(Testsúly, termet)
Kissé elbizonytalanodtam az előző fejezet végén, vajon nem bíbelődtem-e túl sokat a gyerekek magasságával, hiszen a családi mércéül szolgáló ajtófélfa mellett összeráncolt hom-lokkal aggodalmaskodó szülő azért mégsem tömegjelenség.
De csakhamar megnyugodtam. Eszembe jutott, hogy nem-rég három asszonnyal utaztam egy fülkében. Jó félóráig arról
folyt a szó, hogy kinek mekkora a gyereke. A három asszony hét gyereke – ahogy beszédjükből kivettem – teljesen egész-ségesen nő, mégis érdemesnek találták útitársaim a téma ala-pos megtárgyalását.
Most sokkal könnyebb helyzetben vagyok, mert a centik után a kilók következnek. Ez pedig igazán népszerű problé-ma. Nincs olyan szülő, akit ne izgatna gyereke súlya. Néha egész komikus, milyen gátlástalanul dicsekszenek egyesek
csemetéjük kilóival. Szinte ablakba szeretnék tenni a gye-reket… „…ha húsa és kövére / Szépen nő naponkint anyja örömére…”
Mikszáthnak annyira feltűnt a gyerekek hizlalásával foly-tatott furcsa versengés, hogy nemcsak A két koldusdiákba szőtte bele, hanem A rossz matéria című novellában is el-mesélte.
„Egyszer valami nagy meg-figyelő tehetség (alighanem nemzetes Csomainé asszo-nyom) azt a futó megjegyzést tette, amikor a gimnázium összes gyermekeit látta ki-ömleni az iskolaépület nagy kapuján:
– Nini, ezek a Nagyék kosz-tosai mégis mintha kövéreb-bek volnának, mint a Molná réké.
Azért volt ez futó megjegyzés, mert még aznap délutánján keresztülfutott az Iskola utcán, sőt az egész Palánk-városré-szen át, a Molnár Andrásné asszonyom fülébe, rémítő meg-botránkozást keltve a Molnár famíliában.”
Becsületbe vágó ügy lett, kinek sikerül jobban felhizlalnia a kölyköket, kiknek úgyis olyan volt az étvágyuk, mint a sár-kányé. Mire Molnár uram a vakáció közeledtével a vámoló
hivatal hiteles mázsáján megmérte diákjait, „Kermely Laci-nak kettős tokája támadt, Horváth Gyuri alig bírta húzni a lábait a potroha miatt, Kiss Palinak pedig egészen benőttek a szemei kövér ábrázatába”. Hetykén vetette oda a sógor Nagy Pálnénak, hogy három mázsa tíz font a három diák együtt.
„– Szép, szép – sziszegte Nagyné gúnyosan. – De hát a ne-gyedik diákja hova maradt?
– A negyedik diák? Ez, ez! Mintha éles kést döftek volna Molnár uram szívébe.
Ez a negyedik diák volt a gyönge oldala, az egyedül sebezhető része. Hogy ki tudta választani az a gonosz asszony!
– Rossz matéria… – dünnyögé –, a ne-gyedik diák rossz fundamentum.” Ki is jelentette Molnár uram, hogy ezt a gyere-ket nem szándékozik visszavenni többé. –
„Nekem nem kell! Mit csináljak én vele?
Csak a becsületembe gázol. Nem fog azon semmi, de semmi. Ha mennyei manná-val etetnők, se lenne különb a kinézése.
S ezért a kinézésért engem szólnak meg, uram…”
A negyedik diák csakugyan rossz anyagból volt gyúrva, mert csakhamar hírét hozta Mucsiné asszonyom: – „A so-vány diák meghalt az éjjel.”
Az a gyanúm, hogy a kilók iránti osztatlan érdeklődés egy – talán ki sem mondott, de mégis általánosan elterjedt – fel-tevésből táplálkozik. Abból tudniillik, hogy a dupla tokájú, potrohos gyerekek életrevalók, a sovány, keszeg, nyivászta gyerkőcök pedig már eleve a korai halál fiai. Mennyiben iga-zolják vagy cáfolják a tudós doktorok ezt a népszerű hipo-tézist?
A testsúly gyarapodásának általános törvényszerűségét még nehezebb megállapítani, mint a magasságét. Pedig
tud-juk már, hogy a testhossz esetében is legalább öt megszorí-tással kell számolnunk. Amikor gyermekeink kilói foglal-koztatnak bennünket, akkor még fokozottabban kell arra gondolnunk, hogy:
– a gyarapodás üteme nem egyenletes,
– a fiúk és a lányok súlya nem egyformán nő, az átlagnál soványabb vagy kövérebb gyerek nem feltétlenül abnor-– földrajzi eltérések is vannak,mis,
– és főleg nagyon sokat számít az életmód.
Az érett újszülöttek átlagos súlya 3 kg, újabban inkább több. Ezt féléves korukra meg-duplázzák, egyéves korukra pedig megháromszorozzák.
Aztán évekig átlagosan kb. 2 kilót híznak. Hatéves koruk után mintha jobban nelendülnének, de lényeges ki-ugrást – évenkénti 3–6 kilót – csak a serdülőkor derekán lehet észlelni.
Közismert megfigyelés, hogy a négyéves, dundi, telt ido-mú kisgyerek hatéves korára viszonylag milyen nyúlánk lesz.
Azután tízéves koráig általában újra kigömbölyödik, és a ser-dülőkor elején ismét megnyúlik. Érdekes, hogy ezt a megfi-gyelést a testsúlygyarapodás grafikonjai nem támasztják alá.
Századunk elején Stratz német kutató arra a következtetésre jutott, hogy a különböző korokban szembeötlő nyúlás, illet-ve telődés nem a centikben, illetillet-ve a kilókban mért gyarapo-dás abszolút értékéből adódik, hanem abból, hogy a magas-ság és a súly gyarapodásának üteme egymáshoz viszonyítva sem egyforma. Mérései alapján négy szakaszt különbözte-tett meg:
2–4 év: első teltségi korszak, 5–7 év: első nyúlási korszak, 8–10 év: második teltségi korszak, 11–15 év: második nyúlási korszak.
Ezt a beosztást a legutóbbi időkig szinte természeti tör-vénynek tekintették a szakemberek, azonban az újabb vizsgá-latok (vagy talán az újabb gyerekek!) megingatták a törvény érvényét. Ezért egyesek az 1 kg súlyra eső magasságot vizs-gálták, mások bonyolultabb képlettel próbálták formulába gyömöszölni a növekedés rejtett szabályszerűségét.
Egy kis kóstoló: Geldrich szerint az évek számának ötszö-röséhez 80 cm-t kell adnunk, hogy a „normál” testmagassá-got megkapjuk; Broca közismert „szabálya” szerint a normális testsúly = testmagasság – 100. Hermann szerint viszont az évek számának kétszereséhez kell 8 kg-ot adnunk, hogy az állító-lagos normál súlyt kiszámíthassuk. Kaup nyomán általáno-san jellemzőnek tartják a termetre azt a törtszámot, amelyet úgy nyerünk, ha a súlyt elosztjuk a magasság négyzetével.
Remélem, hogy a legodaadóbb szülő sem fogja ezek után gyerekei Kaup-indexét számítgatni, hanem belátja, hogy nincs olyan képlet, amelyet a modern tudomány a szülők házi használatára ajánlhatna. Ha mégis mindenáron ragasz-kodunk ilyen aranyszabályokhoz, legfeljebb azt mondhat-nánk, hogy ha a gyerek huzamosan fogy, az semmi esetre sem az egészség jele. De még ezt a szabályt is óvatosan kell fogad-ni. Nemcsak azért, mert a mérés körülményei és maguk a mérlegek gyakran elég sokat csalnak, hanem azért is, mert a szigorúan tudományos vizsgálatok nem is a súlyt, hanem a testfelületet veszik elsősorban figyelembe (Rubner). Így még bonyolultabb képletekkel találkozunk, de közelebb jutunk a növekedés belső törvényeihez.