M
ásnap reggel millió dolguk akadt. Tamás rövid hirdetéseket tett fel több újságban és napilapban is, hogy Kárpótlási jegyeket vesz amerikai dollárért. Megadta mobiltelefonjának számát és Fischer Izsák Gerlóczy utcai használtruha üzletének címét. Utána mind a ketten elgyalogoltak a Magyar Nemzeti Bank fiókjához, amit az Andrássy úton láttak, néhány utca-sarokra rezidenciájuktól.A bankban két számlát nyitottak és ezer dollár értékű magyar forintot tettek be mindegyik-be. A forintot előzőleg egy közeli pénzváltónál vették, a tízezer dolláros kötegből kinyálazott százasokon, amit a nemzetközi határokon bejövetelükkor átcsempésztek. Egy harmadik kontót amerikai dollárban nyitották, tízezer dollárt helyeztek el bele, és New Yorki Bank of Amerika alapszámlájukhoz kapcsoltatták.
A többinek, még mindig közel kétszázezer dollárhoz vegyes címletekben, magán széfet vettek ki a páncélteremben, ugyanabban a Nemzeti Bank fiókban, és gondosan belepakolták a hosszú keskeny ládába, amit egy savanyúképű banktisztviselő jelenlétében kettős kulccsal bezártak a bank óriási páncélszekrényébe.
Következőnek a Deák téri közlekedési csomópontnál évi bérletet vásároltak minden tömegközlekedési eszközre, mivel kocsijuk nem volt, és csak egy, középiskolai utolsó évéből való tanulójogosítványuk.
Számtalan apró részlet, és mindegyik fontos önmagában, és amíg hirdetésük meg nem jelent az újságokban, pénzváltóüzletüket nem lehetett beindítani.
Tamás elkísérte Izabellát a Budapesti Gazdasági Főiskola Számviteli és Könyvelési tagozatára, ahol a leány beiratkozott egy kétéves könyvelői és vagyonmenedzsment kurzusra.
A tanfolyam már szeptember közepén elkezdődött, körülbelül egy héttel ezelőtt, és nem volt fecsérelni való idejük.
Egy forgalmas étkezdében elfogyasztott könnyű ebéd után átmentek a West Side Plaza bevásárló központba, ahol két számítógépet vettek, két nyomtatót, két Winchester merevleme-zes memória tárolót, egy iratmegsemmisítő zúzómasinát, egy megszakíthatatlan elektromos szervice szolgáltatót, bőségesen irodában szükséges papírokat és űrlapnyomtatványokat, dossziékat, két fiókos irodaszekrényt, két törpe páncélszekrényt, két félelmetesen jóképű íróasztalt, és hozzávaló bőr irodaszékeket.
A többit, mint kézi kalkulátorokat és saját laptopjaikat, azokban az években még ismeretlen fogalom magyarban, magukkal hozták az óceánon keresztül, és hamarosan bekötötték a helybeli internetes világhálózatba.
Ahogy a kedves olvasó megfigyelheti a fenti leírásban, nem könnyű beindítani bármi businesst egy idegen országban, ahol jelentős profitot akarnak keresni, vagy másképpen kifejezve, le akarják nyúlni a vendéglátó ország gazdaságát, hogy személyes nyereségekre tegyenek szert.
Tevékenységükben nem álltak egyedül. Számtalan más lelkiismeretlen gazember, idősebb, és több tapasztalattal rendelkező egyén, taposta ugyanazt az utat és hasonló célokból.
–
125
A
hirdetések megjelenésének napján, Tamás és Fischer Izsák, ahogy közeledtek Izsák bizományi üzlete felé a Gerlóczy utcában, hosszú embersort láttak Izsák szerény üzletkirakata előtt.– Megmondtam, – Izsák fejét a sorban állók felé biccentette. – Mindenki meg akar szaba-dulni a kárpótlási jegyektől. Bármi készpénz ajánlatot elfogadnak értük, kiváltképpen amerikai dollárt. A kérdés az, hogy mit fogsz csinálni magyar forintjaiddal. Huszonöt százalékos évi infláció, de lehet, hogy magasabb és a gazdaság romokban hever. Ez az ország a korrupt kor-mánytisztviselők hazája, a lelkiismeretlen kalandoroké, a régi kommunista funkcionáriusoké, akik hihetetlen összegeket loptak, mialatt kezükben volt a hatalom. A kommunizmus utáni gazdasági élet bűzölgő mocsár, és szemétláda gazemberek irányítják az eseményeket.
– Éppen erre számítok. – Tamás bólintott és nézte a megkeseredett öreg zsidót, ahogy kilakatolta üzletének ajtaját, ahonnan penészes rothadás, száraz piszok és kámforszag áradt, amivel a szellőztetésnélküli raktárban a szőrméket és gyapjúruhákat rágó molylepkék lárváit próbálta kiirtani.
A tízezer dolláros pénzköteg, amit Tamás még tegnap kivett a bank páncélszekrényéből, már délre elfogyott. Ellenértékképpen Tamás négymillió magyar forint értékében szedett össze kormány kibocsátotta kárpótlási jegyeket, ami kétszáz százalékos felárat jelentett a hivatalos dollár-forint árfolyam felett, ami akkoriban csak kétmillió forint lett volna.
Ebédidő alatt Tamás visszament a Bank of Amerika bankfiókba és széfjéből kivett még egy tízezer dolláros pénzköteget. Ahogy Tamás visszatért a zaciba, ott találta Éliást is apja mellett, és az öreg lelkesen magyarázta fiának a hihetetlen sebességű délelőtti pénzváltásüzlet törté-netét.
– Holnap reggel, – Éliás mondta. – A Magyar Olaj és Gázipari tröszt, vagy MOL, kárpótlási jegyekért részvényéket vált teljes névértékben. Kérdéseket nem kérdeznek, és nincs felső határ, hogy mennyit lehet megvenni. Amilyen gyorsan csak lehet, privatizálni akarják a céget, hogy a részvényeket forgalmazni tudják a Budapesti Értéktőzsdén. Néhány más nagyvállalattal egyetemben, még egy néhány hétig megy ez a dolog, de utána vége, semmi. Utána nagyon nehéz lesz értékesíteni a kárpótlási jegyeket.
– Megbízható, jó cég ez a MOL? – Tamás kérdezte, bár tudta, hogy bármilyen olajcég jó, akiknek hatalmas olajfinomítóik vannak, olajmezőik, és kutatási bérleményeik Szibériában, és benzinkút láncolatuk Magyarországon és számos más szomszédos országban.
– Nagyon megbízható, – Éliás bólintott. – A legjobb, és az Antenna Hungarica és a Telecom, a telekommunikációs óriás, a Glóbus és az OTP és Richter, hogy csak egy néhányat említsek a sok közül, azok is jók.
– Kösz, Éliás, – Tamás felelte, – kitűnő ötlet. Tudnád, hogy hol lehetne azokat a részvé-nyeket megvenni?
– Tudom, – a fiatalember biccentett a fejével és apjára nézett, és ahogy az öreg is bólintott fia folytatta. – Megmutatom neked, és veled is megyek, ha megfizeted.
– Százezer forint egyelőre, – Tamás felelte. – És, ha továbbra is ilyen jó tanácsokat adsz, megteszlek partnernek a befektetési cégnél, amit bejegyeztetni tervezek.
– Nem rossz, – Éliás bólintott ismét és az öreg belegyezően mosolygott.
– Mi lenne a legjobb idő, hogy ott legyünk, ahol a MOL részvényeket árulják? – Tamás kérdezte, ahogy Izsák kinyitotta az üzlet ajtaját és az első kliensek betódultak.
– Reggel ötkor. – Éliás nézte Tamást. – Több száz ember lesz ott és szeretném, ha mi
126 –
M
ásnap reggel még mindig koromsötét volt, amikor Tamás és Éliás megérkeztek a MOL vállalat központi épületéhez az Október 23.-ika utcában. Már féltucatnyi ember várakozott a bezárt ajtók előtt és reszketett a késő szeptemberi hajnal vacogtató hidegében.Egy közeli pékség reggel hatkor nyitott és Tamás vett két amerikai kávét és négy darab hosszú kiflit. Egy papírtálcán visszahozta a MOL bejárathoz, ahol belemártogatták a kiflik végét a kávéba és beszürcsölték a csöpögő finomságot. A kávé áztatta kifli elolvadt a szájukban és jól érezték magukat. Ma volt az első nap, hogy megtegyék első lépéseiket az úton, ami meggazdagodásukhoz vezethet, ha ügyesen forgatják a nekik kiosztott kártyákat.
Az ajtót reggel nyolckor kinyitották és Tamás és Éliás bementek. Bent egy kicsiny váró-helyiség fogadta őket. Balra egy keskeny rész volt leválasztva, és három, nehéz vasrudakkal védelmezett ablakot láttak. Éliás a várakozó helyiségben maradt, mivel nem ő csinálta a tényleges vásárlást és nem juthatott az ablakokhoz közel. Tíz perces várakozás után Tamásra került a sor és a fiatal jenki odalépett az egyik ablakhoz.
Egy középkorú igénytelen kinézetű nő ült egy széken az ablak mögött és Tamásra pillantott.
– Miben lehetek a segítségére?
– Kárpótlási jegyeken alapuló MOL részvényeket szeretnék vásárolni.
– Négyezret.
– Négyezret? – a nő felnézett. – Az négymillió forint. Van ennyi kárpótlási jegy magánál?
– Igen, négyezret. – Tamás ismételte. – És nálam van a négymillió.
A pénztárosnő egy kisebb rakás papirosra tette kezét jobbja felől és ismét felnézett. – Rendben, – mondta. – Nagyobb névértékeket kell hoznom és le kell, hogy írjam sorozatszámu-kat. Némi időbe fog kerülni.
– Semmi probléma, – Tamás felelte, de feszült nyugodtsága elárulta idegességét, hogy valami rossz is történhet. Hogyan működhetnek ennyire laza ellenőrzéssel? A nő bizonyára a rendészetet hívja, és valami vastag óriás megragadja Tamást, és le lesz tartóztatva, és bilincsekbe verten elhurcolva, mert meg akarta lopni a magyar kormányt.
Azonban, a hölgy néhány perccel később visszajött és hatalmas paksaméta részvényt hozott a hóna alatt. A kicsiny papírköteg mellé helyezte és Tamás próbálta leolvasni, hogy mik lehetnek. Közepes nagyságú lapok, művészi tervezés, valódinak néztek ki, és mindegyik aljában nyolc számjegyű sorozatszám díszelgett.
– Név? – a pénztárosnő kezdte, anélkül, hogy felnézett volna.
– Dembinsky Tamás.
– Kérem a személyi igazolványát, – a pénztárosnő kitartotta a kezét, kicsit billegtette az ujjait, és várakozóan nézett fel, ahogy Tamás tétovázott.
– Útlevelem van. – Tamás felelte óvatosan.
– Mutassa, – a pénztárosnő összeráncolta a homlokát.
Tamás odaadta amerikai útlevelét. A nő kinyitotta, megnézte az arcképet és közömbös arccal, amit így is úgy is lehetett értelmezni, átforgatta az oldalakat. Majd Tamás nevét beírta egy nagy könyvbe, és a nyolc számjegyű sorozatszámot melléírta.
– Százezer forint névértékű bejegyzett részvénypapírokat adok magának, – mondta kisvártatva. – Negyven darabot a teljes négymillió forintos összegű kárpótlási jegyekért.
– Rendben. – Tamás bólintott.
– Lakóhely? – a nő kérdezte.
Tamás bediktálta Andrássy úti címét.
– Lássam a kárpótlási jegyeket, – a pénztárosnő mondta, éles, követelő hangon.
127
Tamás bólintott és aktatáskáját kinyitva megmutatta az akkurátusan elrendezett utalvány tömeget.
– Rendben, – a hölgy mondta az ablak mögött. – Csúsztassa ide az ablak alatt, és számoljam meg őket.
Öt perc múlva a pénztárosnő még mindig forgatta a lapokat és számolt. A végén felnézett. – Rendben, – mondta, – Itt van, mind a négymillió, ahogy jelezte.
Majd végtelen lassúsággal Tamás nyugtalanság szaggatta idegeinek, mind a negyven részvény számát Tamás neve mellé írta két hosszú oszlopban, és öt-hatos kötegekben Tamás elé csúsztatta a részvényeket. Amikor bevégezte hátradőlt székében és Tamásra meredt.
– Akar még valami mást is? – kérdezte, és nézte, ahogy Tamás besüllyeszti újonnan szerzett MOL kötvényeit aktatáskájába.
– Nem, semmit. –Tamás mosolygott. – Mára ennyi is elég.
– Sok szerencsét, – a nő biccentett búcsúzóul. – Azonnali hatállyal forgalmazhatja őket a tőzsdén, – tette hozzá és szemét a következő kliensre fordította, aki most lépett ablaka elé.
A váróteremben Tamás jókora pénzköteget csúsztatott Éliás kezébe és büszkén meg-veregette saját aktatáskáját. – Siker, – mondta és Éliás bólintott.
– A Telcom-nál ugyanez lesz holnap. – Éliás jelentette lezseren. – És egyik után a másik, az összes többinél.
– Okos, – Tamás felelte, ahogy kijöttek az épületből és már a járdán álltak. – Ott leszek.
– Akarod, hogy veled menjek? – Éliás kérdezte.
– Jöhetsz, ha akarsz. – Tamás felelte, nem ígérve semmi több pénzt a fiatalembernek. – De nem muszáj. Most már ismerem a járást és a címeket ki tudom nézni a telefonkönyvből.
– Akkor jó, – Éliás felelte kissé sértődött hangon. – Minden reggel iskolába kell mennem, és nem éppen kellemes reggel négykor előtte felkelni.
– A te döntésed. – Tamás mosolygott. – Még lesz más alkalom is, hogy együtt businesst csináljunk, ezt megígérem neked. Egyelőre összpontosítsd tanulmányaidra. Délután az üzletben találkozunk. Még nem fejeztem be a kárpótlási jegyek vásárlását. Tiszta aranybánya, és addig kell, hogy bányásszak, amíg érdemleges a hozam.
–
E
ste jóval később, ahogy Tamás végre hazakeveredett az Andrássyra, Izabellát jó hangulatban találta.– Hogy ment a dolog? – Tamás kérdezte, ahogy Izabella a konyhaasztalnál elébe rakta a disznósültet tört krumplival és veres káposztával.
– Remekül, – Izabella felelte és szájától a füléig ért a mosolya. – Nagyszerű osztálytársaim vannak és a tanárok között is sok a jóképű férfi.
– Ezt csak azért mondod, hogy féltékennyé tegyél. – Tamás nevetett, – vagy ez az Isten előtt való tiszta igazság?
– Az igazság az, – Izabella beült Tamás ölébe és forró csókot nyomott a szájára. – Hogy ez a csodálatos vacsora az utolsó étel, amit valaha is főzök neked. Mostantól kezdve étteremben vacsorázunk, vagy behozatjuk az ételt. A főiskolán van egy étkezde, menzának nevezik. Este hét után ingyen szétosztják a megmaradt ételt. Itt nem teszik el a maradékot. A rettenetes étvággyal megáldott éhes diákoknak egyszerűen odaadják. Csatlakozhatsz hozzánk, vagy főzhetsz magadnak. A te döntésed.
– Micsoda egy ország? – Tamás motyogta.
– Milyen volt a te napod? – Izabella kérdezte végül.
128
– Nagyszerű, – Tamás bólintott és mesterkélt szerénységgel hozzátette. – Négymillió forintnyi értékben vettem tőzsdepapírokat és holnap ugyanazt teszem. Igaz, reggel négykor fel kell kelnem érte, de megéri.
– Ez mennyi amerikai pénzben? – Izabella kérdezte.
– Húszezer dollár egy tízezres befektetésen, amit az utalványokért fizettem. Gyerekjáték az egész. A privatizáció ürügyén könnyelműen szétosztogatják, amit negyven év önkényuralom alatt építettek. Hat hónapon belül a részvények ára duplájára fog emelkedni.
– Egyik évfolyamtársam említette, – Izabella megrándította a vállát, vagy nem hitt Tamás-nak, vagy nem tartotta nagyra az eredményt. – Egy héten több alkalommal is, árveréseket tartanak, ahol vehetsz földet, épületeket, egész gyárakat, vagy földbirtokokat, és a vételár egy részét a licitáló kárpótlási jegyekben is fizetheti.
– Hol tartják ezeket a licitálásokat és mikor? – Tamás kérdezte, azonnal felismerve a lehetőséget.
– Az újságokban hirdetik, mondja az ismerősöm. – Izabella felelte. – Legalább egy héttel előre listát tesznek közzé az árverésre kerülő ingatlanokról, és leellenőrizhetjük, hogy mire érdemes licitálni. Nem szeretnék zsákbamacskát venni, amit később etetnünk kell.
– Így van, – Tamás dünnyögte, – sikeres business nem él meg kizárólag merészségen és szerencsén. Sikerhez piackutatás kell, előrelátás, és a kockázatok és hasznok előzetes fel-becsülése.
– És pénz, – Izabella tette hozzá tréfálkozó gúnnyal. – Pénz szaporítja a pénzt, és rengeteg pénzre van szükségünk, hogy a nagyok között játszhassunk.
– Mennyire? – Tamás Izabellára nézett. – Mit gondolsz, hogy ennyit kellene feltennünk?
– Félmillió dollárt, – Izabella állta Tamás tekintetét. – Kérd meg apádat, hogy táviratilag küldje a pénzt és sokkal gyorsabban kellene vásárolnunk a kárpótlási jegyeket.
– Túlságosan kockázatos, nincs hozzá elegendő business tapasztalatunk, és nem akarok akkora összeg jó amerikai dollárt magyar forintra átváltani. – Tamás rázta a fejét. – Még van ötvenezer dollár a számlánkon. Majd azzal elmegyek egy ilyen árverésre, és meglátjuk, hogyan mennek ott a dolgok.
– Ahogy akarod, – Izabella vállat vont, – de reméljük, hogy az angyalok figyelmét majd felkelted és a te javadra rendezik el a dolgot.
– Angyalok? – Tamás csodálkozva meredt Izabellára.
– Igen, – a lány felelte. – Édesapád prédikátor, és feltehetően jó kapcsolatai vannak oda-fenn.
– Micsoda szentségtörő egy gondolat. – Tamás nevetett és próbálta elkapni Izabellát, de a lány kicsúszott karjai közül, berohant a szobájába és magára zárta az ajtót.
–
T
amás átvizsgálta az újságokat és rájött, hogy szánalmasan nem ismeri az árverési eladásra kínált ingatlanok körülményeit.Telefonált apjának, Ernőnek, amikor Izabella nem volt otthon, mert mostanra Tamás már tudta, hogy életének szerelme, felettébb utálja a papa fellengzős jótékonykodását.
– Apu, – Tamás kezdte. – Ingatlanokban szeretnék ügyködni, éppen úgy, ahogy te kezdted Amerikában. Határozottan hiszem, hogy jelenleg az ingatlanárak szökőárjának legalacsonyabb pontján vagyunk. Magyarországot hamarosan beveszik az Európai Unióba, és hamarosan egy összeurópai pénznemet fognak használni, az Eurót. Ezernyi újgazdag lesz, volt kommunista tolvajok, és politikai kalandor oroszok, akiknek luxusotthonokra lesz szükségük, de nem tudom, hogy Budapest melyik része fogja érdekelni őket. Hol vannak az elit szomszédságok?
Ezt neked tudnod kell.
129
– Bármi a Budai oldalon, – az apa válaszolt, hangja tele büszkeséggel és örömmel, hogy fiából micsoda remek üzletember lesz. – Különösen az Első, a Második és a Harmadik kerületben. Írd le ezeket a neveket, Normafa, Rózsadomb, Svábhegy és a Gellérthegy. A magyarok imádják a hegyeket és utálják Pestet. Kivéve az Andrássy utat, de azt már száz évvel ezelőtt beépítették.
– Kösz, apa. – Tamás felelte. – Úgy nézem, hogy ingatlan beruházó leszek. Már a hangzása is nagyon izgató.
– Kell pénz? – az apa kérdezte, és alig tudta leplezni lelkesedését, hogy maga is részt vegyen egy ennyire lukratív, hasznot hajtó kalandban.
– Nem kell. – Tamás válaszolta. – Lassan akarom elkezdeni. Pénz jön be a lakásokból is, és Izabella nem szeret tőled pénz kölcsönözni.
– Izabella? – az apa meglepettnek és kissé bosszúsnak hangzott.
– Igen, – Tamás sóhajtott. – Az utóbbi időben kissé furcsán viselkedik.
– Adj időt neki. – Ernő megköszörülte a torkát és kissé falsul hangzó, atyai hangon válaszolt. – Meg fog változni.
– Tudom. – Tamás felelte egy percnyi kételkedő hallgatás után. – Izabella az enyém, és mellettem fog állni, ha segítségére lesz szükségem.
– Így van, fiam. – Az apa felelte. – Minden sikeres férfinek jó asszonyra van szüksége. Ne félj a kockázatvállalástól, és ne restelld az összes fellelhető trükköt használni, hogy legyőzz egy ellenséget. Business nem abból áll, hogy kedves vagy és szeretnek az emberek. Nem azért vagy ott, hogy barátokat keress.
– Rendben van, papa. – Tamás apja szavába vágott. – Tudom, te így éreztél, amikor egyedül és elveszetten megérkeztél Amerikába. De nem egymagadtól jutottál sikerre. Jó emberek segítettek, legalább is a kezdetben. Mindenkinek kapcsolatokat kell teremtenie, és baráti hálózatot kell kiépítenie, amihez rengeteg barát és ismerős szükségeltetik. Rendben, ne bízz senkiben és mindent ellenőrizz le, ennyit elismerek.
– Remek, – Ernő nevetett. – És ha még hozzáteszed, hogy pénzt kezesség és ellenérték nélkül ne adj kölcsön, akkor, és ebben biztos vagyok, egy jövőbeli milliomossal beszélgetek.
Sok szerencsét, és ne feledd velem is tudatni dolgaidat.
–
A
z első árverés, amit Tamás az egyik újságból nézett ki, a Garibaldi utcában lett megtartva, közel a Magyar Parlament épületéhez. Az eljárás pontosan reggel tízkor kezdődött, egy öreg irodaépület ötödik emeletén, és Tamás már félórával a kezdet előtt ott lézengett. Körülbelül tíz ingatlan vertek dobra, mindegyiket egy külön tárgyalóteremben. Tamás mind a tíz termet megjárta, kitanulmányozta az eladnivalókat, és a címet megnézte a nála lévő Budapesti utcatérképen. Hat üres földterület volt, kettő a Honvédnek, a hadsereg sportegyesületének régi klubházai a Normafa mellett, és a többi kisebb gyárak és üzemek a magyar főváros Pesti oldalán.Öt perccel tíz előtt, legtöbb teremben öt-tíz érdekelt licitáló várakozott, kivéve egyben, ahol nyolc hold nagyságú üres telket árvereztek a Harmadik kerületben, a Testvérhegy oldalában panoráma kilátással keletre és le a Dunára. Egyetlen személy ült ott, egy csontos arcú vaskos férfi bőrkabátban.
– Helló, – Tamás köszönt, ahogy belépett, és az ember biccentett és dünnyögött valamit bajsza alatt.
Két perccel tíz előtt Tamás közelebb csúszott a férfihez és közömbös hangon megjegyezte.
– Csinos kis telek.
– Igen, – morogta az ember. – Mit akar?
130
– Adok magának tízmilliót, ha nem licitál erre az ingatlanra. – Tamás felelte.
– Idefigyelj, kölök, – a férfi gyorsan visszavágott, mint egy marásra kész csörgőkígyó, majd Tamás felé fordult és a foga között sziszegett. – Én adok magának tízmilliót, ha maga nem licitál erre a birtokra.
Tamás egy másodpercig tétovázott. Tizenöt millió magyar forint volt nála, nem elegendő, hogy bármilyen ajánlatot megtegyen, és ez a telek a nagyobbak közül való volt. Tíz hold földön, bárki ügyes beruházó-építtető negyvenotthonos lakótelepet építtethetett, ennyit már megtanult az apjától, és a rezidenciákat ötvenmillióért eladhatta egyenként. A férfi durva orosz akcentussal beszélt, és gorombának és faragatlannak nézett ki. Ennek ellenére, elhatározta, hogy emeli a tétet.
– Tizenöt millió, – Tamás mondta harminc másodperc néma szünet után.
– Tízmillió, – az orosz röfögött mérgesen. – És fogadja el, ha tudja, hogy mi a jó magának.
Mit gondol, hogy miért nincs senki más ebben a szobában? Mert, tudják, hogy ki vagyok.
– Rendben, – Tamás bólintott. – Legyen tízmillió, de most rögtön fizeti és készpénzben, mielőtt az árverezők bejönnek, és engem nem érdekel, hogy maga kicsoda. Csak az érdekel, hogy én ki vagyok.
– Szemétláda strici, – az orosz rázta a fejét és szürke szemei kígyószerű hasítékra
– Szemétláda strici, – az orosz rázta a fejét és szürke szemei kígyószerű hasítékra