Háromképes kísérlet

Az eddig használt kísérleti eljárásokban a tesztmondathoz mindig csak egy – képpel ábrázolt vagy a világismeretből következő – helyzet társult, és a kísérleti személyeknek azt kellett el-dönteni, hogy mennyire jó leírása a mondat annak az adott helyzetnek. Feltételezhetjük, hogy a feladat megoldásához a kísérleti személynek alternatív helyzetekről is kell mentális képet alkotnia, amelyekkel az adott helyzetet összevetheti. Tehát ha egy olyan képet lát, amelyre vonatkozóan hamis a mondat, a válaszadáshoz generálnia kell azt a helyzetet, amelyre igaz, és meg kell állapítania, hogy az igaz helyzet eltér a hamis helyzettől. Ez a folyamat feltevésünk szerint erősen kognitíverőforrás‑igényes. Ha ez így van, a terhelés úgy csökkenthető, hogy a kísérleti személynek nemcsak egy helyzetet, hanem minden, a válaszadáshoz szükséges le-hetséges helyzetet megmutatunk egyidőben. Így nem az ő feladata az alternatívák generálása, hiszen azok adottak, és minden mentális erőfeszítés az összevetésre és a pragmatikai feladat megoldására összpontosulhat.

2.1. Módszer

2.1.1. Kísérleti személyek

A kísérletben 3–6 éves magyar anyanyelvű, tipikus fejlődésű gyerekek, valamint magyar anyanyelvű felnőtt kontrollszemélyek vettek rész. A gyerekeket Budapest környéki óvodák-ban toboroztuk, és köszönetképpen matricát kaptak. A részvétel önkéntes volt, a szülőket a kutatás megkezdését megelőzően írásban tájékoztattuk a kutatás menetéről, így a kísérletet csak azokkal a gyerekekkel vettük fel, akiknek a szülei korábban aláírásukkal hozzájárultak gyermekük teljesítményének anonim rögzítéséhez. A gyerekek bármikor visszautasíthatták a kísérletben való részvételt. Erre a jelen kutatás során egy esetben került sor. A kísérleti személyek adatait a 3. táblázat mutatja.

3. táblázat A kísérleti személyek adatai

Csoport Átlagos kor: év; hónap (minimum–maximum) Elemszám

kisóvodás 4;2 (3;1–4;3) 13

nagyóvodás 5;7 (5;0–6;7) 12

felnőtt – 8

A kísérletet a gyermekek óvodájában egy nyugodt szobában egyesével, egy ülésben vettük fel.

A felnőttek ugyancsak önként vettek részt a kutatásban. A kutatás rövid írásos ismertetése és a beleegyező nyilatkozat aláírása után a kísérletet a kísérleti személy otthonában vagy mun-kahelyén vettük fel, ugyancsak egyesével, nyugodt környezetben.

2.1.2. Kísérleti anyagok

A nyelvi kísérlet 12 tesztmondatból és 12 töltelékmondatból állt. A tesztmondatok mind-egyike fókusz‑szerkezetű volt: a mondat egy főnévi csoporttal kezdődött, amely a cselekvés alanyát jelölte ki. Ezt követte a tárgyat jelölő főnévi csoport, majd egy múlt idejű ige és végül a hátravetett igekötő. Minden tesztmondathoz három képi stimulus tartozott. A 4. táblázat mintájára mindegyik képi stimulus más‑más igazságértéket rendel az adott mondathoz.

A pragmatikai kompetencia és nemnyelvi kognitív erőforrások összefüggései

4. táblázat

Egy kísérleti mondat három különböző képi kontextussal Mondat: A kislány a szoknyáját festékezte össze.

A. kép B. kép C. kép

Optimálisan informatív Alulinformatív Referenciálisan hamis Igazságértéke

pragmatikai szemantikai

igaz igaz

Igazságértéke pragmatikai szemantikai

hamis igaz

Igazságértéke pragmatikai szemantikai

hamis hamis

A töltelékmondatok egyszerű, neutrális mondatok voltak. A kísérleti mondatokhoz hasonlóan mindegyikhez 3 kép tartozott. A 3 mondat‑kép pár egyértelműen adott igaz, se‑nem‑igaz‑

se‑nem‑hamis és hamis állítást. Így például a Sárga kígyó hosszú mondathoz tartozó három kép egyikén a sárga kígyó a leghosszabb, és a zöld és a lila egyértelműen rövidebbek nála.

A második képen a sárga a legrövidebb és a másik kettő hosszabb, míg a harmadikon a sárga hosszabb, mint a zöld, de rövidebb, mint a lila.

A mondatokat egy magyar anyanyelvű személy természetes hangsúllyal rögzítette számí-tógépen hangfájlba. A képekből A5‑ös méretű, laminált stimulusok készültek. Emellett a gye-rek kísérleti személyeknél a válaszadás megkönnyítéséhez három különböző méretű és színű fából készült karikát is használtunk: nagy pirosat, közepes kéket és egy kicsi sárgát.

2.1.3. Eljárás

A feladat Psychopy 1.85.3 kísérleti szoftverben futott. Egy trial során megjelent a képernyőn egy gyerekfej, Mari, aki a kerettörténet szerint a mondatokat mondta. Ezzel egyidőben a kí-sérletvezető letette a trialhoz tartozó három képet random sorrendben a kísérleti személy elé, majd elhangzott a számítógépen a mondat. Gombnyomásra a mondat másodszor is elhangzott.

Ezután következett a válaszadás. A kerettörténet szerint Mari mindig kiválasztott magának egy képet a három közül, majd elmondta, mi látható a választott képen. A kísérleti személy feladata volt eldönteni, melyik képre gondolhatott leginkább Mari, amikor kimondta a mon-datot, melyik kép az, amelyikre esetleg gondolhatott, és melyik az, amelyikre egyáltalán nem gondolhatott. A kísérleti személyek feladata tehát annak megítélése volt, hogy melyik kép illik a legjobban, melyik többé‑kevésbé és melyik a legkevésbé az elhangzott mondathoz. A vá-laszadáshoz a kísérleti személyeknek balról jobbra, az optimálisan informatívtól a referen-cálisan hamisig sorba kellett rendezniük a képeket. A gyerekek 3 különböző méretű és színű jelölőt is kaptak segítségül. A legnagyobb piros karikát a mondathoz legjobban illő képre, a közepes kék karikát a közepesen illő képre, a legkisebb sárga karikát pedig a legkevésbé illő képre kellett rakni. A teszt felvétele előtt a kísérletvezető ellenőrizte, hogy a gyerekek meg tudják‑e különböztetni a három méretet, és értik‑e a válaszadás szabályait. A feladattal való ismerkedés után a kísérletvezető elindította a kíséreleteti programot, amiben a bemutatások sorrendje randomizálva volt. A válaszokat a kísérletvezető a számítógépen rögzítette minden trial végén.

2.2. Eredmények

Az eredményeket az 1. ábra foglalja össze: a vártnak megfelelően elhelyezett képek átlagos arányát mutatja korcsoportonként és képtípusonként (az „igaz” képek első helyen, az „alulin-formatív” képek középen, és a „hamis” képek az utolsó helyen).

A pragmatikai kompetencia és nemnyelvi kognitív erőforrások összefüggései

1. ábra

A mondat igaz, alulinformatív és hamis voltát kiváltó képek helyes elhelyezésének átlagos aránya korcsoportonként

Az előzményekkel való összevethetőség érdekében az elemzés annak a képnek az elhelyezé-sére fókuszál, amelyre vonatkoztatva a tesztmondat alulinformatív (a 4. táblázatban bemu-tatott példában ez a B kép, ahol a kislánynak nemcsak a szoknyája, hanem a trikója is össze van festékezve). Az elméleti megfontolások és eddigi eredmények alapján azt várjuk, hogy a felnőttek középre teszik ezt a képet. Továbbá ha a gyerekek eddigi véletlenszerű teljesítmé-nye valóban az erős kognitív terhelésnek tulajdonítható, ebben az egyszerűsített feladatban a válaszaik várhatóan közelíteni fognak a felnőttekéhez.

Az első feltételezésünk egyértelműen beigazolódott: a felnőttek szinte mindig középső helyre teszik azt a képet, amelyre a mondat alulinformatív (átlag = 99,1%, SD = 2,9). A nagy‑

óvodások átlagosan 87,6%‑ban teszik ezt a képet a középső helyre (SD = 15,3), míg a kisóvo-dások átlagosan csupán 49%‑ban (SD = 17,4). A három csoport válaszait az alulinformatív kép esetében Kruskal–Wallis‑teszttel hasonlítottuk össze. A teszt szerint szignifikáns különbség

van a csoportok között [H(2) = 22,84; p < 0,001]. A kontrasztelemzés azt mutatja, hogy ezen belül a kisóvodások teljesítménye különbözik szignifikánsan a másik két csoportétól, míg a nagyóvodások és a felnőttek között nincs szignifikáns különbség az alulinformatív kép elhelyezésében.

2.3. Összegzés

A fenti eredmények azt mutatják, hogy sikeresen csökkentettük a pragmatikai feladat kogni-tív terhelését. Ezzel az egyszerűsítéssel már az 5–6 éves óvodások is felnőttszerűen válaszol-nak, és képesek megtalálni az implikatúráknak leginkább megfelelő kontextust. Sőt, nemcsak képesek megtalálni, de a kontextusokat a kijelentésnek való gyengébb vagy határozottabb megfelelés mentén közel 90%‑os pontossággal képesek elrendezni.

Figyelemre méltó, hogy a 3–4 éves gyerekek is tökéletesen megértették a feladatot, és kü-lönbséget tesznek a szemantikai értelemben igaz és a referenciálisan hamis képi kontextusok között. 76%‑ban helyesen választják ki, melyik kép teszi a kijelentést hamissá, jóllehet ők még véletlenszerűen választanak a két szemantikailag igaz képi kontextus között. Így, bár a felada-tot sikerült egyszerűsítenünk, azt tapasztaljuk, hogy a legkisebb gyerekek még így sem érzé-kenyek az optimálisan informatív és az alulinformatív kijelentések közötti különbségre.

Hipotézisünk szerint a feladat még egyszerűbbé tehető, és a 3–4 évesek is képesek lesz-nek különbséget tenni a két igaz képi kontextus között, ha a képi stimulusok számát háromról kettőre csökkentjük. Ebben az esetben egy bemutatás alkalmával a gyerekeknek pusztán egy döntést kell hozniuk; nevezetesen, hogy a két képi kontextus közül melyik illik jobban az elhangzott kijelentéshez.