David Bloor és a tudásszociológia Erős Programja

(Kutrovátz Gábor)

A tudománytanulmányok (science studies) mára bevetté vált – „relativista”, „konstruktivista” „második hullám-béli” – hagyományának legfontosabb elméleti táptalaja, a Kuhn által kidolgozott szemlélet és fogalmi tér mellett, az ún. tudásszociológiai Erős Program, melyet az „edinburgh-i iskola tagjai, David Bloor, Barry Barnes, John Henry és mások dolgoztak ki. Az iskola egyfelől a tudásszociológiai tradíció folytatására és meghaladására vállalkozik annyiban, hogy a tudás szerkezetének szociológiai elemzését célozza. Ám szemben a terület klasszikus szerzőivel, kiterjeszti annak érvényességét az egzakt tudományos tudás területeire is, és elsősorban ezekkel foglalkozik, folytonosnak látva a tudományos tudást az emberi megismerés más formáival.⁷⁴Másfelől az iskola tagjai erősen támaszkodnak Wittgenstein késői munkásságára is, amely a kultúrába szocializálódás útján elsajátított nyelvjátékok fogalmának segítségével értelmezi az emberi megismerés területeit. A wittgensteiniánus érvelés a fogalmak természetét azok használatában ragadja meg, és alapvetően nyitottnak tekinti minden egyes újabb alkalmazás esetén (Barnes 1983, Bloor 1997)⁷⁵

74David Bloor: “Durkheim and Mauss Revisited: Classification and the Sociology of Knowledge”Studies in History and Philosophy of Science 13/4: 267-297. 1982. A matematikai tudás szociológiai elemzésére példa Lakatos Imre könyve (Bizonyítások és cáfolatok) által motivált

“Polyhedra and the Abominations of Leviticus”The British Journal for the History of Science11 /3: 245-272, 1978.

75Bloor két könyvet is írt Wittgensteinről:Wittgenstein: A Social Theory of Knowledge. Macmillan and Columbia, 1983; ill.Wittgenstein:

Rules and Institutions. Routledge, 1997. Lásd még korai jelentős cikkét: “Wittgenstein and Mannheim on the Sociology of Mathematics”

Studies in History and Philosophy of Science4/2: 173-191. 1973. Az önmagukat erősítő alkalmazások elmélete Barnes-tól származik, pl. Barry Barnes:. “Social Life as Bootstrapped Induction”Sociology17: 524-545. 1983

David Bloor

Az Erős Program módszeres kifejtését Bloor egyik könyvében találjuk.⁷⁶A programot négy elvvel szokás jellemezni:

1) Okság-elv. Minden tudáselem jelenlétére kauzális magyarázatot kell adni. 2) Pártatlanság-elv. Hamisnak és igaznak, racionálisnak és irracionálisnak vélt elemeket egyaránt meg kell magyarázni. 3) Szimmetria-elv. Igaznak és hamisnak tartott vélekedéseket ugyanúgy, ugyanolyan okokkal kell magyarázni. 4. Reflexivitás-elv. A tudásszociológiának önmagát ugyanúgy kell magyaráznia, mint a vélekedések bármely más rendszerét. Ezen elvek részletesebb vizsgálata kirajzolja a program elköteleződéseit.

Okság-elv. Az, hogy a tudás esetén a szociológus okokat keres, azt jelenti, hogy pontosan ugyanúgy jár el, mint bármely más tudós, beleértve a természettudósokat, akik szintén az általuk vizsgált jelenségkörök okait próbálják feltérni. Ez egyrészt azt jelenti, hogy Bloorék számára a szociológia tudomány, méghozzá az angolsciencekifejezés értelmében, amelybe általában csak a természettudományokat szokás sorolni, míg a humán-, bölcsészet- és társadalomtudományok (a művészetekkel együtt) többnyire a „két kultúra” dichotómia másik oldalára esnek.

Másrészt ez azt jelenti, hogy a program naturalista, ugyanis a tudás „mint természeti jelenség” iránt érdeklődnek.

Elképzelésük szerint az, hogy az emberek rendelkeznek tudással, egy olyan jelenség, amely empirikus módon, a tudományos kutatás eszközeivel vizsgálható, vagyis a tudás természete tudományosan feltárható.

Ennek egyik következménye a deskriptív megközelítés: ahogy a természettudós pusztán oksági terminusokban, leíró és értéksemleges nyelven írja le kutatása tárgyát, úgy a tudásszociológus is így bánik a tudás jelenségével.

Ez azzal jár, hogy Bloor újraértelmezi a tudás fogalmát: „A szociológus számára a tudás nem igaz vélekedés – vagy esetleg igazolt, igaz vélekedés – hanem mindaz, amit az emberek tudásnak tekintenek.”⁷⁷A hagyományos – Platóntól eredő – ismeretelméleti hagyományban a tudást igazolt igaz vélekedésnek szokás tekinteni, vagyis ez (1) egy egyedi szubjektum hite, amely (2) igaz (tehát úgy írja le a tárgyát, ahogy az valójában van), és (3) nem csak véletlenül igaz, hanem igazolt módon, vagyis a megismerőnek jó okai vannak arra (tapasztalat, bizonyítás, stb.), hogy igaznak higgye. Ebben a meghatározásban ugyanakkor mind a (2), mind a (3) feltétel normatív elem, ugyanis míg a vélekedések leírhatók semleges terminusokban, addig annak eldöntése, hogy a hitek közül melyek igazak, illetve melyek igazoltak (mi számít jó indoknak) egyaránt értékítéleteken nyugszik. A kizárólagos deskriptivitás azonban sok kritikus számára intuíció-ellenes, hiszen a tudást általában megkülönböztetjük a puszta vélekedéstől.⁷⁸

76David Bloor:Knowledge and Social Imagery.London: Routledge and Kegan Paul. 1976 (2. kiad. 1992).

77Lásd az online magyar fordítást: http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/tudfil/ktar/forr_ed/bloor.htm. Az eredeti megjelenés: „A tudásszociológia erős programja”. Ford. Farkas Katalin. In: Forrai Gábor és Szegedi Péter (szerk.):Tudományfilozófia szöveggyűjtemény.Budapest: Áron kiadó.

1999. 427-445. o.

78A probléma részben abból származik, hogy általában azt a kérdést vetjük fel egy hittel kapcsolatban, hogy miért igaz, vagyis miért érdemes hinnünk benne (ez a normatív elem), míg Bloorék azt kérdezik, hogy miért hisznek benne az emberek, függetlenül attól, hogy érdemes-e vagy sem, mert ez utóbbi nem szociológiai kérdés. Egyébként Bloor is megkülönbözteti a tudást (vagyis amit általában hisznek) a vélekedéstől (amit csak bizonyos emberek hisznek az általános vélekedésekkel szemben), de ez a használat olyan, sokak által kifogásolható leíró kijelentésekhez vezethet, mint hogy „Kopernikusz úgy vélte, hogy a Föld a Nap körül kering, de kortársai tudták, hogy ennek a fordítottja érvényes.” Ugyanakkor a szociológiai megközelítésben a tudás szubjektuma valójában nem az egyén, hanem a közösség, és ez alaposan átfogalmazza a szokásos ismeretelméleti problémákat.

Pártatlanság-elv.Ha kizárjuk a normatív elemeket a magyarázatból, akkor nem tudunk különbséget tenni igaz/hamis vagy racionális/irracionális hitek között. Vagyis ezen szokásos dichotómiák mindkét ága magyarázatot igényel.

Ha valaki jól gondol valamit, az ugyanúgy oksági folyamat eredményeként áll elő, mint amikor téved. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a tudománytörténet és tudományfilozófia gyakorlatában többnyire a hamis hiteket szokás magyarázni, az igaznak tartottakat nem. Mondhatnánk, hogy ha valaki úgy gondolja a dolgot, ahogy az valójában van, akkor azt nem kell magyarázni, hiszen azért gondolja úgy, mert az úgy van, és kész. Ha viszont nem úgy gondolja, akkor az azért lehet, mert mindenféle torzító hatások – például kulturális dogmák és hiedelmek – hamis képzetekhez vezetik. Ez az ún. „tévedésszociológia” attitűdje, vagyis csak ott van szükség szociológiai (vagy antropológiai, pszichológiai stb.) magyarázatra, ahol tévedéssel találkozunk. Francis Bacon, az empirista természetfilozófia egyik megalapozója ilyesféle szerepet szánt a megismerésben a társadalomnak, amikor különböző

„ködképekről” (pl. piac, színház) beszélt, melyek a módszeres megismerés útjában állnak.⁷⁹Hasonló elveket vallott Lakatos Imre, akiről láthattuk, hogy a szociológiai magyarázatokat a „külső történet”, vagyis az irracionális (azaz racionálisként nem rekonstruálható) területére száműzte.

Szimmetria-elv.Ha az igazság/hamisság, racionalitás/irracionalitás és ehhez hasonló dichotómiákat nem engedjük befolyásolni a magyarázat módját, akkor nemcsak a magyarázat igénye egyforma a két oldalon, hanem a magyarázat fajtája is. Azaz ugyanolyan típusú okok okozzák az igaz vélekedéseket, mint a hamisakat – hiszen túl könnyű lenne eldöntenünk, melyik hitünk igaz és melyik hamis, ha csak azt kellene megvizsgálnunk, hogy milyen okok (az igaz vagy a hamis hiteket okozók-e) hozták bennem létre. Természetesen felmerül a kérdés, hogy a tudás esetén mit tekinthetünk oknak. A tudományfilozófiai diskurzusban szokás a „természeti okok” és a „társadalmi okok”

kategóriáit szembeállítani. Hiszen ha egy hitem az érzékszervi tapasztalatból származik, akkor az érzékszerveimet érő fizikai ingerek alakítják ki, és ez leírható a természettudomány eszközeivel, természeti folyamatként. Viszont mivel az Erős Program szerzői szociológusok, és így a szociológia eszközeivel leírható („szociális”) okokat kutatják, ezért a kritikusoknak gyakran az a benyomása támadt, hogy Bloorék kívánalma szerint a hiteinket csakis társas okok hozzák létre, és ebben semmi szerepe sincs a természetnek. Fontos azonban megjegyezni, hogy Bloor biztosan nem így gondolta, hiszen a szimmetria-elv megfogalmazását a következő mondat követi: „Természetesen a társadalmi tényezőkön kívül másféle okok is közrejátszanak a vélekedések előidézésében.” Ennek egyfajta megjelenítése az erőparallelogramma-analógia, mely szerint a hiteink mindig a tapasztalat („természeti okok”) és az előzetes hiteink („társadalmi okok”) eredőjeként adódnak.

Bloor modellje a hiteink vegyes hátterének szemléltetésére

Bloorék éppen ezért kezdettől fogva munkamegosztást javasolnak az ismeretelmélet naturalizálásában a tudásszociológia és a kognitív pszichológia között.⁸⁰Ugyanakkor a két diszciplína szerepe aszimmetrikus annyiban, hogy míg a természeti okok általában egyformák, míg a társadalmiak különbözőek: „Az empirizmus értékes felismerése, hogy fiziológiánk garantálja, hogy az anyagi világra adott néhány válaszunk közös és állandó. Ezeket a válaszokat percepciónak nevezzük. A kulturális változatosságra valószínűleg úgy kell gondolnunk, mint ami ráépül az érzékelő képességeink biológiailag stabil rétegére.”⁸¹Vegyünk egy konkrét példát: Ha például a Robert Millikan és Felix Ehrenhaft közötti nézetek eltérését vesszük szemügyre, nevezetesen azt, hogy Millikan szerint létezik elemi töltés, míg Ehrenhaft szerint (aki elvileg ugyanazt a kísérletet végezte el) nem létezik, akkor feltételezhetjük, hogy a természet (a maga elektronjaival) mindkettőjük vélekedése esetén oksági hatékonysággal bírt, tehát nem tehető felelőssé nézeteik különbségéért. Vagyis ebben az esetben nem magukat az elektronokat

79Francis Bacon:Novum Organum. Ford. Csatlós János. Budapest: Nippon Kiadó, 1995.

80Barry Barnes és David Bloor: „Relativism, Rationalism, and the Sociology of Knowledge” In: M. Hollis és S. Lukes (szerk.):Rationality and Relativism. Oxford: Blackwell. 1981. 21-47. o. – Magyar fordítás: „Relativizmus, racionalizmus és tudásszociológia” In Laki J. (szerk.):

Tudományfilozófia. Budapest: Osiris Kiadó. 1998. 189-207. o.

81Knowledge and Social Imagery, 2. kiad., 31. o.

okoljuk azért, hogy Millikan elfogadta a létezésüket, hiszen ekkor ugyanezen elektronok azért is okolhatók lennének, hogy Ehrenhaft tagadta a létüket. Így a nézeteik közti különbség okait nem a természeti, hanem a társadalmi szférában kell keresni. Márpedig a szociológust a különbségek érdeklik, és megcélzott magyarázati sémája valójában nem olyan formájú, hogy „x azért hiszi, hogy A, mert…”, hanem olyan, hogy „x azért hiszi, hogy A, szemben B-vel, aki ezt nem hiszi, mert…”. Vagyis a különböző hitek hátterében álló közös természet „kiesik a képből”.⁸² Az Erős Program megközelítésében valójában nehezebb szétválogatni a természeti és társadalmi okokat egymástól, mint amit a megkülönböztetés sugall. Minden olyan tudás, ami nyelvi formában fejeződik ki, eleve kulturális esetlegességeket (fogalmi kategóriák és osztályozási rendszerek, azonosítási kritériumok, stb.) foglal magában, így a társadalmilag elemezhető dimenzió soha nem elhanyagolható.⁸³Ennek hátterében a következő megismerés-modell áll: a valóság mindig

„bonyolultabb annál, mint amit beilleszthetünk mindenkori fogalmi sémáinkba és elméleti rendszereinkbe. [...] A természetet mindig szűrni, egyszerűsíteni, megfelelően szétválogatni és okosan értelmezni kell ahhoz, hogy képesek legyünk megragadni. Mivel ezt a komplexitást relatív egyszerűségre kell redukálni, ezért a természetet mindig többféleképpen tudjuk reprezentálni. Hogy hogyan egyszerűsítjük, milyen közelítéseket és szelekciókat választunk, azt nem a (nem-szociális) természet diktálja. Ezeket a folyamatokat, melyek kollektív teljesítmények, teljesen a megismerő szubjektum tulajdonságaira kell visszautalni. Itt lép a szociológus a képbe.”⁸⁴ Ez a felfogás, ahogy később látni fogjuk, a konstruktivista megközelítésre jellemző.

Reflexivitás-elv. A negyedik követelmény szerint, ha a tudásszociológia a tudományos tudás oksági magyarázatait kínálja, és amennyiben ő maga is tudomány tudást nyújt, akkor képesnek kell lennie arra, hogy saját elképzeléseit oksági magyarázatokkal lássa el. Ez az elv sosem vált igazán fontossá a programon belül, hiszen nem kíséreltek meg élni az önmagukra vonatkozó magyarázat lehetőségével.⁸⁵ Fontos volt azonban annyiból, hogy ezzel ugyanazokat a kritikákat vonták magukra, mint amit a klasszikus tudásszociológusok ellen is gyakran megfogalmaztak, és amelyre az „öncáfoló relativizmus” néven szoktak hivatkozni. E szerint ha minden tudás relatív, és ez a kijelentésem tudás, akkor ez is csak relatív. Bloorék hosszasan védekeznek annak kimutatásával, hogy a „relatív” nem jelenti azt, hogy „hamis” tehát az öncáfolat esete nem áll fenn.⁸⁶

Az Erős Program tulajdonképpen sosem vált szélesebb körökben elfogadott elméletté abban az értelemben, hogy az esettanulmányok kidolgozása során a történészek vagy szociológusok pontosan tartották volna magukat a fent lefektetett alapelvekhez. Azonban az egyes programpontok szellemisége, az ebből fakadó hozzáállás és módszertan, valamint egyes fogalmi eszközök nagymértékben hozzájárultak a szakma mai arculatához.