4. A tudományfilozófia szociológiai fordulata
4.8. Összegzés: A szociálkonstruktivizmus szemlélete
(Szegedi Péter, Kutrovátz Gábor)
A konstrukció (felépítés, szerkezet) szóból eredő konstruktivizmust többféle értelemben is használják, így az építészeti stílusirányzat mellett, létezik matematikai konstruktivizmus (intuicionizmus) vagy pedagógiai konstruktivizmus is. A szociálkonstruktivizmus sem csak a tudásszociológiával hozható kapcsolatba, de mi itt és most csakis a tudományos tudás társadalmi konstrukciójának megjelölésére használjuk.
A szociálkonstruktivizmus kétféle szempontból is társadalmi konstrukciónak tekinti a tudományos tudást. Egyrészt a társadalom állítja elő ezt a tudást, másrészt az így előállított tudás társadalmi (de legalábbis csoport-) igényeket elégít ki. Egy kísérlet volt ilyen szemléletű tudománytörténet-írásra Andrew Pickering:A kvarkok megkonstruálása147 c. könyve. Ebben a szerző megmutatja, hogy a részecskefizikában a kísérlet és az elmélet szimbiózisban élnek, a kísérleti hagyományok pontosan olyan adatok előállításához vezetnek, amelyekre az elméleteknek szükségük van, és viszont, az elméletek olyan új problémákat vetnek fel, amelyeket azután mérni lehet. A két fél tehát egymás számára építi konstrukcióit. A kvarkok történetének kutatása különösen hálás feladat a szociálkonstruktivisták (sőt minden tudásszociológus) számára, mert ebben a történetben igen sokféle elmélet bukkant fel és süllyedt el, miközben a fizikusok azt állítják, hogy ugyanarról beszélnek. Gyakoriak a kívülről, tudományfilozófiai vagy tudásszociológiai szemmel nézve tipikusanad hocötletek, mint például a kvarkbezárásé (ezek attól függetlenül érdekesek, hogy később fenntartják őket, vagyis „igazak”, vagy sem, vagyis „tévedések”).
143Geoffrey C. Bowker és Susan Leigh Star:Sorting Things Out: Classification and Its Consequences.Cambridge, MA: MIT Press. 1999.
144Adele E. Clark és Susan Leigh Star: „The Social Worlds Framework: A Theory/Methods Package” 113–138 in Edward J. Hackett, Olga Amsterdamska, Michael Lynch és Judy Wajcman (szerk.):The Handbook of Science and Technology Studies. Third Edition.Cambridge, MA:
MIT Press. 2008.
145Peter Galison:Image and Logic: A Material Culture of Microphysics.Chicago: University of Chicago Press. 1997.
146Michael Gorman: „Levels of expertise and trading zones”Social Studies of Science32(6): 933–938. 2002; Harry Collins, Robert Evans és Mike Gorman: „Trading zones and interactional expertise”Studies in History and Philosophy of Science38: 657–666. 2007.
147Andrew Pickering:Constructing Quarks: A Sociological History of Particle Physics(University of Chicago Press, Chicago, 1984)
Női kerékpár az 1890-es évekből.
Hogy mit is jelent a szociálkonstruktivizmus, annak megvilágításához összehasonlítjuk a tudás konstrukcióját egy igazi anyagi konstrukcióval, nevezetesen a kerékpáréval. Ennek történetét egyébként a szociálkonstruktivisták valóban feldolgozták. A kerékpár a fakerekeken guruló deszkától, amelyet roller-szerűen kellett hajtani, igen nagy utat tett meg a mai kerékpárokig, amelyet természetesen most nem fogunk végigkövetni. Csak arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a kerékpár fejlődése egyáltalán nem lineáris, hanem sokkal inkább hálószerű. Különböző társadalmi igények jelentek meg ugyanis a kerékpárral kapcsolatban, ezért eléggé különböző típusú kerékpárok jelentek meg és fejlődtek tovább különböző irányokban. Kettőt ragadunk ki ezek közül. Az első a női kerékpár.
Nők az első ún. biztonsági kerékpárok megjelenéséig nem ülhettek kerékpárra, mert az óriási első kerekes gépeket veszélyesnek tartották számukra. Amikor létrejött a maihoz hasonló, két egyforma kerékkel és láncáttéttel rendelkező szerkezet, akkor is különleges kívánalmakat kellett teljesítenie (ez bizonyos korokban és helyeken már a lovakkal is így volt, nő nem lovagolhatott átvetett lábbal, csakis oldalazó nyereggel). A nők szoknyájukban nem dobhatták át lábukat a magas váz felett, ezért a váznak a nyereg és a kormány között futó részét le kellett hajlítani, ez lett a női váz. A szoknyával azonban továbbra is probléma lehetett volna, ezért, hogy ne akadjon be a küllők közé, a hátsó kerék tengelyétől a direkt erre a célra kilyuggatott sárhányóig valamilyen szövedéket helyeztek el (ezt később divatos színekkel és mintákkal látták el), amely megakadályozta a szoknya becsípődését. Amit látunk tehát, az az, hogy konstruáltak egy eszközt, amely kielégített bizonyos közlekedési igényeket, de az eszköznek ezenkívül egy meghatározott csoporttal kapcsolatos erkölcsi és praktikus kívánalmaknak is eleget kellett tennie. A női kerékpár jelentősége mára természetesen csökkent (pl. mert már a nők is viselhetnek nadrágot).
Összehajtható kerékpárok.
A másik, rövidebb példa az összehajtható kerékpár története. Ez az igény is már nagyon korán felmerült, mert voltak olyan esetek, hogy magát a kerékpárt is szállítani kellett, méghozzá úgy, hogy viszonylag kis hely állt a rendelkezésre (ejtőernyősök esetén a repülőben, autósok esetén a csomagtartóban) és kitalálták, hogy – általában kompromisszumok árán – olyan kerékpárt készítenek, amelyet össze lehet hajtani valamilyen mértékben. Nem megyünk bele további kerékpártípusok (BMX, mountain, downhill bike stb.), ennyiből is látszik, hogy a „Van-e
’legjobb’ kerékpár?” kérdésre „Nincs.” a válasz. Különböző kerékpárok különböző társadalmi csoportok különböző igényeit elégítik ki. Most akkor ezzel analóg módon tegyük fel a kérdést „Van-e ’legjobb’, azaz igaz tudás (elmélet?)”. A szociálkonstruktivista válasza az, hogy „Nincs.”, különböző elméletek különböző társadalmi csoportok különböző igényeit elégítik ki (pl. a kvarkelmélet a részecskefizikusokét).
Általánosságban tehát azt mondhatjuk, hogy a konstruktivizmus terminus tág értelmében ascience studiesegészére vonatkozik, ugyanis a konstrukció metaforája centrális pozíciót foglal el a tudományra irányuló újkeletű gondolkodásban. Míg abban eltérések mutatkoznak, hogy az egyes irányzatok és szerzők elsősorban mit tekintenek a tudományban konstruáltnak – intézményeket, a tudást, módszereket, területeket, elméleteket és beszámolókat, laboratóriumi műtermékeket, a tudományos gondolkodás objektumait –, addig abban kétségtelen az egyetértés, hogy a tudomány legalább néhány vonatkozásban konstruált, azaz emberi tevékenység eredményeként tekintendő.148 A terminus leggyakoribb használata a „társadalmi konstrukció” fogalmához kötődik (ascience studiesközvetlen előzményeként az ún. szociálkonstruktivista irányzatot említhetjük meg), de gyakran szerepel a társadalmi kontextusra történő hivatkozás nélkül is.149Szűkebb értelemben konstruktivistának tekinthető az a szerző vagy mű, akinél vagy amelyben a konstrukció fogalma/metaforája különösen hangsúlyos szerepet kap, és szemléleti vagy módszertani következményekkel jár.
Bár a szociológiában a konstrukció metaforája és kapcsolata a tudás normálmodelljével valamivel régebbi keletű,150 a tudományra vonatkoztatva elsősorban a laboratóriumi kutatómunka antropológiai elemzéseiben került felhasználásra. Ascience studiesegyik sokszor hangoztatott alapelve, hogy a tudományt nem absztrakt terminusokban és szituációkban kell vizsgálni, hanem annak valódi működésében, vagyis egyrészt a produktív laboratóriumi kutatómunka elfogulatlan tanulmányozásával, másrészt a tudományos kommunikációs közeg dinamikájának szociológiai elemzésével. Az utóbbi terület kezelésének hasznos metaforája a tárgyalás, egyezkedés (negotiation)
148Átfogó elemzést az a konstrukció metaforájáról Ian Hacking:The Social Construction of What?Cambridge (Mass.), Harvard UP. 1999;
valamint Segrio Sismondo:„Some Social Constructions”.Social Studies of Science23, 515-553. o. 1993
149Latour például több helyen utal arra, hogy a szándékolatlan konnotációk miatt miért kellett aLaboratory Lifecímű, Woolgarral közösen írt könyvének (1979) alcíméből –The Social Construction of Scientific Facts– a második kiadásban (1986) kihagyni a „social” jelzőt. Lásd pl.
Bruno Latour: „The Promises of Constructivism”. 27-46. old. in: D. Ihde és E. Selinger (szerk.):Chasing Technoscience: Matrix for Materiality.
Bloomington, Indiana UP. 2003.
150A legfontosabb alapmű: Peter Berger és Thomas Luckmann:The Social Construction of Relaity: A Treatise in the Sociology of Knowledge.
London, Routledge. 1966– Magyarul:A valóság társadalmi felépítése.Budapest, Jószöveg. 1998. Ford.: Tomka M.
fogalma, amelynek segítségével a tudományos igazság-jelölt állítások és elméletek sorsa történetileg és szociológiailag vizsgálható a születéstől az általános elfogadásig vagy elvetésig. Az előbbi területen pedig megfigyelhető, ahogyan a tudományos-technikai berendezések, tények és objektumok felbukkannak és megszilárdulnak egy komplex és céltudatos alkotási folyamatban. Erre a folyamatra, valamint annak eredményeire alkalmazható a konstrukció fogalma.
A metafora azt sugallja, hogy egy tudományos „termék” bizonyos „nyersanyagokból”, előzetes termékekből, illetve azok felhasználásával keletkezik. Először is, minden kísérlet vagy laboratóriumi kutatómunka komoly tervezést igényel. Egy kísérleti berendezés létrejöttéhez nem csak alkatrészekre van szükség, hanem előzetes tudásra is: a berendezés részeinek, működési elvének, céljának és lehetséges problémáinak – explicit vagy hallgatólagos – ismeretére éppúgy, mint azokra az általánosabb elméletekre és hipotézisekre, amelyek mentén a berendezés által kódolt tudományos probléma egyáltalán megfogalmazható. Továbbá minden kísérlet adott kérdésekre felel a lehetőségek előre lehatárolt körén belül, és olyan módon felel, ahogyan azt eltervezték – ha nem, akkor át kell fogalmazni a kérdést és át kell alakítani a berendezést. Végül minden kísérleti eredmény csak annyiban értelmezhető, amennyiben szervesen beépül egy tudományos terület problémakontextusába.
Minden tudományos elképzelés tehát lényegileg kötődik azokhoz az ismeretekhez, amelyek hálójában megfogalmazásra kerül. A problémák egy történetileg adott területe, a tudományág uralkodó, „paradigmatikus”
motívumai és a kor általános tudományos világképe együttesen megszabják azokat a kereteket, amelyek között a tudományos kutatás halad.Amikor pedig azt a folyamatot nézzük, ahogyan egy elképzelés tudássá, vagyis kollektíve jóváhagyott meggyőződéssé válik, akkor ugyanezek a tényezők ismét hangsúlyozottan szerephez jutnak. Ha ezt a feltételrendszerta priorinak tekintjük a kutatás szempontjából, akkor azt látjuk, hogy a konstruktivizmusa priorija nem csak restriktív funkcióval rendelkezik (behatárolva a kérdések és válaszok történetileg és társadalmilag lehetséges körét a „logikailag” lehetségeseken belül), hanem konstitutív módon vesz részt az ismeretek felépítésében – ez valójában Kant óta mindena priorira érvényes.151
Immanuel Kant
151Ian Hacking aThe Social Construction of What?c. könyvében a konstruktivista pozíciókat aszerint fogja egybe, hogy mind „Kant házának”
lakói.
hermeneutikai/fenomenológiai tudományfelfogás
(Ropolyi László)
Az 1960-70es években a pozitivista tudomány-felfogástól való tömeges elfordulást szokás a tudományfilozófia szociológiai fordulataként jellemezni. Más nézőpontból, pontosabban az elfordulást követő választás karakterétől függően, ezt a fordulatot Theodore Kisiel nyomán nevezhetjük hermeneutikai fordulatnak is. Az eltérő elnevezés arra utal, hogy a pozitivista szemlélet kritikája nem pusztán szociológiai szempontok alkalmazásához, hanem hermeneutikai elgondolások igénybe vételéhez is vezethetnek. Egyszerűen szólva a tudomány megértésének nyelvi-logikai kontextusát elvetve a társadalmi rendszer és az életvilág kontextusa egyaránt sikeresen alkalmazhatjuk tulajdonképpeni feladatunk megoldására.
A hermeneutika tudományfilozófiaként való alkalmazásának lehetőségét a bevezetőben (ld. az 1.6 fejezetet) már megmutattuk. Ugyanakkor a társadalmi kontextusba helyezett tudomány különféle értelmezései az előző fejezetekben alaposan kifejtésre kerültek. Ezek nyomán talán ésszerű álláspontnak tűnik, ha a hermeneutikai/fenomenológiai tudományfelfogást ezúttal a szociális kontextussal való összevetésben mutatjuk be.
5.1 Szociálkonstruktivizmus és hermeneutika:
társadalmi rendszer és életvilág
A tudományfilozófia változatairól a Bevezetésben található leírás egyszerűen csak reprodukálja a jelenleg megfigyelhető irányzatok eltérő jellegzetességeit. A továbbiakban azzal próbálkozunk, hogy a szociálkonstruktivista és hermeneutikai irányzat jellemző vonásait összehasonlítva a közöttük lévő kapcsolatokat is világosabbá tegyük, s ezáltal jellemezzük a hermeneutikairányzat tudományfelfogását.
Az összehasonlításhoz jó alapot szolgáltathat Kuhn tudományfilozófiája. (Kuhn 1984) Ahogy a Bevezetésben már említettük Kuhn felfogása átfogja az általunk progresszív szociálkonstruktivistának és hermeneutikainak nevezett lehetőségek körét, vagyis mindkét értékvilág megjelenítésére törekszik. Kuhn paradigmakövető normál tudósai a tudományos közösség tagjaiként, a tudományos intézményrendszerre támaszkodva, azok közegében, azok által meghatározottan tevékenykednek. Látható, hogy Kuhn számára elsősorban a tudósok strukturált közössége reprezentálja a figyelembe veendő társadalmi rendszert. Ámbár, ahogyan pl. híres művéhez írt utószavából s a korabeli kritikákra adott válaszából (Kuhn, 1970) kitűnik Kuhn gondolkodásában jelen van egy ennél tágabb társadalmi rendszer fogalma is - még ha kevés konkrét meghatározottsággal is. (Bizonyára nem véletlen, hogy a Kuhn művében impliciten alkalmazott társadalomfelfogást hol a proletárforradalom, hol a hidegháború ideológiájával hozzák közeli kapcsolatba. (Fuller 2000)) Másrészt figyelemre méltók a Kuhn egyes tézisei és Heidegger nézetei közötti hasonlóságok. Újabban Schwendtner Tibor mutatott rá (Schwendtner 1991) Heidegger világban-való-lét és Kuhn paradigma, ill. világ fogalmainak strukturális és funkcionális hasonlóságaira.
Ezeknek a szempontoknak a figyelembe vételével tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy a Kuhn által a tudomány számára elképzelt kontextus, a tudomány "világa" nem tekinthető tisztán társadalminak és tisztán mindennapinak se. Leginkább talán e kettőből álló keverék. Ahogy Schwendtner elemzéséből kitűnik Kuhn fogalmai és gondolatmenetei jól leírják a világban-való-lét tudományos módját, vagyis a tudomány életvilágba ágyazottságát, de úgy tűnik, Kuhn számára ez nem elegendő, és megpróbál valamiféle érdekektől és értékektől tagolt társadalmi közeget is azonosítani - végső soron az életvilág adott szerveződését és működésmódját befolyásoló tényezőként.
Kuhn számára a normál tudományos életet szabályozó paradigmák nem egyszerűen eleve adott szokások, vagy tradíciók; azt látjuk, hogy rendelkeznek erőteljes "szociológiai" dimenzióval is, amelynek révén elvben értelmezhetővé válik keletkezésük és változásuk folyamata is. Kuhn maga hangsúlyozza, hogy ehhez szükség van a tudományos közösségek szerkezetének, érdek- és értérendszerének a tanulmányozására is - noha ő maga elég keveset mond erről. (Kuhn 1984, 276. old.)
Mindezeket talán úgy foglalhatnánk röviden össze, hogy a Kuhn által jellemzett tudomány nem valamiféle életvilágban és nem is egy társadalmi rendszerben létezik, hanem egy sajátos szociális-élet-világ terméke.
Némileg hasonló következtetésre jutunk, ha más, határozottabban konstruktivista szerzőket tanulmányozunk. Így például Collins és Pinch "Gólem" című híres könyvükben mindamellett, hogy a tudomány és társadalom elválaszthatatlan összefonódottsága mellett érvelnek, s számos konkrét tudományos példán mutatják meg a tudományos álláspontok társadalmi meghatározottságát, világosan kijelentik, hogy " ... esettanulmányainkból az látható, hogy a tudományos felfedezéseknek nincs logikája. Vagy, ha mégis van valami, akkor az a mindennapi élet logikája." (Collins - Pinch 1994, 142. old.) Knorr Cetina is hangsúlyozza - Husserl és Quine nyomán - a mindennapi élet struktúráinak alapvető jelentőségét a tudományos tevékenység számára (Knorr Cetina 1992, 134-136. old.), mindenekelőtt - bár nem kizárólag - a laboratóriumi munkában. Úgy tűnik a konstruktivizmus számos képviselője számára nagyonis világos, hogy a tudomány valóságos közege nem valamiféle absztrakt társadalmi rendszer, hanem az életvilág konkrét gazdagságát is magába foglaló összetett struktúra.
Azt persze joggal mondhatja bárki, hogy akár Kuhn, akár Collins, vagy akár Knorr Cetina tudományfilozófiai álláspontját nézzük, egyikben sem találunk valamiféle koherens társadalomképet, amelyikben mondjuk az életvilág és társadalmi rendszer fogalmai világosan elkülönülhetnének, ill. összefüggéseik láthatóvá válnának. Így érthető, hogy elemzéseikben különféle fogalmi rendszerekhez tartozó elemeket alkalomszerűen vesznek igénybe.
Mindazonáltal lehetségesnek látszik nagyobb elméleti koherenciára törekedni s olyan társadalomelméletekre építeni, amelyekben a kérdéses problémák tudatos megoldásaival próbálkoznak. Ilyen társadalomelméletnek tekinthetjük - a pozitivista szociológiával szemben kritikus - fenomenológiai szociológia elméleteit (Hernádi 1984, Berger - Luckmann 1998) és Habermas kommunikatív cselekvéselméletét. (Habermas 1985)
Alfred Schütznek a husserli fenomenológia alapelveit felhasználó társadalomelméletében az életvilág fogalma játszik meghatározó szerepet. (Hernádi 1984) Az életvilág struktúráit és működésmódjukat tanulmányozva magyarázatot kaphatunk a társadalmi rendszer létrejöttének és funkcionálásának mechanizmusaira is.
Tudományfilozófiai szempontból különösen érdekes Berger és Luckmann Schütz felfogásán alapuló
-"tudásszociológiai értekezése", amelyben a "valóság társadalmi felépítésének elemzésével" foglalkoznak (Berger - Luckmann, 1998, 14). Művükből kitűnik az életvilág meghatározó szerepe a valóság és a valóságról való tudás vonatkozásában is.
Habermas az életvilág és a társadalmi rendszer kapcsolatát kiegyensúlyozottabbnak látja. Az életvilág és a társadalmi rendszer fogalmát is alapvetőnek, de önmagában mindegyiket elégtelennek találja egy társadalomelmélet felépítéséhez. Ahogy írja:
"Javaslom, ... hogy a társadalmakat egyidejűleg rendszer és életvilág egységének képzeljük el. ... (A) társadalmat ... a cselekvő egyének résztvevői szemszögéből egy társadalmi csoport életvilágaként gondoljuk el. Ezzel szemben a részt nem vevők megfigyelői szemszögéből a társadalmat csakis cselekvések rendszereként foghatjuk fel ..."
(Habermas 1985, 151. old.)
Más szóval ugyanazt a társadalmi viszonyrendszert akkor leszünk képesek megérteni, ha a cselekvő egyének pozíciójából, "belülről" is szemügyre vesszük, és a megfigyelő pozíciójából, vagyis "kívülről" is megvizsgáljuk, mivel életvilág és társadalmi rendszer ugyanannak az összefüggés-rendszernek a két eltérő kifejeződése. Habermas azt is megmutatja, hogy az összetartozó életvilág és társadalmi rendszer a történeti fejlődés során szétváltak, s ilyenformán modern viszonyok között az életvilág már a társadalmi rendszer egyik alrendszerének tűnik.
Mindazonáltal az életvilág racionalizálódása és a társadalmi rendszer komplexitás-növekedése összekapcsolódó folyamatok.
Schütz és Habermas említett társadalomelméletei alapján arra következtethetünk, hogy a társadalmi rendszer és az életvilág fogalmai közötti szükségszerű összefüggéseket célszerű figyelembe venni tudományfilozófiai gondolatmenetekben is. Ha a fentiekhez lényegében hasonló társadalomelméleteket választva gondolkodunk tudományfilozófiai problémákon, teljesen érthetőnek tűnik, hogy konstruktivista és hermeneutikai szemléletmódra egyaránt szükségünk lesz. Habermassal szólva talán még azt is hozzátehetnénk, hogy a hermeneutikai és a szociálkonstruktivista tudományfilozófiai irányzat valójában ugyanazokat a tudományra, ill. technikára vonatkozó összefüggéseket írja le, csak az egyik "kívülről", a másik pedig "belülről" szemlélődik. Más szóval a "társadalmi rendszer" és az "életvilág" kontextusa ez esetben nem gyökeresen különbözik, csak nézőpontként más; egyidejű figyelembe vételüket nevezhetjük mondjuk szociális-élet-világ kontextusnak is. Megfelelő társadalomfelfogás mellett tehát a tudományfilozófia konstruktivista és hermeneutikai irányzatai egymásrautaltak, célszerűen kiegészíthetik egymást, mondanivalójuk lényegében összhangban lesz egymással. Fogalomkészletük és eredményeik
is leképezhetők egymásra, ilyenformán akár különféle kombinációk is előállíthatók - ahogyan azt pl. Kuhn tudományfilozófiája esetében már szóvá is tettük.
A fentiekben említett társadalomfelfogásoktól alapvetően eltérve a két irányzat összetartozása meggyengül, esetleg el is tűnik. Ez történik pl. pozitivista szociológiai elmélet használata esetén, vagy akkor is, ha posztmodern viszonyokat tanulmányozunk. Posztmodern viszonyok között az életvilágok és a társadalmi rendszer kapcsolata olyannyira meggyengül, hogy a megfelelő kontextusok radikálisan eltérhetnek. Ez esetben tehát számíthatunk a szociálkonstruktivista és hermeneutikai elemzések összeegyeztethetetlenségére, ill. jelentős eltéréseire.
5.2 Szociálkonstruktivizmus és hermeneutika:
a valóság konstrukciói
A szociálkonstruktivista és hermeneutikai irányzatok kontextusának kiválasztása alapvetően meghatározza a tudományfilozófiai vizsgálódások lehetőségeit. A lehetőségek gazdag tárházából további összehasonlítás céljára ezúttal - mint jellemző témakört - kiválasztjuk a realizmus kérdéskörét. Különösen a szociálkonstruktivisták esetében hangoztatják gyakran a vádat: nézeteik túlontúl relativisták. A társadalmi értékrendek korlátlan alkalmazásának következtében elveszítik a tulajdonképpeni objektivitás iránti érzékenységüket és kritikátlanul valóságosnak tekintenek társadalmi konstrukciókat, ill. pusztán konstrukciónak tartanak kétségtelenül valóságos létezőket. Az objektív valóság helyébe a valóság konstrukciója lép. A hermeneutika és fenomenológia képviselői maguk sietnek elhatárolódni a valóság szubjektumra és objektumra való naiv felosztásának gondolatától, ami természetesen szintén könnyedén felidézheti a relativizmus vádját. A hermeneutikai szemléletmódban nem az eleve adott objektív valóság, hanem annak valaminő kialakítása, felismerése, felépítése a szokásos elgondolás.
Valójában mindkét esetben konstrukcióról van szó, de más a konstrukció működésmódja és a leírása is.
A konstruktivista számára az érdekektől és értékektől független valóságszféra valamiféle, a tulajdonképpeni valóságot hordozó közeg, (arisztotelészi kifejezéssel a "szubsztrátum"), amiből felépül a tulajdonképpeni, a
"megerősített" valóság. A valóság elfogadott, megengedett, érdekeket mindig kifejező lesz. De ugyanúgy ahogy Arisztotelésznél a formálatlan anyag csak lehetőségként létezik, valóságosan nem, a konstruktivizmusban nincs érdek-telen és értékeletlen valóság. Minden valódi létező érdekektől (hatalomtól, politikai szándékoktól) áthatott lesz. Minden interpretált, vagyis valahogyan értékelt. A konstruktivista formálja a világát - vagyis az arisztotelészi értelemben vett formát adja hozzá, azt ami a dolgokat azzá teszi, amik -, s így teszi valóságossá.
A hermeneutika követője is azt tapasztalja, hogy minden értékelt és értelmezett, de ezt mint adottságot fogja fel.
Nem látja az egész rendszert, mert "belülről" nézi, de ha elég sokáig és kiterjedten dolgozik és értelmezi világát, rájöhet a rendszerre. Szemléletmódja univerzálisan konzervatív jellegű. Számára a "világ" szokások által formáltan, eleve adott, de titokzatos, rejtekező, amit tapasztalatszerzés és interpretáció révén elsajátít. Az életvilágban eredendően mindennek van értelme, az "értelemösszefüggés" emlékeztet az arisztotelészi formára, és erre is igaz,
Nem látja az egész rendszert, mert "belülről" nézi, de ha elég sokáig és kiterjedten dolgozik és értelmezi világát, rájöhet a rendszerre. Szemléletmódja univerzálisan konzervatív jellegű. Számára a "világ" szokások által formáltan, eleve adott, de titokzatos, rejtekező, amit tapasztalatszerzés és interpretáció révén elsajátít. Az életvilágban eredendően mindennek van értelme, az "értelemösszefüggés" emlékeztet az arisztotelészi formára, és erre is igaz,