A kőműves szakma azon néhány szakma közé tartozik, amelyet évről évre min-den régióban beválasztanak a hiányszakmák szűk körébe. Ugyanakkor az épí-tőipar teljesítménye 2010-ben már öt éve folyamatosan zsugorodott, és a kő-művesek iránti kereslet – alacsony átlagbér mellett – nem túl nagy, rengeteg a munkanélküli kiképzett kőműves. Ebben az értelemben tehát aligha nevezhe-tő hiányszakmának. A munkaerő-kereslet prognosztizálásának bizonytalan-ságát jelzi, hogy egy jelentős szakmai műhely az építőiparban foglalkoztatott létszám 30%-os, 75 ezer fős növekedését valószínűsítette a 2005–2015 közötti tíz évre, miközben az időszak első felében az ágazatban foglalkoztatottak szá-ma csökkent. A közigazgatási tárca társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárának álláspontja szerint a foglalkoztathatóság legnagyobb akadálya az alapkészségek hiánya, s nem az adott szakterületen kiképzettek hiánya. Ez utóbbit az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének kutatói empirikus ada-tokkal is alá tudták támasztani.
Forrás: Magyar munkaerő-piaci prognózis adatok (www.mmpp.hu); Munka-erő-keresleti…, 2006; A készségek mentén …, 2010 és Kézdi–Köllő–Varga, 2008
sharing” Magyarországon inkább csak kísérleti formában van jelen. A telekommu-nikációs feltételek létrejöttével elsősorban diplomások településközi távmunkája az, ami előtérbe került.
2.3. Keresetek, jövedelmek és fogyasztás
A lakosság keresetében, jövedelmi helyzetében és fogyasztásában éli meg a gazdaság fejlődését és problémáit, s helyzetét egyik évről a másikra bekövetkező javulásában vagy romlásában értékeli. A reálkeresetek és a háztartások fogyasztásának alakulása nem esik egybe a GDP-ével, de nem is független tőle.13
Az egy keresőre jutó reálkereset – nagyrészt a 2002-es közszférabeli béremelés hatására – még 2005-ben is meghaladta a GDP növekedésének mértékét, de 2007-ben már 4,6 százalékpontnyival csökkent az előző évhez képest. A 2008-as válság utáni évben a reálkeresetek a bruttó nemzeti termék esésénél kisebb veszteséget szenvedtek el, a háztartások egy főre eső fogyasztása viszont lényegében annak mér-tékében, 6,6 százalékkal csökkent (lásd 2.2. ábra és Függelék 2.1. táblázat).
2009-ben csaknem havi 74 000 Ft volt a háztartások egy főre jutó jövedelmé-nek átlaga, ami a két évvel korábbihoz képest 7%-os reálérték-csökkenést jelentett (lásd Függelék 2.9. táblázat). Ebben az időszakban a felső középrétegek nominál jöve-delmei az átlag feletti mértékben emelkedtek, de e növekedés is elmaradt az infláció mértékétől (Tóth I. Gy.–Medgyesi, 2010).
A társadalmi egyenlőtlenségek fontos jelzői a jövedelmek közötti különbsé-gek mértékét és jellegét kifejező mutatók. (A makroszintű, aggregált jövedelmi – és fogyasztási – mutatók a legkülönbözőbb keresetű egyének és az eltérő összetéte-lű háztartások adataiból összesített átlagértékek.) Kiemelten fontos a társadalom felső és alsó egytizede átlagjövedelmének hányadosa. E mutató értéke 2009-ben 7,2 volt; azaz a legmagasabb jövedelmű 10% átlagosan 7,2-szer több jövedelem-mel rendelkezett, mint a legkevesebbel rendelkező 10%. Az összes jövedelemből mindkét szélső csoport részesedése csökkent, az alsó tizedé jelentősebben (Tóth I. Gy.–Medgyesi, 2010). Egy nemzetközi felmérés szerint Magyarországon 2010-ben a menedzserek 6,1-szer annyit keresnek, mint az adminisztrátorok, illetve fi-zikai dolgozók. Lengyelországban nagyobb ez a különbség (8,5), Csehországban és Szlovákiában kisebb, a fejlett országokban pedig még kisebb, Franciaországban például 3,4-szeres, Nagy-Britanniában háromszoros, Németországban 2,7-szeres (G. Tóth, 2010). A jövedelmek koncentrálódását jelző Gini-együttható14 2005 és 2007 között – a korábbi kormányzati politika és a főképp az alsó középrétegek ja-vára a felső középrétegektől történő 2006. évi jövedelemátcsoportosítás hatására – csökkent, majd 2009-ben a két évvel korábbihoz képest kismértékben nőtt (Tóth I. Gy., 2010) (lásd Függelék 2.9. táblázat).
A jövedelmi egyenlőtlenségek elsősorban a szegények arányának és a szegény-ség mélyszegény-ségének növekedésével fokozódtak. Magyarországon 2009-ben a teljes
né-13 A háztartások folyó fogyasztását az egyedi, családi tényezőkön és kultúrán túl az infláció, a forint árfolyama és a hitelfölvételek és -törlesztések egyenlege befolyásolják.
14 A mutató értéke 0 és 1 között van. A nulla a teljes jövedelmi egyenlőséget mutatja, ahol min-denkinek ugyanannyi a jövedelme, az 1 pedig azt az elméleti feltevést, hogy az összes jövedelem egy em-ber kezében van. A szakirodalom szerint a 0,4-es érték már jelentős jövedelmi egyenlőtlenséget mutat.
pesség csaknem 14%-át tekinthetjük szegénynek (Gábos–Szívós, 2010). A két évvel korábbihoz képest nőtt a szegények aránya és – a rendszerváltás óta folyamatosan – a szegénység mélysége is.
2007 és 2009 között a két szélső életkori csoportban kiéleződtek a trendek: a 0–4 évesek szegénységi kockázata tovább emelkedett, a 65 évesnél idősebbeké vi-szont csökkent. Az előbbiek szegénységi rátája az átlag másfélszerese, az utóbbiaké annak negyede-harmada. A gyermekek és a fiatalok ma a legmagasabb szegénységi kockázatú korcsoportok; több mint minden ötödik gyermek szegény. Minthogy a gyermekszegénység szorosan összefügg a szülők munkanélküliségével, és a romák között becslések szerint a felnőtt lakosság alig 30%-ának van munkája (Kertesi, 2005), a roma gyermekszegénység lényegesen magasabb, mint a nem roma lakosság körében. Az oktatási rendszerben közvetlenül érintett családok közül 2009-ben a gyermeküket egyedül nevelő, a sokgyermekes és az úgynevezett más – a hagyomá-nyos formáktól eltérő összetételű, gyermekes – háztartások azok, amelyek leginkább ki vannak téve a szegénység kockázatának.15 A másik, jelentős egyenlőtlenségi di-menzió a lakóhely. Minél kisebb településen él valaki, annál szegényebb; az úgyne-vezett települési lejtő meredeksége az utóbbi években nőtt (Gábos–Szívós, 2010).16 Magyarországon jelenleg elsősorban a háztartásfő munkanélkülisége és/vagy inak-tivitása növeli meg a szegénység kockázatát.
Európai összehasonlításban jövedelmi szempontból még így is a közepesen egyenlőtlen országok közé tartozunk.17 Az unió 27 tagállama között a 6. legalacso-nyabb Gini-együttható értéke mellett ezt jelzi a lakosság leggazdagabb és legszegé-nyebb egy-egy ötödének jövedelmi hányadosát jelző mutató (lásd 2.6. ábra és Függe-lék 2.10. táblázat).
A gyermekszegénység mutatói a legtöbb országban magasabbak az egész lakos-ság szegénységi rátájánál. Bár Magyarország a gyermekszegénység mértéke szerinti sorrendben az Európai Unióban a 20%-os átlag körül helyezkedik el, a gyermekek relatív szegénységi kockázata a teljes lakossághoz képest a második legmagasabb a 27 ország között (Gábos, 2010). Kiemelkedően magas nálunk a munkanélküli családok-ban élő gyermekek aránya is, ami a többgyermekes családokat érinti legsúlyosabcsaládok-ban.
Ezek a sokgyermekes szegény családok jellemzően kistelepüléseken, esetleg azok perifériáján, cigánytelepeken laknak, a társadalom szeme elől viszonylag rejtetten.
Magyarországon 2007-ben „Legyen jobb a gyerekeknek” címmel 25 éves gyermekszegénység elleni stratégiát fogadtak el18, amelyhez azonban a kezdetektől elmaradt a minimálisan szükséges források hozzárendelése. Ugyanakkor Magyaror-szág azon uniós tagállamok közé tartozik, ahol a készpénzes (szociális) transzferek viszonylag magasak és hatékonyak abban az értelemben, hogy relatíve nagymérték-ben csökkentik a gyermekszegénységi rátát (Gábos, 2010). A gyermekszegénység
15 Maga a jövedelmi helyzet ugyanakkor egyes háztartás-kategóriákban nem romlott, sőt he-lyenként (például a gyermektelen háztartásokban) javult is.
16 A fővárosban élők közül csak minden ötvenedik él szegénységben, a községekben minden ötödik.
17 Ebben az a tény is szerepet játszik, hogy a szegényebb országok közé tartozunk.
18 47/2007. (V. 31.) OGY határozat a „Legyen jobb a gyermekeknek” Nemzeti stratégiáról, 2007–2032.
csökkentésének fontos feltétele a szegény gyermekek szülei foglalkoztatottságának növelése, valamint a napközbeni gondozást és felügyeletet ellátó intézményrendszer fejlesztése (lásd a 6.2.1. Az iskoláskor előtti nevelés alfejezetet).
2.4. Demográfiai folyamatok
A demográfiai folyamatok alakulása három tényezőből – születésszám, halálozások száma, vándorlási (migrációs) egyenleg – adódik. Magyarország népessége 30 év óta folyamatosan csökken, 2010 év végén a lakosságszám már nem érte el a 10 millió főt. Az élve születések száma nagy hullámzásokat mutatott az elmúlt évtizedekben, ami az ok-tatási rendszer és más nagyrendszerek működtetése, kapacitásgazdálkodása, valamint a munkaerő-piaci folyamatok szempontjából is kedvezőtlen. Az újszülöttek száma két generáció alatt kevesebb, mint felére csökkent, jelenleg már tartósan 100 ezer alatti.
Az ötvenes évek első felében született nagy létszámú korosztályok gyerekei a hetvenes évek közepén még egy – a korábbinál kisebb – növekedési hullámot eredményeztek, de nekik már az átlagosnál kisebb számban születtek gyerekeik; a demográfiai görbe évi 1% körüli születésszám mellett ellaposodott (lásd Függelék 2.11. táblázat).
Magyarországon a nők úgynevezett teljes termékenységi arányszáma, azaz a szülőképes korú nők összességére vetített gyermekszám (1,3) jóval a népesség reprodukciójához szükséges 2,1 alatt van. Elmarad az uniós átlag 1,6-os értékétől, sőt, 2008-ban valamennyi uniós tagállamban a legalacsonyabb volt.19 Az alacsony születésszám részben annak a következménye, hogy a tervezett gyerekek nagyobb hányada végül nem születik meg, örökre terv marad (Kapitány–Spéder, 2009). A
ter-19 Eurostat [online:] {http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page/portal/population/data/
main_tables}
Gini S80/S20
40
30
20
10
0 SI SK SE CZ DK HU AT FI MT BE NL LU CY FR IE DE EE IT ES PL GR UK LT PT BG RO LV
EU27
8
6
4
2
0 2.6. ábra
Az Európai Unió tagállamainak rangsora a jövedelemegyenlőtlenség mértéke szerint, 2008
Forrás: Eurostat online adatbázis, „ilc_d11”, „ilc_d12”, „ilc_li02” táblák alapján Medgyesi, 2011
mékenység különösen a középosztályhoz tartozó nők körében, illetve a fővárosban alacsony, a szegény és gazdag társadalmi rétegekben átlag fölötti.
Nemzetközi összehasonlításban ugyancsak kedvezőtlen a magyar férfiak és nők születéskor várható élettartama és a halálozási arányszám (lásd még a humán fejlettségi indexről mondottakat a 2.5. alfejezetben).20 Ezek a mutatók azonban a szü-letésszámmal ellentétben kedvező irányban változtak a rendszerváltás óta. Míg a nyolcvanas években olykor a 150 ezret is meghaladta az éves halálozások száma, ad-dig ez 2008-ra 130 ezerre csökkent.
Elsősorban a határon túli magyar nemzetiségű lakosság letelepedésének kö-szönhetően országunk nemzetközi vándorlási egyenlege pozitív, 1990 és 2008 között meghaladta a 310 ezer főt, vagyis ennyivel többen vándoroltak be az országba, mint ahányan elhagyták azt (Hablicsek, 2009, id. Medgyesi, 2011). Ez a pozitív egyenleg azonban messze elmarad az EU egészében tapasztalt mértéktől, és nem fedezi a ter-mészetes fogyásból adódó veszteséget. Fontos különbség ugyanakkor, hogy a hazánk-ba áramló magyar ajkú lakosság képzettsége jóval magasabb, mint a nyugat-európai országokba bevándorlók átlaga esetében, és nyelvi beilleszkedési problémák sem adódnak. A migrációs nyereség csökkenésére utal azonban, hogy Magyarország egy-re kevésbé népszerű célország a határon túli, főképp iskolázott magyar nemzetiségű-ek számára. A migrációs nyereség csökkenése várható továbbá azért, mert az európai munkaerőpiac megnyílásával a – főleg fiatalabb és képzettebb – hazai munkaerő egyre nagyobb arányban távozik ideiglenesen vagy véglegesen más országba, s nem utolsó-sorban azért is, mert a magyar társadalom meglehetősen elutasító a harmadik világból érkező bevándorlók befogadásával kapcsolatban (lásd a 2.8. alfejezetet).
Az összességében fogyó és elöregedő társadalmunkban az elmúlt időkben az iskoláskorú népesség száma is tartósan csökkent (lásd 2.7. ábra).
2.7. ábra
Három iskolai korosztály létszáma 2004-ben, 2010-ben és 2016-ban (tényadat és becslés, ezer fő)
Forrás: Demográfiai évkönyv 2009, 2010 és Jelentés…, 2006 alapján 20 Lásd a 23. lábjegyzetet.
600
400
200
0
6–9 éves
2004
426 387 391 485 500 461 386394 385
2010 2016
10–13 éves 14–17 éves
A csökkenő tendencia az általános iskolás korosztályoknál hamarosan megszű-nik, ugyanakkor a középfokra járók létszáma a következő néhány évben drasztiku-san, egyhatodával csökken. Ez a hatékony és minőségi oktatásra törekvő fenntartók, illetve az oktatáspolitika számára további feladatot jelent, hiszen területileg eltérő mértékben, de összességében jóval kisebb kapacitásra lesz szükség (lásd az oktatá-si rendszerben való továbbhaladásról szóló 5. fejezetet). Márpedig a kapacitásszűkítés minden alrendszerben sokkal nehezebb feladat, mint a bővítés, főképp a leépítésre kerülő munkaerő foglalkoztatási nehézségei miatt. A demográfiai helyzetre történő reagálás az egész magyar oktatásügy egyik sarkalatos pontja.
2.5. A népesség iskolázottsága
A lakosság iskolázottságának mutatói folyamatosan javulnak. 1990-ben még 32%
volt a legfeljebb általános iskolát végzettek aránya és 8% a diplomásoké, 2005-ben már 28 és 14% volt a megfelelő arány (Jelentés…, 2006: 1.6. táblázat). A kilencvenes évek közép- és felsőfokú oktatásának gyors expanziója azt eredményezte, hogy a fi-atalabb korosztályok iskolázottsága lényegesen magasabb az idősebbekénél, s ennek hatása a munkaerőpiacon is jelentős.
A 25–64 éves lakosság iskolázottságát nemzetközi összehasonlításban vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy Magyarországon az alacsonyan képzettek, azaz a sem szakmával, sem érettségivel nem rendelkezők aránya lényegesen magasabb a visegrádi országoké-nál, de a fejlett országok többségével összehasonlítva nem kedvezőtlen21 (lásd Függelék 2.12. táblázat). A másik figyelemre méltó eltérés, hogy a felsőfokú végzettek aránya ugyan nagyjából megfelel a közép-európai régió posztszocialista országaiénak, viszont jelentősen elmarad a nálunk versenyképesebb államokétól. A felsőfokú képzés megfe-lelő aránya – természetesen a képzés minőségének emelése mellett – az egyik fontos előfeltétele az egyének versenyképessége javításának (lásd a 2.1.3. alfejezetet).
Ez utóbbiban az élethosszig tartó tanulásnak is nagy a jelentősége, amelyben Magyarország nemzetközi összehasonlításban igen elmaradott. 2007-ben a magyar 25–64 évesek átlagosan 9%-a vett részt formális és/vagy nem formális képzésben, míg az EU-országok átlaga 37,4% volt.22 Hasonlóan az országok döntő többségéhez, az iskolázottabb és a munkaerőpiacon integráltabb csoportok részvétele a felnőttkép-zésben hazánkban is jóval az átlag feletti: több mint kétszer annyi diplomás magyar felnőtt tanul, mint a középfokú végzettségű, de még a diplomásoknál is hatalmas a lemaradás az európai átlagtól (lásd még az 5.6. fejezetet).
A gazdaság fejlettségére szokásosan használt egy főre eső bruttó hazai összter-mék (GDP/fő) mellett a tudásgazdaságban egyre inkább előtérbe kerülnek az emberi tényező minőségére is fókuszáló fejlettségi mutatók. Az ENSZ több évtizede fejleszti
21 Ennek oka, hogy az egykori szocialista országokban viszonylag nagy tömegben képeztek kö-zépfokon nagyipari szakmunkásokat, valamint az, hogy a nemzetközi adatgyűjtésben a régió országai számára kedvező a nem túl magas szintű és perspektivikusan a munkaerőpiacon kevéssé hasznosuló képzés számbavételi módja (ISCED-rendszer, erről lásd az oktatási rendszerben való továbbhaladásról szóló 5. fejezetet).
22 Forrás: Education at a Glance, 2010. A5.1.b táblázat. A kedvezőtlen értékben szerepet játszik a számbavétel módja – az, hogy a közművelődés keretében végzett, többnyire rövid idejű tanulási formák nem szerepelnek a magyar adatokban –, de a különböző mutatók ezzel együtt is kedvezőtlenek.
humán fejlettségi indexét (Human Development Index, HDI), amely három dimen-zió (az egészség, az iskolázottság és az életszínvonal) négy indikátorából (születés-kor várható élettartam, átlagos iskolában töltött évek száma, várható iskolázottsági időtartam, egy főre eső bruttó nemzeti jövedelem) képzett, országos átlagértéket kifejező mutató (Human Development…, é. n.).23 A besorolás szerint Magyarország a humán fejlettségben a legfejlettebb országok csoportjába tartozik; 2010-ben a világ országainak sorrendjében a 36. helyen állt 0,805 HDI-értékkel (lásd 2.8 ábra és Füg-gelék 2.13. táblázat). Régióbeli szomszédaink közül Csehország a 28. (HDI: 0,841), Szlovákia a 31. (0,818).24
2.8. ábra
A humán fejlettségi index (HDI) alakulása a világon, Európában és Közép-Ázsiában, a legfejlettebb országokban és Magyarországon, 1990 és 2010 között (0 és 1 közötti érték)
Forrás: Human development statistical tables:
[online:] {http://hdr.undp.org/en/media/HDR_2010_EN_Tables_reprint.pdf}
Hazánk humán fejlettségének relatíve jó pozíciója az iskolázottság nemzetközi ösz-szehasonlításban magas szintjének köszönhető, míg – mint a fejezet más részeiből is látható – a magyar népesség egészsége és életszínvonala rontja a mutató értékét.
A humán fejlettség 2010-ben bevezetett egyik új komponense, az egyenlőtlenségi di-menzió lényegesen befolyásolja ezt a relatíve kedvező helyzetet. Ha a HDI értékét az egyenlőtlenség fokát kifejező mutatóval – mint a humán fejlettség veszteségével –
„diszkontáljuk”, a mutató értéke 0,736-ra csökken.25 Ebből jól látható az a potenciális veszteség, amelyet a társadalmi egyenlőtlenség okoz.
Az élethosszig tartó tanulás szempontjából új és kedvező jelenség, hogy Ma-gyarországon az utóbbi években felgyorsultak az úgynevezett információs társada-lomba való bekapcsolódás folyamatai. Ennek eredményeként hazánk 2008-ban a világ információs társadalom fejlettségét jelző rangsorában a középmezőnyt
jelen-23 Az indikátorok is több komponensből állnak. Egyes részmutatókat 2010-ben vezettek be.
A mutatókról és a módszertanról lásd: [online:] {http://hdr.undp.org/en/statistics/hdi/}.
24 Forrás: Human development statistical tables: [online:] {http://hdr.undp.org/en/media/
HDR_2010_EN_Tables_reprint.pdf}
25 Forrás: International Human Development Indicators – Hungary [online:] {http://hdrstats.
undp.org/en/countries/profiles/HUN.html}
1,0
0,8
0,6
0,4
Legfejlettebb országok Magyarország Európa és Közép-Ázsia Világ
2000
1990 2005 2010
tő 33. helyet foglalta el 70 ország között (E-readiness…, 2008). Évről évre javulnak a mobilfónia, a számítógépes ellátottság és az internethasználat adatai. 2010 végére a mobil előfizetők száma elérte a 1 millió 307 ezret, a mobilinternet-előfizetők száma is közel ennyi (Mobilinternet…, 2010). Az alacsonyabb népsűrűségű területeken kisebb a mobil elterjedtsége, de az utóbbi években ez nőtt leginkább, 82%-osra. 2006-ban a gyermekes háztartások 96%-a használt mobilt (Mobiltelefónia, 2007). 2010 végén 1,87 millió vezetékes széles sávú internet-előfizetés volt Magyarországon (Vezeté-kes…, 2010); a 2008-as adatok szerint pedig a felnőtt lakosság 44%-a rendelkezik otthoni interneteléréssel.
Az internethasználat alakulását az életkor, a lakóhely település típusa, az isko-lai végzettség, a beszélt idegen nyelvek száma és a vagyoni helyzet befolyásolja leg-inkább. A fiatalok többet használják a számítógépet és intenzívebben, sokszínűbb módon élnek az internetadta lehetőségekkel (lásd a tanítás-tanulás tartalmáról szóló 6. fejezetet). Kutatási adatok szerint26 az e-kommunikációs egyenlőtlenségek is a tár-sadalmi egyenlőtlenségek rendszerébe ágyazódnak be; különösen erősek a települési különbségek: minél városiasabb, jobb infrastruktúrával ellátott településen él valaki, annál magasabb kommunikációs rétegbe tartozik. Az internetezők sokkal inkább a kultúra részének tekintik az új infokommunikációs eszközök útján elérhető tevé-kenységeket, mint a nem internetezők, másfelől minél tágabban értelmezi valaki a kultúrát, annál pozitívabbnak látja a kultúra és az internet egymáshoz való viszonyát (Csepeli–Prazsák, 2010).
2.6. A családok jellemzői
2.6.1. A családok száma és szerkezete
A 2005-ös Mikrocenzus alapján családtagokból álló háztartásokban él a magyar népesség 81,4%-a. A háztartások közel 70%-a családokat foglal magába, bő 30%-a egyszemélyes vagy olyan több személyből álló háztartás, ahol a tagok nem állnak csa-ládi kapcsolatban egymással (Földházi, 2009, id. Medgyesi, 2011). A rendszerváltás óta eltelt időszakban a családok száma közel 2%-kal, az átlagos nagyságuk 2,92 főről 2,88-ra csökkent (Mikrocenzus 2005, 2006). Megváltozott az egyes családszerkeze-tek gyakorisága is, nőtt az élettársi27 kapcsolatban élők aránya (lásd 2.9. ábra), de a 18 év alatti gyermekes élettársi és házastársi kapcsolatokban a kiskorú gyerekek száma alig tér el egymástól.
A családokban az átlagos gyermekszám 1990 óta alig változott: 100 családban akkor 107, 2005-ben 105 gyermek élt, a 15 éven aluli gyermekek száma azonban 70-ről 54-re csökkent. A házaspár típusú családokban (házaspár, élettársi kapcsolat) a 100 családra jutó 15 éven aluli gyermekek száma 68-ról 56-ra csökkent, az egyszülős családokban pedig 77-ről 47-re.
26 Az MTA Politikatudományi Intézet Érték- és Kultúrakutató műhelyének vizsgálata a Szon-da Ipsos Vélemény- és piackutató Intézet közreműködésével 2008 őszén a 15 évnél idősebb felnőtt lakos-ságot demográfiai és társadalmi szempontból reprezentáló 3000 fős mintán.
27 Az élettársi kapcsolat mint hivatalos kategória 2009. július elseje óta létezik, a bejegyzett élettársi kapcsolatokról szóló 2009. évi XXIX. törvény alapján, amely az azonos neműek közötti kapcso-lat létesítését, megszűnését is szabályozza.
2.9. ábra
A családok megoszlása jellegük és gyermekszám, illetve a 18 éven aluli gyermekszám szerint, 2005 (%)
Forrás: Mikrocenzus 2005, 2006: 2.2.3 tábla alapján Medgyesi, 2011
2.6.2. A családok átalakulása
A magyar családok és az alapjukat jelentő házasság nagyfokú átalakulása nem a rend-szerváltáshoz köthető, bár azóta is jelentős változások következtek be e téren. Az európai társadalomban a két nem között a XX. század második felétől alapvetően megváltozott kapcsolatokat egyfelől a nők gazdasági függésének megszűnése, a ter-mékenységszabályozás (fogamzásgátlás) lehetősége, valamint a társadalmi szekula-rizáció hozta létre. Ez – a makroszintű változásokhoz való alkalmazkodás kényszere mellett – befolyásolta a korábbi, évszázadokon át nagyjából stabil demográfiai folya-matokat is.
Az úgynevezett „második demográfiai átmenet”28 (Somlai, 2010) egyik oka a házasságkötések számának csökkenése. Magyarországon a hetvenes évek közepi kö-zel százezres szám a felére csökkent a kétezres évek elejére. A másik ok, hogy kitoló-dott a házasságkötések átlagos életkori időpontja, amelyben a nők iskolázottságának emelkedése is szerepet játszott. Megváltozott a házasság társadalmi megítélése is.
A vele kapcsolatos kritikus, szkeptikus beállítódás az 1990-es években még csak az iskolázottabb és urbánusabb településeken élők között volt jellemző (Tóth O., 1997), de a házasság előtti és ahelyetti párkapcsolati együttélések egyre elfogadottabbá és gyakoribbá váltak. Ezt jelzi a 15 éves és idősebb népesség családi állapotában három évtized alatt történt változás, amely szerint a házasok 1980-as 67,4%-os részaránya
A vele kapcsolatos kritikus, szkeptikus beállítódás az 1990-es években még csak az iskolázottabb és urbánusabb településeken élők között volt jellemző (Tóth O., 1997), de a házasság előtti és ahelyetti párkapcsolati együttélések egyre elfogadottabbá és gyakoribbá váltak. Ezt jelzi a 15 éves és idősebb népesség családi állapotában három évtized alatt történt változás, amely szerint a házasok 1980-as 67,4%-os részaránya