1. Bevezetés: Mi a tudományfilozófia?
1.8. Hasznos olvasmányok a tudományfilozófiába bevezető tanulmányokhoz
tudományfilozófiába bevezető tanulmányokhoz
A bécsi kör filozófiája, Szerk.: Altrichter, Ferenc, Budapest, Gondolat, 1972
A tudományos megismerés történeti és módszertani problémái, Budapest, Gondolat, 1980
Babich, Babette E. (ed.):Hermeneutic Philosophy of Science, Van Gogh’s Eyes, and God. Essays in Honor of Patrick A. Heelan, S. J.Boston Studies in the Philosophy of Science, Vol. 225. Kluwer, Dordrecht, 2002
Barnes, Barry – Bloor, David – Henry, John:A tudományos tudás szociológiai elemzése. Budapest, Osiris, 2002 Barnes, Barry – Edge, David (eds.):Science in Context. Readings in the Sociology of Science.Milton Keynes, The Open University Press, 1982
Bär, Siegfried:Professzorok és alattvalók. A tudományos kutatás diszkrét bája, Budapest, Akadémiai, 2003 Berger, Peter L. – Luckmann, Thomas:A valóság társadalmi felépítése. Tudásszociológiai értekezés.Budapest, Jószöveg Műhely Kiadó, 1998
Békés, Vera:A hiányzó paradigma, Debrecen, Latin Betűk, 1997
Bijker, Wiebe E. - Hughes, Thomas P. - Pinch, Trevor (eds.):The Social Construction of Technological Systems.
New Directions in the Sociology and History of Technology. Cambridge. Mass., The MIT Press, 1987
Collins, Harry M. – Pinch, Trevor J.:The Golem. What Everybody Should know About Science. Cambridge, Cambridge University Press, 1993
Collins, Harry M. – Pinch, Trevor J.:The Golem at Large: What You Should Know about Technology.Cambridge, Cambridge University Press, 1998
Comte, August:A pozitív szellem, Budapest, Helikon, 1979
Curd, Martin – Cover J. A.:Philosophy of Science. The Central Issues. New York and London, Norton, 1998 Fehér, Márta: A tudományfejlődés kumulativitásának mítoszai,Világosság, 14(8-9), 469-476, 1973
Fehér, Márta:A tudományfejlődés kérdőjelei,Budapest, Akadémiai, 1983
Fehér, Márta: Tudományról és tudományfilozófiáról az ezredfordulón,Magyar Tudomány, 297. old., 2002/3
Fehér, Márta – Békés, Vera (szerk.):Tudásszociológia szöveggyűjtemény, Budapest, Typotex, 2005 Fehér, Márta - Hársing, László:A tudományos problémától az elméletig, Budapest, Kossuth, 1977
Feyerabend, Paul: Tézisek az anarchizmusról. A relativizmus elemei,Medvetánc,1985/4-1986/1, 41-53 old.
Feyerabend, Paul:Három dialógus a tudásról, Budapest, Osiris, 1999 Feyerabend, Paul:A módszer ellen. Budapest, Atlantisz, 2002
Forrai, Gábor - Szegedi, Péter (szerk.):Tudományfilozófia. Szöveggyűjtemény. Budapest, Áron Kiadó, 1999 Hacking, Ian:The social construction of what?Cambridge, Mass., The MIT Press, 1999
Haraway, Donna: A szituációba ágyazott tudás. A részleges nézőpont a feminista tudományfelfogásban, 121-141, in: Hadas, Miklós (szerk.):Férfiuralom. Írások nőkről, férfiakról, feminizmusról, Budapest, Replika kör, 1994 Haraway, Donna J.: Kiborg kiáltvány: tudomány, technika és szocialista feminizmus az 1980-as években.Replika, 51-52, 107-139. old. 2005
Heelan, Patrick:Space-Perception and the Philosophy of Science. Berkeley, University of California Press, 1983 Husserl, Edmund:Az európai tudományok válsága, Budapest, Atlantisz, 1998
Jasanoff, Sheila – Markle, Gerald E. – Petersen, James C.- Pinch, Trevor (eds.):Handbook of Science and Technology Studies. Thousand Oaks, Sage, 1995
Kockelmans, Joseph J. (ed.):Philosophy of Science. The Historical Background. New Brunswick and London, Transaction publishers, 1999
Kuhn, Thomas:A tudományos forradalmak szerkezete, Budapest, Gondolat, 1980
Kukla, André:Social Constructivism and the Philosophy of Science.Routledge, London and New York, 2000 Kutrovátz, Gábor - Láng, Benedek – Zemplén, Gábor:A tudomány határai, Budapest, Typotex, 2008
Lakatos Imre:Tudományfilozófiai írásai,Budapest, Atlantisz, 1997
Lakatos, Imre:Bizonyítások és cáfolatok, Budapest, Gondolat, 1981, és Typotex, 1998.
Laki, János (szerk.):Tudományfilozófia. Budapest, Osiris Kiadó és Láthatatlan Kollégium, 1998
Latour, Bruno:Science in Action. How to Follow Scientists and Engineers Through Society. Milton Keyes, Open University Press, 1987
Latour, Bruno:Sohasem voltunk modernek. Budapest, Osiris, 1999a
Latour, Bruno - Woolgar, Steve:Laboratory Life. The Social Construction of Scientific Facts. Bewerly Hills and London, Sage, 1979
Losee J:A Historical Introduction to the Philosophy of Science, Oxford, Oxford U.P., 1980
Lyotard, Jean-François: A posztmodern állapot, 7-145, in: Habermas, J. - Lyotard J-F. - R. Rorty:A posztmodern állapot. Budapest, Századvég-Gond, 1993
Mannheim, Károly:Tudásszociológiai tanulmányok, Budapest, Osiris, 2000
Marcuse, Herbert: A tudományról és a fenomenológiáról, in: A fenomenológia a társadalomtudományokban, Budapest, Gondolat, 1984. 469-482. old.
Márkus, György –Tordai, Zádor:Irányzatok a mai polgári filozófiában, Budapest, Gondolat, 1972
Papineau, David (ed.):The Philosophy of Science, Oxford, Oxford University Press, 1997
Pickering, Andrew (ed.):Science as Practice and Culture. Chicago and London, The University of Chicago Press, 1992
Pickering, Andrew:The Mangle of Practice. Time, Agency, & Science. Chicago and London, The University of Chicago Press, 1995
Pickstone, John, V.: Ways of Knowing. A New History of Science, Technology and Medicine. Chicago, The University of Chicago Press, 2001
Poincaré, Henri:Tudomány és föltevés, Budapest, 1908 Polányi, Mihály:Személyes tudás, Budapest, Atlantisz, 1994
Popper, Karl:A tudományos kutatás logikája, Budapest, Európa, 1997
Rorty, Richard:Philosophy and the Mirror of Nature, Oxford, Blackwell, 1980 Russell, Bertrand:Miszticizmus és logika, Budapest, Helikon, 1976
Schwendtner, Tibor – Margitay, Tihamér (szerk.):Tudomány megértő módban. Hermeneutika és tudományfilozófia.
Budapest, L’Harmattan, 2003
Schwendtner, Tibor – Ropolyi, László – Kiss, Olga (szerk.):Hermeneutika és a természettudományok. Budapest, Áron Kiadó. 2001
Shapin, Steven - Schaffer, Simon:Leviathan and the Air-Pump. Hobbes, Boyle, and the Experimental Life. Princeton, Princeton University Press, 1985
Sokal, Alan - Bricmont, J.:Intellektuális imposztorok. Budapest, Typotex, 2000
Tény, érték, ideológia. A pozitivizmus-vita a nyugatnémet szociológiában, Szerk.: Papp Zsolt, Budapest, Gondolat, 1976
Wartofsky, Marx:A tudományos gondolkodás fogalmi alapjai, Budapest, Gondolat, 1979
Weber, Max: A tudomány mint hivatás, 126-157. old, in:Állam, politika, tudomány, Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1970
Wittgenstein, Ludwig:Logikai-filozófiai értekezés,Budapest, Akadémiai, 1989
Ziman, John:Real Science. What it is, and what it means. Cambridge, Cambridge University Press, 2000
tudományfilozófia fontosabb eredményei
Amiként fentebb már említettük a tudományfilozófia kialakulásának intellektuális környezetében, a XX. század eleji Monarchia tudományos, és a tudományok iránti érzékenységgel rendelkező filozófiai közegében a pozitivizmus volt a leginkább népszerű filozófiai szemléletmód. A pozitivizmus Comte és Mill-féle klasszikus, XIX. századi eszméit a század második felében azempíriokriticizmusképviselői, Richard Avenarius (1843 – 1896) és Ernst Mach (1838 – 1916) fejlesztették tovább. A pozitivizmus eme új formájában nagyobb hangsúly került a (tudományos) tapasztalatok, a kísérletezés módszereinek kritikai elemzésére. Erőteljes motivációt jelentett a közvetlen érzéki tapasztalással hozzáférhetetlen, de a tudományos munkákban jól hasznosítható „létezők” (az atomok, termikus tulajdonságok, stb.) megfelelő értelmezése. Mach például elutasította az atomok valóságos létezésének elképzelését, s csak hasznos, „ökomenikusan” használható fogalmaknak tekintette a mikrovilág szereplőit. A XX. század fordulójától ugyanakkor felerősödik egy ezzel némileg ellentétes tendencia, s a pozitivizmus másik fontos komponensének, a logikának, a logikai eljárásoknak és módszereknek a kritikai elemzésére és fejlesztésére kerül a hangsúly. Bertrand Russell (1872 – 1970) gyakran logikai pozitivizmusnaknevezett korabeli meggondolásai fontos alapot szolgáltattak mind a Bécsi Kör gondolkodói, mind az ugyancsak Bécsben tevékenykedő Ludwig Wittgenstein (1889- 1951) tudományfilozófiai elgondolásai számára is.
2.1 Pozitivista filozófiai előfeltevések a tudományfilozófiában
(Ropolyi László)
A logikai pozitivizmus (vagy neopozitivizmus) lényegében két alapelvre épül: 1) ismereteink alapja csakis a (tudományos kísérleti szituációkban feltáruló) empíria lehet, 2) valamint az empíria elemzésében használt logikai eljárások, illetve az ezek nyomán létrehozott logikai felépítmény hibátlanságának belátása is nélkülözhetetlen.
Nem lehet azt mondani, hogy ezek az elgondolások filozófiai szempontból különösen újak, vagy szokatlanok lettek volna. Éppen ezért, annak érdekében, hogy a tudományok kritikai elemzésében valóban hasznukat lássuk, és filozófiai kritikánk működőképes és eléggé hatékony legyen, ezekhez a lényegében klasszikus pozitivista elgondolásokhoz további – hasonló indíttatású - elvek felismerésére és használatba vételére is szükség mutatkozik.
A hatékonyság kiépítésében meghatározó szerepet játszik a korabeli filozófiában kibontakozó un.nyelvi fordulat eredményeinek kooptálása. A filozófia nyelvi fordulatának lényege egy „antipszichológiai” elgondolás, mely szerint a filozófiai és a tudományos gondolkodásnak nem az egzakt módszerekkel reménytelenül hozzáférhetetlen
„lelki”, „pszichikai”, vagy „mentális” folyamatokkal van dolga, hanem ezen folyamatok eredményével: a nyelvi formában kifejeződő, jól azonosítható és jól elemezhető kijelentésekkel. Nem tudhatjuk, hogy ki, mit és miért gondol, de tudhatjuk és elemezhetjük azt, amit mond. Ennek a gondolatnak a jegyében a tudományt sem hasznos valaminő gondolatrendszerként azonosítani, de sokkal inkább célszerűkijelentésrendszerkéntfelfogni. Tisztázásra szorul persze még, hogy milyen kijelentésekből állhat a tudomány, illetve, hogy milyen kijelentésrendszereket tekinthetünk tudományosnak?
A nyelvi fordulattal szorosan összefüggő elgondolás a tudományos felfedezés és a tudományos igazolás kontextusainak radikális szétválasztása. A felfedezés körülményeinek átláthatatlansága, személyessége, és összetettsége eleve lehetetlenné teszi az egzakt megértést, így a tudományfilozófiának kizárólag a tudományos igazolások elemzése lehet a feladata. Ebből végső soron az is következik, hogy a tudományok története irreleváns a tudományfilozófia számára. A tudománytörténet a tudomány megértése és karakterisztikumainak feltárása szempontjából esetlegességek kusza tárháza. A tudományoknak lényegében nincsenek értékes történeti változatai:
a tudomány aktuális állapota a tudományosság legmagasabb fokát képviseli. Vegyük észre, hogy az igazolás kontextusának előnyben részesítésével egyúttal közelebb kerültünk a tudomány természetének megértéséhez is:
nyilvánvalóan arról van szó, hogy a tudomány alaposanigazolt kijelentések rendszerénekfog mutatkozni. Logikai
okokból célszerű persze abban is biztosnak lenni, hogy kijelentésrendszerünk nem tartalmaz ellentmondást.
Ilyenformán a „mi a tudomány?” kérdésre adott nyelvi-logikai kontextusban megszülető válasz az lesz, hogya tudomány igazolt kijelentések ellentmondásmentes rendszere. A tudomány efféle felfogását osztják a Bécsi Kör filozófusai és számos követőjük is. A manapság ebben a gondolatkörben tájékozódó tudományfilozófusokat jobbára analitikusoknak mondják. Azanalitikusfelfogás úgy jön létre, hogy a fentebb említett pozitivista elveken lényegében belül maradva hangsúlyozzák anyelvelemzésének a fontosságát is, s esetenként figyelembe veszik az időközben komoly fejlődésen átesett nyelvfilozófia újabb eredményeit is.
Elveik sajátos nyelvi kifejeződéseként az analitikus tudományfilozófiák általában maguk is a nyelvi kontextus foglyai. Ennek következtében nagy hangsúlyt helyeznek gondolatmeneteik logikai zártságára és szigorúságára, a tárgyalásmód egzakt jellegére, matematikai és logikai szimbólumok használatára, egyszóval az általuk elképzelt ideális tudomány tökéletes nyelvének a használatára. Ez persze inkább csak törekvés, de annyit általában elérnek vele, hogy esetenként nehezen érthető szövegeket konstruálnak, a szövegek tartalmi igényességét formaiakkal helyettesítik, és az is elő-előfordul, hogy a tudományosság vonzásában el is hagyják a filozófia terepét s tudományosabb produkciót nyújtanak a tudományoknál.
2.2 A Bécsi Kör tudományfilozófiája
(Ropolyi László)
A Bécsi Kör tagjainak tudományfelfogás a fentiek nyomán formálódott és az említett alapvetően közös vonásokat mutatta. A részleteket illetően persze számos különvélemény alakult ki az évtizedes diszkusszió folyományaként.
Tekintsük át, hogy melyek voltak számukra a legfontosabb tudományfilozófiai témakörök!
A Kör létrejöttében és fennmaradásában meghatározó szerepet játszott a tudománynak és a nem-tudománynak, pontosabban a tudományos és nem-tudományos állításoknak a világos szétválasztása, az un.demarkációs probléma felvetése és megoldása. A tudományok és más nézetrendszerek határozott és egyértelmű elhatárolását a korszak ideológiai szükségletei tették fontos feladattá. Az eszkalálódó válságjelenségek minden érték, igazság, bizonyosság gyors és hatékony relativizálódását eredményezték. Válságkorokban nagy igény mutatkozik például a válságból kivezető utak fellelésére, a reménytelenség állapotában sínylődő lelkek gyors és hatékony megsegítésére. A szükség megoldásokat termel – persze ezek legtöbbje csak a megoldás látszata. Az emberek a modern világ korábbi évszázadaiban a tudományban bizakodtak, a tudományhoz fordultak megoldásokért, de a XX. században immár az egész modern világ kerül válságba, s ennek során elveszíti az egész kultúrát meghatározó jelentőségét a modern tudomány is. Mágikus, misztikus tanítások, primitív elvek alkalmazásai hódítanak, gyakran a tudományosság – korábbi sikereken alapulóan vonzó – álcáját öltve. A Bécsi Kör gondolkodói továbbra is bíznak a tudományban, továbbra is abban bíznak és nem másban. Jelentős számban vannak köztük a tőkés társadalmi rendszert szabályozni kívánó, társadalomkritikai szemléletmódú gondolkodók. Mindezek következtében válik érthetővé, hogy legfontosabb (társadalmi) feladatuknak a tudományok, a tudományosság, és a tudományos világkép presztízsének helyreállítását tekintették. Ennek a feladatnak a legfontosabb (tudományfilozófiai) eszköze egy jól hasznosítható demarkációs kritérium kidolgozása és következetes alkalmazása.
A demarkáció problémájának - pozitivista szellemű - megoldására deklarálták az un.verifikációselvet. (A verifikáció kifejezés igazolást jelent.) Arról van szó, hogy vajon vannak-e, s ha igen milyen kizárólagos sajátosságai vannak a tudományos állításoknak? A kérdés megválaszolását a kijelentések/állítások osztályozásával lehet kezdeni, s valamilyen alkalmas kritérium segítségével kiválaszthatjuk tudományosként szóba jöhető csoportjukat. A verifikációs elv alkalmazása révén kiválaszthatjuk azokat az állításokat, amelyeknekvan empirikus tartalmuk. Az ilyen állításokat értelmesnek tekintjük, s határozottan megkülönböztetjük őket az empirikus tartalmakkal nem rendelkező értelem nélküli, továbbá az értelmetlen állításoktól. Tudományos állítások csak értelmes állítások lehetnek, vagyis szükségképpen rendelkeznek empirikus tartalommal.
A verifikációs eljárás (az igazolás) során feltárul az adott kijelentés értelme. A verifikációs eljárások kétféle értelmesnek tekintett állítást engednek meg: 1) elemi állításokat (ezeket egyesek protokolltételeknek mondják), amelyekre jó példáknak tekinthetjük a tudományos laboratóriumi jegyzőkönyvek bejegyzéseit, valamint 2) az efféle állítások hibátlan, komplex logikai konstrukcióit. Az egész eljárás komplikáltnak tűnik, de valójában egyszerűen is leírható. Elemi állítások tapasztalataink révén közvetlenül igazolódhatnak (mivel van empirikus tartalmuk, azaz valamilyen tapasztalatot rögzítenek, minden esetben egyértelműen és biztosan eldönthető, hogy az elemi állítások összhangban vannak-e a tapasztalattal, azaz, hogy igazak vagy hamisak). Az elemi állításokból képzett (vagy ilyenekre visszavezethető) összetett állítások értelme a logikai konstrukció, illetve a verifikáció
módjával hozható kapcsolatba. Az ilyen állítások értelme nyilvánvalóan kapcsolódik a komponenseiként azonosítható elemi állítások értelméhez.
A Schlick és Carnap által kezdetben efféle formában javasolt verifikációs elvet számos kritika érte a Körön belül is (Neurath szerint például elmarasztalható a módszertani szolipszizmus vétkében), s azon kívül is. Azt a hamar felismert hibáját, hogy egy univerzális igazságot megfogalmazó összetett állítás (például egy tudományos törvény) igazolásához - a korábban említett Hume-féle felismerés jegyében - elvben végtelen számú elemi állítás tapasztalati ellenőrzésére volna szükség, maga Carnap próbálta orvosolni a verifikációs helyett alkalmazandó un.konfirmációs elvbevezetésével. E szerint az elv szerint az igazolni kívánt univerzális igazságot megfogalmazó állítás empirikus következményeitkell vizsgálni. Ilyen módon se érhető el persze a bizonyosság (végül is itt is induktív általánosításra volna szükség), a levezetett elemi állítások tapasztalati ellenőrzései legfeljebb az univerzális igazság-állítás megerősítésétszolgálhatják. A konfirmációs elv felvetésének érdekes következménye volt a Carl Hempel (1905 – 1997) által észrevett konfirmációs- vagyhollóparadoxon. Arról van szó, hogy logikailag ekvivalens állítások konfirmációi egyenértékűek. Ebből az a paradox eredmény következik, hogy a „Minden holló fekete” állítás konfirmálása lehetséges a logikailag ekvivalens „Ami nem holló, az nem fekete”állítás konfirmálása révén. A paradoxon abban áll, hogy egy hollókra vonatkozó állításhoz nem a hollókra vonatkozó tapasztalatokra hagyatkozunk.
E kérdés tanulmányozása számos „megoldási” javaslatot eredményezett, s szerteágazó kutatásokat motivál mind a mai napig.
A logikai pozitivizmus tudományfelfogásának további súlyos nehézségeibe ütközünk, ha észrevesszük az alapfeltevések között megbúvó, megoldhatatlannyelviproblémát. Az igazolások lehetőségének és érvényességének alapvető feltétele ugyanis az elemi állítások és az összetett állítások megfogalmazásainak egyértelműsége. Egyértelmű nyelvhasználat azonban nincs. Minden nyelv eleve kiküszöbölhetetlenül sokértelmű – éppen ebben áll használhatóságának egyik legfontosabb kritériuma. Többértelmű, vagy bizonytalan értelmű elemi vagy összetett állítások azonban lehetetlenné teszik a tudományosság fentebb javasolt kritériumainak érvényesülését. A probléma megoldását Carnap, ill. Neurath a tudományban használt és a hétköznapi nyelv szétválasztása révén kereste. Az un.fizikalizmusálláspontja szerint a tudomány az egzakt fizika nyelvét használhatná csak – sajnos azonban ez se jó ötlet: a fizika nyelve se egzakt, például nem tudja nélkülözni a mindennapi nyelvhasználat eszközeit.
Kifinomultabb megoldást keres az un. két nyelv elképzelés, más nyelvet azonosítva az empirikus és a teoretikus állítások számára. Ez esetben legalább a teoretikus állítások igazságtartalma biztosan megállapítható a vonatkozó matematikai diszciplínák érvényességének feltételezésével, igaz, ez az aktus jobbára nem nélkülözi az önkényesség elemeit. Felvethető továbbá a korábban is érintett szolipszizmus dilemmája, vajon van-e bármiféle alapja az individuális megismerő saját nyelvhasználata és mások nyelvhasználata, illetve a vonatkozó jelentések egyszerű azonosításának?
Igazán nem okozna gondot további dilemmákat, megoldhatatlannak tűnő problémákat felidézni a Bécsi Kör tudományfilozófiai hagyatéka kapcsán, hiszen a felvetett problémák elenyészően kicsi részére találtak jó megoldásokat. Mindazonáltal, talán érdemes a figyelmünket arra az összefüggésre irányítani, amiben sikeresek voltak a bécsiek: a tudományfilozófia világra segítésében, illetve számos releváns tudományfilozófiai probléma felvetésében. A további részletek iránt érdeklődő olvasók számára rendelkezésre állnak az eredeti írások, valamint mérhetetlen számú elemző tanulmány.1
2.3 Karl R. Popper
(Szegedi Péter)
A bécsi születésű Popper (1902-1994) életének első 35 évét – angliai tanulmányutakat kivéve – szülővárosában töltötte. Ifjúkorában baloldali érzelmű volt, még az Osztrák Szociáldemokrata Munkáspártba is belépett. 1919 nyarán azonban a párt által az utcára vitt tömegekre a rendőrség rálőtt, és a nyolc halott kiábrándította Poppert a baloldali mozgalmakból, gondolkodása a liberalizmus felé hajlott. Matematika-fizika tanári képesítést szerzett, de filozófiát is tanult, doktorátusát pedig pszichológiából tette le. 1930-ban kezdett el egy könyvet írni az ismeretelmélet alapproblémáiból, de a két vaskos kötetet lehetetlen volt kiadatni. A tömörítés eredménye az 1934-esLogik der Forschung2. 1937-ben az Anschluss elől emigrált Új-Zélandra, ahol már filozófiát tanított. Itt írja a háború alatt
1Mindmáig az Altrichter Ferenc által szerkesztett kötet nyújtja a releváns tanulmányok legteljesebb gyűjteményét:A bécsi kör filozófiája, Szerk.: Altrichter, Ferenc, Budapest, Gondolat, 1972.
2A mű 1935-ös évszámmal jelent meg, de ma már sokkal inkább az 1959-es angol kiadást tekintik sztenderdnek, amelyThe Logic of Scientific Discoverycímmel jelent meg. a magyar kiadás: Karl. R. Popper:A tudományos kutatás logikája.Ford. Petri György és Szegedi Péter (Európa, Budapest, 1997)
A nyitott társadalom és ellenségei3c. politikafilozófiai művét, amely a hidegháború ideológiai megalapozását jelenti a Nyugat részéről. Emiatt a rendszerváltás előtt magyarul még tudományfilozófiai írásai sem jelenhettek meg. 1946-ban Angliába költözik, ahol aLondon School of Economicslogika és tudománymetodológia tanára, majd tanszékvezető professzora. 1969-től élete végéig nyugdíjasan is aktív.
Karl R. Popper.
Popper nem volt tagja a Bécsi Körnek, de közel álltak egymáshoz. A Kör támogatta könyvének megjelenését is.
Popper ugyanúgy empirista és logicista, mint a Kör tagjai. Ugyanúgy az igazolás (ellenőrzés) kontextusában, valamiféle racionális rekonstrukcióban és a tudomány számára előírható normák felállításában érdekelt, mint ők.
Ebből következően ugyanúgy harcol a demarkációért és annak kritériumáért, végzi nyelvi és logikai elemzéseit és modelljének nagyrészt ugyanazokkal a problémákkal kell szembenéznie, mint a többi neopozitivistának. Mindezek ellenére javaslata mégis egészen más, és egy új korszak elindítójaként, vagy talán inkább egy régi lezárójaként jelenik meg.
Könyvét ugyanis például azzal kezdi, hogy nincs indukció. Az indukció ugye az egyesből az általánosra való következtetés, amit még Bacon javasolt tudományos módszernek: figyeljük meg, mérjük meg a természetben található egyedek tulajdonságait, majd hajtsunk végre általánosításokat, absztrahálásokat, jussunk egyre magasabb szintű tételekhez. Azonban – mint az osztrák filozófus rámutat – nincs olyan logikai eljárást, amelynek segítségével az „Aláthatólag egy fekete holló”, „Bláthatólag egy fekete holló”, „Cláthatólag egy fekete holló” … premisszákból a „minden holló fekete” egyetemes tételhez – mint konklúzióhoz – juthatnánk. Az első akárhány száz vagy ezer
Könyvét ugyanis például azzal kezdi, hogy nincs indukció. Az indukció ugye az egyesből az általánosra való következtetés, amit még Bacon javasolt tudományos módszernek: figyeljük meg, mérjük meg a természetben található egyedek tulajdonságait, majd hajtsunk végre általánosításokat, absztrahálásokat, jussunk egyre magasabb szintű tételekhez. Azonban – mint az osztrák filozófus rámutat – nincs olyan logikai eljárást, amelynek segítségével az „Aláthatólag egy fekete holló”, „Bláthatólag egy fekete holló”, „Cláthatólag egy fekete holló” … premisszákból a „minden holló fekete” egyetemes tételhez – mint konklúzióhoz – juthatnánk. Az első akárhány száz vagy ezer