Az egyház és a polgárosodás.
(Folyt.)
A vallásos lelkesülés már a zsidóknál is énekekben nyilvánult, s ámbár ezek, csak ugy mint a görögökéi, tán még nem voltak igen méltók a ,zene' nevére, mégis mindkettőjük-nek azon elvitázliatlan érdemök van, hogy azon alapot szol-gáltatták, melyen későbben a keresztény áhítat gondos ápolása mellett egyházi zenénk kenetdus mélyértclmü rend-szere fejlődhetett. — Eredetileg görög melódiák valának, melyek a siralagokban megzendültek, de a keresztény szellem hatása alatt, bensőbb ihlcttebb jellemet vevének föl ; — azon szent vágyakodás érzete ömlött el rajtok, mely minden igaz keresztény szivét fölfelé vonzza, az egek felé ; — s liiven isteni Mesterünk azon szavához, hogy lélekben és igazságban kell imádni az Atyát,1) a siralagok énekében is a lélek, a modor, a hangulat volt azon titokteljes valami, mi a görög dallamokat azzá tette, a minek lenniök kellett — keresztény imákká. -—
A Gergely-féle kardalok tisztán kerosztény jellemet viselnek, ha mindjárt az ó-kor zenéjéből keletkeztek is, —-és viszont, ezen kardalokból fejlődött jelenkorunk összes zenéje, akármennyire eltűntek is légyen ezen isteni szárma-zásnak jelei, akármennyire látszassék is az most tévelyegni, távol a szülői háztól. Palestrina, Orlando di Latto, Lotti, Allegri, Pergolese, Scarlatti, mindezek Gergely vállain álltak, s amit jelenleg zene dolgában birunk, az csak ezen lángel-méknek hagyománya, gyakran tovább fejlesztve s tökéle-tesítve, de fájdalom, nem ritkán el is világiasitva, s elrontva.
A kinek C3ak egyszer is életében alkalma volt a sixtini ká-polnában emez isteni zenét hallani s a hangok mogsemmisitő s mégis fölfelé vonzó hatását, azon hangok hatását, melyek a tisztátalant, a gonoszt kiűzve keblünkből, egészen betöltik azt a béke, az örökké fénylő világosság és boldogság szent érzetével ; — a ki képes fölfogni, miként találkozik ezen fönséges dallamokban a nagyság és a kegyelom, a szigor és az irgalom, a hatalom és leereszkedés ihletett kifejezése,
— az át fogja érteni ome szót, hogy szerzőjük „éneklő an-gyalok ajkairól lesé el azokat."
Legszembeszökőbb a kereszténység éltető és nemesitő befolyása a költészet, — közvetlenül a lyrai költészet terén.
— A Megváltóval egy egész világa a legtisztább, legmélyebb, legszentebb és logelragadóbb érzeményeknek jelent meg e földön, melyek azon számtalan, szebbnél szebb egyházi énekekben tükröződnek vissza, a melyekből áhitat, és mennyei vágyakodás, szent fájdalom és bánat, a legbensőbb lelki öröm szeretet- és édes bizalommal párosultan, szivig ható nyelven szólnak hozzánk. E tekintetben a zsoltárok szolgálhatnak ragyogó, soha fölül nem múlható példákul ; — mig e földet érző emberek lakják, kiket szivük minden dobbanása Istenük felé vonz, mig keblünkben még ki nem halt végképpen azon szent, törekvés : föl-fölvergődni a bűn sötét éjjele- s e mulandó világ szennyes iszapjából oda, ahol a világosság örökkévaló kútforrása köré összegyűlnek az üdvözült lelkek, — mig van e földön szerencsétlen , ki f á j d a l m á t , keserveit szavakba önteni, mig vau szerencsés, ki hála-imát rebegni vágyik: —
') Ján. 4, 23.
2 0 *
« 156
soha nem lelend szivünk legbensőbb érzelmeinek kifejezé-sére, ihlettebb, fönkeltebb, tisztább alakot, mint épen a zsoltárokat ; — s ezért egyházunk azokat ama mély psyclio-logiánál fogva, mely egész szervezetét jellemzi, isteni t i s z t e
-letének kiegészitő részéül elfogadta, hogy a hivek eláradó érzülete, hogy szent álmélkodásuk és áhitatuk kifejezést keresve, ezen fönséges hymnusokban találja azt. De nem csak az egyházi, — a világi ének is érzi vallásunk szellemének éltető, ifjitó hatását ; a megkönnyebbült kebel nem nyögve többé a fatum lidércznyomása alatt, szabadon törhet k i friss életvidor dallamokban ; a vallás tisztitja, nemesiti, irányozza örömét, azon vallás, mely oly csudásan t u d j a vegyiteni, az erőt a gyengeséggel, mely a bátor tettvágy elé szent, magasz-tos czélokat tüz, mely a vad, rohamos indulatot mérsékli, a szerelmet nemesiti, a bánatot enyhiti, mely az örömet ártat-lanná, a fájdalmat szentté varázsolja.
Vallásunk emez úgyszólván költői, szépészeti voná-sainak egyike a Mária-tisztelet. — A kereszténység a szüz-anyában ragyogó magasztos eszményképét birja a nőiesség-nek, ki nemének társadalmi állását csodásan megváltoztatá.
„Mi Asszonyunk" tisztelete és a nőnem helyzetének fokoza-tosan haladó javulása okozatos összefüggésben állanak. — A keresztény világban társadalmilag is létezik a nő és részt veszen korának s nemzetének szellemi életében, mi által kedélye kimondhatatlanul sokat nyert mélységben, lelke pedig gazdagságban, mig viszont a szerelem is, ezen eddig féktelen, zabolátlan szenvedély megnemesült ; bensőbb, tisz-tább, szóval eszményiebb lőn, épen mivel tárgyát nemesebb, emelkedettebb állásban szemléié. — Egészen másként volt az a klassikai ókorban ; — ott a női kedély kimüvelődése teljesen parlagon hevert, a nő keleti elzártságban t a r t a t v a nemében a szellemi nyomornak tengeté életét s mivel a férfi szellemét lebilincselni nem tudta, azért a nemek közti viszony ritkán emelkedett a közönséges állatiság színvonala fölé.
Ama változás, melyet a keresztény eszmék az emberi nem világnézletében ezen irányban is előidéztek, a költészetre is g y a k o r l á befolyását; a lovagok kora a troubadour-irodal-mat teremté, mely lia egyebet nem is, legalább nyelv- kezele's-beni ügyességet s a külcsín utáni buzgó törekvést hagyá örökségül nekünk utódoknak. — S midőn a világi költészet mindinkább kivetkőzve eredeti komoly jelleméből nyegle eroticus verseléssé fajult, akkor a keresztény költészet, a vallás korlátai közé vonulva vissza s mintegy u j öntudatára ébredve isteni eredetének, a legszebb Mária — énekekben keresé és leié méltó képviseltetését, annélkül hogy ezen visz-szavonulása által megszakasztotta volna a néppel való össze-köttetését, mert amint az egyház üdvözítő tana legjobban, sőt egyedül felel meg eszünk és szivünk igényeinek, ugy vallásos költészetünk is közelebb áll az ember szivéhez, jobban érti át, tökéletesebben elégíti ki annak vágyait és szükségeit mint mind a többi elvilágiasodott, Istentől elfordult, rendszer vagy irányzat ; s ezért csak is a katholika egyházban tör-ténhetett, hogy a komoly egyházi ének mint a hivők kedves köztulajdona az idővel nép-énekké váljék, mig viszont a templomban a régi nép-ének megszokott, megkedvelt dallama szerént zendült meg a mennyei Atya dicsérete, — csak a ka-tholika egyházban történhetett ez, mert csak nálunk lelhető amaz életerős, örökkéfiatal hit és meggyőződés, mely az ellen
— téteket elsimítja, az átmenetet könnyíti, és egyátalán ne-münk összes szellemi törekvését változatlan következetes-séggel ugyanazon egy pontból igazgatja s ugyanazon egy pont felé igazítja — a minden létezők központja, az Isten felé. — (Folyt, köv.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
KALOCSA, febr. 28-án. E g y lélekemelő, örvendetes eseményről kell tudósítanom e lapok t. olvasóit. N e h i b a János püspök ő mlga folyó hó 24-én t a r t á ötven éves arany-miséjét. Félszázados hálaünnepe volt ez azon n a p n a k , a melyen mint fölszentelt áldor először mutatá be az Istennek az újszövetség tiszta áldozatját. Méltán mondható ritka nap-nak, s o k a k szive vágy feléje s mégis mily kevesen érik el azt ! Valódi aloe a papi élet virágtalan mezején: a mennyei ke-gyelem ékes, szép virága, mely ritkán és keveseknek virul s ép azért is oly nagybecsű. A magas kor már magában az ég jutalma : ha ezt szivünk nem sugallná, megtudnók azt ama hires ókori kőlapról, a melyre az U r irta — saját ujjaival. . . A biblia szerencsésnek tartja az agg Simeont, k i einem csüggedő reménynyel s a látnoki jóslatokra épített élő hittel, sok és hosszú éveken keresztül várta a jeruzsálemi templom csarnokaiban a népek tanítóját, miglen az Ur megérni en-gedé n e k i azon órát, a melyben az üdvözítő gyermeket resz-kető k a r j a i b a véve hálaimát mondhatott Istenének. É p annyi igazsággal s oly benső meggyőződéssel mondhatjuk szeren-csésnek Krisztusnak szolgáját, ki ötven évi hü szolgálata után elérve a kegyelmek aranyévét ugyanazon dicső testet m u t a t j a be hálától remegő kézzel az élet u r á n a k .
Mi más is volna ez, ha nem az Urnák nyilvánvaló szeretete? S ha valakinek, ugy a mi aranyraisés f ő p a p u n k n a k élete az, mely az égiek kegyét s az emberek szeretetét egyaránt kiérdemelte, kit az igazság szeretete, s a szelídség lelke vezetett egész életében, arról habozás nélkül vallhatjuk, hogy a béke mennyei angyala érinté meg pálmájával s a Szentlélek fehér galambja árasztá tisztes ősz fejére az isteni kegyelmek s az ég szerelmének szent verőfényét.
K i k az evangéliumot szeretik s igaz s mély meggyőző-déssel vonzódnak sziveket nyerő tanaihoz, azoknak vajmi jól esik, ha ezek nemcsak csillogó szavakban s körmönfont szószaporitásolcban hangzanak szét a levegőben : hanem ha e tanok olykor tetté válva tűnnek elő egyesek erényeiben.
Azokról, kik az örök üdvösség igéit szóval hirdetik s tettel követik, mondva vagyon, hogy ök a föld sava s a világ vilá-gossága ! Boldog s dicső elnevezés s még boldogabb, ki ez elnevezésre valaha méltónak ismertetett, kinek élete mint a gyertyatartóra helyezett fény az emberi életnek önzés, meg-döbbentő szenvedélyek — s ellenmondó törekvések által bonyolitott tömkelegében, a földi lét borongós útjaira hinti vezérlő szelid derűjét. . .
E z elismerés e sorok ünnepeltjét megilleti.
Magán a jubileumi misén, melyről szólunk, sajnálatunkra részt nem vehettünk. A szerénység mely a mlgos püspök urat egész életén keresztül kisérte, annak napját megtudnunk nem engedé. De kiknek arról némi tudomásuk volt, eleve siettek, s a k i k tán csak e sorok közzétételével értesülnek róla,
sie-— « j 1 5 7
tendnek szerevcsekivánataikat legalább lélekben megvinni az arany misés főpapnak, kit a fejedelem kegye is a Lipót-rend lovag-keresztjével kitüntetni igyekezett.
Mi pedig e ritka nap alkalmából, melynek a helybeli jezsuita-eollegium is egy szép latin ódát szentelt, jobbat nem tehetünk, mint ha a jubiláris püspök ur számos tisztelőinek egyenlő hévvel táplált buzgó óhajtásait e szavakban
visz-hangoztatjuk : ad multos annos ! ( f . ) ROMA, febr. 12-én. Ő szentsége egyházunk javát
hord-ván szivén, a szerzetes-rendek terjesztése körüli buzgalmá-ban a franczia trappistáknak adományozta a „három forrás-ról" nevezett apátságot a hozzá tartozó épületekkel. A bir-tokátadás e hó 9-én történt. A trappisták főprocuratora sz.
P á l vértanuságának helyére Milesi bibornoknak, ezen apátság védnökének kiséretében jött, és a zárda őrének jelenlétében az átadást eszközölte. — Az emiitett apátság ősrégi. Először a benczések birták. 1140-ben I l - i k Incze a cistercitáknak adta, kik egész 1825-ig voltak birtokában. Ezen időben X l l - i k Leo helyreállíttatván, és inegujittatván a minoriták-nak adományozta. Szent Bernárd Romáminoriták-nak többszöri látoga-tásai alkalmával, ismételten lakott e zárdában, és egy izben itt a holtak lelki nyugalmáért misézvén, titkos lépcsőt szem-lélt, és ezen az égfelé tartó lelkeket. E naptól fogva az apát-ság ezen egyik temploma : ,Scala coeli' nevet nyert. A három forrásról nevezett apátság 3 és fél olasz mértföldnyire fek-szik Romától a Campagnában, kevésbbé egészséges helyen.
Ez utóbbi körülmény okozta, hogy több izben elhagyatott a szerzetesek által ezen apátság, hol hajdan néhány száz szerzetes is lakott. Mult évi junius havában egy nemeslelkíi egyén, meglátogatván e helyet, mélyen meg lőn hatva töké-letes elhagyatottsága által, és 10,000 frankot adott a feren-czieknek oly czélból, hogy a n n a k egészségesbbé tételére, és a szükséges javításokra a czélszerü munkák foganatba vétes-senek. A munka részben csakugyan meg is történt, a trap-pisták általános helynőkei Romába jövének, k é r t é k a pápá-tól az apátság adományozását és meg is nyerték, és az most a franczia trappisták birtokában van, kik, mint tudva van, a legvadabb és legegészségtelenebb helyeken is, a termékenyí-tés valóságos csudáit művelték. — A franczia reformált cis-terciták, vagy is. amely néven ismeretesebbek, a trappisták más tekintetben is meg lőnok örvendeztetve. Ugyanis XVl-ik Gergely pápa 1837-ki martius havában kijelenté, hogy ez-után a franczia trappisták ünnepélyes fogadalmakat le nem tehetnek mindaddig, mig e körül a szentszék másként ren-delkezni nem fog. IX-ik Pius pápa most febr. 5-i rendeleté-vel visszaállította szerzetükben a fogadalmak ünnepélyes voltát. A d j a az ég, hogy a három forrásról nevezett apátság visszanyerje alattok régi fényét és dicsőségét.
A ,La France' mult napokban azt jelentette, hogy a pápai kormánynak szándéka a hadsereg számát 25,000 főre emelni. Ez tévedés. Ennyi ember tartására a kis állam ösz-szes jövedelmeit kellene forditani, ami lehetetlen. Legjobb esetben a hadügyminister 15 ezor ember fölött fog rendel-kezhetni, tehát közel még egyszer annyi fölött, mint a mult őszi események alkalmával. E csapatok elegendők a rend föntartására, és a garibaldisták netáni ujabb kísérleteinek visszaverésére. Ennél többre gondolni nem lehet, nem tehát
arra, hogy talán magára h a g y a t v a az olasz kormánynyal szálljon szembe. Épen azért a pápai kox-mány a hadfogadá-sokat meg is szünteti, erről értesítvén nunciaturáit. — Negro-ninak a rota ülnökének a belügyministeri fontos állomásrai kinoveztetése mindenütt helyesléssel találkozott, tekintve annak mind tehetségeit, mind becsületes, tiszta jellemét. —
A szentszék védőinek, és az általok kivívott győzelemnek dicsöitéséro Don Rosati által szerzett hymnus e hó 10-én a vaticáni kertben 470 romai ifjú énekes, és 130 zenész által adatott elő nagyszámú és kitűnő romai s idegen vendégek jelenlétében. A szerző, és vezénylő két karmesternek a p á p a
nagy aranyérmeket, a közreműködőknek ezüst érmeket osz-togattatott magas megelégedése jeléül. 0 szentsége az ismé-telt előadás után a sokaság szeretetének és ragaszkodásának tüntető jelei között vonult vissza.
LONDON. A kath. világ örvendetes tudomásul veendi, miszerént az anglikán egyháznak, a romai k a t h . egyházzali egyesülésének komoly kérdése ismét egy lépéssel jut köze-lébb megoldásához. A közömbösség, az anyagi érdekek majdnem kizárólagos hajhászásának e századában mily öröm j e -lezhetni, miszerént az értelmes, tudós, komoly angol nemzet kárhoztatja háromszázados tévelygését és a hit egységéhezi visszatérésben látja a lelkek üdvét. A harmincz év előtt meg-kezdett mü, halad, terjed, erősödik, és azt hiszszük, közel áll a befejezéshez. 25 év előtt a mozgalom első korszakában az anglikánok egyházunktól reformokat követeltok az egyes-ség létesítésére, ma már csak magyarázatokat óhajtanak, és a Iegtekintélyesb anglikán bittudományi közlöny alávetést igér azon perezben, melyben eme magyarázatok a tekintély által meg fognak adatni.
Hála Istennek, ki az egységért könyörgök imáit meg-hallgatván, elháritá a legyőzhetetleneknek vélt akadályokat.
A dolgok annyira haladtak már, hogy katholikusok éj>en ugy, mint anglikánok reményleni merik, miszerént a I X . Pius által egybehívott egyetemes zsinaton a nagy esemény megtörténhetik. Két évvel ezelőtt dr. Pusey kimondotta le-hetőségét annak, mi eddig lehetetlennek tűnt fel. Azonban e nagy szollem még akkor nehézségeket látott, melyekot el-mélkedés, és imádság eloszlattak. Dr. Pusey és barátjainak nyilatkozatai bebizonyitandják, hogy a müveit osztályok eléggé vannak már elökészitve a közeledésre. Attól tartanak csak, hogy a tömegek nincsenek még eléggé fölvilágosítva, habár ezek körében is sok előítélet megszűnt már.
Különösen dr. Pusey legutóbbi müvében találjuk azon érzelmek és remények kifejezését, melyek örömre nyújtanak méltó okot a katholikusoknak, és indokul szolgálhatnak a r r a , hogy imáikat megkettőztessék.
Összehasonlítván e müvet (Introductory Essay) „Eire-nicon"-ával, lehetetlen észre nem vennünk a két év óta tett haladást a kath. egyházzali ú j r a egyesülés felé vezető uton.
Sajnálja most azt, mit két év előtt irt, szólván az egyház fejének tekintélyéről és a bold, szent Szűzről.
Az egyesülésre vezető módra vonatkozólag a jeles hit-tudós olfogadja az elhunyt Wisemann bibornok eszméjét, mely szorént Bossuetnak Leibnitz-tzeli vitatkozása példája szerént, az eltérő hitágazatok magyarázatával kell kezdeni.
D r . Pusey örvend afölött, hogy ezen eszme el nem vettetett,
158
vissza nem utasíttatott. Arról volna t. i. szó, hogy a kath.
egyház oly módon fejtegetné a tridenti zsinat határozatait, hogy azok az anglikánok, vagyis magokat angol-katholiku-soknak nevezők által elfogadtathassanak ; utóbbiak pedig az ö symbolumok alapját képező 39 ezikkelyt akként magya-ráznák, miszerént kitűnjék, hogy semmi sincs azokban, ami a tridenti zsinattal ellenkeznék. Ez alapja a jeles oxfordi tanár véleménye szerént a jövő kiegyezésnek, „midőn Isten mindkét részről eléggé alkalmasokká teendi arra, hogy szembe álljanak a nehézségekkel, és midőn majd a közös ellenség, a hitetlenség közelébb hozandja egymáshoz őket." Pusey tudor még tovább megy, késznek nyilatkoztatja magát azon ma-gyarázat elfogadására, melyet a kath. egyház tekintélye adand, sőt elismeri, hogy a 39. czikkelynek az anglicanis-mus történetében csak ideiglenes h i v a t á s u k , jelentőségök volt, mely megszűnik a kath. egyház tanainak elfogadása által. „Ha Bossuet — igy ir P. — nem látott nehézséget abban, hogy az ágostai hitvallomás bizonyos magyarázata elfogadtassék, annál kevésbbé leend ily nehézség a 39 czik-kelyre vonatkozólag. És ha ezen magyarázat megadatnék, és elfogadtatnék, a 39 czikkely ideiglenes létezésének oka megszűnnék, és valóban eme czikkelyek néhánya szerkeze-tében mutatja, hogy azoknak ideiglenes rendeltetése volt."
Ezen következtetésre a logikának kellett vezetni. Az anglikán hitczikkelyeknek dr. Newman által 27 év előtt adott olyatén magyarázatából, hogy azok a kath. tannal össz-hangzásba hozassanak, — világos, hogy azon napon, melyen az egyesülés történendik, nevezett czikkelyek helyébe a kath. tan lépjen, mert amazoknak létindoka megszűnt, mely dr. Puseynél abban állott, hogy a szakadást követő századok-ban óvja meg az anglicanismust a lutheranismus tévelyeitől, és megőrizvén az anglikán egyház kebelében a catholicismus alapigazságait tegye lehetővé egykoron a kath. egyházzali egyesülést.
Pusey a lehető egyesülés azon jeleit is fölemlíti, melye-ket ő az orthodoxnak nevezett szakadár egyház kebelében észlelhetni vélt. Ugy hiszszük e tekintetben illusioban él, azért tekintsük inkább, mit mond a k a t h . egyházzali egye-sülésre vonatkozólag.
H a jól fogjuk föl a kitűnő anglikán hittudósnak erre vonatkozó tételeit, ő kész elfogadni a n e k i adandó magyará-zatokat, ugy hogy azok el nem térnek attól, ami a változ-hatlan hithez tartozik ; de kívánja, hogy eme magyarázatok a tekintély jellegével legyenek fölruházva, melyet u g y lát-szik sem egyes püspöknek, sem egyes hittudósnak nem tulaj-donit. E m e kijelentésnek meg van n a g y jelentősége, mert fölteszszük, hogy a tudós iró a tekintélyt ott találja, a hol az valóban létezik, és meg fog hajolni határozatai előtt.
Dr. Pusey azután imigy folytatja : „Ezen eszmék kife-jezést találtak egy ujabb franczia könyvben, melynek meg-jelenése mutatja már azon nagy érdeket, melyet az egyesü-lés (Anglia megtérése) kelt ama nagy (franczia) egyházban^
mely lekötelezettnek mutatja magát irányunkban azon jó fogadás miatt, melyet papjainak n y u j t o t t u n k az első franczia forradalom alatt, j n i d ő n egy hitetlen, istentelen kormány Francziaországban irtotta őket. Goudon M. J . (az érintett mű szerzője) irja : azt fogják talán n e k ü n k mondani, misze-rént az általunk idézett tényekből és okmányokból nem
tűn-nek ki azon módok és eszközök, melyek által az annyira ohajtott, kivánt egyesülés létesítendő E z bizonyos tekintet-ben igaz lehet, de megjegyezzük, hogy ez a kérdés kevésbbé fontos részét képezi. H a a katholikusok és anglikánok az elvekben egyetértésre jutandnak, ha a tanokra nézve tisztá-ban leendnek egymással, az egyesülés magától jő, a ma ta-lán még legyőzhetetleneknek látszó nehézségek meg fognak oldatni, mint az alapelvek körüli megegyezés logikai követ-kezményei. Senki sem tagadhatja, hogy Anglia uton van ős-hitének visszaszerzésére." Pusey tudor a franczia iró eme szavainak idézése után imigy folytatja: „Bárminő legyen is azon mód, mely által romai katholikus testvéreink az egye-sülést eszközölhetni vélik, akár részletes, akár testületi, tö-meges megtérés által, az ima és megnyugvás, nyugodt vára-kozás lelke ő reájok is szállott, és midőn mi is, ők is, habár különváltan, de ima által egyesülten Ahhoz fordulunk ugyan-v azon imádandó áldozatban, mely a keresztfán bemutattatott,
tr
0 , kinek saját imáját az egységért ismételjük, az általa leg-jobbnak itélt módon teljesitendi kérelmünket.
A mi a latin egyházat illeti, azt látom, hogy az egycs-ség akadályai elháríthatok, ha a népünk még nagy részében lelhető előítéletek eloszlattatnak. Az angolok közöl még so-k a n ugy véleso-kedneso-k, hogy bizonyos dolgoso-k a romai egyház-ban a hithez tartozók, ami pedig nincsen ugy. Az előítéletek sűrű köde borítja még az angol népet, de amely szétoszlat-ható szorgos és részletes kifejtése által azoknak, araik a hit-hez tartoznak, vagy csak közel állanak a hithit-hez, (proxima fidei) végre annak a mi csak vélemény. A controvertisták (protestánsok) egy része még mindig azon fáradozik, hogy eme ködöt még sürüebbé tegye hamis magyarázatok ismét-lése által, hanem mégis be kell vallanunk, hogy a roma-el-lenes hagyományok eme terjesztése alább hagyott, mióta a hitetlenek szent vallásunk alapelvei, központja és forrása ellen intézik támadásaikat. A „le a pápasággal"-féle
A mi a latin egyházat illeti, azt látom, hogy az egycs-ség akadályai elháríthatok, ha a népünk még nagy részében lelhető előítéletek eloszlattatnak. Az angolok közöl még so-k a n ugy véleso-kedneso-k, hogy bizonyos dolgoso-k a romai egyház-ban a hithez tartozók, ami pedig nincsen ugy. Az előítéletek sűrű köde borítja még az angol népet, de amely szétoszlat-ható szorgos és részletes kifejtése által azoknak, araik a hit-hez tartoznak, vagy csak közel állanak a hithit-hez, (proxima fidei) végre annak a mi csak vélemény. A controvertisták (protestánsok) egy része még mindig azon fáradozik, hogy eme ködöt még sürüebbé tegye hamis magyarázatok ismét-lése által, hanem mégis be kell vallanunk, hogy a roma-el-lenes hagyományok eme terjesztése alább hagyott, mióta a hitetlenek szent vallásunk alapelvei, központja és forrása ellen intézik támadásaikat. A „le a pápasággal"-féle