Az öröklés nem végzet, nem tekinthető olyan természeti tör-vénynek, amely eleve letöri a szülők nevelési törekvéseit, vagy felmenti a felelőtlen szülőket a vád alól, hogy nem teljesítet-ték nevelési kötelezettségüket. Még az ikrek is ezt bizonyít-ják. Hogy a végletekig elmenjünk: még az összenőtt ikrek is.
A cirkuszban mutogatott, híres sziámi ikrek mellcsontjuk aljától köldökükig voltak összenőve, mégis egyikük, Csang, rászokott az italra, másikuk, Eng pedig megrendítő nyuga-lommal vette tudomásul, hogy testvére halála az ő elmúlását is jelenti. Pedig Csang és Eng öröklött, biológiai hozománya biztosan egyforma volt. Nem úgy, mint a másik „közismert”
ikerpáré, Ézsaué és Jákobé. Ézsau volt az elsőszülött, az ő sar-kát fogva jött Jákob a világra. Ézsau férfias volt, és a mezei munkákban foglalatoskodott, Jákob inkább nőies, anyja ked-vence.
Az ikrek ugyanis egyszerre, majdnem egyszerre születnek, de nem egyformák. Némely kettősök megszólalásig hason-lóak (mint az egypetéjű Csang és Eng), más ikerpárok viszont csak többé-kevésbé hasonlítanak egymásra (mint a kétpetéjű Ézsau és Jákob). Öröklöttségükben van a különbség, a meg-termékenyüléskor találkozó ivarsejtekben, a kromoszómák-ban van az eltérés.
Kár volna fölemlegetni, mennyi hiedelem kapcsolódott hajdanán az ikrekhez, és hogy mennyi él ezekből még ma is.
Az ikerszülés az emberiség biológiai múltjának fölbukkaná-sa. A nagy számok törvényszerűsége szerint egészen szabá-lyos kiütközés, atavizmus, az ősökre való visszaütés.
Előfordulása megfelel a matematika törvényszerűségei-nek. Általában minden 80. szülésre esik egy kettős ikerszü-lés, (802 =) 6400 szülésre jut egy hármas, (803 =) 512 000-re egy négyes és (804 =) 40 960 000-re várható egy ötös iker-szülés. A kettősök gyakorisága Európában valóban 1 : 80, de az USA-ban csak minden 86–89. szülésre jut egy kettős iker, míg Japánban csak minden 145.-re. A hármas, négyes és ötös ikrek gyakorisága ennek megfelelően változik. (Ez az ún.
Hellin-törvény.)
A szaporodás biológiájában ismerhető fel az egyik legáltalá-nosabb törvényszerűség: minél kevesebb az utód, annál tökéle-tesebb a biológiai ivadékgondozás. Elég, ha csak a gerinceseket tekintjük. A halak vagy a kétéltűek rengeteg ivadékot bocsá-tanak fejlődésük útjára, és többnyire magukra hagyják őket.
A hüllők ivadékai lágy héjú tojásokban, kisebb számban, de védettebben fejlődnek. A madarak mészhéjjal védett tojásai-nak száma még kevesebb, de az ösztönös szülői gondoskodás sokkal nagyobb. Az emlősivadékok száma egy-egy szülés alkal-mával tíznél rendszerint kevesebb, de fejlődésük hosszabb-rö-videbb ideig az anyaméh maximális gondoskodó védelmében folyik le. A rágcsálók kétszarvú méhéből egy szüléssel 6–8 iva-dék is világra kerül, a koca még ennél is többet fial, az ember-szabású majmok azonban ritkán szülnek egynél több utódot.
De milyen gondosan és milyen sokáig „nevelik” kölykeiket!
Az emberi nem is egyes-szülő. S itt a nevelés szót már nem is kell idézőjelbe tennünk, mert ez nemcsak ösztönös, hanem tu-datos tevékenység is. A biológiai előtörténet törvényszerűen jelentkezik ugyan, de az emberre jellemző magatartás ebben a vonatkozásban az ösztönöst meghaladó, valódi nevelés.
Semmi sem példázza jobban az öröklés kötöttségét és a ne-velés lehetőségét, mint éppen az ikrek példája. Az egypetéjű
ik-rek kromoszóma-hozománya teljesen egyforma, a kétpetéjűeké különböző. Az anya petefészkében általában egy petesejt érik meg és termékenyül meg. Olykor azonban kettő, három, négy vagy nagy ritkán öt is. És ezek mind találkozhatnak hímivar-sejtekkel, és megtermékenyülve külön-petéjű ikrek fejlődhet-nek belőlük. Nem csoda, ha nem hasonlítanak egymásra, sőt még nem is egyneműek, hiszen külön petéjű ikrek, más-más anyai és apai sejt találkozásának eredményei. Egy anyaméh-ben fejlődnek, majdnem egyszerre jönnek a világra, de az ősök örökletes tulajdonságainak különböző kombinációi fejlődnek ki bennük. Az egypetéjű ikrek biológiai öröksége viszont telje-sen azonos. Egyetlen petesejt és egyetlen hímivarsejt összeol-vadásából indul ki életük, de a fejlődés legelején a megtermé-kenyített petesejt teljesen kettéválik. Közös burokban, közös méhlepényen keresztül szívják magukba az éltető anyai nedve-ket, minden kromoszómájuk, egész öröklött biológiai múltjuk azonos. Természetesen a nemük is. A kétpetéjű ikrek közül az egyik lány, a másik fiú, az egypetéjű ikrek vagy mindketten lá-nyok, vagy mindketten fiúk. Az összes ikerszüléseknek kb. ⅓ része egypetéjű, ⅔ része pedig kétpetéjű.
A borsókkal, a baktériumokkal vagy a muslicákkal lehet örökléstani kísérleteket folytatni, és az ősök tervszerű meg-válogatásával ki lehet tapogatni a tudomány szabályainak megfelelően az öröklés menetét. Emberekkel ez lehetetlen, emberi nemzedékekkel nem lehet és nem is szabad kísérletez-ni. Az emberi öröklésmenet azonban mégsem teljesen azo-nos a baktériumok, a borsók vagy a muslincák oly részletesen tanulmányozott genezisével. Az általános genetikai szabályo-kon túl a kizárólag emberre jellemző öröklési szabályokra fő-leg az ikrek vizsgálata alapján következtet a tudomány.
Azok a tulajdonságok, amelyek a kétpetéjű ikrekben is egyformán bontakoznak ki, oly általános emberi bélyegek, amelyek csak a fajra jellemzőek, de az egyedi öröklésre nézve semmit sem mondanak. Ezek tehát csak annyit jelentenek,
hogy az utód ember lesz. Hogy fiú lesz-e, vagy lány, hogy szőke lesz-e, vagy barna, hogy magas lesz-e, vagy alacsony, hogy élénk lesz-e, vagy nyugodt? Ki tudja? Ilyen is lehet, olyan is. Az egypetéjű ikrekben teljesen egyformán kibonta-kozó tulajdonságok viszont valószínűleg öröklöttek, azonos kromoszómák következményei. De nem is ez a lényeg! Azok a tulajdonságok, amelyek az egypetéjű ikrekben nem azono-sak, azok bizonyára szerzettek, tehát nem öröklöttek. Mivel tehát Csang és Eng egypetéjű, sőt összenőtt ikerpár voltak, és mivel Csang alkoholista lett, Eng pedig nem lett e szenvedély rabja, nyilvánvaló, hogy az alkoholizmus nem öröklött.
Ez a tudományos megállapítás nem menlevél az alkoho-lista szülők számára, mert nem csak ivarsejtekkel és kromo-szómákkal lehet tönkretenni gyerekeket. A tuberkulózist hajdanán vitathatatlanul öröklött betegségnek tartották, s ma tudjuk, hogy biztosan nem az. Ezzel azonban a felnőt-tek felelőssége nem csökkent, hanem fokozódott, mert ha ma egy gyerek tuberkulotikus lesz, azt semmi esetre sem lehet az ivarsejtek vagy a kromoszómák kiszámíthatatlan találkozá-sának a rovására írni, hanem föltétlenül a felnőttek felelőssé-gére kell gondolnunk.
Egy mondat csak, és máris megformálódik a direkt peda-gógiai következtetés: a biológiai ivadékgondozás legmagasabb szintjére jutott ember felelős utódai sorsáért, éppen a nevelés lehetősége és kötelezettsége folytán. De a való élet sokkal bo-nyodalmasabb! Nem mindig lehet toronyiránt, a természet-tudományos logika egyenes útján haladni. Gondoljunk csak Radnóti Miklósra, aki huszonnyolc évesen – 1937-ben – így írt hajdanvolt magáról:
Erőszakos, rút kisded voltam én, ikret szülő anyácska, – gyilkosod!
Öcsémet halva szülted-é, vagy élt öt percet, nem tudom,
de ott a vér és jajgatás között úgy emeltek föl a fény felé, akár egy győztes, kis vadállatot, ki megmutatta már, hogy mennyit ér:
mögötte két halott.
Milyen végletesen különbözik e halál-áron szült ikrek sor-sa! Az egyik születése pillanatában meghal, a másik megér harminc-egynéhány évet. E „hamar halálra növő növendék”
tragikus végzete nem független az öröklésre vonatkozó néze-tektől. Pontosabban: egy téves eszmerendszertől. Nem kerül-hetjük el e témát, de halasszuk későbbre.