(Táplálkozási ártalmak)
Hazudnak a felnőttek? Túlságosan súlyos szó, bár étkezés közben kétségtelenül gyakran keverednek furcsa ellentmon-dásba. A hazugságot persze nem úgy értjük, hogy a szülők tudatosan lódítanak, hanem úgy, hogy bölcs intelmük és saját viselkedésük – enyhén szólva – nincs teljesen összhangban.
A felnőttek sokszor az étkezés közben sem követik azokat az elveket, amelyeket oly szigorúan megkövetelnek gyerme-keiktől. De ha történetesen nem is cselekszenek másképp, mint amit gyermekeiknek ajánlanak, még akkor is furcsa ellentmondásokba keveredhetnek. Sokféle ok következmé-nyeképpen.
Például úgy, ahogy a kis Áron édesapja hazug helyzetbe került. Nem a maga hibájából, hanem az élet embertelensége következtében. A nyomor kényszerítő parancsára. A gyerek fehérjét kíván, és nem kap, mert apjának is alig jut. Cukrot és vitamint, akarom mondani: gyümölcsöt kíván, s minthogy ez sincs elég, ha tud, csen belőle. A nyomor jobban fojtogatja a gyereket, mint a felnőttet, s a kisgyerek, persze, nem a nagy társadalmi hazugságot látja, hanem a közvetlen közelében lévő felnőttek igazságtalanságát.
Ha József Attila első, gyerekkori versét kissé szokatlan mó-don, táplálkozás-élettani szemszögből vizsgáljuk, azt látjuk, hogy ugyanúgy teljes értékű fehérje és cukor után áhítozik, mint minden más kisgyerek:
De szeretnék gazdag lenni, Egyszer libasültet enni, Jó ruhába járni kelni, S öt forintér kuglert venni.
Mig a cukrot szopogatnám, Uj ruhámat mutogatnám, Dicsekednék fűnek fának, Mi jó dolga van Attilának.
Amikor Attila ezt a versét írta, már dúlt az első világhábo-rú. Végigette már Öcsödön a disznópásztor ínséges kosztját, s visszakerülve Pestre, egész éjszakákat töltött üzletek előtti sorban állással. De a boldog Ferenc József-i békeidőben sem volt a gyerekeknek sokkal jobb soruk. A vak is látta, sőt még a hivatalos statisztikák is elárulták, hogy a gyerekek százezrei üres levesen és kenyéren nőnek fel, mégis akadt olyan
nagy-tudású doktor, aki 1914-ben így intette a szülőket: „Ne fektessünk súlyt arra, hogy a gyermekek több tejet, tojást és húst kap-janak, mert ha a szervezetben bősége-sen felhalmozódnak a fehérnye tartalmú anyagok, akkor a már többször említett túltáplálás fejlődik ki káros következmé-nyeivel együtt.” Ha volt olyan miniszter, aki elolvasta ezeket a sorokat, nyugodt lelkiismerettel láthatott hozzá aznapi li-basültjéhez, mert bizonyos lehetett benne, hogy nem fenye-geti a magyar gyermeksereget a fehérjetúltáplálás réme. (Van ilyen állapot, de ez még soha sem volt gyermekeink népbe-tegsége.)
Manapság megátalkodott rosszindulattal sem lehet a nyo-morra fogni, hogy még mindig akad nálunk rosszul táplált gyerek. Pedig bizony akad. Hogyan lehetséges ez, mikor az UNESCO statisztikája szerint is a legtöbbet evő nemzetek közé tartozunk?
Először a régi szokások fennmaradásában kell az okot ke-resnünk. A legújabb vizsgálatok is felszínre hoznak olyan adatokat, hogy néhol még mindig a régi, de ma már teljesen indokolatlan recept szerint levesen és zsíros kenyéren nevelik a gyerekeket. Még ma is él az a népszokás, hogy bort vagy pá-linkás kenyeret adnak az iskolás gyermekeknek, a csecsemőt meg máklével vagy cukros dudlival „nyugtatják” meg. (Az alkohol és a mákban levő ópium elsősorban a gyerek ideg-rendszerét, a cukros dudli meg fejlődő fogait teszi tönkre.) Másodszor cseppentett jóindulatból ártanak egyesek gye-rekeiknek. Eleget nélkülöztem gyerekkoromban, az enyém-nek most mindent megadok – mondják, s gyerekükenyém-nek min-dig van pénzük cukorra, fagyira, de soha nincs étvágyuk ebéd meg vacsora idején. Tejfogai szuvasodnak, mert szájá-ban nem is nyál, hanem szirup van többnyire. – Nem baj,
majd kinő az odvas egérfog helyén az egészséges végleges – reménykednek, de hiába, mert a fogváltás hosszú ideig tart (az egész általános iskolás korban, tehát nyolc kerek eszten-deig), s ezalatt a kibúvó végleges fogak is megszuvasodnak a kihullóktól. Mások úgy gondolják, hogy ami nekik jólesik, azt nem vonhatják meg kicsinyeiktől sem. Pedig a gyerek íz-lelőképessége tekintetében sem felnőtt. Olykor agyonfűsze-rezett étellel kínálgatják szegénykéket. Molnár András uram is azt tartja, hogy a jó fűszeres halpaprikásban vagyon az erő. Hányszor mondják a felnőttek az apróságoknak: – Hadd lám, ki az erősebb, te vagy
ez a cseresznyepaprika?
És a kislegény megeszi a cseresznyepaprikát, hogy-ne enné, hisz meg akarja mutatni, hogy nem akár-milyen fából faragták, de neki sokkal többet árt, mint apjának. (A sok fű-szer is a nyomor emléke:
a kevés étvágygerjesztő, a sok viszont elveszi az étvágyat.
Azért használtak a szegény emberek olyan sok fűszert, hogy becsapják a gyomrukat.) – Jólesik a vasárnapi ebéd után né-hány pohár bor, hadd igyék a gyerek is. „Kell bor, édes szép fiacskám, / Iszol-e?” Vörösmarty Petikéjével ellentétben iszik is egy kis pohárral, összeborzad, fintorog, a felnőttek nevet-nek, ő meg összeszedi magát, behunyja a szemét, és – iszik még eggyel. Két deci borban 20 gramm alkohol van. Öt-éves gyerek Petényi professzor adata szerint ebbe már bele is halhat.
Sokat vétünk gyerekeink ellen tudatlanságból is. A jó étvá-gyú legénykék élnek-halnak a szilvás gombócért, s anyjuk jó-voltából gombócevő versenyt rendeznek. A győztes megeszik 26 gombócot, s anyja boldog, lám, hogy szeretik a főztjét. De
ha tudná, hogy az 1 méternél magasabb hatéves gyereknek nem feleakkora a gyomra, mint a felnőttnek, hanem csak negyedakkora! (Szemjonova szovjet kutató legújabb adatai szerint a felnőttek gyomra normálisan elernyedt állapotban átlagosan 3,625 liter, a hatéveseké viszont alig 1 liter.)
A tudatlanság legveszedelmesebb formája a tudálékosság.
A vitamin-őrület ugyan szűnőben van, de azért nem rit-ka az olyan gyermek, aki anyja orvosi tájékozottsága révén utálja meg egész életére a zöldfőzeléket. Egyél, fiam, sokat a sárgarépa-főzelékből, tele van A-vitaminnal! A gyerek azon-ban nem A-vitamint, hanem változatos ételt kíván. – Egyed, leánykám, a rozskenyér héját, abban van a sok B-vitamin! Az ostoba kislány azonban nem hatódik meg a bűvös – és szá-mára értelmetlen – szótól, inkább mazsolás kalácsot követel.
(Félreértés ne essék! Vitaminokra nagy szüksége van a fej-lődő szervezetnek, ezekből nincs külön gyerekadag. A gyer-mek vitaminszükséglete szempontjából felnőtt.) Súlyosabb következménye van a szülők gyógyszermániájának. Nappal izgatókkal, éjjel nyugtatókkal tömik saját magukat, nem cso-da, ha az első tüsszentésre Ultraseptylt, egy kis hasmenésre Sulfaguanidint, enyhe szorulásra pedig erős hashajtót diktál-nak gyerekeikbe is. S azután csodálkozdiktál-nak, miért nem eszik a gyerek (mert az említett két gyógyszer elveszi az étvágyat), miért nincs soha rendes széklete (mert hozzászokott a gyógy-szerekhez). – Nem baj, van még a házi patikában erősebb szer is, rátérnek arra. A szülői gyógykezelés tragikussá válhat.
1957-ben egy kétségbeesett apa eszméletlen állapotban levő ötéves kisfiával rohant az egyik nagy vidéki város kórházába.
Félt a gyermekbénulástól, s megelőzésként tömény alkohollal itatta meg gyermekét. Nagy nehezen sikerült megmenteni.
Ez az eset már a felelőtlenség ismérveit meríti ki.
Még inkább a következő: Szintén 1957-ben egy másik vi-déki nagyvárosban súlyos állapotban szállították kórházba A. Magdi nyolc és fél éves leánykát. Testvérkéje így mesélte el
a történteket: „Magdi a szekrény tetején levő üvegből ivott.”
Az üvegben 96%-os alkohol volt. „Magdi vízzel hígítva itta a pálinkát.” Vajon honnan tudta a kislány, hogy abban az üveg-ben innivaló van, és azt vízzel kell hígítani? Volt idejük a fe-lelőtlen szülőknek ezen a kérdésen rágódni, mert szegény kis áldozatuk csak húsznapi szenvedés után halt meg.
Elég, elég! Túl sok is már a régi rossz szokásból, az ostoba jóindulatból, a tudatlanságból, a tudálékosságból és a felelőt-lenségből.
El vele!