Zimmermann Jakab.
Az egyház és a polgárosodás.
(Folyt.)
De továbbá, épen isteni Megváltónk e földöni vándor-lásának történetében mogszentesitve látja a keresztény s mint-egy megdicsőülve mindazt, amitől a pogány ellenszenvvel vagy félelemmel fordult el: a szegénységet, megvettetést, fáj-dalmat, szenvedést és halált ! Nézzük csak a vonagló Lao-koont s mellette a keresztfán érettünk kimúló Megváltót.
Amaz a hideg, kérlelhetlen vaksors súlya alatt összerogyik, haláltusája reménytelen, utolsó sóhaja a kétségbeesés átka az öt igazságtalanul üldöző istenség ellen, — Krisztus ellen-ben nagyobb és súlyosabb szenvedésnek közepette
megnyu-godva mennyei atyja akaratában, fölséges türelemmel viseli el a reá mért sorsot, szenvedése megdicsőül az engedelmesség, a határtalan szeretet és áldozat eszméje által,s a távol látha-táron dereng a jutalom, a kibékülés és az örök békesség üdv-hozó napja ! Niobe kővé válván kimondhatlan fájdalmai között a kihivó dacz és büszkeség kifejezésével — és a Mater dolorosa, az anyai sziv legkinzóbb gyötrelmei közt nem feled-kezvén meg az alázatos engedelmesség s magnyugvás szent kötelméről — mily ellentét ! — Amott a kevély, daczos nő, mely az istenséghez hasonlitá magát, s midőn a megbántott Leotidák soha czélt nemtévesztö nyilai tizennegy gyermekét halva fektetik lábai elé, akkor ruhájával födi be arczát, nehogy a magát megbőszült istenség diadalárzete növekedjék még az által is, hogy a megtört anya kinjait szemlélje ; — itt is egy anya, ki legdrágább, legféltettebb kincsét veszté, de t u d j a hogy nem vak, kérlelhetetlen sors vagy a mennyeiek gyer-mekes hiúsága okozza sorsát, hanem egy legbölcsebb, legigaz-ságosabb, gyermekeit kivétel nélkül egyformán szerető atya ; és azért megnyugszik rendeletében, tudja, hogy fia nem Iná-ban, hogy nem örökké halt meg, vár és tür, — a szeretet támogatja, a hit és remény ! — E példákban ugyanazon ér-zésnek, a fiát kesergő anya fájdalmának kettős különböző szempontból való fölfogását látjuk, s ki merné tagadni, hogy a keresztény nézet a mélyebb, a bensőbb s igy egyszersmind az eszményiebb, a művészileg nemesebb és fönkeltebb is? ! mert a kereszténység, nem csak tágitá a művész látkörét, hanem nemesbité is midőn az ember legbensőbb, legtulajdo-nabb érzéseit testvéri frigyre léptette a vallás elveível; — s igy lőnek F r a Angelico képei szintannyi imává, igy kelet-keztek Leonardo de Vinci eszményi alakjai, Michel Angelo hatalmas conceptiói, s a Szüzanya azon bájteljes elragadó szépségű képei, melyek által Raphael örökité nevét, és melye-ken a fönséges és szép csodás egybeolvasztása leigézi a nézőt :
— mind eme gyönyörű virágai a keresztény művészetnek egy más nap éltető, érlelő sugarában keltek s nyiltak, mint az volt, amely az ó-korbeli művész ecsetjét vezette. —
A siralakok falfestményein tanulmányozhatjuk legin-kább azon befolyás természetét, mely et a kereszténység a festészetre gyakorolt. Nem a 2. 3. és 4. század antik művészete ez többé, — itt már u j elvek érvényesitik magukat, a művé-szet forduló ponton áll, és a mi a régiből megmaradt, az gyö-keresen át Ta n alakitva, mintegy újjászületve. — A fogal-mazás nagyszerűbb, komolyabb, a tárgy, a kifejezés, sőt még a mellékes diszitvények is, már kiváló, specifiee keresztény jellemet öltének. Az ó-szövetség- s az üdviratban, az uj esz-mék egy gazdag forrása buzog : Ábrahám, ki saját fiát bemu-tatja áldozatul, Mózes, kinek szavára a szikla megnyílik, Jezaias, midőn a Szüzanyáról jósol, mindannyi uj eszmo, melyekhez hasonlókat a profán ó-korban nem találunk. S ha a keresztény festő nem ritkán még bizonyos ingadozást, bi-zonytalanságot tanusit is tárgyának választása s eszméinek érzéki alakok általi kifejezése körül: ugy ez csak azt bizo-nyítja : hogy kezdetleges fejloménynycl van dolgunk, hogy az uj irány ínég nincsen szabatosan kijelölve, hogy még nem áll eléggé tisztán a művész lelki szeme előtt. — De ezek csak külső hiányok, belsőleg a keresztény művész már mélyen át van hatva tárgya magas méltóságának érzetétől, — mely érzés ecsetje vonásain is tisztán észrevehető ; innen azon
ben-19*
148
sőség, azon kenet, mely például, egy imádkozó alakján elöm-lik s mely önkénytelen is áhítatra ragadja a nézőt, mig ugyan-ezen eszme, pogány művész által előnkbe állitva, hidegen h a g y minket, akár mily mérvben is vegye igénybe figyelmün-k e t a figyelmün-kép technifigyelmün-kai töfigyelmün-kélye. Figyelemre méltó azon figyelmün-kiváló gond és szorgalom, melyet az ős-keresztény korszak művészei a szemre forditottak : ott központositák ők fölvett tárgyuk alapeszméjét, mig az ó-kor profán művészetében, festészetben és szobrászatban egyaránt háttérbe szorult a szem, talán azért, mert ott az alakok plasztikai tökélyében keresték azon eszközt, mely a szemlélővel a teremtő művész alapeszméjét értesse meg. Azon könyörteljes tekintet, melylyel a jó pász-tor alánéz a lábainál heverő bárányra, mely viszont hozzá emelve szemeit esdeni látszik hogy venné föl s vezetné vissza a jó útra a többi nyájhoz, — mily mély értelmű, a keresz-ténység alaptitkát magában tartalmazó csoport ez ; — de csak keresztény sziv értheti meg, amint csak keresztény elme fogalmazhatta, — ime a művészet fordulópontja. Hasonlítsuk csak össze a pompeji-féle ásatásokkor fölfedezett müvet a sir-alagi rajzokkal s önkénytelenül is azon meggyőződésre jutan-dunk, hogy sokban, ruházat- és csoportosításban a keresztény művészet keletkezte egyszerűbb, nemesebb, izlésteljesebb irányzatok kezdetét jelzi, annak daczára, hogy mint már mondók a pogánynak technikai tökélyét nem érhette el rögtön.
Ami a pogány művészetből átment a kereszténybe, szintén magán hordja vállásunk jellegét. E m e földalatti üre-gekben tisztább, üdébb volt a levegő mint a földfölötti, vészt-hozó luxussal megtömött termekben, s ennek nemesítő fuval-ma alatt ú j r a éledt föl a művészet nemtője, s egy fuval-magát túl-élt szellemi világ romjai fölött, tisztább, szabatosabb, neme-sebb arányokban kezdett emelkedni a keresztény képzőmű-vészetek csarnoka.
De nem elég, hogy az építész egyházakat emeljen, na-gyokat, dicsőket ; nem elég, hogy a festész és szobrász ékít-sék azokat legszebb remekeikkel ; — még hiányzik a művésze-tek Istennek szentelt eme társaságából a negyedik testvér — a zene, mely hanghullámaival betöltve a komoly csarnokot felrázza a szivet vétkes apathiájából, és indítva, lelkesítve magával r a g a d j a az egek felé, — s mig a festészet, szobrá-szat s építészet a mennyet varázsolják a földre, addig a dallam szárnyain ég felé emelkedik a minden földi salaktól megtisztult, legbensőbb érzelem. -*- Mind e négy testvér : szentegyház, szobor, kép és zene egyetlen egy nagy remek-müvet képeznek, valamint egy édes anyának tudnillik a ke-resztény hit- és meggyőződésnek szülöttjei, de mégis a zene az, mely legtisztábban s legteljesebben hordja magán a ke-resztény szellem jellegét. — Hasonlólag a festészethez az
egyházi zene is, már a katakombákban keletkezett, mert az egyház föladata, s azon segély, melyet annak végrehajtása körül a zenétől várni és remélni lehetett, kényszeritőleg kö-vetelék, hogy az azon tényezők közé, melyeknek közremű-ködésével rendeltetésének eleget tenni iparkodott, a zenét is iktassa. — Mert midőn vallásunk, fölkeresve a véghetetlen, és megmárhetlent, létre ébreszté a lélek legmélyebb, leg-rejtettebb érzéseit ; akkor oly térre lépett, hol az ecset és véső többé nem elégségesek az u j eszmék, az u j gondolatok érzéki kifejezésére, a zenével kelle tehát szövetkeznie, hogy
külső létet,külsőleg észrevehető alakot adjon annak,ami egyéb-ként örökké kifejezhetlen maradandóit. A festészet mint-egy átmenetet képez, a látérzéki jobbadán anyagi fölfogástól a hallás általi, a szellemi fölfogásra ; mely utóbbi aztán leg-tisztább, legfönkeltebb közegét leié a hangban ; s igy lett a zene cultusunk egyik kiegészítő részévé, mert csak igy volt lehetséges az Istenség végetlen s megközelithetlen voltának eszméjét illő, bár gyenge, mert földi, véges formákba önteni.
— A titkos, fönkelt érzemények egy egész világa rejlik azon kis dallamokban, melyeket n a g y Gergely pápa gyűjtött, de olyannak kelle lennie azon talajnak, dúsgazdagon behintve a legdicsőbb eszmék csiráival, a melyen Palestrina égi zene-virágainak teremniök kellett. —
(Folyt, köv.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
O es. k . a p . Fölségo a bold Szűz Máriáról n e v e z e t t oroszi v a g y r u t é n i cz. prépostságot G y ö r g y é n y i Ignácz szabolcsi fó'esperes- és k i s - v á r d a i p l é b á n o s n a k , a k i n c s t á r i d i j felerészének elengedése mellett méltóztatott f e b r . 23-án legkegyelmesebben adományozni.
P A R I S . (A romai császárság.) A j a n u á r 17-iki nap nem vetekedhetik ugyan feltűnésben deczember ötödikével, azonban a senatus szavazatának jelentősége nem csekélyebb a törvényhozó testület határozatánál. Az egyik esetben ugy mint a másikban a pápakirály jogainak affirmatioja volt szóban, egyik ugy, mint a másik a hit és honszeretet ténye volt. Az egyhangú szavazat a romai császárság visszaállí-tását elutasítván, véghetetlen nagy veszélyt hárított el, me-lyet az u j olasz királyság titkol, és meme-lyet Mans ügyvéd ké-relme napfényre hozott.
A keresztény elemnek Európában csak egy veszélyes ellensége volt, és csak egy lehet a jövőben, és ez : a romai birodalom. Roma világváros ; ameddig a pápa uralkodik itt, addig Krisztus fog uralkodni Európában, és az általános for-radalom le leend bilincselve. A forfor-radalom uralkodhatik m a Németországban, holnap Francziaországban, máskor Spanyol-vagy Olaszországban, de ezen siker csak részletes lehet.
Ameddig a helyzet kulcsa az egyháznál marad, ameddig a világon uralkodó fellegvárt megszállva tartja, győzni nem fog a forradalom.
Máskint leendne, lia a forradalom Romát hatalmába ejtvén, a cesarok birodalmát állítaná vissza. Ez Európában a keresztény társadalom végét, a humanitárius vallás diadal-mát, az úgynevezett „emberi jogok" győzelmét jelentené. A pápa világi hatalma lerontásával következnék az általános apostasia, a végnek kezdete.
A pogány Roma nem halt meg, a vadállat csak bilin-csekbe verve, és megsebesítve van. Az olasz válság csak folytatása azon hatvanhat forradalomnak, melyek történetét egy olasz történész irta meg, s melyeknek ugyanazon egy czéljok volt : visszahelyezése a régi Romának, melyet a ke-resztény Roma fogva tart Constantin, vagy inkább Chlodvig és Nagy-Károly óta.
Tertullian kételkedett, ha cesar lehet-e valaha keresz-tény ; Constantin meghazudtolta e jóslatot, hanem a Gondvi-selés e föltételt kötötte hozzá, hogy hagyja el Romát.
Con-149
stantin megtérése után sem szűnt meg a senatus ellenséges indulattal viseltetni a kereszténység ellen, mert híveiben a császárság elleneit szemlélte. Bizonyos értelemben igaza is volt. A birodalom bálványimádáson, rabszolgaságon, és er-kölcsi romlottságon nyugodott. A hazugság és halál, a test és világ uralma volt ez. Igazságot, erkölcsi tisztaságot, hitet, világosságot és szabadságot e földre a keresztény elem hozott.
Azonban a hivatalos Roma megtérithetlen volt, és azért Isten, hogy végezzen, a barbár népeknek, Ítélete végrehaj-tóinak adta át, hogy a régi birodalom romjain u j elemekből u j birodalom emelkedjék a romai kath. egyház védelmére. A keresztény társadalom, a keresztény királyságok szövetsége Nagy-Károly alatt, Adorján és sz. Leo pápa gondoskodása folytán romai szent birodalommá lett. A megtérített nemze-tek élén az egyház idősb leánya, a legkeresztényebb monar-chia állott, azon nemzet, mely mint a saliai törvény mondja, habár számra nem nagy, ereje és bátorsága által első rázta le a türhetlen romai igát. Megkereszteltetvén a francziák azon vértanuk hamvait és ereklyéit fogadták, kiket Roma dü-hében gyilkolt, égetett, a vadállatok által széttépetett. Telve tisztelettel ezen ereklyék iránt, aranynyal és drágakövekkel ékesiték föl azokat. Isten választotta ki egyháza védelmére a pogány Roma legbüszkébb ellenségét.
A keresztény Roma és Francziaország, ime a cesari és pogány Roma született ellenségei. Azért a garibaldi-féle Ita-lia ép ugy ellensége Francziaországnak, mint a kath. romai egyháznak. Az uj romai császárságnak meg kellene boszul-nia atyáit, el fogna hárítani a forradalom elől, melynek meg-testesülése volna, minden akadályokat. A pápai királyság és a franczia monarchia pedig legfőbb akadálya, azért Garibaldi nem kevésbbé fenyegeti Párist, mint a szentszéket.
A keresztényelem és a modern ugy, mint régibb cesa-rismus minden pontban ellentétben vannak egymással. — Az egyik oldalon mindennemű bálványimádás szabadsága és a kereszténység elnyomása, a másikon az élő Isten egyedüli tisztelete, ott a Pantheon, itt a vértanuk királynéja. E g y i k oldalon a sasok és farkasok tisztelete, a másikon imádása a báránynak, ott a cesar, itt a halász souverain főpapsága.
E g y i k oldalon a lictor bárdja, a másikon a szónak éle, ott a nép akaratából lett cesarnak a fölkelések által korlátozott hatalma, itt Péter lelki országa, Urunk íidvözitőnk helytartó-j á n a k kormánya. Isten uralma és igazsága egyrészről, másik-ról az ember önző, önkényszerii, vérengző hatalma, itt az érzékiség és a kard uralma az anyagi haladás minden vívmá-nyaival : circus, forum, és a cesarok palotáival, ott a lélek és szeretet királysága a keresztény polgáriasodás összes áldá-saival. Egyik oldalon a megszabadító igazság, a másikon ha-zugság és erőszak, sem a népnek, sem a cesarnak nem levén szüksége igazságra, hogy érvényesitse szándékát.
Ilyen volt az ős romai birodalom, ilyen ma a forrada-lom annak leánya és örököse, mi természetesb, hogy atyja trónját ú j r a föl a k a r j a állitani. A romai birodalom és a forra-dalom lényegileg keresztényellenesek. Sem az egyik, sem a másik nem gyözedelmeskedhetik, ha csak a pápát és F r a n -cziaországot meg nom osztják.
A romai birodalom helyreállítása az általános forrada-lom diadala volna, a vallási és politikai naturalismus, a hu-manitárius bálványimádás, és a népi vagy császári
absolu-r
tismus győzelme. Es ama helyreállítás nem utópia, hanem az összeesküvők kitűzött czélja, a szentírásban előre hirdetett, az atyák által kijelentett, a kor eseményei által megmagya-rázott szerencsétlenség, melyet mi ki fogunk kerülhetni, hála I X . Pius és a püspökség, Francziaország és a katholikusok törekvéseinek, de amely unokáinkra szálland, ha a „Roma főváros" programmját valósittatni engedik.
Ha vakmerő dolog magyarázni akarni a még lepecsé-telt, elzárt jóslatokat, és a teljesülés korát kijelelni azokra nézve, melyek még csak általánosságban magyáraztattak meg; gyermekes volna szemet hunyni, midőn a teljesülés részben szemeink előtt történik. „Ne vessétek meg a jósla-tokat" — mondja a Szentlélek.
Bizonyos, hogy a romai birodalom a Dániel által előre jelentett négy birodalom logutóbbika, és bizonyos a
történe-lemből, hogy eme birodalomnak két szaka volt, keresztény előtti Tiberiustól Constantinig, és keresztény Constantintól a reformatioig, vagyis inkább Nagy-Károlytól a franczia for-radalomig, mely korszakot mai nap nem ok nélkül „az is-teni jog" korszakának neveznek.
Bizonyos, hogy a divatos polgáriasodás, a forradalom álezája nem más, mint visszatérés a romai keresztényelleni-ségre azon különbséggel, mely a tudatlanság és forradalom, a pogány vakgyülölete, és a hitehagyó tudálékos, kiszámított gyűlölete között létezik.
A szent a t y á k — Jeromos, aranyszájú szent János és mások — szerént az Antichristus a keresztényellenes összes tanok megtestesülése, a keresztényellenessé leendő romai bi-rodalmat azonnal visszaállitandja. Hanem ezen hagyományt az olasz forradalom előtt fátyol borította.
Ma már világosan látjuk, hogy a hitehagyás, mely a vég kezdete leend, forradalom a szentszék kettős tekintélye ellen. Világosan látjuk, hogy az napon, melyen ez ijesztő szerencsétlenség bekövetkezik, a régi keresztényellenes Ro-ma föltáRo-madand, és a forradalom megtalálván fejét és köz-pontját uralkodni fog Európán.
Mi o szerencsétlenséget ki fogjuk kerülni, hála Piusnak és Francziaországnak, mely sem nem vak, sem nem annyira gyáva, hogy föláldozza becsületét, hitét, érdekeit, Romát odaadván Italiának. De bizonyos hagyomány, hogy ha E u -ropa betölti a mértéket, Isten elhagyandja, odaengedvén Ga-ribaldi és Mazzini polgáriasodásának. E k k o r az ős Roma bi-lincseiből föloldatik, Tiberius és Nero, Diocletián és Julian Romája igába hajtandja a keresztény nemzotekot azon napig, midőn az Antichristus ásiai barbár csoportok élén megfékezi Európát, és a birodalmat Asiába viszi, mely azt, Nagy Sán-dor óta elvesztette.
Első Napoleon szava, hogy ötven év lefolyása előtt Europa vagy köztársasági, v a g y kozák leend, azt kellett volna a v a g y helyett mondani, hogy : é s ; mert a cesaria-nus köztársaság után jövendnek a barbár csordák. Napoleon különben csalatkozott a datumban, mert a mi nemzedékünk még meg fog menekülni a szörnyű vésztől, hála a romai kath.
egyház, és jelesen a franczia egyház állhatatosságának, a zuávok romai legio és franczia hadsereg bátorságának, és a bold. Szűz védelmének, a keresztényolem a jelen küzdelmek-ből még győzedelmesen fog kikelni.
A forradalom diadalát késleltetjük, de gyözolmot fog
— H 1 5 0 H—-aratni, amint Romában megtelepedhetik, az napon, melyen
Italia fővárosává leend, mihelyt nem leendnek többé Chlod-vig és Nagy-Károly, Castelfidardó és Ancona, Roma és Men-tana francziái.
Jelenleg az egyház érdekei szorosan egybefüggnek a pápa világi hatalmával, amint ezt I X . Pius és a kath. püs-pökség ünnepélyesen kijelentette. Más részről ama világi ha-talom és Francziaország sorsa elválaszthatlanok egymástól, amint a történet és hagyomány tanúsítja, mert Francziaor-szág a visszaállított romai birodalom tartományává alacso-nyittatnék le, lia az egyház államai elvesznek, nem leend többé Francziaország, mert ennek hivatása, küldetése, lét-oka : védeni a keresztényelmet és szentszéket, Krisztus or-szágát, és evvel a nemzetek szabadságát — megakadályoz-tatván a romai birodalom föltámasztását. Evvel ellenkező politika, árulás vagy öngyilkosság lenne.
Az egyház halhatatlan, ez kétséget nem szenved, élni fog még a forradalom győzelme és a romai impérium vissza-állítása után is ; élni még a k k o r is, ha az Antichristus egyik sarktól a másikig fog uralkodni, és az örökös áldozat meg-szüntetni. Ha a pokol kapui rajta eröt nem vehetnek is, a jövő véghetetlen fájdalmakat rejt méhében számára, melyet kötelességünk eltávolitani — föntartván az egyházállam vi-lági uralmát.
E n n e k lerontása „az emberi jogok" ideiglenes diadalát az „isteni jogon," a naturalismus győzelmét az „igaz hiten"
biztosítaná. Az első ker. századok, a reformatio, az 1793 iki véres üldözések még vérengzőbb alakban fognának meg-újulni. A múltból következtethetünk a jövőre, a dolgok ugy végződnek, amint kezdettek „az öreg ifjúsága ösvényeit kö-veti."
„Bizonyos — úgymond Cornelius a Lapide — hogy a romai birodalom le fog rontatni az Antichristus által, de Ro-ma a világ vége felé régi nagyságára jutand, de visszatérend bűneire is, a kereszténységről a pogányságra. Elüzendi a pápát és mindazokat, kik hozzá hivek maradnak. E z é r t ne-vezi az apostol Romát — amint az a világ vége felé fog lenni
— „a nagy Babylonnak," a paráznaságok és a föld utálatos-ságai anyjának, mely meg vagyon részegülve a szentek vé-rével, és Jézus vértanúinak vérével.
Roma, és a régi romai birodalomnak a barbárok általi elpusztitása csak képe volt az Antichristus általi romlásnak, és a mazzinianus birodalomnak, mely szemünk láttára ala-kul. Bossuet a pogány Romának csak egy részét festette. 0 ifjúságát szemlélte, unokáink utálatos vénségét látandják.
Ugyanazon egy falkcrités határain belül két egymással ellenséges város létezik : Krisztusnak, a Szüz-Mária, P é t e r és Pál, Cecilia és Ágnes, Pius és Lamoriçiere, a vértanuk és zuá-vok szent városa. Ezen város lábai alatt terül el a Cesarok és pretorianusok városa, Tiberius és Nero, Messalina és Livia, Garibaldi és Mazzini, a bálványimádás, forradalmak és rom-lottság városa.
Midőn az egyik uralkodik, a másik lánczokban hever.
Jöjjenek csak a garibaldianus cesarok, és Roma népe a cir-kusba, Nero kertjeibe ömlik, de ha Péter uralkodik utódjában, Krisztus nevében,a forradalom elzárkózik páholyai rejtekében.
„Roma a főváros" a cesarnélküli vagy czászári köztár-saság föltámadása volna, azon köztárköztár-saságé, mely a
közpon-tosított, a modern polgáriosodás által megrontott Európát, a forradalom megtestesülését képező Antichristus csordáinak vetné oda áldozatul. Ez az isteni jogtól fölszabadított ember-nek képmutató, vérengző, ördögi uralma volna. Ezen időben az egyház megmentésére Krisztus személyes közbenjövetele szükséges. (II. Thessal. I I , 7.)
Igen, 18 század óta az egyház mindig győzedelmes-kedett, és fog győzedelmeskedni megérdemlett csudák, di-csőséges harczok, forró imák által.
Igen a forradalom le fog győzetni, hála I X . Pius, a püspökség és hivek imáinak és bátorságának.
Mi jól tudjuk, hogy a setétség hatalmának is elérke-zendik órája, de tőlünk függ azt eltávolitani. T u d j u k , hogy egy napon a páholyok összeesküvői győzedelmeskedhetnek, de tőlünk függ azt elhalasztani. T u d j u k , hogy a pápa világi hatalma megdőlhet,és a garibaldianus Roma föltámasztathatik, de ma még tőlünk függ azt legyőzni, e czélra Francziaország-nak k a r d j á t sem kell kivonni hüvelyéből, csak akarnia kell.
Deczember 5-ke és j a n u á r 17-ke megmutatta, hogy van akaratja, és fölfogja a romai kérdés hordere jét. Cseleked-jünk ugy, amint szólunk. Segitsük önmagunkat, és az É g
Deczember 5-ke és j a n u á r 17-ke megmutatta, hogy van akaratja, és fölfogja a romai kérdés hordere jét. Cseleked-jünk ugy, amint szólunk. Segitsük önmagunkat, és az É g