teljében az Isten szent-sége és igazságos volta, irgalma és szeretete, hozzánkvaló loereszkedése s mindenható fönsége ; — szintannyi eszme, mely a művészi fölfogás előtt egészen uj, az eddiginél sokkal tisztább s fönségesebb világot gyújt.
(Folyt, köv.)
A böjtröl.
E czim alatt az „Egyházi L a p o k " f. évi februári füze-tében egy vezérczikk jelent meg, mely mind tárgya — mind czéljára nézve figyelmet gerjesztő. Szerző ugyanis az egy-házi böjtök szokássá vált kevésre becsülését s meg nem tar-tását vázolván, a Romában tartandó közzsinati atyák figyel-mét e körülményre különösen fölhivja és saját czélba •sett nézetét imigy jelenti ki : „Tehát a törvényt módosítani feli.
Nézetünk szerént ugy, ha az egyház átalában visszavonni a böjtre kötelező parancsait, s azok helyébe a böjt egyszarü ajánlását tenné ; nem parancsolná többé, hanem csak ajánhná a böjtöt a különben parancsolt napokon."
E c z i k k alkalmat nyújt nekünk saját régen tápált nézetünk s óhajunk kifejezésére az egyházi böjtöket illdő-leg ; és pedig olyképen, hogy részint szerző mellé sorakojva szavunkat erősitsük, részint nézetünket ellenébe állitva ía-gyobb világosságot terjeszszünk.
Tény, hogy az egyháztól parancsolt böjti napok, ujy-mint : az urjöveti és nagyböjt, a négy kántor és
vigilia-líij-tök és a rendes heti böjvigilia-líij-tök összege körülbelül 150 napot vagyis öt hónapot teszen. Tény, hogy ez összeg egyátalában sokaltatik, s ez okból a böjti fegyelem fent is, alant is meg-lazult, bomladozik. Tény, hogy e fegyelemben az ezerféle ki-vételes pontok, jegyzetek, vélemények és fölmentések szám-talan ferdeséget, lelkismereti zavart, és az igy megoszolt egy-házi tekintély iránt vilipensiót szülnek ; ugy hogy közönsé-gesen hasztalan lesz a modern gondolkozás- és életmódba, de még a gyakorlatba is ütköző böjtpredikálás. E körülmény sok tapasztalatdús és tekintélyes lelkipásztort zavarba hozott és elszomorított immár. Mert ugyan mitévő legyen ő híveivel, midőn látja, hogy évről évre ismételt intelmei a böjtre nézve eredménytelenek, s gyónói — még a jámborabbak is — év-ről évre ugyanazon böjtszegés bűnével járulnak a töredelem szentségéhez ? Szó nélkül ezt nem hagyhatja, mert igy csak tápot nyújt az amúgy is böjtellenes közvéleménynek. Áta-lános fölmentést nem hirdethet, mert ezt tiltják a canouok.
Miként j á r j o n el tehát a szokásos böjtszegők seregével ? H a visszautasítja őket a gyónószékből, evvel tizannyi kárt tesz, mint hasznot a lelkekben, s bizonynyal semmit sem épit. Ok hivatkoznak a böjtellenes szokásra, s maradnak rendes élet-módjukban, különösen a szombatot és nagyböjtöt illetőleg. A dolog ennyire jutván, elmondhatjuk, a közvélemény és ellen-kező szokások tarthatlanná tették az egyházi böjttörvényt jelen alakjában, és valóban az egyház és híveinek üdve
ki-vánja, hogy ez módosittassék. Annál is inkább, miután e mó-dosításnak épen semmi sem áll útjában. A böjt ugyanis az egyházi fegyelemhez tartozik, mely az egyén, idő s hely kö-rülményei szerént változható, és változott is már sokszor a hivek lelkismeretének megnyugtatására, szellemi és anyagi hasznára. A kérdés tehát csupán abban forog, miként módo-sittassék a böjttörvény '?
Ezen kérdést az E. L . czikkirója ugy véli eldöntendő-nek, miszerént a böjt parancsa egészen mellőztessék s egye-nesen a jótanácsok sorába iktattassék. Jelen véleménynyel szerző épen a másik végletig hajtott ; pedig fölhozta az el-v e t : „qui nimium probat, nihil probat;" és jól tudta azt is, hogy „non datur saltus in natura." Mert a böjt ugyan nem czél magában véve, de igenis eszköz az egyház czéljára, mely a lelkek üdve. A keresztény morál a „sustine, abstine" vagy-is az önmegtagadás nagy elvén alapszik, melyre nézve ki-mondta Üdvözítőnk : „Siquis vult post me venire, ablieget semetipsum." (Máté 16, 24.) Azért is ő a zsidóknál megpa-rancsolt böjtöket épen nem törülte el, sem egyszerű tanácsokra nem szállitá le, hanem csak a böjtölés tökéletesebb módját tanitá, mondván : „Quum autem jejunatis etc." Honnan könnyen következtethető, hogy a böjtölés átalában, mint az önmegtagadás fő-fő gyakorlata és hathatós erényeszköz, nem csupán tanács, hanem kötelesség minden keresztényre nézve.
Az angyali tudor e tételt igy bizonyitá be : „Jejunium utile est ad deletionem et cohibitionem culpae, et ad elevationem mentis ad spiritualia. Unusquisque autem ex naturali ratione tonetur tantum jejuniis uti, quantum sibi necessarium est ad praedicta. E t ideo jejunium in communi caedit sub praecepto legis naturae ; sed determinatio temporis et modi jejunandi secundum convenientiam et utilitatem populi christiani, cadit sub praecepto juris positivi, quod est a praelatis Ecclesiae institutum." (S. Thomae 22-ae q. 147. art. 3.) A parancsolt
125
böjtölést tehát az egyház fegyelméből á t a l á b a n kitörölni nem lehet : hanem igen, időről időre módositani az időt és módot illetőleg. I g y szükséges pl. jelenleg, hogy a böjti napok ösz-szego h a r m a d á r a vagy negyedére szállíttatnék le, s a böjtö-lés a kor, kereset és éböjtö-lés módjához alkalmaztatnék. H o g y ilyetén módositás által n a g y kő h á r i t t a t n é k el a vallásosság útjáról, első tekintetre belátható. E k k é p ugyanis érintetlenül hagyatván az önmegtagadás nagy parancsa, számtalan bűn-nek és z a v a r n a k eleje vétetnék, pontosabb körülírás eszkö-zöltetnék, s az egyház és vallásosság i r á n t i szeretet u j a b b lendületet nyerne a nép között, midőn ez látná, mint k a r o l j a föl az egyház anyai szeretettel a kor szükségét, siet segiteni minden bajon s tettel hirdeti ama fönséges elvet : In necessa-riis unitas, in dubiis libertás, in omnibus Charitas ! Adja I s t e n , hogy ugy legyen !*)
Keresztúri.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Ö es. kir. az Fölsége a munkácsi s z é k e s k á p t a l a n n á l C s o p e y Antal, B a c s i n s z k y Irén és L a b a n c z S á n d o r fokozatos előlépteté-sét j ó v á h a g y v á n az ekkép megüresedett iróda-igazg'atói k a n o n o k s á g o t M e d v e c z k y Basil cz. k a n o n o k - , zaricsói lelkész, alesperes és szent-széki ülnöknek, a hetedik k a n o n o k s á g o t pedig S e r e g é l y i S á n d o r nagybocskói lelkész-, alesperes és szentszéki ü l n ö k n e k méltóztatott f. hó 8 - á u legkegyelmesebben adományozni.
F L O R E N C Z , febr. 8-án. H a b á r hivatásunknál fogva majd mindennap k é n y s z e r ü l ü n k olvasni lapokat, és sokszor az egyház és papság ellen azokban foglalt r á g a l m a k a t , és meggyalázásokat, dühösebb és otrombábbat még sem olvas-t u n k még azon beszédnél, melyeolvas-tolvas-t Moreili Salvaolvas-tor képviselő a febr. 4 - k i ülésben tartott. Az igazság és kegyelmek mi-nisteriuma részére megszavazandó költségvetésben ugyanis, mely napirenden volt, található egy p á r tétel-összeg, mely mintegy kárpótlásul n y u j t a t i k az egyháztól elvett j a v a k é r t . E z e k megszavaztatását ellenezvén Morelli imigy szólott :
„A statusnak nem kell törődni a vallással, mert az á l l a m n a k atheusnak kell lenni, nem hozzá tartozik az adózók fillérei árán az ajtatosoknak megszerezni a paradicsomot (helyes — a baloldalon.) N e k ü n k és a k o r m á n y n a k kötelességünk a köz-vagyont a nemzet hasznára értékesíteni, nincs jogunk a v v a l visszaélni. T u d j á k az u r a k , kitől veszik el a két milliomot?
Elveszik a termeléstől, hogy a henyélésnek n y ú j t s á k ; elve-szik a sovány munkástól, hogy odaadják a kövér kihizott plé-bánosok szent boltjának, k i k henyélésben töltik az életet, és összeesküsznek a haza egysége és szabadsága ellen. É n badon gondolkozó ember vagyok, szeretem a lelkismeret szabadságát és tisztelem a katholikus embert (sic) ugy mint a k á r -mely m á s vallást. Jelszavam : mindenki csinálhat a m a g a lisztjéből tésztát, hanem nem engedhetem meg, hogy az állam mással foglalkozzék, m i k o r sok dolga van úgyis, és azokat is rosszul kezelte.
Kettő közöl egy áll, az olaszok többsége vagy katholikus vagy nem, az első esetben a hivek önkénytes adományai
elég-*) I g y szólni a reformottürö t á r g y a k h o z , bizonyára szabad és méltó. T ö r t é n j é k bár mi, különösen szükséges, hogy egyformaság alapit-tassék meg, mert az országokban divó kiilönféleség névszerént a b ö j t r e
nézve, i g e n csorbítja a törvény h a t á l y á t . S z e r k .
ségesek a cultus föntartására, a másik esetben mily joggal kiván a k o r m á n y áldozatokat a többségtől a kisebbség j a v á -r a . " — Miután szónok több püspöknek adott segélyösszege-k é r t a ministeriumot segélyösszege-k é r d ő r e vonta, beszéde további folya-mában azt követeli, hogy az isteni tisztelet gyakorlata a tem-plomokra szorittassék „a catholicismus több jelenetei (scene) nem divatosak többé, úgymond, módosítást igényelnek, mint minden más dolgok." Azt hiszem hogy a „szabad egyház a szabad á l l a m b a n " gyakorlatilag csak u g y vihető ki, lia a cul-tus a templomra szorítkozik. Mindenki t u d j a , uraim, mennyi alkalmatlanságokat okoznak községeinknek a különféle ne-mű j á r d a l a t o k , ünnepélyek, folytonos haraugozás, és a templo-monkivüli összes kath. szertartások. Aki művészettel, v a g y mesterséggel foglalkozik, van műhelye, hol végzi teendőit, ha a pap is e categoriákba lép, mért ne teljesíthetné ő is kizáró-lag a templom boltozata alatt, mely természetes műhelye, (naturale officina) teendőit, mért a k a r kihatni a társadalmi sferába, hol szükségkép profanatióval találkozik." Szónok kikel még beszédében a temetésiszertartások és mód ellen, mely s z e r é n t e s é r t i a p o l g á r i aesthetikát,és haszontalanul szapo-rítja a kellemetltn érzelmeket. Az egész beszédben nem tud-juk, mi szánandóbb: a gúnyolódás aljassága,vagy az okosko-dás nyomorult volta. Az e g y h á z i a k n a k adandó összeg csak részbeni kártalanítás ; hazugság tehát azt állítani, hogy az valakitől elvétetik. Morelli bátor ( ! ) volt továbbá lelkészein-ket tunyaságról vádolni, midőn a cholera idejében csak nem hősies önfeláldozó munkásságot tanúsítottak. Szabadságát vallja u g y a n minden cultusnak adakozni saját szükégeire, de azt elhallgatja, hogy Itáliában a hivek adományaiból keletke-zett egyházi j a v a k lefoglaltattak, s megfeledkezik arról, hogy az olasz állam a „ S t a t u t o " első czikkelye szerént a kath. hitet vallja. Figyelemre méltók a temetőkre és temetkezésre vo-natkozó szavai. Miután m á r nem t u d j á k többé,hogyan kínozzák az élőket Itáliában, a halottakat is a k a r j á k bántalmazni, és uj jászülőink a temetőket is át a k a r j á k alakitani. „Szabad gondolkozásukban" egy dolog bánt ja őket : a halál. A halál-rai figyelmeztetést is el a k a r j á k távolitani, és ez lcgékesszó-lóbban czáfolja meg szabad gondolkozásroli t a n a i k a t . I g e n a halál nem ijesztene benneteket, lia a halállal vége volna mindennek. Lelkiismeretetek érzi Istent, az igazságos birót, é3 a gonoszokra örökre kinos második életet. Morelli beszéde ellen tiltakozni kötelmének hitte Massari képviselő, imigy szólván : „A tisztelt előttem szólónak meg kellett volna em-lékezni arról, hogy a t a r t o m á n y a i n k a t ért csapások alatt a katonaságon kivül a papok azok, k i k legbátrabban és logbuz-góbban teljesítették hivatásukat, (ellenmondás a baloldalon) Megütközöm, álmélkodom, fölháborodom azon (Conin : hogy Mentanaért T e Deuinot. énekeltek) hogy egy olasz gyüleke-zetben ( z a j a baloldalon) b á n t a l m a z z á k a tiszteletreméltó, és lelkes papságot. — S a n Donató gúnyosan szólott közbo : Bravo, igen jól. Massari : E zaj nem hat én reám, ollenkező-leg azt bizonyítja, hogy igazam van, és hogy e padokon (a baloldalra mutat) nem fog ják föl, mi a szabadság. San Donató : önökét bizonyára nem. Elnök : Ne szakítsák félbe a szónokot, ez ismételt félbeszakítások nem illendők. Massari: A tiltako-zásra szorítkozom, csak lelkismeretbeli kötelességet teljesiték és meg v a g y o k elégedve. E g y hang a baloldalról : most tehát menjen templomba. Corte képviselő egészen Morelli szollemc
- « 126
ben szólott : „az olaszok között vannak adózok, kik nem katholikusok, hogyan lőhessen ezeket kötelezni oly czélokra fizetni, melyeket lelkismeretükkel meg nem férőnek tartanak.
Moreili kifejezése a „boltról" erős, de helyes, mert mindig csak pénzről levén szó, érthető, hogy a kereskedelemhez tartozó dolognak tekintetik ; a fillér szó nem vallási, mert a vallás a szivben van, és nem a pénztárczában. (Bravo a baloldalon.) Corte beszédére könnyen válaszolhatni. 1-ör Ha a pol-gárok nem kötelezhetők oly adóra, mely lelkismeretükkel el-lenkezik, miért fizessenek a pápához és egyházhoz hü ka-tholikusok azért, hogy az első kifosztassék, a másik lerontas-sék, 2-or ha fillérekről szólva boltra kell következtetnünk, minek nevezendő az olasz parliament, hol hónapok óta csak pénzről beszélnek ?
T U R I N , jan. 19-én. (A IX. Pius által az egyház védő-j é n e k adott kard és föveg.) A ,Gazette de France' után a pá-risi ,Partie' azon hirt hozta, liogy I I I . Napoleon egy had-segéde Romába küldetett, hogy fejezné ki háláját a pá-pának, Nagy-Károly általa küldött kardjáért, mire az ,Unita Cattolica' párisi levelezője azon megjegyzést tette, hogy a ,Patrie'alkalmasint megtévedt összezavarván N-Károly kard-j á t azon karddal és föveggel, melyet évenként Urunk szüle-tése estvéjén szokott a pápa megáldani, és azután valamely az egyház körül érdemeket szerzett fejedelemnek küldeni.
Mi tudjuk, hagy a szokásos áldás megtörtént, hogy azonban a megáldott tárgyak a franczia császárnak elküldettek volna, arról nincs tudomásunk. A szokásos szertartásra vonatkozólag olvasóink szivesen veendik a következőket. A szent estén a matutinum előtt a pápa albat és fehér stólát öltvén, két égő gyertya közé helyezteti a kardot és föveget, s a következő imát mondja: Kérünk Téged ur Jézus Krisztus, áldd meg e kardot a romai szent egyház védelmére, áldásunk erejénél fogva, a gonoszok megboszulására és a jók örömére úgy, hogy az által, ki ihletésed folytán azt viselendi, védessék meg ha-talmasan az igazság és rontassék meg a gonoszság, és minden veszélytől óvjad meg szentegyházadat és híveidet, hogy váltsd meg őket szent véreddel, ki ma a földre leszállani és megtes-tesülni méltóztattál ; és szolgád, ki nevedben fog e karddal fölfegyvereztetni, pártfogásod által védjen meg minden vesze-delemtől, ki élsz és uralkodol az Atyával és Szentlélekkel mindörökké. — Ezután ő szentsége a kardot meghinti szen-telt vizzel, és tömjénnel megfüstöli ; a kíséretben levő pap az-után a hasonlólag megáldott föveget a kard markolatára teszi és mennek matutinumra. IIa jelen van a fejedelem, kinek e tárgyak szánvák, felköti a kardot, és a matutinum ötödik leczkéje olvastatik, mely sz. Leo első beszédéből, de nativi-tate Domini van véve, melyben ékesszólóan van előadva az ég és pokol közötti harcz Urunk születése alkalmával : „ma-gno et mirabili aequitatis j u r e certatum est." Ha az illető
Mi tudjuk, hagy a szokásos áldás megtörtént, hogy azonban a megáldott tárgyak a franczia császárnak elküldettek volna, arról nincs tudomásunk. A szokásos szertartásra vonatkozólag olvasóink szivesen veendik a következőket. A szent estén a matutinum előtt a pápa albat és fehér stólát öltvén, két égő gyertya közé helyezteti a kardot és föveget, s a következő imát mondja: Kérünk Téged ur Jézus Krisztus, áldd meg e kardot a romai szent egyház védelmére, áldásunk erejénél fogva, a gonoszok megboszulására és a jók örömére úgy, hogy az által, ki ihletésed folytán azt viselendi, védessék meg ha-talmasan az igazság és rontassék meg a gonoszság, és minden veszélytől óvjad meg szentegyházadat és híveidet, hogy váltsd meg őket szent véreddel, ki ma a földre leszállani és megtes-tesülni méltóztattál ; és szolgád, ki nevedben fog e karddal fölfegyvereztetni, pártfogásod által védjen meg minden vesze-delemtől, ki élsz és uralkodol az Atyával és Szentlélekkel mindörökké. — Ezután ő szentsége a kardot meghinti szen-telt vizzel, és tömjénnel megfüstöli ; a kíséretben levő pap az-után a hasonlólag megáldott föveget a kard markolatára teszi és mennek matutinumra. IIa jelen van a fejedelem, kinek e tárgyak szánvák, felköti a kardot, és a matutinum ötödik leczkéje olvastatik, mely sz. Leo első beszédéből, de nativi-tate Domini van véve, melyben ékesszólóan van előadva az ég és pokol közötti harcz Urunk születése alkalmával : „ma-gno et mirabili aequitatis j u r e certatum est." Ha az illető