Az utazások hatása a globalizációra

Miközben a munkaerő kívánt mértékű szabad áramlását éppen a nyelvi, vallási és más szociokulturális tényezők különbsége nehezíti, addig a turizmus évtizedek óta gerjesztője és haszonélvezője a globalizációnak (KUENTZEL–RAMASWAMY 2005;LESLIEA–RUSSELLB 2006).

A modern világkép kialakulása elképzelhetetlen lett volna az utazóktól származó információk nélkül. A kontinensek megismerésének széleskörű igénye is az útleírások, színes úti beszámolók hatásaként alakult ki (AGREITER 2000;KREISER 2003). A turizmus természetesen elsősorban tömegjelenséggé válásával segítette elő a globalizálódást, mivel a közlekedés és a kommunikáció területén végbemenő technológiai forradalom termékeinek felvevőpiacává és megrendelőjévé vált (ERDŐSI 2000). A XX. század hatvanas éveitől ki kellett elégíteni az utazni vágyók tömeges szállításával, elszállásolásával, étkeztetésével kapcsolatos igényeket, az egész világon biztosítani kellett az otthon megszokott kényelmet, biztonságérzetet. Ennek sikeres kiszolgálására sorra alakultak a légitársaságok, a nemzetközi szállodaláncok, a gyorsétterem-hálózatok, a nagy utazásszervezők, bevezették az utazási csekket (MICHALKÓ

2007b). Napjainkra a korábbi évtizedekhez képest nyitottabbá vált a világ, a fizikai határok többsége leomlott, egyre inkább szűkítették a vízumkötelesek körét (MICHALKÓ 2008a). A turizmus főként azzal járult hozzá a globalizációhoz, hogy az utazások révén lényegesen kitágult a korszakspecifikus egyéni szabadság horizontja.

A globalizáció nem tekinthető új keletű jelenségnek, értelmezése történelmi távlatokra vezethető vissza. Ennek során vizsgálandó, hogy a turizmus modern megközelítését megelőző utazási tevékenységek milyen szerepet játszottak az adott kor társadalmi, gazdasági folyamatainak domináns területi kiterjesztésében. A turizmus története része a globalizáció történetének (WATERS 2001). Nem egyértelmű azonban, hogy a turizmus alakítója vagy inkább következménye a globalizációnak? Az egyik álláspont szerint a turizmus évtizedek óta tapasztalható nemzetközivé válása végeredményben a globalizáció gerjesztője (COËFFÉ et al.

2007). A másik vélemény azt hangsúlyozza, hogy mára minden térségben megtalálhatóak azok az élményszerzési zónák, ahonnan a helyi kultúra a különböző nemzetek turisztikai enklávéinak létrehozásával kiszorult (BRUNEL 2007). Ezek a sajátos enklávék a globalizálódó világ gazdasági nagyhatalmait jelentő országok polgárainak fogadására létrehozott idegenforgalmi szuprastruktúrát tartalmazzák, és az otthon megszokott kulturális és nyelvi környezet illúzióját kínálják (JUDD 2003). Az észak-európai országok számára a mediterrán térségben, az USA-belieknek a Karib-térségben, a japánoknak, dél-koreaiaknak Délkelet-Ázsiában alakítottak ki ilyen biztonságos zónákat (HERNANDEZ et al.1996).

A II. világháborút követő évtizedekben a motorizáció gyors térhódítása, a személygépkocsival, a turistabuszokkal, majd a repülőgéppel történő utazások megjelenése, továbbá a turizmuspolitika fontosságának felismerése korábban nem látott mértékű robbanást hozott a világ turistáinak számában. Az utazási csekkek, majd a hitelkártyák egyre szélesebb területen való elfogadása, a nagy nemzetközi szállodaláncok (Intercontinetal, Wyndham, Marriott, Hilton, Accor) fokozatos kiépülése mellett a legnagyobb változást az utazásszervezők package túrái jelentették, ugyanis a vendég ettől kezdve kevésbé volt kitéve a helyi szolgáltatók csapdáinak, az utazást, szállást, ellátást, programot és biztosítást egyaránt tartalmazó, az utazási ügynökségtől megvásárolt csomaggal biztonságosan kelhetett útra a nagyvilágban. A turisták számára nyújtott szolgáltatások biztonsága mellett a piaci érdekeire tekintettel egymás után jöttek létre a legnagyobb légitársaságok közötti stratégiai szövetségek (Qualiflyer, Wings International, Skyteam, Oneworld, Star Allience) amelyek együttesen a világ utaskilométerben számolt forgalmának több mint 50%-át bonyolítják (ERDŐSI 1998).

Mindezen folyamatokkal párhuzamosan egyre több ország ismerte fel a turizmusban rejlő lehetőségeket és nyújtott politikai, gazdasági támogatást a vendégérkezést elősegítő cégeknek, szervezeteknek a marketingtevékenységük sikeréhez.

Amíg 1960-ban 70 millió nemzetközi turistaérkezést regisztráltak, addig négy évtized alatt közel tízszeresére, 700 millióra nőtt az országhatárokat átlépő utazók száma (3. ábra).

3. ábra Nemzetközi turistaérkezések száma kontinensenként, 1960–2007

Tekintettel arra, hogy a világ turisztikai forgalmának növekedési üteme az utóbbi években meghaladta a korábbi időszak átlagát (4–5%), 2007-ben már 903 millió nemzetközi turistaérkezést rögzítettek, amelynek eredményeképpen összesen 856 milliárd USD bevételt könyvelhettek el a turizmusiparban érintett vállalkozások (UNWTO 2008). Európa továbbra is őrzi vezető pozícióját a világ turistaforgalmában (54%) és a turizmusból származó bevételek tekintetében (51%). 2007-ben a világ legnépszerűbb fogadó országainak élmezőnyében Franciaország, Spanyolország, az USA, Kína és Olaszország állt, míg a küldő országok élbolyát Németország, az USA, az Egyesült Királyság, Franciaország és Kína alkotta (UNWTO 2008). Előrejelzések szerint 2017-re a jelenlegi 231,2 millió, turizmushoz kapcsolódó munkahely száma 262,6 millióra emelkedik, amelynek köszönhetően a turizmusipar fogja a világ alkalmazottainak 8,3%-át foglalkoztatni (WTTC 2007).

A világ egyik legnagyobb, közel négy évtizede évről-évre megrendezésre kerülő utazási kiállításán, a berlini Internationale Tourismus-Börse-n (ITB) folyamatosan regisztrálják és közzéteszik a résztvevő országok listáját. Amíg 1961-ben mindössze 40, addig 2000-ben már 179 ország érezte a jelenlétét fontosnak a német fővárosban tartott turisztikai seregszemlén (4.

ábra). A bővülés folyamatát megjelenítő 4. ábrán jól látható, hogy az 1960-as évek európai és amerikai koncentrációja mellett már jelen voltak egyes afrikai és ázsiai országok is. A 70-es évek Afrika mellett elsősorban a közép- és dél-amerikai kontinensen hoztak bővülést, de ekkoriban lépett fel nemzetközi turisztikai kínálatával Ausztrália is. A 80-as évek főként Kína és az Arab-félsziget országai, a 90-es évek pedig a volt Szovjetunió utódállami számára hozták meg a világ turizmusába történő intenzívebb bekapcsolódás szándékát.

Az utazások globalizációs hatásaként az egyetemesnek tekintett értékek partikularizálódhatnak, a lokálisak univerzálisakká válhatnak (COMIC–KOSAR 2000). Az egyre inkább dominánssá váló, könnyen befogadható kulturális minták terjedésével a nemzeti identitás feloldódása, az idegenforgalmi vonzerőt jelentő helyi és regionális kulturális értékek, évszázados hagyományok leértékelődése, kommercializálódása következik be (MACLEOD

2006). Ugyanakkor tanúi lehetünk egy ezzel párhuzamosan zajló – igaz sokkal kevésbé észlelhető – értékmentő folyamatnak, amely a nemzetek kulturális kincseinek védelmében zajlik. A turizmusnak mint globalizációs jelenségnek a kedvező hatása abban rejlik, hogy a kulturális uniformizálódással párhuzamosan éppen a turisták érdeklődése (igénye) jelentős mértékben hozzájárulhat az egyedi kulturális értékek megőrzéséhez, így egyre inkább az egyediség válik az élményszerzés letéteményesévé. Ennek zálogaként a világörökségi cím odaítélésével globális védelmet kívánnak nyújtani a páratlan lokális értékeknek (PUCZKÓ– RÁTZ 2000).

4. ábra A berlini nemzetközi utazási kiállításon (ITB) részt vett országok, 1961–2000