1. A LLG állampolgári kompetenciák megszerzésének támogatása, azaz minden EU-polgár legyen képes saját szakmai életútját megszervezni a pályaválasztás-tól a nyugdíjba menetelig.
2. A LLG-szolgáltatások elérhetővé tétele minden uniós polgár számára, azaz a jellemzően szűkös kapacitások fejlesztése (szakemberek képzése, szolgáltató helyek fejlesztése, bővítése, újak nyitása).
3. A LLG-szolgáltatások minőségbiztosításának fejlesztése, azaz a tanácskérő, fel-használó jogainak biztosítása (fogyasztóvédelem).
4. Kooperáció, koordináció közösségi, tagállami, régiós és lokális szinteken, azaz a széttöredezett fenntartású és csak részleges hozzáférést biztosító, szakmailag is töredezett rendszer helyére egységes LLG-rendszert szükséges állítani.
Forrás: Borbély-Pecze Tibor Bors összefoglalása
Magyarországon még nagyon sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy e felsorolt elemek teljesüljenek. A hetvenes években a pályaválasztás, tanácsadás önálló intéz-ményrendszerrel rendelkezett, ami a nyolcvanas évekre fokozatosan vesztett önálló-ságából, majd a rendszerváltás időszakában megszűnt. Az akkori rendszer azonban nem tekinthető a mai életpálya-tanácsadási rendszer előzményének, mivel más kon-cepcióból indult ki, más volt a célja, elsősorban az iskola-, szakmaválasztásban nyúj-tott segítséget egy szűk kör számára, kizárólag az iskoláskorú, különösen a 8. osztá-lyos gyerekekre koncentrálva. Ráadásul az akkori szemlélet (amely egyébként ma is érvényesül) inkább képességfelmérő, alkalmassági szűrés volt, mintsem tanácsadás, amelynek célja, hogy segítsége a másikat eldöntendő problémái megértésében, meg-oldásában (Borbély-Pecze, 2009).
A rendszerváltás után, ahogyan a szak- és a felnőttképzés, ez a terület is a sok tárca felelőssége között gazdátlanná vált. Az irányítási problémák mellett koncepcio-nális nehézségek is terhelik a pályaorientációt, mivel az oktatás és a munkaügy terü-letén elindult programoknak, kezdeményezéseknek nem sikerült egységes rendszer-be szerveződniük. Ilyen program volt például az 1993-ban induló világbanki szakkö-zépiskolai modell, amelynek részét képezte a pályaorientáció, vagy a képzők képzése, önálló munkavállalási tanácsadó főiskolai szakképzés kialakítása. A munkaügy te-rületén pedig a Foglalkozási Információs Kézikönyv (1993) létrehozása tekinthető ilyen újításnak, amely a pályainformálásban kapott a mai napig fennmaradó szerepet.
Nemzetközi szinten már végbement az a paradigmaváltás, amely Magyarorszá-gon még nem. A pályaválasztás, -orientáció nem egy alkalomra szól, nem egyszeri pillanat, hanem az egyén teljes életútjára vonatkozik. Ez azt is jelenti, hogy az isko-lában elkezdődő folyamat nem csupán a pedagógus irányításával zajlik, hanem az iskolán kívüli szereplőknek is be kell kapcsolódniuk. Vagyis ez a felfogás az iskola nyitottságát előfeltételezi, azt, hogy a tanárok együttműködnek más területekkel (szociális szféra, andragógia, pszichológia). A szakemberek biztosítása, az erre való felkészítés nemcsak a pedagógusképzésbe kell, hogy belekerüljön, hanem a felsőok-tatás más területére is. A CEDEFOP 2009-es ajánlása szerint két féléves szakirányú képzést kell indítani a pályaorientációs tanácsadói területre. Különböző számítások szerint Magyarországon 1600-tól 4500-ig terjedhet a szükséges szakemberlétszám.
A szakemberhiány mellett a másik problémát az okozza, hogy a jelenlegi szétaprózott közoktatási rendszer nem tud működtetni egy nagyobb területi egységre szerveződő pályaorientációs tanácsadó rendszert, így a fentebb említett együttműködés hiánya jellemzi a magyar rendszert. A szemlélet átalakulása, a szakemberek biztosítása és a hálózat kialakítása azonban csak egy hosszú folyamat eredménye lehet, amely évti-zedekben mérhető.
Az első lépés ebben a folyamatban a fogalmak rögzítése. Jelenleg még nincs el-fogadott szóhasználat, gyakori, hogy az angol LLG rövidítést használják, magyarul pedig számtalan kifejezés fordul elő, más-más vagy ugyanolyan tartalommal.48
48 Pályaorientáció, karrier-tanácsadás, életpálya-építés, pályairányítás, pályafelvilágosítás, pedagógiai információs tanácsadás/konzultáció, pályaválasztási tanácsadás/konzultáció, pályaorientá-ciós tanácsadás/konzultáció, életpálya-fejlesztési tanácsadás/konzultáció, karrierkonzultáció, munka-tanácsadás / munkavállalási munka-tanácsadás/konzultáció, reszocializációs / pótlólagos énfejlődést elősegítő munkatanácsadás, karrierépítési tanácsadás/konzultáció, pályaépítési tanácsadás/konzultáció stb.
A szemléletváltást elősegítő folyamat részének tekinthető az NFT HEFOP 3.1.1 programja, amelynek célja a kompetencia alapú közoktatás elméleti és esz-közkészletbeli feltételeinek megteremtése volt, és amelyen belül külön területként szerepelt az életpálya-építés. Ahogyan eddig jellemző volt az egyes szektorok töre-dezettsége, a szektorok közötti kommunikáció hiánya, ez ebben a programban is érvényesült. Az oktatási ágazat kihagyta a fejlesztő munkából a munka és a szak-képzés világában jártas szakértőket, ami a program eredményeiben is megmutatko-zott. Ezzel párhuzamosan a munkaügyhöz kapcsolódóan is különböző fejlesztések indultak el. Más országokban (például Hollandia) a két ágazat összekapcsolását úgy oldották meg, hogy közösen fenntartott intézményekre bízták a fejlesztési feladato-kat. Magyarországon ez nem történt meg. Jelentős eredményként lehetne már azt is elkönyvelni, ha az elmúlt évek munkaügyi fejlesztései az oktatási szektorban megje-lennének. Az új fejlesztések mellett erre a feladatra vállalkozott az ÚMFT TÁMOP 2.2.2. programja, amely egy szektorokon átívelő, egységes szakmai elveken nyugvó pályaorientációs hálózat megalapozását tűzte ki célul (lásd részletesebben a Felnőtt-kori tanulás fejezet keretes írását). Ezt a munkát támogatja a 2008-ban megalakult Nemzeti Pályaorientációs Tanács. A tanács munkájában a közoktatás, felsőoktatás, munkaügyi-igazgatás, szakképzés és foglalkoztatáspolitika képviselői, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanács oldalainak delegáltjai vesznek részt. Célja egy nemzeti szinten működőképes, az országos koordinációtól regionális és helyi szintre alábontott pályaorientációs rendszer kialakítása, amellyel kapcsolatban ajánlásokat is megfogalmazott. Ezek közül a legfontosabbak: a) ki kell alakítani az egyén egész életútját végigkövetni képes pálya-tanácsadási / életpálya-építési, támogatási portfo-lió rendszert; b) át kell tekinteni az egyes alrendszerekben működő szolgáltatásokat és azok helyi szintű összekapcsolását meg kell oldani; c) létre kell hozni a magyar élethosszig tartó pályatanácsadás/ karrier-tanácsadás nemzeti hálózatát és koordi-nációját (Borbély-Pecze, 2009).
5.5.4. A munkanélküliség kezelése
Magyarország foglalkoztatottsági mutatója igen alacsony volt a gazdasági válságot megelőzően, viszont a tendencia lassú javulást mutatott (lásd 5.13. ábra és Függelék 5.53. táblázat). A 2008 őszén bekövetkező világválság nyomán ismét visszaesett ez az arány (erről lásd még az oktatás gazdasági és társadalmi környezetéről szóló 2. feje-zetet).
Az állam aktív eszközökkel közbeavatkozva igyekezett enyhíteni a munkanél-küliséget. Cseres-Gergely arra is kísérletet tesz tanulmányában (2010), hogy a vál-sággal egy időben induló Út a munkához program eredményességét bemutassa. Arra a megállapításra jut, hogy a program hatása még nem mérhető egyértelműen. Úgy tűnik azonban, hogy a programba belépők a támogatott foglalkoztatás keretei kö-zül nem tudnak átlépni a piaci foglalkoztatásba, de ennek megbízhatóbb vizsgálatára hosszabb időintervallum szükséges.
5.13. ábra
A foglalkoztatottak száma és aránya a 14 éven felüli népességben, 1980, 1990, 1995, 2000, 2006–2009 (ezer fő, %)
Forrás: 1980–1990 KSH–MEM; 1991-től KSH–MEF
Felmerül a kérdés, hogy az állam által támogatott programoknak mekkora a haté-konysága. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon sok körülmény befolyásolhatja egy-egy program működését, így annak eredményessége rendkívül nehezen mutatható ki, választható le más tényezőktől.
Kluve, a különböző programokat vizsgálva, arra a következtetésre jut, hogy a programok típusa határozza meg azok eredményességét. Négy csoportot különböz-tet meg: a képzési, a piaci szektorba való elhelyezkedési, a közfoglalkoztatási prog-ramokat, illetve az álláskeresési szolgáltatásokat (tréning, tanácsadás) és szankció-kat. Úgy véli, hogy a közfoglalkoztatási programok a legeredménytelenebbek, míg a képzési és piaci szektorba való elhelyezkedést elősegítő programokhoz képest az ál-láskeresési szolgáltatások és szankciók a leghatékonyabbak és a legolcsóbbak is. Egy másik közép-kelet-európai országokra kiterjedő elemzés szerint a képzési progra-mok és álláskeresési szolgáltatások kedvező hatást gyakorolnak a foglalkoztatottság-ra, de strukturális és magas munkanélküliség esetén gyenge az eredményességük.
Több elemző szerint e hatásvizsgálatok sokszor egymásnak ellentmondó eredményt mutatnak, melyeket leginkább módszertani hibák okoznak. Az sem elhanyagolha-tó szempont egy-egy program megítélésében, hogy mennyibe került. Előfordulhat ugyan, hogy a program sok munkanélkülit juttatott álláshoz, de ha ennek költsége több volt, mint a munkába állás hozama, akkor nem tekinthetjük sikeresnek a prog-ramot (idézi Cseres…, 2010).
Az Út a munkához program mellett működik egy másik is, melynek hatásvizs-gálata tervezés szintjén van, ez a START-program (lásd keretes írás).
Magyarországon még kezdeti szakaszban van az aktív munkaerő-piaci esz-közök eredményeinek, hatásának elemzése. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) vizsgálatai általában a program befejezése után három hónappal mérik az elhelyezkedők arányát. Az ÁFSZ 2009-től új monitoringrendszert alkalmaz,
jelen-6 000 70
60 50 40 30 20 10 0 5 000
4 000 3 000 2 000 1 000 0
1980
Összes foglalkoztatott, ezer fő Foglalkoztatási arány, %
1990 … 1995
… … 2000 … 2006 2007 2008 2009
leg már hat hónappal a program befejezése után keresik meg a támogatott személyt (2009-ben befejezett…, 2009). Örvendetes, hogy egyre szaporodnak azok az elem-zések, módszertani javaslatok, amelyek egy program hatásának bemutatásakor nem elégednek meg a pusztán leíró statisztikák használatával (például a programba belé-pők és elhelyezkedők száma), hanem ennél komplexebb személetmódot tükröznek (Galasi–Lázár–Nagy, 2001; Galasi–Nagy, 2008a; 2008b). E vizsgálatok megállapít-ják, hogy egyrészt a közfoglalkoztatási programok hatásai a legeredménytelenebbek, másrészt a sikerességet nagyban befolyásolja a célcsoport is. Azt is kimutatták, hogy a támogató programok nem jól illeszkednek a támogatni kívánt csoport igényeihez, így sok program nem a rászorulókat segíti, illetve olyan tevékenységet is finanszíroz, amely támogatás nélkül is létrejönne.