Ars libros scriptaque typis exprimendi, sane inaestima-bilia mortalibus adtulit emolumenta; sed vicissim abususmo-mentosae ejus inventionis, tanta societati humanae peperit, actuque parere pergit damna et pericula, ut omnino disputa-ri possit, an ea, in toto suo complexu considerata, inter faustas magis, quam infaustas referri debeat generis nostri phases ? Sobriam preli libertatem progressui scientiarum et ar-tium, prosperando commercio, cunctisque humanae industriae ramis perficiendis, ipsis adeo politicis regnorum institutionibus uberius et felicius evolvendis, insignia prorsus praestare posse, ac reapse etiam praestitisse servitia, nemo sane prudens ne-gaverit. Sed nemo etiam, tristium eventuum, infaustique tum morális, tum socialis nationum status, quem recentiora cum-primis tempóra praeseferunt, causas attentius expendens, potest inficiari, m a g n a m omnino, si non potiorem infaustorum eorum eventuum partem, ad effrenam preli licentiam esse referendam.
Vidimus quippe ex superius delibatis, veri nominis liber-tatem humanam in eo consistere, ut voluntas nostra, in sphae-ra boni se expedite movere possit, et absque impedimento-r u m indaginibus opeimpedimento-raimpedimento-ri. Vidimus paimpedimento-riteimpedimento-r, ubicunque vitio et errori idem, quod virtuti et veritati jus adtribuitur, eadem
pro-*) Haulik György bibornok ö emtjának körleveléből. Szerk.
- ~«-t 1 7 1 *•*—
tectio : non posse r e g n a r e veram, et societati humanae profi-cuam libertatem ; imo invalescere debere spuriam illam liber-tatis spéciéin, quae, citius tardius, in vilera ubique dégénérât et perniciosam servitutem. Generale hoc principium tenet etiam, imo apprime tenet intuitu proli. Quoadusque concessa ei liber-tas manet intra sphaeram veritatis, honestatis, reverentiae divinarum humanarumque legum : omnino salubres societati progerminat fructus. At vero, si in instrumentum detorquea t u r erroris, impietatis, malitiae ; si eousque protendatur, ut preli usum capientes homines, persaepe Deo et conscientia destituti, sanctissima christianae fidei, imo et sanae rationis dogmata vellicare : religionis ministros contcmptui et sannis rudis usque adeo plobeculae exponere ; probatissimos quosque, et dignitate conspijuos viros, calumniis afficere ; ipsos magis-tratus publicos iuiquis subsumptionibus obnoxios reddere ; odia inter cives, dissensiones et impetitiones mutuas provo-care ausint : tum quidem libertás preli in grande societatis humanae damnum, verius dixerim, in pestem dégénérât civi-tatis. E t equidem cum multis, idem mecum sentientibus, plane mihi persuadeo : illam morum dissolution em, ilium religioni infestum spiritum, sed et illam legitimae cuivis auctoritati obstrependi promptitudinem, illam denique, ad ciendos pericu-iosos in populis motus, damnabilem inclinatronem, quae in cunctis fere Europae nationibus, et nominatim in nostro etiam Imperio, imprimis principali ejus urbe, ab aliquot lustris, tarn tristem in modum invalescere coeperunt, tamque ingen-tes in dies faciunt progressus, potissimum huic preli, omnem pene j a m modum excedenti licentiae esse adscribenda.
Nee id mirum cuiquam videri potest, qui h u m a n a e na-turae, soeietatisque indolem attentius expenderit. Probet quis-cunque communitatis, aut civitatis gubernio praepositus, jus-tissimus licet ac optimus secas vir, aliquot tantum hebdoma-dum spatio indulgere, ut très, quatuorve homines, ingenii qui-dem acumine, oratoriaque facultate praediti, sed pravis prin-cipiis imbuti, in publicis plateis, populum ad contemptum religiosae pietatis, ad vilipensionem vigentium legum, his si-milia stimulare, apte et audacter adhibendo ignobiles eas artes, quibus populi concitatores adulari norunt superbiae, sensuali-tati, habendi cupidini aliisque corruptae humanae n a t u r a e instinctibus : quamdiu, putatis f'ratres, ac fiIii dilectissimi ! perstituram in idgenus communitate tranquillitatem, legalem rerum ordinem, et quae his intime jungitur veri nominis liber-t a liber-t e m ? An non ciliber-taliber-tis passibus invalesceliber-t in ea lieenliber-tia ser-monis, multifaria morum corruptela, omnimoda ad resisten-dum legali cuivis auctoritati promptitudo ? Quanto igitur id certius subsequi debet, si non très, quatuorve homines, sed integrae phalanges ephemera folia compilantium, et religione ac probitate destitutorum, magnaque sui parte a fide Christia-na alienorum, cunctis e contra seductionis artibus, malasque passiones incendendi stratagematibus instructorum, et pecu-niae cupidorum hominum, quotidie centena millia exempla-rium, impune spargant per universam Monarchiam, quibus inquieti, impiique sui genii partus, exquisitissimis coloribus delibutos, propinant incautis suis lectoribus? E t proh dolor ! foliorum idgenus tanta j a m est, in majoribus praesertim ur-bibus inundatio, ut in ipsia foris publicis et cotnpitis, idgenus pessimi spiritus, periculosissimaeque tendentiae pageilae,
aurigarum plane et muliercularum, quas panivendulas com-pellant, manibus terantur.
Quereiis bonorum, deplorandam idgenus licentiam accu-santium, respondere soient liberalismi principiis dediti, aut secus levis a r m a t u r a e homines : Si ista minus commoda vobis accidunt : refutate ea ; ingenii armis paria opponite arma, nec praetendite, ut regiminis administri vestris quidem studiis omne praestent succolamen, cunctis vero secus sentientibus civious, iniquum imponant silentium. At vero superius j a m dictum, et, nisi me omnia fallant, irrefragibilibus argumentis est demonstratum, nec unquam sufiicienter repeti potest : quod ubicunque errori, vitio et perversioni, verbo malo eadem tribuuntur j u r a , eadem libertás, quibus gaudet, et suapte na-tura gaudere debet Veritas et probitas: illic, penes corruptae humanae naturae infelicitatem, bonum succumbere debeat, malum triumphare. Aftigautur in publicis locis, hinc fundatis-simae ad virtutis consectationem, ad debitam superioritati exhibendam reverentiain et obedientiam, ad fovendam in adversitatibus patientiam, quaeve his similia sunt, tendentes provocationes ; iliinc concitationos ad a c t m , qui sensualitati, superbiae et licentiae favent, velifieantur : et videbimus, quan-tos hae, quanquan-tos illae sint liabiturae lectores ? imo videbimus, quod ex iis etiam perpaucis, qui priores illas fugitivo ocuJo percurreruut, notabilis pars, passionum stimulis acta, ad ho-rum posterioho-rum castra sit defectura. História omnium tem-porum docet, quod virtus, etiamsi continuis urgeatur stimulis, et exquisitissimis succoietur subsidiis, difticiiem ad corda ho-minum reperiat aditum ; contra vitium et corruptela non in-digeant, nisi ut res suo reliquantur cursui ; et torrentis instar depopulabuntur mentes ac pectora mortalium, nec singularum tantum personarum, sed integrarum nationuin mores perver-tent, et cum probitate morum ordinem, pacom, omnemque praecipitabunt nationis prosperitatem.
H a e c adeo certa sunt, ut mirum omnino videri debeat, dari homines, etiam regendis nationum sorti bus praepositos, bonaque secus, ut apparet, voiuntate animates, qui tain grande ex indomita proli lieentia toti rei publicae minitans pericu-lum haud perspiciant, nec taie ab ea serio contendant avertere.
Vir i lie potens, qui actu nationis gallicae sortes dirigit, et qui adeo non est a modérai aevi principiis alienus, ut potius inter praecipuos eorum fautores et adsertores debeat computari, nuilis seu precibus, seu postulationibus et minis, se ad laxan-da penitus preli frena sinit determinari : pro sagacitate quippe ingenii sui, clare videns, si prelum salutaris disciplinae jugum excusserit, se haud diu in throno sessurum. ; is qui dicunt : in modorno illuininationis et evolutae humanae culturae statu, non dari modum libertatem proli coarctandi, non ambigo res-pondere : Si stat haec asseveratio : ea quoque, tristissima sane et desperatioui p r o x i m a stare debet : nullum amplius suppe-tere medium, Imperium, atque adeo Europam, a novis, iisque miserrimis convulsionibus praeservandi.
E r u n t indubie, qui subridendo dicant, lios per me de li-bertate preli explicitos obtutus, non esse aliud, quam tetrum somnium senis sacerdotis, qui e medii aevi tenebris, ad prae-sentis culturae, et a praejudiciis repurgatae humanae ratio-nis lucem haud valet eluctari. Sed vero, ut qui ita sentiunt, recte videant, ipse desidero, qui nihil anholis magis suspiriis a P â t r e coelesti quotidie precor, quam ut no amplius me
su-2 su-2 *
172
pervivere sinat catastropham, similem illi, cujus ante quatour lustra testis fueram, et cujus recordatio adhucdum acerbis animum raeum afficit sensionibus. Sed vereor vehementer, ne eventus doceat, has praesagitiones meas plus fuisse, quam vana somnia et ridiculas hallucinationes.
Az egvliáz és a polgárosodás.
(Folyt.)
A kereszténységnek ezen fölénye kettős irányban nyi-latkozik : először tisztába hozta az embert önnönmaga iránt, tudatván vele, miszerint ő szellem-testi lény, mely az ere.
dondő bün következménye, egy belső, emberileg kiegyenlit.
hetlen ellenmondás alatt nyög, — de hogy a halandó ezen utóbbi szomorú tudat által végkép el ne bátortalanittassék?
kitűzvén előtte az erkölcsi tökélynek fényes magasztos czél-ját, megmutatta neki mivé lehet, ha az általa jelzett utakon halad, kézvezetése mellett bölcsen kikerülve az egyoldalú idealismus, valamint az embert lealacsonyító eudaemonismus-nak innen is, onnan is egyaránt fenyegető szirtjeit.
Igy cselekedve, az ember természetes rendeltetéséből vevé az érveket, melyeknek hangoztatása által a mindinkábbi tökélyesedés szükséges voltáról meggyőzé őtet, — de még többet is tőn, még hathatósabb motívumokat is tár fel előtte :
a hit-, remény- és szeretetéit, és — mi által müvét végképen befejezé és megkoronázá, — új, mennyei erőt oltva szivébe, erősité, támogatá és megvédé a halandót ebbeli törekvéseiben ez által képessé tevén őt arra, hogy az erkölcsi tökéletesség eszményképét saját magán valósíthassa, mely semmi egyelj sem több sem kevesebb, mint maga az Istennek, s fiának Krisztusnak, végnélküli, örökkévaló tökélyes volta j1) — s ez volt ama második irány, melyben a kereszténység erkölcsi fölényét minden egyéb bölcsészeti rendszer, minden egyéb vallási erkölcstan fölött bebizonyitá és érvényesité, mely fö-lény oly szembeszökő, oly ragyogó, oly tagadhatatlan, hogy
még ellenségeit is kényszeríti erkölcstanának elismerő mél-tánylására, bárminő ellenséges legyen is egyébiránt azon állás, melyet hitével szemben, elfoglaltak 2). A kereszténység taní-tott arra, hogy az Isten templomai vagyunk, melyekben az Isten lelke lakik3), áldva, megszentesitve s szüntelenül tevé-keny szeretetre serkentve minket; — a kereszténység taní-tott arra, hogy Krisztuséi vagyunk, ki bennünk megdicsőitte-tik, ki sziveinkben lakik4), ki mibennünk kiképződik 5), azon Krisztuséi, ki érettünk élő áldozattá lőn, ki mennyei dicsősé-gét odahagyva szegénynyé lőn, hogy minket gazdagokká tegyen, ki megalázta magát, hogy minket fölmagasztaljon, k j meghalt érettünk, hogy örök életet szerezzen nekünk, hogy vele együtt megfeszíttetvén a mi régi emberünk6), végkép,
utó-1) M a t t h . 5, 48.
2) „A Kant-féle imperativ, a szigora, t e k i n t e t nélküli, kényszerítő törvénynek eltörlése, melynek helyébe az önkénytes,1 szabad elhatározá-sunkból folyó, (s ép ezért érdemteljes) cselekvést teszi : — ez a keresz-ténységnek voltaképeni jellemvonása, mely által minden más monotheis-ticus vallástól különbözik, s mely által azzá lett a mi : a valódi szép erkölcsösség rendszerévé, a szentség fogalmának megtestesülése, szóval, a szépészeti érzésünket egyedül kielégítő vallássá.'- — Schiller Göthéhez, 1797. aug. 17.
3) Cor. 3, 16. 4) Ján. 17, 11. <•) Gal. 4, 19.
6) Kom. 6, 6.
gondolat nélkül és örökre mondjunk le mindenről, mi a test és szemek kívánsága-, s az élet kevélységéből származik 7) • hogy \ ele, mint a világosság fiai, ugy j á r j u n k 8), s levetve minden földi vágyat magunk váljunk élő, fénylő világossággá ; hogy az Isten akaratjának föltétlenül alávetve magunkat, valódi nemes szabadságra tegyünk szert, melynek élvezetében nincsen egyéb vágya a szívnek, mint hogy teljes erejéből szerethesse Istenét, felebarátjait pedig azon hévvel, mely kész érettük vérét ontani.
Mily magasröptű törekvés ez, melynek eszményképe magának az Istennek végetlen tökélye ! Mennyire nem ipar-kodik a keresztény tan világnézletünket tisztázni s helyre-igazítani, midőn azt követeli tőlünk, hogy végképen ujuljunk meg lelkünkben és elménkben 9), mennyi önzéstelenséget s nemes önföláldozást tételez föl, midőn azt akarja, hogy, akár-mit miveljünk, mindent az Isten dicsőségére cselekedjünk1 0) ! A kereszténység túlvilági szempontból nézi e jelent, onnan veszi érveit, indokait, onnan igazgatja amaz erkölcsi emel-tyűket, melyekkel az embert saját maga fölé emeli, s ebben rejlik titka ama magasztos, ellenállhatlan erejének, melylyel e világot ujjászülé, ujjáalkotá. — Mily tehetetlen minden véges emberi erkölcstan, ahol a törvényhozó egy személyben alattvaló is ! Nem úgy a kereszténységben ; — ha lábainkra a földi salak bilincsei nehezednek, és vétkes vágyaink ingo-ványa immár elsülyedéssel fenyegeti a tájékozatlan vándort, akkor az ő törvénye az, mely hozzáférhetlen, változhatlan szent zsinórmérték gyanánt állván útját, parancsait az Isten szent nevében érvényesiti; és nem e világról való, véges ér-veket, hanem a végtelen boldogság- vagy boldogtalanságnak egy egész örökkévalóságát vetve a serpenyőbe, súlyegyenbe hozza erkölcsi meggyőződésünk ingó mérlegét. — De a ke-resztény embert nem szolgai félelem vagy rettegés vezérli, hanem a tökéletes szeretet, Krisztus szeretetének viszfénye, mely kegyelme és szentségei által ápoltatva, minden, akár a legsúlyosabb áldozatra is készti őt, — s igy lőn a mennyei, kereszténység-tanitotta szeretet a valódi szentség anyjává, de egyszersmind minden valódi, maradandó polgárosodás fő in do -kává, főtényezőjévé is n) .
Az ó-kor bölcseinek alaphibája abban állott, hogy azt képzelték, miszerint az erkölcsösség magában, önállólag áll-hatván föl, nem szorult a vallás általi támogatásra, — ők e kettőt ugyanazonositák, feledve, hogy amaz ennek folyomá-nya s ugy viszonyitván egymáshoz, mint okot és okozatot ; s igy lehetleniték a valódi erkölcsösséget. — A protestantismus eredeti alakjában hasonló hibát követett el, azon különbség-gel, hogy épen ellenkezőleg a külső vallásosságra fektetve a fősúlyt, — amint a „pusztán a hit általi" igazolásróli tana szerint egyébkint nem is lehetett,. — épen a vallást merő fic-tióvá sülyeszté, mert „a hit cselekedetek nélkül holt"12).
Mindkét rendszer abban hibázott, hogy a két elválhatlan kapcsolatban álló tényezőt erőszakosan szétszakitá. — Szem-ben velük a katholikus erkölcstannak ereje abban gyökere-zik, hogy szerinte az erkölcsi kötelmek legelseje a vallásos-ság, mely a hitnek követelményéhez hiven cselekedetekben
7) J á n . 1. 2, 10. 8) E p h . 5, 8. 9) Efez. 4, 23.
">) I. Kor. 10, 31. ») Pérnide, la richesse ; P a r . 1861 ; 1. I, ch. 10, 11, 12. 12) J a k . 2, 20.
173 «4
nyilvánulván, épen e cselekedetekben életet nyer, és külső alakot. — Hite viszont nem holmi elvont fogalmak rövidebb hosszabb sorozata, hanem ama mentő tények összlete, melyek nemünk megváltására, Istenével való kibékitésére és megszen-telésére hajtattak végre, melyeknek általános központja az e földön mint valóságos ember megjelent Isten fia, Jézus Krisz-tus. Es a keresztény ember egész életföladata e földön abban áll, hogy Megváltóját hivő szivébe befogadva, s neki magát egészen fölajánlva egyesüljön vele, és általa Atyjával, — s ez a keresztény újjászületés.
(Folyt, köv.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
E S Z T E R G O M , mart. 5-én. Nagyon örülök, hogy válaszok érkeznek a káté ügyében ; mert elvégre nem azt a k a -rom, hogy az történjék, amit én jónak látok, hanem amit mindenki, vagy legalább a többség jónak mond. A bibliai-történetek előtérbe tolása, és mindent fölülmúló fontosságuk nem én tőlem ered, nem magam magasztalom, hanem a hit-elemzők egy nagy tábora, mindazonáltal maradjunk a három fokozatnál. A kátébizottmány m u n k á j á t , nagy mértékben megkönnyitette Róder Alajos ő nagyságának útbaigazító dol-gozata, ki amennyire lehetett a rosz fordítást megjavítani, egyöntetűséget is hozott a különféle fokozatokba. Kik tehát leginkább azt vették zokon, hogy nincs a káték
kifejezései-ben összhangzat, figyelmeztetnek, hogy a harmonious kiadá-sok a kővetkezők: Az elemi m. és n. kátéra az 1867-ki, a kis kátéra az 1864-ki, a középre az 1863-ki kiadás, végre a nagy katekizmusra nézve az 1864-ki kiadások. L á t n i ezekből, hogy az egység már néhány év óta némileg elő van állítva, mivel azonban a könyvárusok, névszerint a vidéki kátéeladók készlete, még el nem fogyott, s igy folyvást a régi rossz kiadást árulják, a hitelemzők panaszának még min-dig van helye. Mint irtuk, rendbe fog hozatni az ügy, sőt mivel a kátéjavitók nagyon gravitálnak az egri kiadások felé, s m u n k á j u k r a ki fogják kérni az egri és kalocsai érsek-megyék szaktudósainak véleményét, kilátás van reá, hogy az egész országban egy katekizmusunk lesz. — Ma tartatott meg neveldénkbcn a tanitástanból az első előadás. Ugyanis ő herczegségének rendeletéből, Györffy Iván, idevaló jeles készültségi! tanitó, a harmad- és negyedéves theologusoknak, az írva-olvasás tanításából hetenkint kétszer leczkéket ad. A pap ugyanis született iskolaigazgató levén, nemcsak főlény-gyakorlás, hanem beható felügyelet végett, nem nélkülözheti az iskolai teendők egyik lényegének ismeretét. E z t ugyan magánszorgalom által is el lehet sajátítani, de igy csak is a gyarló elméletnél maradunk, pedig itt egyedül a gyakorlat vezet czélhoz. Ha növendékeink mint czéloztatik, vizsgát tosznek le a tanitástanból, s mint végzett képezdészek lépnek ki a neveidéből, nyilvánvaló, hogy szóvivő ellenségeink azon ezerszer elbömbölt ellenvetése, hogy hiszen a pap a kátén kívül ugy sem tud egyebet, magától fog elesni, elhangzani, megsemmisülni. — Nem régen a hogy ő lierczegsége Pozsony-ban időzött, palotájáPozsony-ban egy rozzant oltárra akadt. Midőn szemügyre vette a különféle képeket, szeme nem tudott leté-vedni egy alig arasztnyi, fára festett feszületről, mely szintén
az oltártáblába volt illesztve. Feltűnt a finom festés, neveze-tesen a remek árnykezelés. Bővebb vizsgálat után jfkiderült, hogy ez Rubens-nek egy remeke, amint hátlapján egy leko-pott pecsét mellett a festő neve kiírva is szemlélhető. Már most, ha tekintetbe veszszük, hogy a müjelességo csakugyan ügyes festőt árul el, továbbá, hogy ezen oltár, egy a jelen század elején elhalt primás tulajdona volt, biztosan állithat-juk, miszerént ez Rubens ecsete alól került ki. Magától ér-tetik, hogy ő horczegsége az esztergomi érsekség eme kin-csét, mely annyi szem figyelmét kikerülte, most drága keret-ben az utókor számára biztosítani fogja. — Helybeli lapunk-nak valaki szemére vetette, hogy nem tud egyebet közölni, mint a papok adományait, ilyen meg amolyan czélra. Helye-sen válaszolt a szerkesztő, hogy hiszen e rovata mindenki számára nyitva van, mért nem vállalkozik senki betöltésére a papokon kivül '? Egyébiránt már mi nálunk igy köszöntik a fekete ruhást, ha épen pantalonja van is : előbb a papokat, aztán az u r a k a t ! Higyjék el, uraim, jelen sajtószabadságunk, ha oly féktelen marad, okvetlen polgárháborúra, a nyers tö-meg győzelmére vezet. Ne tépjék naponkint dühösebben a kötelékeket, melyek oly könnyen zendülő népünket társa-dalmi létben még föntartani képesek. Jól mondá valaki, hogy a sajtó kezelőinek szenteknek kellene lenniök! D.
P Á R IS, febr. 25-én. (Az érsek böjti körlevele.) D'Arboy érsek ez idei böjti körlevelében a vallás általánosságának, szükségességének magasztos elveit, a keresztény vallás világ-raszóló hódítását fejtegetvén, fényes tehetségének szellemét, mint rendesen, ragyogtatja. Mi époly eszme és szellemdús, mint épületes szózatának csak némely töredékeit szándékozunk ezúttal megismertetni.
„Valóban a vallás az, mely megáldja gyermekeiteket létök első perczeiben, nekik a keresztségben nevet adván, mely a mult századokkal fűzi őket egybe és a mennyei haza polgáraivá avatja. Ez az, mi őket ifjú k o r u k b a n vezeti, fej-leszti bennök az erkölcsi életet, és az első áldozásban mint-egy isteni erővel ruházza fel, hogy segítse bátorságukat, tartsa főn az erényt. Ez az, mi megszentesiti a frigyeket, melyek-ből erednek családaitok, és a családi tűzhelyet kedveltté teszi, uralkodtatván ott a békességet az ártatlansággal, m u n k a -szeretettel, kölcsönös tisztelettel, gyermeki ragaszkodással.
Ez az, mi az élet minden valóságaiba vegyülvén, átalakítja, mognemositi azokat, megvédi az egyiket a szerencse felfu-valkodottsága, a másikat a csapások sanyaruságai között, megvigasztal a probáltatásokban, a gyász szomorúságait mérsékli.
„ E s e keresztény é r z e l e m , moly tégedet áthatott, él em-bertársodban is, és minden oldalon hiteles és jelentőségteljes formákban nyilatkozik. Francziaország egyik végétől a má-sikig, szegény falvakban ugy mint gazdag városokban büsz-kén m u t a t j á k a többi épületeknél magasabban kinyúló temp-lomot, a n a p sugaraiban ragyogó szent jelét megváltásunk-nak, a közös hit tanúbizonyságát. Ez Isten háza, a tiszta világosság tűzhelye, az erény iskolája, a szeretet kiapadhat -lan forrása. A gyermek itt tanulja a tiszteletet és alávetést, a szűz itt köt frigyet az erénynyel, a megnőttek itt meríte-nek erőt az élet nehéz küzdelmeihez, és az öreg itt n y e r i vissza ismét fiatal kora hitét és örömeit. Itt hangzik szünet
. 174 .
nélkül a hit szava, mely föntartja a vallási és erkölcsi tör-vények tekintélyét, s ú j t j a a tudatlanságot és szenvedélyeket, visszavezet a jóra, eszközli a bánatot, a kiengesztelés igéit hirdeti, kibékíti az ellenségeskedöket, védi a szegényeket, visszaadja a reményt a szerencsétleneknek, és mindannyiak emlékezetébe idézi leikök árát, a jelen hiúságát, és az örök élet ígéreteit.
„Bizonyára, e hatalmas szó nem hiábau hangzik le 40,000 szószékről. Szüli a meggyőződést és egy légkört te-remt, ugy szólván, melyben él az értelem, a sziv feldobog, képeztetnek a jellemek, és a feláldozás tápláltatik, és igy egészen keresztény befolyás alá kerülnek szokásaink, intéz-ményeink, és törvényeink. Vannak, fájdalom, emberek, kik dicsekesznek a fölött, hogy e titkos erő befolyása alól kime-nekedtek, de még ők is jobbak, mint a minőknek mutatják
„Bizonyára, e hatalmas szó nem hiábau hangzik le 40,000 szószékről. Szüli a meggyőződést és egy légkört te-remt, ugy szólván, melyben él az értelem, a sziv feldobog, képeztetnek a jellemek, és a feláldozás tápláltatik, és igy egészen keresztény befolyás alá kerülnek szokásaink, intéz-ményeink, és törvényeink. Vannak, fájdalom, emberek, kik dicsekesznek a fölött, hogy e titkos erő befolyása alól kime-nekedtek, de még ők is jobbak, mint a minőknek mutatják