Az irány

Minden út Rómába vezet tartja a mondás, amely mára jóval túllépett annak eredeti értelmezésén. A turizmus földrajzával foglalkozó szakemberek számára a hová mellett a milyen irányba kérdés is a vizsgálatok tárgyát képezi. Ahogyan Róma szárazföldön történő megközelítésére is számos alternatíva létezik, úgy a Magyarország idegenforgalmában résztvevő települések többségének is több irányból kell a vendégek érkezésére számítani.

Persze, az úgynevezett zsákutcás községeket mint amilyen például a Művészetek Völgye rendezvénysorozat keretében ismertté vált Taliándörögd vagy a gránit hazai felszínre bukkanásának szemet gyönyörködtető példányát kínáló Mórágy, kizárólag egy irányból lehet megközelíteni, azonban az ilyen típusú, idegenforgalmilag releváns települések száma csekély.

Esetükben a felkeresésüket alapvetően motiváló vonzerő mellett a zsákutcás mivoltukban rejlő településföldrajzi adottság (báj) is elősegítheti az irántuk való érdeklődés felkeltését. A megközelíthetőség alternatívájával nem rendelkező településeket leszámítva az adott város, illetve község turizmusáért felelős helyi szakemberek legtöbb esetben számba veszik, hogy a potenciális kereslet érkezése milyen irányból várható és ezekre a bevezető útvonalakra a fogadókészségük pozitív mivoltát manifesztáló jelzéseket helyeznek el.

A megfelelő irány megválasztása és azzal összefüggésben a célállomásnak a települési térben történő elhelyezése rendkívüli jelentősséggel bír az utazás tervezésének, de különösen a megvalósításának szakaszában. Ahhoz, hogy sikerrel igazodhassunk el Magyarország idegenforgalmi településeinek megközelítését illetően, bizonyos, fontosabb tájékozódási pontok és azok egymáshoz való viszonyának rögzítése elengedhetetlen feladat. Tekintettel a közoktatásban közvetített földrajzi ismeretek mibenlétére és a korábbi felmérések eredményeire (BAJMÓCY–KISS 1996; CSÉFALVAY

1990), feltételezhető, hogy Budapest és a megyeközpontok térbeli elrendeződésének képe jelenti a legtöbb magyar utazó mentális térképének alapverzióját. Ennél fogva felmérésünk során arra kerestük a választ, hogy a magyar társadalom tisztába van-e a keletről nyugatra egymást – ha nem is ugyanabban a síkban – követő megyeközpontok sorrendjével. Ha ugyanis valakinek a mentális térképén egy keleten fekvő megyeszékhely nyugaton helyezkedik el, és ez alapján tájékozódik, akkor az adott térséget érintő utazási döntéseinek nem kívánatos következményei lehetnek.

A magyar társadalom többségének viszonylag pontos képe van a megyeszékhelyek kelet-nyugat irányú sorrendjéről, tehát azok esetleges felkeresése során az útnak indulók feltehetően ritkán tévesztik el a helyes irányt. Vannak azonban olyanok, akik akár a vasúti menetrendet, akár a térképet böngészve könnyen zavarba hozhatók. A megkérdezettek válaszait figyelembe véve Debrecen (1.), Szolnok (2.), Budapest (3.), Székesfehérvár (4.), Veszprém (5.) és Szombathely (6.) viszonylatában a megyeszékhelyek vélt sorrendje az egyszerű és a súlyozott átlagok alapján is igen közel van a valósághoz (16. ábra). A magyar társadalom a megadott településsoron belül legpontosabban Székesfehérvár (4,04. hely), legkevésbé Szombathely (5,59. hely) elhelyezkedésével van tisztában. A vizsgált települések vélt fekvését egy képzeletbeli síkra vetítve elemezve megállapítható, hogy Budapest (+0,09) szinte hibátlan pozicionálása mellett Debrecent (+0,25) és Szolnokot (+0,19) a valóságosnál valamivel nyugatabbra, Szombathelyet (-0,41) és Veszprémet (-0,23) pedig keletebbre gondolják. Az egyes települések legnagyobb arányú pozíciótévesztését értékelve elmondható, hogy a megkérdezettek Debrecent Szolnokra (6,9%), Szolnokot Debrecen helyére (5,0%), Budapestet Székesfehérvárra (7,7%), Székesfehérvárt azonban már Veszprém helyére (18,6%), Veszprémet Székesfehérvárra (19,5%), míg Szombathelyt Veszprémbe (8,3%) tették. Ez alapján például a 8-as főút Veszprém és Székesfehérvár közötti szakasza környékén tájékozódni kénytelenek mintegy ötöde amennyiben pusztán a saját mentális térképére hagyatkozik, könnyen elvétheti a jó irányt. De a Budapestről Záhonyba közlekedő InterCity-n ülő utasok huszada is kellemetlen helyzetbe hozhatja magát, ha a debreceni pályaudvaron azután érdeklődik, hogy messze van-e még Szolnok.

A települések által kijelölt irányok pontos ismerete rendkívüli fontossággal bír az eltévedt turisták útbaigazítása során. Ha valaki például Pécs kellős közepén arra vállalkozik, hogy egy horvát rendszámú lakókocsi sofőrének elmagyarázza, mely nagyváros által kijelölt irányt követve juthat el a Balatonra, és Dombóvár helyett a legszentebb meggyőződéssel Szekszárd felé irányítja, akkor ugyan hozzájárul a nemzetközi turizmusból származó bevételeink benzinvásárlásban realizálódó növeléséhez, de a magyarok honismeretéről alkotott képet jócskán rombolja.

16. ábra A megyeszékhelyek valós és a magyar társadalom fejében élő kelet-nyugati sorrendje, 2005

A turizmusban észlelhető mobilitások az elmozdulás iránya alapján tipizálhatók. Igaz, hogy a földrajztudomány elsősorban az égtájak alapján jelöli ki az irányokat, de a keletre vagy a nyugatra való utazás már bizonyos axiológiai töltetet is magában hordoz. A kelet a fejlődésben megkésett, tradicionális, míg a nyugat a fejlett és a modern szinonimájaként értelmezhető, így a közgondolkodásból kiszűrődő attitűdök az utazási döntést is képesek befolyásolni (HUNYADY 1996). Az égtájak mint irányok nemcsak a tengeri és a légi közlekedésben őrzik funkciójukat, hanem a könnyebb tájékozódást biztosító szárazföldön is tetten érhetők. A vasúti közlekedésben például Budapest főpályaudvarainak elnevezése (Nyugati, Keleti és Déli) hűen tükrözi azokat az irányokat, amelyek felé egykor kigördültek az onnan induló vonatok. Az utazások története során a települések főútjainak névadásában is közrejátszott az irány, több városban és községben ma is találkozhatunk olyan útvonalakkal, amelyek egy onnan elérhető település vagy táj nevét őrzik (Mosonmagyaróváron például a Halászi, a Levéli vagy a Pozsonyi úton haladva annak elnevezésével egyező településre jutunk). A magyarországi főútvonalak számából is következtetni lehet arra, hogy Budapesthez képest milyen irányba vezetnek, mivel azok az óramutató járásának megfelelően kerültek beszámozásra.

A tájékozódást segítő eszközök fejlődésének és az utazások egyre összetettebbé válásának köszönhetően mára már nem a konkrét, sokkal inkább a kvázi irányoknak, vagyis a mobilitás irányultságának jelentőségéről beszélhetünk. Egy utazási irodába betérve – ha nincs különösebb ötletünk a nyaralásunkkal kapcsolatban – elsősorban azután érdeklődünk, hogy egysíkú (üdülés) vagy változatos (körutazás) mobilitást tesz majd lehetővé a tervezett utazás.

Minden esetben annak mérlegelésére kerül sor, hogy az utazásra fordítható szabadidő és diszkrecionális jövedelem hogyan korrelál a turista igényeivel összefüggő térhasználattal. Ezt figyelembe véve tipizálhatjuk a turizmusorientált mobilitásban megfigyelhető mozgásjelenségeket (17. ábra).

17. ábra A turisztikai mobilitás legtipikusabb mozgásjelenségei

• Lineáris elmozdulás (1): A turista a lakóhely (L) és a célállomás (C0) közötti utat, egy irányban, megszakítás nélkül teszi meg, tartózkodása elsősorban a célállomás területére koncentrálódik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elindulás és az érkezés között program beiktatása nélküli utazás valósul meg. Ha például valaki Budapestről Hajdúszoboszlóra utazik vasúton vagy közúton gyógyfürdőzni és útközben nem áll meg egy település vagy bármilyen idegenforgalmi attrakció megtekintésére, Hajdúszoboszlót pedig nem hagyja el, a lineáris elmozdulás tipikus esetéről beszélhetünk.

• Tört lineáris elmozdulás (2): A turista a lakóhely (L) és a célállomások (C1 C2 C3) közötti utat, egy irányban, hosszabb-rövidebb idejű megszakításokkal teszi meg, tartózkodása az utazás során megállókat képező településekre koncentrálódik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a turista egy útvonalra felfűződő települések érintésével, azokon szolgáltatások igénybevételével jut el utazásának legtávolabbi állomására. Ha például valaki Budapestről Sopronba utazik, megáll Tatán, Komáromban és Győrött, ahol igénybe veszi az adott település idegenforgalmi infrastruktúráját, akkor a tört lineáris elmozdulás tipikus esetéről beszélhetünk.

• Körvonalban történő elmozdulás (3): A turista a lakóhely (L) és a célállomások (C1 C2

C3) közötti utat, egy önmagában visszatérő pályán, hosszabb-rövidebb idejű megszakításokkal teszi meg, tartózkodása az utazás során megállókat képező településekre koncentrálódik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a turista egy poligon jellegű útvonalra felfűződő települések érintésével, azokon szolgáltatások igénybevételével tér vissza lakóhelyére. Ha például valaki Budapestről indulva Kecskemét, Baja, Dunaföldvár és Székesfehérvár érintésével érkezik meg Budapestre, akkor a csillagszerű elmozdulás tipikus esetéről beszélünk (a praxis ezt körutazásként értelmezi).

• Csillagszerű elmozdulás (4): A turista a lakóhely (L) és a célállomások (C1 C2 C3) közötti utat úgy teszi meg, hogy a lineáris elmozdulás eredményeként eljut egy bázisállomásként, egyben célállomásként is értelmezhető településre (C0), ahonnan bizonyos időközönként kisebb-nagyobb távolságú, egyirányú kirándulásokat tesz a környékbeli célállomásokra (C1 C2 C3). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a turista miután utazásának megszakítása nélkül eljutott a bázisállomásra, amely értelemszerűen célállomásként is értelmezhető, úti programjának megfelelően felkeresi a környéken fekvő településeket. Mindezt úgy teszi, hogy az egy-egy célállomásra történő utazást követően minden esetben visszatér a bázisállomásra. Ha például valaki Budapestről

Pécsre utazik, ott megszáll és a következő napokban fél- , egynapos kirándulásokat tesz Siklósra, Komlóra és Mohácsra, ahonnan estére visszatér a megyeközpontba, akkor a csillagszerű elmozdulás tipikus esetéről beszélünk (a praxis ezt csillagtúraként értelmezi).

• Kombinált elmozdulás (5): A turista a lakóhely (L) és a célállomások (C1 C2 C3) közötti utat úgy teszi meg, hogy a lineáris elmozdulás eredményeként eljut egy bázisállomásként, egyben célállomásként is értelmezhető településre (C0), ahonnan a körvonalban történő elmozdulás szabályának megfelelően elutazik a környékbeli célállomásokra (C1 C2 C3), ezt követően pedig visszatér a bázisra. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a turista miután utazásának megszakítása nélkül eljutott a bázisállomásra, onnan tetszőleges idő után úgy keresi fel a környéken fekvő településeket, hogy csak az utolsó célállomás meglátogatása után érkezik a bázisra vissza. Ha például valaki Budapestről Miskolcra utazik, ott megszáll és a következő napok valamelyikén egymást követően keresi fel Egert, Aggteleket és Tokajt, akkor a kombinált elmozdulás tipikus esetéről beszélünk.

A tört lineáris (2) és a körvonalban történő (3) elmozdulás közötti különbségek alapvetően a tér-idő hasznosításban jelentkeznek. Előbbi a rendelkezésre álló időegység alatt a lehető legtávolabbi célállomás elérését, utóbbi pedig a lehető legnagyobb terület lefedését teszi lehetővé. Ennek megfelelően egy utazás irányának kiválasztásakor egyrészt figyelembe vehető az a kívánalom, hogy miközben a lehető legtávolabbra jutunk a lakóhelyünktől, ismerjük meg az azon az útvonalon fekvő települések vonzerőit, másrészt szem előtt tartható az a célkitűzés, hogy a lehető legnagyobb térséget bejárva tárjuk fel az útba eső városok és községek idegenforgalmi értékeit. Hétköznapi értelemben arra a kérdésre vonatkozó döntéshozatalt: hogy merre vesszük az irányt? az befolyásolja, hogy egy adott lakóhelytől milyen messzire juthatunk el, vagy mekkora területet járhatunk be a megadott idő alatt.