A tudományfilozófia kialakulása

A XIX. század végén illetve a XX. század elején azonban a modern társadalom évszázadokig töretlennek mutatkozó fejlődése jelentősen megváltozott. Halmozódó, egymásra torlódógazdasági, politikai, társadalmi válságokbukkantak elő, a modern kapitalizmus szabadjára engedett gépezetének embertelen működtetése az egész nyugati fejlődés értékét és értelmét kérdőjelezte meg. A modern emberiség a Johann Gottlieb Fichte által prognosztizálttökéletes bűnösségállapota felé sodródott. „Ki ment meg bennünket a nyugati kultúrától?” – kérdezgették egymástól fiatal heidelbergi filozófusok? Különösen erőteljesek voltak a válságtünetek a dekadenciára hajlamos század eleji Osztrák-Magyar Monarchiában s környezetében. A halmozódó válságjelenségek az első világháború kitörésében, a szinte felfoghatatlan, civil áldozatokat is követelő hatalmas háborús veszteségekben, politikai rendszerek, birodalmak összeomlásában, országok és nemzetek átstrukturálódásában, proletárforradalmakban kulminálódtak. A huszadik század első évtizedeiben a társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális rendszer egésze a folyamatos bizonytalanság és az intenzív átalakulások állapotában leledzett.

Ugyanakkor a klasszikus tudományok is válságba kerültek. A néhány évtizeddel korábban még lényegében befejezettnek és csak részleteiben továbbfejlesztésre szorulónak gondolt klasszikus tudományosság hirtelenjében megoldhatatlannak tűnő nehézségekbe ütközött.

A korszak vezető tudománya, a fizika termelte ki a legtöbb súlyos dilemmát. Az anyagszerkezet tanulmányozása révén Maxwell és Boltzmann már a századfordulót megelőzően bevezették a fizikába a klasszikus fizika egyedi objektumokra fokuszáló módszere helyett a nagyon nagyszámú részecske egyidejű leírására vállalkozóstatisztikai szemléletmódot is. Az anyagi objektumok afféle különös viselkedése, mint pl. a radioaktív bomlás, a Röntgen-sugárzás, a fotóeffektus, és számos további megfigyelés is a klasszikus anyagszerkezeti felfogás átalakítását követelték meg. A testek hőmérsékleti sugárzásának leírása kifogott a legfelkészültebb fizikusokon is, és végül csak Max Planck forradalmi újítása, az energia kvantumos természetének bevezetése vezetett el a probléma megoldásához. A klasszikus fizika alapjaival szöges ellentétben álló elgondolást hamarosan sikeresen alkalmazták számos más fizikai probléma (pl. a színképvonalak értelmezése, az atomszerkezet, stb.) megoldásában is, s az eszkalálódó fejlemények néhány évtized alatt elvezettek a klasszikus fizikát felváltókvantumfizikalétrejöttéhez.

További súlyos csapást jelentett a klasszikus fizika szemléletmódjára a speciális (1905) és az általános relativitáselmélet(1916) létrehozása és viszonylag gyors elfogadása is. Mindezek végül is oda vezettek, hogy évszázados érvényességű tudományos elveket (mint pl. a fizikai mennyiségek folytonossága, az okság elve, stb.), illetve olyan alapvető fogalmakat, mint pl. az anyag, az energia, a tér, az idő, radikálisan újakkal kellett felváltani az 1920-30-as évek során.

Ugyanebben az időben fontos változások történtek amatematikában is. Georg Cantor, Bertrand Russell, Ernst Zermelo, Abraham Fraenkel, David Hilbert, Neumann János, Kurt Gödel és más matematikusok tevékenysége nyomán folyamatosan napirenden volt a matematika megalapozásának kérdésköre. Ennek nyomán a matematikai egzaktság fogalma többször is lényegesen átalakult: Neumann említi valahol, hogy csupán az ő életében (1903 – 1957) ez háromszor is alapvetően megváltozott.

A vezető tudományos diszciplínákban a 19-20. század fordulója környékén elinduló forrongás (elbizonytalanodás, új elvek, eszközök, fogalmak keresése, az új és a régi szemléletmód összecsapásai) sok jeles tudóst késztetett a tudomány alapjainak átgondolására, a tudományosság elfogadott standardjainak kritikai elemzésére, a tudományok filozófiai előfeltevései azonosítására, illetve revíziójára. Ez a munkálkodás egyes tudósok esetében határozott kutatási programmá is vált. Jellemző lehet Ernst Mach (1838 – 1916) és Ludwig Boltzmann (1844 – 1906) esete.

Mach fizikusként és filozófusként is tevékenykedett, így érthető módon különösen érzékeny volt a fizikát érő kihívásokra. Ezek nyomán fogalmazta meg 1883-ban a klasszikus newtoni mechanika talán legjelentősebb kritikáját,¹⁵ egy olyan nézetrendszert, amely meghatározó jelentőségű elveket szolgáltatott az általános relativitáselméleten dolgozó Einstein számára is. Másrészt, mostani témánk szempontjából jelentős teljesítményként, 1895-ben létrehozott a Bécsi Egyetemen – alighanem a világon elsőként – egy tudományfilozófiai témákra specializálódott tanszéket, „Induktív Tudományok Elmélete és Története" néven, amit egészen 1901-es nyugdíjba vonulásáig irányított is.

Ernst Mach

Ludwig Boltzmann a XIX. század egyik legnagyobb elméleti fizikusaként a statisztikus fizika egyik megalapozója, a grazi, bécsi, müncheni, lipcsei egyetemek matematika, kísérleti- és elméleti fizika professzora. Erőteljesen foglalkoztatták a statisztikus fizika megalapozása által felvetett újszerű kérdések, természetfilozófiai problémák.

Talán a fizikai felfogásának alapjait jelentő atomizmust érő heves támadások (Mach, Ostwald és más természettudósok részéről) is ebbe az irányba fordították érdeklődését. Ilyenformán sokat foglalkozott filozófia kérdésekkel is, a korabeli filozófiai áramlatok közül az empíriokriticizmussal élesen szemben állt, az idealizmus különféle változatait tanulmányozva sorra elutasította Kant, Hegel felfogását, külön tanulmányban bírálta Schopenhauert, és az energetizmust. Boltzmann realistának, ill. materialistának tartotta magát, elragadtatással fogadta Darwin tanait, sőt rögtön metafizikai alapelvekké transzformálta azokat. Halála előtt néhány évig (1903-1906 között) a bécsi egyetemen két állást is betöltött. Egyrészt a fizikai intézetben elméleti fizikai előadásokat és szemináriumokat tartott, másrészt a Mach visszavonulása miatt vezető nélkül maradt „tudományfilozófiai” tanszék vezetését is elvállalta. A tanszék nevét ”Természettudományok Általános Elmélete és Metodológiája" névre változtatta, s kívülállók által is látogatott nagysikerű előadássorozatokat tartott itt.¹⁶

15Ld. pl.: Ernst Mach:The Science of Mechanics: A Critical and Historical Account of its Development. Translated by T. J. McCormack, La Salle, Open Court, 1960.

16Előadásainak egyik kiadása még életében megjelent: Ludwig Boltzmann:Populäre Schriften, Leipzig: J.A. Barth, 1905.

Ludwig Boltzmann

Mindezek nyomán talán érthetővé válik, hogy miért éppen Bécsben, a 20. század első évtizedeiben öltött önálló formát a tudományok filozófiai elemzése és leírása, a tudományfilozófia. Lényegében minden együtt volt ehhez:

• a tudományok világszínvonalú művelésének intézményi és személyi feltételei,

• a tudomány átalakuló elveinek és gyakorlatának saját tapasztalata, ill. közeli szemlélete,

• a tudományok filozófiai komponenseinek, a természetfilozófiai elveinek tudósok és filozófusok által kialakított és fenntartott, sőt intézményes keretek között működtetett tradíciója,

• a fejlett világ, de mindenekelőtt a Monarchia általános válsága, ill. összeomlása által kiváltott társadalmi, kulturális, ideológiai, politikai, sőt egészen a mindennapi életig lehatoló elbizonytalanodás,

• s az ettől való megszabadulás igénye, mindenekelőtt a tudományba, a tudományosságba vetett modernista hit rekonstrukciója révén.

Ezek a körülmények sok hasonló orientációjú kezdeményezést indítottak el, amelyek közül hamarosan kitűnt a Moritz Schlick (1882 – 1936) által kezdeményezett, tudósok és filozófusok részvételével tartott összejövetel-sorozat. Schlick fizikusként, majd a fentebb említett „tudományfilozófiai” tanszék professzoraként tevékenykedett s a filozófia és a tudományok alakulásának és összefüggéseiknek a tanulmányozására szervezett összejöveteleket.

Az éveken keresztül zajló rendszeres találkozók munkájába sok hasonló érdeklődésű (főként osztrák és német) kutató kapcsolódott be. A húszas évek végétőlBécsi Körneknevezett társaságnak Schlick mellett meghatározó jelentőségű tagja volt többek között Rudolf Carnap fizikus-filozófus (1891 – 1970), Otto Neurath közgazdász, matematikus (1882 – 1945), Kurt Gödel matematikus (1906 – 1978), Herbert Feigl fizikus-filozófus (1902 – 1988), Hans Hahn matematikus (1879 – 1934) és néhány további személy is.

Moritz Schlick

Rudolf Carnap

Otto Neurath

Kurt Gödel

A Bécsi Kör egyszerre törekedett a filozófia megújítására és a tudomány hagyományosan erős modernista kulturális pozícióinak megerősítésére. E két összekapcsolódó tevékenység együttes folytatása eredményezte a tudományok rendszeres és rendszerezett filozófiai elemzéseiből kibontakozó tudományfilozófia intellektuális és intézményes megszületését. A filozófia megújítása a Comte, Mach és mások által létrehozott és fenntartott pozitivizmus talaján zajlott és a Körre általában jellemzőnek tartott neopozitivista világnézeti rendszerre vezetett. Ilyenformán, megszületésének körülményei miatt a tudományfilozófia első változatának filozófiai közege a neopozitivizmus lett. A tudományfilozófia eme, akár klasszikusnak is nevezhető verziója azóta is él és virágzik, gyakran forgatják ma is a Kör szellemében fogant írásokat, a Kör által 1930-ban alapított „Erkenntnis” című folyóirat azóta is megjelenik és hat. Persze mindez ma már történelem. Bécsben ma is dolgoznak tudományfilozófusok, de önálló tudományfilozófia tanszék éppen nincsen. Van viszont egy Bécsi Kör Intézet, amely a Kör történetének és működésének problémaköreivel foglalkozik: http://www.univie.ac.at/ivc/index.htm