A turizmusföldrajzi tudás konstrukciója

A magyarországi turizmusföldrajzzal szemben és a jövőbeli sikerek érdekében megfogalmazott kritikai hangvételű reflexiót fel kell, hogy váltsa az eddigi kutatási eredményeken és a pedagógiai praxison alapuló tudás létrehozásának, illetve a mögötte álló filozófiának a bemutatása. FRANCOIS JACOB (1986) Nobel-díjas biológus szerint a tudomány egy eszköz, amely a valóságnak vélt világ ábrázolását segíti elő, lehetőséget biztosít arra, hogy új szemszögből nézzük a dolgokat, hogy teret adjunk képzeletünk termékének. Amikor a hazai turizmusföldrajzi tudás újszerű alapokra való helyezéséről beszélünk, akkor egy idea megvalósítását szorgalmazzuk, egy olyan elképzelést kívánunk elfogadtatni a kutatásban és az oktatásban érintett közösséggel, amely a stabilitást, a hosszú távú fennmaradást garantálja.

Amióta a házak alapozásánál vasbetont és korszerű szigetelési technológiát alkalmaznak, meghosszabbodott az épületek élettartama. A turizmusföldrajz mint diszciplína csak azért nem omlott eddig össze, mert gőzerővel szolgálta az idegenforgalmi felsőoktatást, azonban nem volt képes önmaga akadémiai szintű elismertetésére. Az elkövetkezendőben olyan alapokra kívánjuk építeni a magyarországi turizmusföldrajzot, amelyre egy több emeletes, az alap, a mester és a doktori képzést egyaránt kiszolgálni képes ház is felhúzható. Hasonló téglákkal építkezünk majd, mint az elődök, de nem ugyanúgy fogjuk őket elhelyezni, a tervek elkészítésénél ugyanis egy eddig kevesebb figyelmet kapott nézőpontot veszünk figyelembe, az innováció szükségességét.

A turizmusföldrajzi tudás célcsoportjai közötti különbség elsősorban nem az ismeretek körét, hanem annak mélységét illetően mutatható ki. Ezen álláspontunk azzal a pedagógiai felfogással való azonosulásunkból következik, amely vallja és egyben lépten-nyomon bizonyítja, hogy a kutatás az nem egy szűk, a bölcsek kövét magáénak tudó szakmai elit kiváltsága, hanem bármely felkészített, a tudományos normákat követni képes, a megismerést áhító egyén részesévé válhat (ZSOLNAI 2005). Az idegenforgalmi felsőoktatást szabályozó rendeletek előírják a tanulmányok szakdolgozat készítéssel történő lezárását. Tehát kutatásra ösztönzik az addig döntően passzív befogadást végző tanulókat. Mindehhez módszertani kurzusok hallgatására nyílik lehetőség, ahol elvben elsajátíthatók a kutatás fortélyai, de nem a szakdolgozat témáját meghatározó gondolkodásmód. Azt ugyanis a korábbi, szakmai elméleti és gyakorlati tárgyak oktatása során kellene beépíteni az egyes tananyagokba. Így a turizmusföldrajzot tanuló hallgatóktól és oktató-kutató kollégáktól elvárható tudás körvonalazásakor nemcsak a mit, hanem a hogyan és a miért problematikájára is ki kell térünk. A pedagógiában funkciója szerint szubsztantív, stratégiai és normatív tudásként csoportosított tudásféleségek (ZSOLNAI 1996) jól alkalmazhatók a turizmusföldrajz területén is, mivel e modernizálódó diszciplína is elvitathatatlan tényekre, módszerekre és megközelítési módokra épül.

Viszonylag egyszerű módszerekkel kijelölhető a magyarországi turizmusföldrajzi tudás valódi tartalma, és ahhoz képest meghatározható az általunk ideaként aposztrofált normatíva. Ha arra, a vizsgálatunk szempontjából nyilvánvaló kérdésre kívánunk válaszolni, Mi az, amit egy turizmusföldrajzos tud?, akkor két dolgot tehetünk. Első lépésben évtizedekre visszamenően felkutathatjuk a turizmusföldrajz tárgykörbe sorolt és/vagy turizmusföldrajzos által közreadott összes publikációt, majd azokat tartalomelemzés tárgyává téve körvonalazzuk a tudás mibenlétét, másodszor interjúkészítés révén a záróvizsga előtt álló hallgatók ismereteit mint az intézményesült tudás reflexióját vesszük lajstromba. A magyar nyelű könyvekben, könyvfejezetekben és a különböző hazai tudományos folyóiratokban megjelentetett, a könyvtárosok által turizmusföldrajz vagy idegenforgalmi földrajz tárgyszóhoz sorolt ismeretek jobbára az oktatók-kutatók tudásának szubsztantív mivoltát tükrözik, a vizsgálatok során felhasznált módszerekkel és filozófiai alapvetésekkel ritkábban találkozhatunk. Ez a fajta szemlélet a turizmusföldrajzi tankönyveket is áthatja, így a tudni, hogy mi jelenti a tudás legfontosabb faktorát, amely a hallgatók ismereteit tekintve is megfigyelhető.

A turizmusföldrajzi tudás az utazással összefüggő társadalmi, gazdasági, környezeti jelenségek és folyamatok térbeli vonatkozásainak, összefüggéseinek, valamint azok feltárásának ismeretét, továbbá az idegenforgalmi mobilitásra hatást gyakorló, azt kiszolgáló

objektumoknak a turisztikai tevékenységgel kapcsolatba hozható mibenlétét jeleníti meg (TRIBE 2006). Mindemellett a turizmusföldrajzi tudás alatt tárgyaljuk azon készségek (tanult képességek) tárházát, amelyek a térben történő tájékozódást, eligazodást, az ahhoz szükséges információgyűjtést és a turisztikai élményekben, a célterületekről élő képekben tetten érhető geográfiát foglalja magában.

A társadalom turizmusföldrajzi tudását megalapozó források két csoportra oszthatók.

Az egyikbe azok az ismertek tartoznak, amelyeket az iskola és a média világa közvetít, ezek jellemző módon passzív módon válnak a műveltség részévé, a másik csoport, aktív beépülést biztosító tudást tesz lehetővé. A passzív tudás leginkább a földrajz és a történelem órán tanult, a televízióban, moziban látott, a turizmusipar által hasznosított objektumok földrajzi elhelyezkedésére, értékük lényegi elemeire koncentrál. Ezzel szemben az aktív tudás közvetlenül az egyén vagy hozzátartozóinak utazása révén keletkezik, már az út előkészítése során is olyan, leginkább stratégiai tudásra tehetünk szert, amelynek gyümölcsét a célállomáson vagy a következő utazás során arathatjuk le. Egy jól előkészített, átgondolt utazás, az élmény megélésére való felkészülés, a felmerülő meglepetések kiszűrése garantálhatja a program sikerét. Míg a passzív tudás az utazás lehetséges célállomásai közötti eligazodásban (Menjük el Svájcba, ott olyan szép hegyek vannak!), addig az aktív tudás a konkrét, akár a helyszínen születő döntések meghozatalában játszik közre (Svájcba autóval érdemes menni, mert a helyi közlekedés nagyon drága!).

A magyar társadalom utazási szokásait számba vevő közvélemény-kutatások rendre rákérdeznek azokra az aktív tudást tápláló forrásokra, amelyeket a háztartások a belföldön realizálódó kirándulásaik, utazásaik és főutazásaik érdekében hasznosítanak. Ezen felmérések (M.Á.S.T. 2005) fókuszában a turisztikai információgyűjtési gyakorlat olyan lényegi tényezői állnak, mint például az aktív tudás megszerzésének helye az utazás folyamatában vagy a források összetétele. A magunk részéről annyival léptünk túl az utazásokkal kapcsolatos aktív tudás létrejöttének szondázásán, hogy hosszabb időintervallumot figyelembe véve vizsgáltuk az egyes források használatának gyakoriságát. A magyar társadalom 2000–2005 között megvalósult összes belföldi utazását alapul véve megállapítható, hogy az útra kelők (a 15 évesnél idősebb populáció közel 60%-a) 63%-a legalább egy forrást igénybe vett az úti cél elérése és az arra vonatkozó ismeretek megszerzése érdekében.

A vizsgált időszakban utazó megkérdezettek minden alkalommal a térképet (21,4%) hasznosították legnagyobb arányban, legkevésbé a Tourinform irodában (1,1%) megszerezhető információkra voltak kíváncsiak (11. ábra). Részben ezzel összefüggésben a még sohasem hasznosított források közül a Tourinform iroda (81,5%) messze kiemelkedik, de az internet (77,8%) negligálása is rendkívül magas arányú. Amennyiben a valaha igénybe vett tudásbázisra koncentrálunk, akkor a rokonok és ismerősök (72,9%), a helyi lakosság és/vagy a szolgáltatók (62,4%), valamint a térkép (58,1%) jelentik az utazás előtti, illetve alatti informálódás forrásának dominánsan jellemző elemeit. Útikönyvet a társadalom utazó tagjainak 56,8%-a egyáltalán nem használ.

Látható, hogy a társadalom turizmusföldrajzra vonatkozó aktív tudása nem elsősorban az attrakciók értékeinek megismerésében, sokkal inkább a tájékozódáshoz és az eligazodáshoz szükséges alapvető információk megszerzésében érhető tetten. Nem az útikönyvekből kiolvasható vagy az internetről letölthető művelődéstörténeti érdekességekre kíváncsiak tehát a belföldi relációban útra kelő

11. ábra A magyarországi turisztikai célterületekkel kapcsolatos tudás forrásai, 2005 (%) (Forrás: MTA FKI – TNS Hungary)

magyarok, hanem olyan gyakorlati fortélyok után érdeklődnek, amely a célállomás megtalálásában, az ott igénybe vehető szolgáltatások kavalkádjában történő helyes választásban segíti őket.

A passzív tudást illetően a magyar társadalom körében népszerű üdülőhelyek földrajzi elhelyezkedésének rekonstruálása kapcsán kívántunk információhoz jutni. Magyarország számos közismert üdülőhelye nem önálló településként, hanem egy-egy község vagy város részeként fogadja az iránta érdeklődő vendégeket. Ez a jelenség egyrészt a településeken belül, az önfejlődés eredményeként kialakult szabadidős zónákra, másrészt a közeli városok terjeszkedési igényeire, harmadrészt az üdülőhelyek működési feltételeinek javulását hivatott – gyakran kényszerű – szimbiózis létrehozására vezethető vissza. A településrészként egzisztáló üdülőhelyek esetében ritkán van arra példa (pl. Mátraháza, Balatonkiliti), hogy annak elnevezése utaljon a földrajzi hovatartozásra, illetve települési kötődésre. Ebből kifolyólag a hétköznapi emberek fejében meg sem fordul, hogy Agárdot Gárdonyban, Bánkútat Nagyvisnyón, Csisztapusztát Buzsákon, Dobogókőt Pilisszentkereszten, Horányt Szigetmonostroron, Királyrétet Szokolyán, Szanazugot Dobozon, Tőserdőt pedig Lakitelken kell keresnie a térképen, ha ezek valamelyikébe indul üdülni.

A magyar társadalom meglehetősen homályos képpel rendelkezik hazánk tradicionális üdülőhelyeink települési hovatartozását illetően. Lillafüred, Gyopárosfürdő, Balf és Sikonda viszonylatában a megkérdezettek között egyetlen egy magyar állampolgár sem akadt, aki képes lett volna mind a négy üdülőhely kapcsán a helyes válaszadásra. A felmérésben résztvevők 83%-a Gyopársofürdő, 79%-a Sikonda, 70%-a Balf, 35%-a Lillafüred esetében még az anyatelepülés megtippelésére sem vállalkozott. Legnagyobb arányban (48%) a Hámori-tó partján fekvő, az 1935-ben átadott Palota szállóról nevezetes üdülőhelyről, Lillafüredről tudták, hogy közigazgatásilag Miskolchoz tartozik. A palackozott ásványvíz forrásául szolgáló Balfot a válaszadók 20%-a kötötte Sopronhoz, míg az, hogy Gyopárosfürdőt (13%) Orosházán, Sikonda gyógyító vízét pedig Komlón kell keresni (3%), már kisebb arányban említették a válaszadók (12. ábra).

Elkeseredésre még sincs okunk, mivel a rossz válaszok többsége abban a régióban koncentrálódik, amelyben a vizsgált üdülőhely amúgy is elhelyezkedik, így Lillafüred vonatkozásában a Mátrát, Balf esetében Győrt, Gyopárosfürdő kapcsán Békést, míg Sikonda ügyében Pécset illette a legtöbb helytelen válasz. Minden esetben szép számban találkozhattunk olyan megkérdezettel, aki az egyértelmű kérdésfeltevés ellenére úgy vélte, a vizsgálat tárgyát képező üdülőhelyek esetében önálló településekről van szó.

12. ábra Magyarország tradicionális üdülőhelyeinek települési azonosítása, 2005