FŰZÖTT KÜLÖNVÉLEMÉNY APROPÓJÁN S Marcel *
1. Bevezető gondolatok
Az Alkotmánybíróság eddigi (2012 utáni) gyakorlatában még nem vizsgálta érdemben a közrendi klauzula alkalmazásának, illetőleg alkalmazása elmu-lasztásának alkotmányjogi jelentőségét. A legutóbbi ilyen (meglátásom szerint elszalasztott) lehetőséget a 3025/2019. (II. 4.) AB végzés jelentette, melyhez fűzött különvéleményemben külön is hangsúlyoztam az Alkotmánybíróság ér-demi vizsgálatának lehetőségét. A lakonikus rövidségű, formális visszautasító végzés és az ahhoz fűzött különvélemény(ek) a külső szemlélő számára aligha tart számot különösebb érdeklődésre. Jelen írásban ezen különvéleményem ap-ropóján mutatom be a közrendi klauzula alkalmazásának, illetőleg alkalmazása bíróság általi elmulasztásának jelentőségét az Alkotmánybíróság gyakorlatá-ban, ezzel tisztelegve Burián László Professzor Úr munkássága előtt.1
2. A 3025/2019. (II. 4.) AB végzés és előzményei – egy látszólag „rutin-ügy”
Az alapügy indítványozója 2004. április 20. napján (amikor még sem Magyarország, sem pedig Románia nem volt az Európai Unió tagállama)
* Tanszékvezető egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar; alkotmánybíró.
1 Jelen tanulmányban a 3025/2019. (II. 4.) AB végzés alapügyének történeti előzményeit csak abban a mélységben ismertetem, amennyiben az magából a végzésből is kiderül a nyilvános-ság számára.
S Marcel 76
szenvedett balesetet Romániában, egy magyarországi kötelező felelősségbiz-tosítással rendelkező személygépjármű vétlen utasaként. A balesetben nem volt másik érintett jármű. A baleset eredményeként az indítványozó 100 %-os rokkanttá vált, egészségi állapotában pedig javulás nem várható. A kárren-dezési eljárásban a biztosító társaság arra hivatkozott, hogy bár a főszabály szerint alkalmazandó biztosítási limit a baleset időpontjában 300 millió forint volt, azonban a baleset idején hatályos, a gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló 171/2000. (X. 13.) Korm. rendelet 1. számú mel-léklet 2. § (2) bekezdése alapján a biztosító helytállási kötelezettsége a konkrét esetben nem a főszabály szerint alkalmazandó magyar, hanem a román jog szerint áll fenn. A vonatkozó rendelkezés értelmében ugyanis „A biztosított által külföldön okozott kár esetén a biztosító helytállási kötelezettsége a káresemény helye szerinti ország gépjármű-felelősségbiztosítási jogszabályai szerint áll fenn, ha a gépjárműre a káresemény napján erre az országra érvényes nemzetközi biztosítási bizonylat van érvényben, vagy a nemzetközi biztosítási bizonylatról szóló megállapodást kiegészítő egyezmény alapján arról lemond-tak.” A román jog alapján alkalmazandó biztosítási limit a baleset időpontjában csupán 4 millió forint volt, ennek megfelelően a biztosító az indítványozó kárát csupán eddig az összeghatárig térítette meg – az alapügy tárgya pedig az indít-ványozó román jog szerinti biztosítási limiten felüli kárának megtérítése volt.2 A magyar és a román jog szerinti kártérítési összeghatár-maximum rendkívül jelentős, 75-szörös mértékű eltérése Magyarország a baleset időpontjában már egészen közeli uniós tagságára vezethető vissza, ugyanis a 2005/14/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, a tagállamok gépjármű-felelős-ségbiztosítására vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1983. december 30-i 84/5/EGK tanácsi irányelv értelmében3 a kötelező felelősségbiztosításnak kötelezően ki kell terjednie a személyi sérülésre, sérültenként legalább 1 millió euró maximális összeg erejéig. A baleset bekövetkezésének időpontjában tehát sem Magyarország, sem pedig Románia nem volt az Európai Unió tagállama, azonban a magyar jogrendszer csatlakozást megelőző harmonizációjának ered-ményeként a 171/2000. (X. 13.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése már 2001.
január 1. napjától akként rendelkezik, hogy „A személyi sérülés miatti károk esetén a biztosító a károsultakkal szemben károsultanként 300 millió Ft összeg-határig köteles a szerződés alapján helytállni.”
2 3025/2019. (II. 4.) AB végzés, Indokolás [2].
3 Ld. az irányelv 1. cikk (1) és (2) bekezdéseit.
A közrendi záradék alkotmányjogi jelentősége… 77
Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék az eljárás időpontjában hatályos, a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (Nmjtvr.) alapján úgy ítélte meg, hogy a biztosítási jogviszonyra a magyar állam jogát kell alkalmazni, azonban éppen a magyar jog [a 171/2000. (X. 13.) Korm.
rendelet 1. számú melléklet idézett 2. § (2) bekezdése] rendelkezik akként, hogy jelen esetben a biztosító helytállási kötelezettsége a román jogszabályok szerinti összeghatárig áll fenn. Az indítványozó fellebbezése nyomán eljáró Fővárosi Ítélőtábla az első fokon eljárt bíróság ítéletét kizárólag a fi zetendő kereseti és fellebbezési illeték vonatkozásában változtatta meg, egyebekben azt helybenhagyta, tekintettel arra, hogy a Fővárosi Törvényszék a tényállást helyesen állapította meg, és az Ítélőtábla a törvényszék jogi következtetéseivel is egyetértett. Az indítványozó felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy a 171/2000. (X. 13.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 2. § (2) bekezdése kizárólag azokra az esetekre vonatkozik, amelyben a magyarországi biztosított külföldön, külföldinek okoz kárt. A Kúria nem osztotta az indítványozó érve-lését. Megítélése szerint a Korm. rendelet 1. számú melléklet 2. § (2) bekezdése a káresemény helyét jelöli csupán meg, és az alkalmazandó jog szempontjából nem tesz különbséget a tekintetben, hogy a károsult magyar vagy külföldi-e.4 Mindezen döntések eredményeként az indítványozó román jog szerint meg-ítélhető 4 millió Ft-nak megfelelő összeg feletti kárigényét az eljáró bíróságok jogerősen elutasították.
Az indítványozó ezt követően nyújtotta be alkotmányjogi panaszát, melyben az Alaptörvény II. cikke szerinti emberi méltósághoz való joga, a IV. cikk sze-rinti személyi biztonsághoz való joga és a XXVIII. cikk (7) bekezdése szesze-rinti jogorvoslathoz való joga sérelmére hivatkozott. Az Alkotmánybíróság az alkot-mányjogi panaszt visszautasító végzésében kiemelte, hogy az indítványozó az Alaptörvény II. és IV. cikkének sérelmét maga is csak közvetett módon hozta összefüggésbe a támadott bírói döntéssel,5 a XXVIII. cikk (7) bekezdésének sérelme pedig azért nem merülhet fel, mert azt a kérdést, hogy az alapügyben melyik állam jogát kell alkalmazni, az eljáró bírói fórumok érdemben meg-vizsgálták és álláspontjukat megindokolták.6 Az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy sem a bírói gyakorlat egységességének,7 sem pedig a bírói döntések helyességének vizsgálata nem tartozik az Alkotmánybíróság
hatás-4 3025/2019. (II. 4.) AB végzés, Indokolás [3]–[5].
5 3025/2019. (II. 4.) AB végzés, Indokolás [9].
6 3025/2019. (II. 4.) AB végzés, Indokolás [11].
7 3025/2019. (II. 4.) AB végzés, Indokolás [9].
S Marcel 78
körébe.8 Mindezen indokokra tekintettel pedig az Alkotmánybíróság a panaszt visszautasította.