A tér mint a turizmusorientált gondolkodás alkotóeleme

3.1. A tér mint a turizmusorientált gondolkodás alkotóeleme

A tér a földrajztudomány alapkategóriája, a geográfusok által folytatott vizsgálatok, vagyis a megismerés tárgya és egyben vonatkoztatási rendszere (BEYNON–HUDSON 1993; NEMES

NAGY 1998, 2000, 2001). Mint filozófiai kategória évszázadok óta foglalkoztatja a gondolkodókat, akik között számos matematikussal és fizikussal is találkozhatunk (BENEDEK

2000). A földrajz tehát nem tekinthető a tér tanulmányozására hivatott kutatások egyedüli letéteményesének, a megismerési folyamatban osztozik a filozófia, a geometria, a szociológia jeles képviselőivel (FARKAS 2003). Azonban egyedül a földrajztudomány képes a teret a maga komplexitásában, a rá hatással levő térszervező folyamatokon keresztül, a tér és az idő kölcsönös dimenziójában vizsgálni (HAGGETT 2006).

Az eltérő térfelfogást (relatív és abszolút tér) hirdető filozófiai irányzatok jelentős hatással voltak a földrajztudomány művelőire, amelynek eredőjeként a saját hatóerővel rendelkező, dolgokkal kitöltött tér primátusát hirdető tradicionális földrajz mára a társadalomelméletek által befolyásolt, cselekvésorientált diszciplínává vált vagy legalábbis úton van afelé (BENEDEK 2006). A nyugati geográfiában, különösen annak teoretizáló köreiben zajló, társadalomelméleti diskurzusok impulzusai folyamatosan formálják a földrajztudományi kutatások megközelítéseit (JOHNSTON–SIDAWAY 2004;MÉSZÁROS 2007), azonban a térnek mint központi kérdésnek a mibenléte továbbra is az egyes vizsgálatok célkitűzése szerint kerül meghatározásra. A természeti földrajz képviselői a megfigyeléseik során sokkal kevésbé tudnak a tér konkrét mivoltától elvonatkoztatni, egyes társadalomföldrajzosok azonban már magának a térnek a létét is megkérdőjelezik (BENEDEK 2002).

A turizmusföldrajz elsősorban olyan abszolút tereket vizsgál, amelyek fogyasztását jelentős mértékben áthatja az abban rejlő relativitás (MINCA 1996). Optimális esetben a tengerek és a tavak meghatározzák az üdülőturizmus, a magashegységek pedig a síturizmus kialakulását, a gyógyfürdők létesítését determinálja a forrás helyhez kötöttsége, azonban a konferenciaturizmus esetében a tér relatív volta már erőteljesebben hat az adott turisztikai termék fejlődésére (ZELINSKY 1994;CHRISTOFLE 2001). Tekintettel arra, hogy a turizmusban megjelenő mobilitás az egyén(ek) utazási döntésének eredménye, így a térnek nemcsak a konkrét alkotóelemei, az azokat összekötő hálózatok, hanem a velük kapcsolatos képzetek is befolyásolják a versenyképességet (EDENSOR 2001). A turizmus teréről való gondolkodásban

tehát az emberi cselekvés eredményeként megjelenő térszíneken túlmenően, az adott tér absztrakt szintjét – ahogyan azt az egyének felfogják és reprezentálják – is figyelembe kell venni (O’HARA 2001; SPARK 2001). Mivel cselekvéseinket differenciált szükségleteink irányítják (MASLOW 2003) az a tér, amelyben azok kielégítésre kerülnek, olyan objektumokat foglal magában, amelyhez a társadalom által megfogalmazott értékítéletek rendelődnek. A jó hely fogalma tehát a turizmus által hasznosított tér axiológiai értelmezését tükrözi (a társadalmilag determinált pozitív térérzet manifesztációja²⁹), vagyis azokat a térszíneket takarja, amelyek nem csupán objektív mivoltukban, hanem a róluk alkotott vélemények figyelembevételével válnak látogatottá (HAY 1998).

A turisztikai tér ritkán válik önálló entitássá, legtöbbször a társadalmi alapfunkciók között, tér a térben elven jeleníthető meg. A turizmus még azokban a térségekben is átszövi a társadalmi alapfunkciókat, ahol domináns szerepet játszik. Egy adott településen a lakás, a munka, az ellátás, a képzés és a szabadidő világa a kereslet igényeinek kielégítése során valamilyen módon mind-mind involválódik a turizmusban (BERÉNYI 1992, 2003). Ennek következtében a turizmus teréről mint tiszta, laboratóriumi produktumról elsősorban a tengerparti üdülőzónák úgynevezett turisztikai gettói kapcsán beszélhetünk (MONTANARI

1995), más esetekben egy bonyolult, a helyi lakosság életterébe beépülő, azzal szimbiózisban lévő térről van szó. A turisztikai teret nemcsak az annak határait kijelölő mozgások, hanem azok időbelisége és intenzitása is meghatározza (ASHWORTH–GRAHAM 2005). A térnek azon felületein, ahol a turisták tartózkodása igen erős időbeli koncentráltságot tükröz, a funkció kiteljesedése korlátozott. Egyes zarándokhelyeken például a látogatottság a búcsú napjára koncentrálódik, az év többi időszakában turisztikailag irreleváns a tér hasznosulása (PETRILLO

2003). Ezzel összefüggésben, ha egy térszínen minimális (tehát a helyi gazdaság és társadalom működésében elhanyagolható jelentőséggel bíró) a vendégek jelenléte és fogyasztása, akkor függetlenül annak valódi, abszolút tartamától, turisztikai térként való értelmezése igencsak problematikus.

Amíg a turisztikai tér szociálgeográfiai vonatkozású vizsgálatának középpontjában a turizmusipar működésében érintettek funkcióhoz való viszonyulása áll, addig a humánökológia a funkcióval való együttélésből fakadó interakciókra koncentrál (BERÉNYI

1979; MICHALKÓ 1999, 2005). A turizmus teréről történő, humánökológiai aspektusú gondolkodás alapja a turisztikai mobilitásban résztvevők egymással és a helyi társadalommal folytatott kommunikációja, amelynek sikeressége magának a térnek a fogyasztásában és az

29 Az elméletalkotás hátterében álló empirikus tapasztalatok közül kiemelkedő jelentőséggel bír a Spanyol lépcsőn (Róma) ücsörgő turisták magatartásának megértése.

azzal összefüggő fenntarthatóságában is visszatükröződik (LÁNYI 1999; HAWLEY 2000).

Mivel a humánökológia az emberi faj fennmaradásával kapcsolatos kérdéseket a természet–

társadalom–egyén hármasságában gondolja végig (MAYHEW 1997;BRUNOTTE et al.2002), e szimbiózis sikerének biztosításában a turizmus kulcsfontosságú szerephez jut. Az utazás során létrejövő interakciók egymás megértésében, az emberiséget reprezentáló gondolkodás és cselekvés diverzifikációjának elfogadásában, a természethez fűződő viszony átértelmezésében jutnak különös fontosságú, a turisztikai tér mibenlétének feltárását segítő szerephez.

A turisztikai tér társadalomföldrajzi értelmezésekor a már említett funkcionális és kommunikációs vonatkozásokon túlmenően a teret alkotó közigazgatási/területfejlesztési egységek (jellemzően a települések) mobilitásban játszott szerepkörére is ki kell térni. A turizmus tere, vagyis a turisták áramlásaival átszőtt térszínek hálózata a küldő és célterületek, valamint az őket összekötő csatornák (folyosók) bonyolult textúrája (13. ábra).

13. ábra A turisztikai tér alkotóelemei

A hálózatban kitüntetett szerepet játszanak a turisztikai célterületek, amelyek az áramlások kikristályosodási pontjai, de ritka a kizárólag turistafogadásra berendezkedett település, mivel azok, az ott élők utazási intenzitásától függően, a turisták kibocsátásában is szerepet vállalnak.

Ezen analógia alapján elvétve fordulnak elő tisztán küldő területek, olyanok, amelyek csak a lakosság elutazásának köszönhetően válnak a rendszer részesévé. A csatorna a mobilitást (a transzfert) biztosítja, rajta keresztül zajlanak a turisták áramlásai.

A fentiekből következően a turizmusföldrajz térrel való viszonyának kialakításakor elkerülhetetlen az érvényes, filozófiailag megalapozott térkoncepciók figyelembe vétele.

Azonban a diszciplína praxisorientáltságából fakadó sajátosságaira tekintettel azt a teret célszerű a vizsgálat fókuszába állítani, amelyben jelenleg is tetten érhetők a gazdasági és társadalmi mutatókat érdemben befolyásoló turisztikai célú helyváltoztatások, illetve olyan, egyedi adottságokat rejt magában, amelyek alapján a jövőben alkalmassá tehető a vendégforgalomnak a versenyképességet és a fenntarthatóságot tekintetbe vevő lebonyolítására, vagyis turisztikai potenciállal rendelkezik.