irodalom-törté-neti müveinkben, legutóbb pedig ezt t. Ballagi Mór t a g t á r s u n k adta „Tanulmányok a magyar bibliafor-ditások körül" czimii értekezésében. Csak egyet aka-rok e fordítások közöl kiemelni, és pedig azt, mely az e részben illetékes mübirák egybehangzó ítélete s az ennek nyomán kifejlett közvélemény szerónt, — szép, erőteljes, szabatos és mindemellett k ö n n y ű fo-lyású irályánál fogva, a többiek fölött az elsőséget kivivta, s e tekintélyében a több mint kétszázados használat megerősítette. E jeles fordítással irodal-m u n k a t a halhatatlan eirodal-mlékű Pázirodal-mány Péternek méltó kortársa, Káldi György ajándékozta meg.
(Folyt, köv.) , ,
Tarkanyi Béla.
Az egyház és a polgárosodás.
(Folyt.)
A keresztény szellem leghatalmasabb irodalmi szüle-ménye mindenesetre ama fönséges költemény, mely által D a n t e örökité meg nevét. Hasonlóan egy középkori domhoz magasodik bámuló szemeink előtt ég felé a „Divina Comoedia"
egyaránt csodálatos külmérveinek imposant volta, valamint belszerkezetének mélysége, magasztos, ihletszerü conceptioja és genialis kivitelének remek modora által. — Dante az idők válpontján áll-, és az újkor vallás-erkölcsi műveltségének teljes birtokában korlátlanul uralkodik tárgya fölött, s nem-zetének számára a költészetnek, sőt a nyelvnek lön atyja, teremtője. A divina comoedia sz. Tamás theologiájának széles, biztos alapján áll, s ennek szelleme által áthatva mind ama szellemi kincseknek gazdag, kimerithetlen tárházává lön, melyeket az ó-kor és a kereszténység, melyeket egyházi s profán tudomány és művészet valaha hordtak össze a késő nemzedék számára. A mennyek örömei, s a pokol kinjai, Isten hatalmas szava s a lelkek gyarló, véges beszéde, a végső Ítéletek dörgő szózata s a megváltott lélek gyengéd hála-imája, az üdvözült szellemek diadal-éneke s az örölské elkárhozottak ördögi üvöltése — mindez csodálatos, remek összhangzatban rezgi át e halhatatlan költeménynek minden sorát, mely mint ilyen a leguniversalisabb mü, melyet alkotó, lángész valaha teremtett : a küzdő, szenvedő s diadalmaskodó egyháznak fölséges eposa, az ő szelleme által születve s viszont hozzá teljesen méltó.
Az elbeszélő költészetnek egy különálló ága a regény és a beszély. Napjainkban mindkettő ugy látszik, sülyedésének netovábbját érte el ; — ámbár mindkettő egyaránt képes lenne a keresztény szellemet, melynek szülöttje, magába fölvenni, s alakilag is méltóan kifejezni. Eredeti rendeltetésük kimutatni, miként működik a lélek küzdéseinek s a minden-napi élet sokféle viszályai- és bonyodalmainak közepette is a Teremtő örökkévaló bölcsesége és mennyei szeretete, mely a szivet minden földi salaktól megtisztítja, s a hit és bizalom ösvényén azon czélhoz vezeti, mely felé mindnyájan v á g y u n k : az örök béke és nyugalom biztos, csendes
rév-partjához. — . A költészetről szólva, annak legelőkelőbb nemét, q,
drámát nem mellőzhetjük. Az ó-kor mythusa egy borzasztó, ellenmondást rejte méhében : — isteneit egyrészt a megköze-lithetlen szentség fény körével övezé, kiket megbántani, kik-nek törvényeit megszegni vészthozó bűn; mig másrészt épen tőlük származtatá, nekik rová föl ama szerencsétlen, az egész emberi-nemen egyaránt nehezedő fonák világrendszert, mely megengedé, hogy a jámbornak rosz, a gonosznak pedig jó dolga legyen. — Érzé a kinzott emberi elme, hogy ekként fejtve meg a létnek titkát, vét az isteni igazságosság s kö-vetkezőleg az isteni szentség fogalma ellen ; s ezért az u. n.
fatumot vevé föl elméletei körébe : ama titokszerü, kérlel-hetlen ádáz hatalmat, mely korlátlanul uralkodik még az istenek fölött is, nem kiméivé semmit és senkit. — Ekként a csomó ketté lön vágva, de nem meg oldva, mit csak is a ke-reszténység tehetett, mely magának isteni alapitójának sorsá-ban a tragicumnak eszméjét mintegy magasztositott, megdi-csőült alakban tünteti föl ; az örökkévaló igazságosság és
1 6 3
w-végtelen irgalmu szeretet, az isteni kézvezetés és az egyéni szabadság amaz összhangzó működésének csodás rendszerébe, melynél fogva Isten ugyan vezeti az embert, de ez utóbbi csak is saját, szabad elhatározása folytán vezetteti magát oly módon, hogy sorsa végokilag egyaránt az Istennek ö benne való, valamint saját, Istennel való működésének ered-ménye legyen. — 8 mig az ó-kor embere a „fátum" vaske-zének kegyetlen csapásai alatt összeroskadt, nem tudva miért,
— addig a keresztény tudja, hogy ö maga idézte elö ama szigorú, de igazságos Ítéletet, mely ötet megsemmisíti, hogy az saját, szabad önelhatározásának gyümölcse ; — igy lön a világrendszernek titka megfejtve : — az önkény és vaksors érdemelt balsorssá lett. — A ki nagypénteken gyalázatos halállal kimúlt, és húsvét vasárnapján halottaiból diadalma-san föltámadt, — a ki meghalva legyözé a halált, és a világ bűnei- és hazugságaiért áldozatul esve, látszólag legyőzetve, az u j világ győzelmét hirdeté, megalapítva ekként az igazság, a szeretet és a malaszt u j országát — Az oldá meg létünk titkát. Az adá először, az ,,ember tragoediájá-"nak tökéletes, végleges, kimerítő magyarázatát. — Az életnek fájdalmai nem tűntek el, a létnek nyomora nem lön elpalástolva, — sőt ellenkezőleg : a hivő keresztény mindkettőt mélyebben fogja föl, öntudatosabban érzi át, mint a hajdani jpogáuy ; — hanem mivel bajainak okát tudja, és czélját ismeri, azért előtte a halál fulánkját veszté, és a fájdalom és szenvedés mint a lé-leknek érdemszerző gyakorlatai, úgyszólván megdicsőültek, hogy igy a kereszténységbon mennyei összhangzattá váljék, mi előbb fanyar kínos ellenmondás volt. — A szenvedő ki lön békítve sorsával ; — nem azáltal hogy fájdalma külsőleg szebb, kevésbbé visszataszító alakban jelent meg előtte, ha-nem azáltal, hogy kielégítő feleletet nyervén eine kérdésére miért szenvedek? — lelkébe az engedelmes megnyugvás szent békéje bevonult; s ezen kibékítés már nem csak szépé-szeti volt és k ü l s ő , hanem valódi és tökéletes; s í n i g a pogány lelke a fátum sulyja alatt meggörnyedt és megtört addig a keresztény az örök igazságosság és jóság rendeletei előtt meghajol „mert az Ur igaz, és igazságot szeret, és igazra néz az ő orczája."1)
Mit tett a kereszténység az ékesszólás körül, arról többet mondanunk majdnem fölöslegesnek látszik. Az ó-kor szónoklata jobbadán politikai volt, s ez képezi a klassicus népek irodalmi hagyatékának legszebb részét; a keresztény-ség egy uj nemét szülé az ékesszolásnak : az egyházit, s igy egyrészt u j tért nyitott a szónoklat előtt, mig másrészt külsőleg s belsőleg végtelenül nemesité, magasztositá azt; — viszont, a keresztény szellem hanyatlásával a specifice egy-házival együtt a profán szónoklat is sülyedt, dégénérait.
Ezek valának a szép művészetek terén a keresztény szellem, a kereszténység működésének eredményei : — az
igazság újjászületésével újjászületett a szépnek fogalma is, mely annyival tökéletesebb, annyival fönnkcltebb volt az ó-korénál, amennyivel magasabban állott azon eszménykép, mely a keresztény művészt ihlette, annál, ahonnan a pogány mérité lelkesedését; mely utóbbinak müvei ép ezért mindig és mindenütt csak a végesnek jellegét hordják magukon, mig a keresztény művészet kevés kivétellel mindig és mindenütt
') 10. Zs. 8.
azon végtelen tökélynek ad méltó kifejezést, melyet Istenében bámult és imád. A keresztény vallás már természeténél fogva kedvez az emberi ész az eszményire irányzott törekvésének, mely az ó-korban tökéletes kielégítést sem szellemileg sem anyagilag nem nyert ; s ezért csak a kizárólagosan keresztény művészet és költészet az, mely az ész elvont, tárgyilagos követelményeinek eleget tévén, meghozá azt, mit az ó-kor Inában keresett.
Ennyit tőn a kereszténység a tudományos művelődés érdekében, de működése még ezzel nincs befejezve.
„Nézeteink tisztasága s erkölcsösségünk által jóval fö-lülmúlunk titeket"—igy szólt már Tertullian a pogányokhoz.2) A kereszténység, mely az egész embert, minden tehetségeit és erejét igénybe veszi, azon szándékkal lépett föl mint tör-ténelmi, alkotó tényező, hogy a nézetek tisztázása által jó-tékonyan fékezőleg hatva az akaratra, összes létünket ujjá alakítsa. — E czélból először is egy uj erkölcsi rendet ala-pított meg, s ez által az emberi nemnek egy uj, eddig isme-retlen ösvényt mutatott, legfőbb czélja, a mindinkábbi töké-lyesedés felé. S ezért a kereszténység isteni származása az erkölcsösség terén még sokkal világosabb fényben tündöklik, mint a k á r a közművelődésén, — itt mutatkozik leginkább amaz isteni ereje, melynél fogva az embert egész valójában, létének legmélyebben fekvő gyökerein megragadja, átidomítja, tökélyesiti. Ez igazolja a kereszténységet mint világvallást, ez biztositá neki ingatlan örökké maradandó fönállását : hogy benne adatott az emberi nemnek ama tökéletes, fogalmilag befejezett, absolut vallás, melyben a dogma, a szertartás és az erkölcstan kölcsönösenáthatva,kölcsönösen kiegészítve egy-mást, egy tömör egységes egészet képeznek, melynek egyes alkatrészei a legbensőbb összhangzatban állanak egymás közt. A Brahminok vallása szintúgy mint a hellenismus csak hitregét, mythust tanítanak, de nem erkölcstant ; viszont a görögök bölcsészete vagy a buddhaismus, igen kifejlett er-kölcstannal bírnak ugyan, de nem a szorosan vett vallásnak jellemével ; — mindezt egyesítve csak a kereszténységben
találjuk föl : a legkifejlettebb metaphysikát, a legtisztább isteni tiszteletet, és a legmagasztosabb erkölcstant.
(Folyt, köv.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
ROMA, febr. 27-én. Azon reményben, hogy otthon is kedvesen veszik az örök városból kelt tudósitásokat, elhatá-roztam magamat némelyekről, melyek talán némi érdekkel is birandnak, a ,Religio' t. olvasóit értesiteni. Kétséget nem szenved, hogy a mai nagypolitikai mozgalmak között, melyek az elméket annyira elfoglalják, ha hazára földére lépnék, minden részről az első kérdés az volna : hogy állanak a dol-gok Romában ? Mire más válaszom nem lehetne : hogy bizony itt minden nyugodt és csendes ; a romai nép legkisebb kedvet sem mutat bárminő forradalmi zavargásokra, sőt ettől irtózik ; neki nem kell egységes nagy Olaszország, tapasztalásból
2) Apologet, e. 4 6 . — Haslor, Vergloicliung der hoidnischen u.
christlichen Ethik. M ü n c h e n 1866. — Z u k r i g l , die Nothwendigkeit der christ. Offenbarungsmoral, Tiibing, 1850. B a u t a i n , ie Moral, d. E v a n g .
németül 1857.
21 *
*
164
tudva : minő ajándékokkal boldogitja ez az ezután sóvárgó félrevezetett szerencsétlen népet. Pedig a romai nép számitaui tud s mint különben kitűnően vallásos — a csekély alig szám-bavehető kivételeket ide nem értve — legkevesebbé sem óhajtaná I X . Piust fölcserélni akár Victor-Emanuellel, akár más bárminő néven nevezendő világi fejedelemmel. Örül, ha földi viszonyaiban is azt uralhatja királyának, ki egyszers-mind a fejedelmek fejedelmének e földön helytartója, a hivek atyja, lelkünk főpásztora, az anyaszentegyház feje. De érzi azt is : Pápa nélkül mivé lenne Roma ? Nem mosódott el még végképen emlékezetéből a pápák Avignonhan való tartózko-dása, melyet jellcmzőleg még mindig exilium babylonicumnak nevez ; az ujabbkori események is még hiven tükröződnek lelke elé, s nem felejté, mit nyert a k á r az 1790-ki, akár az 1848-ki forradalmárok népboldogitási (!) terveinek megkísér-tett valósítása által. Az anarchia, mely más jogot és törvényt a forradalmárok önkényén kivül vagy felül nem ismer, itt a legnagyobb és józanabb rész előtt az Isten legkeményebb ostorának tartatik ; s valljon nem méltán-e ? ! Bujtogatok
azon-ban még sem hiányzanak. A karneval alatt, némelyek szerint, ohajtottak volna ismét valami tüntetést előteremteni ; de a kormáuy éber; s hasztalan, Romában nincs oly gyuanyag, mely könnyen lángba borulna és boritana ! A határokról a hirek különfélék ; lehet azonban, hogy ezeket is csak a nyu-godni nem tudó italianissimik nagyitjálc és terjesztik. Annyi azonban áll, hogy a láthatár egészen legkevésbbé sem mond-ható tisztának ! A garibaldiánusok diadalmas betörésétől
egyébiránt okosan tartani most nem igen lehet még. A pápai hadsereg elég nagy és jól van szervezve, hogy azok merény-letének férfiasan ellentállhasson, különben ha az U r velünk, ki ellenünk ? . . . Ö szentsége a pápa kitűnő jó egészségnek örvend. E hó 4-én lehettem szerencsés lábcsókjára bocsáttatni.
Atyai kegyesség, kitűnő jó szive és leereszkedése akaratlanul is A n n a k helyettesére emlékeztetett, k i méltán mondá : „Di-scite a me, quia mitis sum et humilis corde, et invenietis re-quiem animabus vestris. Ö szentsége teljesen nyugodt; látja a fel és felcsapdosó hullámokat, melyek Péter hajóját elme-riiléssel fenyegetik ; de Ö nem retteg, t u d j a hogy székét nem emberi erő alkotta s nem is ez tartja f ö n ; más és nagyobb vi-harokkal is megküzdött már ez közel kétévezredes éle-tében, és ezentúl is diadalmasan fog leküzdeni minden ellene támasztott vakmerő merényletet, örökre igazolandó, még akkor is, ha a föld minden hatalmasságai elhagynák, elárul-nák, v a g y éppen ellene fordulnának, az isteni igéret ama nagy szavait : et portae inferi non praevalebunt adversus eam.
Mélyen érzi ezt I X Pius, s mert érzi és tudja, hogy az Ur harczát harczolja, mitsem tart a jövőtől ; ennek kimenetele előtte bizonyos és azért nem csügged, hanem rajta van : ut confirmet fratres s u o s . . . Magatartása olyan, mintha a világ körülötte a legnagyobb békében lenne és csak a k k o r emeli ájtatosan égre szemeit, midőn az egyház itt és amott fölme-rülő szenvedéseit és zaklatásait'emliti föl — de ezen sziv-imában és arczán a legbizalmasabb remény édes érzülete tükrözi vissza m a g á t . . . Távoztomkor nem csak engem, ha-nem kedves hazánkat is megáldotta ! ! . . Tán otthon némely u r a k ebből valamit azt még is tanulhatn ának ! — Mult hét-főn az az 24-én ismét szerencsés leheték lábcsókjára bocsát-tatni szentatyánknak azon alkalommal, midőn az Al-Gesu
templomában a Szentség-imádást végezve, ugyanott „Fr.
Aegidii Mariae a S. Josepho, laici professi ordinis minorum excalceatorum strictioris ohservantiae S. Petri de Alcantara, Provinciáé Lycionsis" beatificatioja processusának tovább folytatására apostoli engedélyt adott, kijelentve : „Constare de Virtutibus Theologalibus Fide, Spe, et Charitate in Deuni et Proximum, ac de Cardinalibus, Prudentia, Justitia, Forti-tudine et Temperantia, earumque adnexis Ven. Servi De i Aegidii Mariae a S. Josepho in gradu heroico." Az ekkor előforduló magasztos szertartásokat mellőzve, melyek e lapok olvasói előtt alkalmasint ugy is ismeretesek, csak azt akarom kiemelni, hogy midőn a fönnebb leirt apostoli nyilatkozat meg-történt,ő Szentsége félóránál hoszabban tartó szentbeszédet mon-dott az alázatosság erényéről,alkalmazva különösen századunk életviszonyaira és irányára. A legfőbb erénynek nevezte ezt, nagyobbnak a martyromságnál, mert ez a nélkül nem is le-hetséges ! Kiemelte a z u t á n , hogy épen ezen erény hiánya forrása a század minden, magát a társadalmat is végveszély-lyel fenyegető bajainak és vétkeinknek. Ma mindenki csak ön eszét és akaratját bálványozza, ezt emeli legfőbb törvénynyé s mindent mer és megkísért, hogy e kettőnek érvényt szerez-zen. Teljesen független akar lenni, de ugyanakkor óhajtja, hogy az egész világ saját nézetei- és akaratjától függjön. Kü-lönösen fölemlité a mindenben alkalmazkodni szerető gyen-geségeket csak azért, hogy fölvilágosodottaknak tossünk a a világ előtt s ezért lehessünk népszerűek is ! Ez átka a mai kornak, mert az igazságot is kész a tévelynek, a tiszta erköl-csöt a vétkes divatnak, a valót az álokoskodásnak áldozatul hozni; honnan az, hogy ma oly ritkák a férfiak, kik a kikiál-tott közvéleménynyel szemközt bátran szállnának sikra a meg-támadott világos jog és sértett igazság védelmére még akkor is, ha szentebb meggyőződésök mást sugal s az emberiség legszentebb érdeke ellenkezőt követelne. . . . Természetesen e szavakat csak azon benyomások után közlöm, melyeket a pá-pai oly emelkedett szent beszéd lelkemben költött. Annyit azonban bátran megjegyezhetek : Ö Szentsége született szó-nok ! Erőteljes férfias hangja, szavainak kedves s a dologhoz mért modulatiója, gestusainak szabályszerűsége, méltóságos magatartása mind erről tanúskodnak ! A legmélyebb csend uralkodott szent beszéde alatt és a benső megilletődést min-denki arczárói lehetett olvasni.Pápáténmégnem hallottam szó-nokolni, de e nap reám örökre felejthetetlen marad s az érzel-mek, melyek e között lelkemben ébredtek, a legboldogitóbb visszaemlékezést fogják megörökiteni szivemben. Óhajtottam volna, hogy azok közül is hallották volna ezen apostoli szóza-tot, kiknek fogalmuk sincs arról, mit tesz az, midőn egy pápa szól és hallatja az örök igazság megmásíthatatlan szavait, talán ezután méltányosabban beszélnének rvagy i m á n a k Ar-ról, ki az igazság csalhatatlan értelmezője és szikla erős védnöke e földön ! De önök alkalmasint tudni óhaj-t a n á n a k azon munkálaóhaj-tokról is, melyek az egybehivandó közönséges szent zsinatra előkészületül fognak szolgálni.
Ezekről csak annyit irhatok : hét congregatio fog működni, s ezek közül némelyek már meg is kezdették munkál-kodásukat. Csekélységemet 0 Szentsége e hó 14-röl kelt legmagasabb határozatánál fogva azon Congregatio Con-sulterai közé méltóztatott sorozni , melynek czime : ec-clesiastico-diploma-tica. A feladat nagy, munka elég, de
•
— * 165
tartok, hogy itt is ne valósuljanak az irás a m a szavai :
„messis quidem multa, operarii p a u c i " ! A különféle országok-ból meghitt theologusok és canonisták még csak igen gyéren m u t a t k o z n a k ; némelyek tudni a k a r j á k , hogy itt-ott a kor-mányok is tesznek e tekintetben nehézségeket. I g a z - e ? nem tudom, állítani nem merem ! Martius-hóban azonban vala-mennyi congregatiók megkezdendik működéseiket. Az, mely a dogmaticus k é r d é s e k k e l foglalkozik, eddig munkálataiban már jó előrehaladott, mi szükséges is, mivel csak ez adhat kellő irányt a többiek működésének is. E g y r e van szüksé-günk, hogy Isten a jó a k a r a t o t kegyelmével istápolyja ! . . Vé-gül még megjegyzem : a karnevale kedden befejeztetett és e k k o r a régi jó szokás szerint, a corsoról a nép tömegesen az Al-Gresu templomába tódult, élén a római Senatus fejedelmi pompával. Midőn ez a templomhoz közeledett, a h a r a n g o k megkondultak, az egyház legmagasztosabb fényben ragyogott, hol az oltári Szentség három napi imádásra volt kitéve.
Az-után kezdődött a litania, minek végével áldás adatott az ol-tári Szentséggel !
I g y végzi a romai nép mulatságait is ! Természetesen máskép lenne ez is, ha az egységes Olaszország Rómát is ha-talmába kerítené. A paduai események erről kétségeskedni nem e n g e d n e k . . . A böjt megkezdődött, s én nagyon épültem, midőn tegnap a Hotelben, hol eddig én is étkezem, a böjti asztalt sokkal számosabban foglalák el, mint azt mely hús-étellel kínálkozott ! A derék f r a n c z i á k itt is jó példával men-nek elő. Az önkénytesek közül is volt itt szemlélhető. A han-gulat vidámabb volt ez asztalnál mint túl, mi eszembe juttatá U r u n k azon mondatát : „cum jejunatis, nolite esse tristes !"
A hamvazás szokott módon történt meg a Sixtina-kápolnában.
Mostanra legyen ennyi elég. Ha valami érdekesebb s közlésre való fog előkerülni, mennyire foglalatosságaim en-gedendik, fogunk m é g találkozni. Isten Önnel, sőt Önökkel!*)
Iiováts József.
M Ü N C H E N . ( D r . Sighart Joachim.) Nem sokára reá, hogy Münchenbe megérkeztem, egy férfiút vittek sirba, ki-nek pedig ismeretségére már otthon előre örültem, s kiki-nek társaságában sokat tanulhatni reménylettem.
Szemtanuja voltam az általános gyásznak, mely ko-porsóját követte ; — saját füleimmel győződtem meg, hogy München tudósai, b á r m e l y irányhoz tartoztak légyen is, dr.
Sighart Joachim rögtöni kimultát, nagy veszteségnek tartot-t á k a tartot-tudomány- és irodalomra nézve, mertartot-t a z tartot-t az egyetartot-t senki sem t a g a d h a t t a meg tőle, hogy valódi tudós volt.
Már maga ez általános részvét megérlelé bennem a gondolatot, e korán elhunyt férfi személyével és müveivel a m a g y a r olvasó-közönséget is megismertetni ; — hozzá j á r u l még azon körülmény is, hogy ép azon irodalmi ág, melyen Sighart irodalmi tevékenysége leginkább összpontosult, a m a g y a r egyházi irodalomban, egyes eléggé nem méltányol-ható törekvéseket kivéve, m a j d n e m egészen parlagon hover.
Bár ily férfiú emléke és szép müvei nálunk is nagyobb ér-deket gerjesztenének az ily tanulmányok iránt. Elet-törté-nete rövid és egyszerű.
A hires búcsújáró helyhez, hová valaha királyok és
*) Forró köszönet ; áldás az üdvös működésre ! Szork.
császárok zarándokoltak, a kedves Altöttinghez közel, egy kis faluban született 1824-ik év j a n . 16-án. A t y j a j o b b módú k i s e b b földbirtokos volt. F i á n a k korán nyilatkozó szép te-hetségeit észrevevén, semmi költséget sem a k a r t kimélni, s a gymnasiumi t a n u l m á n y o k r a N e u b u r g b a küldte. A bölcsé-szeti tanfolyamra, a müncheni egyetemre jött, s itt már deák korában magára vonta a tudós világ figyelmét, m e r t az azon évre kitűzött p á l y a k é r d é s t ő oldotta meg legnagyobb siker-rel. Ennek következtében a facultás nem sokára bölcsészet-t u d o r r á avabölcsészet-tbölcsészet-ta. D e őbölcsészet-tebölcsészet-t a ilági bölcsészebölcsészet-t egymaga ki nem elégitheté, a mennyei után is sóvárgott, azért igy koszorús fővel a theologiai p á l y á r a lépett. A müncheni theologiai fa-cultás, Möhler, Klee, Fuchs, Permanoder stb. tevékenysége folytán, egyike volt a legelsőknek és leglátogatottabbnak a k k o r egész Németországban, s Sighart is most magát egész lelkesültséggel a theologiai tanulmányoknak szentelé. I)e a rendes szaktudományokon kivül m á r tanuló korában kezdték egyéb tanulmányok is érdekelni, melyek amazokkal a leg-szorosabb összeköttetésben voltak. Ugyanis ismeretes dolog, I-ső Lajos király, még mint koronaherczeg megkezdett rend-kívüli tevékenysége folytán, bámulva vette észre a világ, hogy rövid időn München Németországban a művészetnek a legvirágzóbb és legfényesebb székhelyévé kezd válni. Az a lelkesült tevékenység, moly most itt honolt, oly heves képze-lemre, minden szép és nemes iránt hőn dobogó kebelre, mint.
Sigharté volt, nem m a r a d h a t o t t hatás nélkül. Már ekkor
Sigharté volt, nem m a r a d h a t o t t hatás nélkül. Már ekkor