Alkalmazandó jog a Róma II rendelet alapján

Az alkalmazandó jog meghatározása szempontjából hivatkozott Nmj. tvr. és a 171/2000. (X. 13.) Kormányrendelet ma már nem hatályosak. Már jóval az új, a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény (Nmj. tv.) hatályba-lépése előtt, a szerződésen kívüli felelősség területén az autonóm nemzetközi magánjogi szabályokat nagyrészt felváltotta a Róma II rendelet.⁷ Ugyanakkor a Kormányrendelet vitatott szabálya továbbél a kötelező gépjármű-felelősségbiz-tosításról szóló2009. évi LXII. törvény rendelkezéseként.⁸ Ez kimondja, hogy ha a biztosított a kárt más tagállam területén okozta, vagy a zöldkártyarendszer azon országainak területén, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda megállapodást kötött, a biztosító helytállási kötelezettségének mértéke a káresemény helye szerinti ország gépjármű-felelősségbiztosítási jogszabályai

4 Brüsszel I rendelet 4. cikk (1) bekezdés.

5 Brüsszel I. rendelet 7. cikk 2. pont.

6 C-463/06. sz. ügy FBTO Schadeverzekeringen NV kontra Jack Odenbreit [ECLI:EU:C:2007:792].

7 Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról (Róma II.), HL L 199, 2007. 07. 31., 40–49. o.

8 2009. évi LXII. törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról 13. § (2) bekezdés.

S Tamás 70

szerint áll fenn. Meg kell jegyezni azonban, hogy az uniós jogharmonizáció eredményeképpen a tagállamokban a megítélhető kártérítések közötti különb-ségek annyiban enyhültek, hogy az uniós jogalkotó gépjármű-felelősségbizto-sításokra nézve meghatározta a biztosítási fedezet minimális összegét mind személyi sérülés, mind dologi kár esetén.⁹

A Róma II rendelet 4. cikk (1) bekezdése alapján az alkalmazandó jogot főszabályként a kár bekövetkezésének helye, vagyis a közlekedési baleset helye, határozza meg akkor is, ha esetleg a károsult valamely más állam állampol-gára vagy más államban van a szokásos tartózkodási helye vagy lakóhelye.

Ugyanakkor a 4. cikk (2) bekezdése értelmében, ha a károkozásért felelősnek tekintett személy és a kárt elszenvedő személy szokásos tartózkodási helye a kár bekövetkezésének időpontjában ugyanabban az országban található, a jogelle-nes károkozásra ezen ország jogát kell alkalmazni. Ez a rendelkezés megoldást nyújthat az olyan helyzetekre, mint az Alkotmánybíróság elé került tényállás, ahol mind a károsult, mind a károkozó Magyarországon élt. Azonban adja magát a kérdés, hogy a Róma II rendelet hatálya alatt, egy tagállami bíróság, hogyan bírálna el egy olyan esetet, amikor a balesetre egy olyan államban kerül sor, amelynek joga alapján a kárt elszenvedő fél jelentősen kevesebb kártérítésre jogosult, mint a szokásos tartózkodási helyén, és nincsen eltérési lehetőség a 4.

cikk (2) bekezdés alapján.

A Róma II rendelet 15. cikk b) és c) pontja alapján az alkalmazandó jog kiterjed a felelősség bármiféle korlátozására, valamint a károk mértékének megállapítá-sára, illetve az igényelt jóvátételre. Ez azt jelenti, hogy a kártérítés összegének meghatározása a szerződésen kívüli kötelemre alkalmazandó jog alapján törté-nik. Az alkalmazandó jog viszont lehet egy olyan állam joga, amely maximálja a kártérítés mértékét. Az alkalmazandó jog részeként az ilyen limitet is alkalmazni kell. Ez azzal a következménnyel is járhat, hogy a károsult a kár bekövetkezése helyének joga szerint esetleg alacsonyabb összegű kártérítésre jogosult, mint a szokásos tartózkodási helyének országában. Ez a probléma felmerült a Róma II rendelet kodifi kációja során, de kompromisszumos megoldásként ezzel csak a preambulum foglalkozik. A (33) preambulumbekezdés szerint „A közúti balese-tek áldozatainak megítélt kártérítésre vonatkozó jelenlegi nemzeti szabályoknak megfelelően, a személyi sérüléssel kapcsolatos kár számszerűsítésekor olyan esetekben, ha a baleset az áldozat szokásos lakóhelyétől [helyesen: szokásos tartózkodási helyétől – a szerző] eltérő államban következik be, az eljáró

bíróság-9 Az Európai Parlament és a Tanács 2009/103/EK irányelve (2009. szeptember 16.) a gépjármű felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről, HL L 263., 2009.10.7., 11–31. o., 9. cikk.

Emberi méltóság és nemzetközi magánjog 71

nak fi gyelemmel kell lennie az adott áldozat tényleges körülményeire, beleértve különösen a tényleges veszteséget, valamint az utókezelés és az orvosi kezelés költségeit.” E rendelkezés értelmezése a szakirodalomban vita tárgyát képezi. Az uniós jogalkotási aktusok preambuluma önmagában nem rendelkezik kötelező erővel, és nem lehet arra alapozva eltérni a szóban forgó jogi aktus tényleges rendelkezéseitől.¹⁰ A preambulum legfeljebb eszközt nyújt az adott jogforrás ér-telmezéséhez.¹¹ Egyes szerzők csupán arra mutatnak rá, hogy bizonytalan, hogy a preambulumbekezdés pontosan milyen hatással bír.¹² Mások határozottan úgy foglalnak állást, hogy a preambulumbekezdés a rendelet egyik tényleges, nor-matív erővel bíró rendelkezésének sem feleltethető meg, ezért nincsen nornor-matív funkciója és semmilyen jogi hatással nem bír. A preambulumbekezdés jelen-tősége eszerint bizonytalan, de annak hatása nem lehet az, hogy az egyébként alkalmazandó jog mellőzéséhez vagy módosításához vezessen.¹³ Ha a jogalkotó valamilyen speciális kollíziós szabályt kívánt volna alkotni, ehhez külön rendel-kezésre lett volna szükség, egy preambulumbekezdés önmagában ehhez nem elégséges.¹⁴ Az, hogy az idézett preambulumbekezdés alapján nincsen lehetőség eltérésre a kár bekövetkezési helyének jogától a tagállami bírói gyakorlatban is megjelenik, ezt a Róma II rendelet céljaival – a jogbiztonság, a világosság és a méltányosság követelményei – indokolva.¹⁵ Ezzel szemben vannak olyan vélemé-nyek is, amelyek, ugyan eltérő mértékben, de jelentőséget tulajdonítanak a vitatott preambulumbekezdésnek. Egyrészt van olyan nézet, mely szerint a bíróságnak az alkalmazandó jogot érintetlenül hagyva, a kártérítés összegének meghatározása során, ténybeli körülményként kell fi gyelembe venni a kárt elszenvedő személy szokásos tartózkodási helyének társadalmi és gazdasági viszonyait.¹⁶ Ugyanakkor

10 C-162/97. sz. ügy Gunnar Nilsson, Per Olov Hagelgren és Solweig Arrborn elleni büntetőeljá-rás [ECLI:EU:C:1998:554] 54. pont.

11 Roberto B : Complexity of EU Law in the Domestic Implementing Process. The Theory and Practice of Legislation, vol. 2., no. 3. (2014) 302–303.

12 Pippa R : Collier’s Confl ict of Laws. Cambridge, Cambridge University Press, ⁴2016.

345.

13 Jonathan H – Máire Ní S : Clarkson & Hills’s Confl ict of Laws. Oxford, Oxford University Press, ⁵2016. 298.; Andrew D : The Rome II Regulation: the law applicable to non-contractual obligations. Oxford, Oxford University Press, 2008. 580.

14 Axel H : Rome II Regulation – Article 15 – Scope of the Law Applicable. In: Gralf-Peter C : Rome Regulations – Commentary on the European Rules of the Confl ict of Laws. Alpen aan den Rijn, Kluwer, 2011. 555.

15 Wall v Mutuelle de Poitiers Assurances, Court of Appeal, 20 February 2014, [2014] 1 W.L.R.

4263.

16 Paul T (szerk.): Cheshire, North & Fawcett Private International Law. Oxford, Oxford University Press, ¹⁵2017. 863.

S Tamás 72

érdemes megjegyeznünk itt, hogy ha a kártérítés felső korlátja a Róma II rendelet értelmében az alkalmazandó jog részét képezi, akkor ez egy jogkérdés (és nem ténykérdés) marad, akkor is, ha egy másik állam jogában található meg a korlát és ez alacsonyabb, mint az, amely az alkalmazandó jog részét képezi. Másrészt Symeonides professzor továbbmegy és a külföldi jog elismerésének követelmé-nyéről beszél a preambulumbekezdéssel összefüggésben.¹⁷ Ezt – egyebek mellett – abból vezeti le, hogy az Európai Parlament eredetileg a közlekedési balesetek áldozatainak szokásos tartózkodási helyének jogát tartotta volna szükségesnek alkalmazni a kártérítés összegére, de mivel az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság ezt elutasította, a preambulumbekezdés kompromisszumos megoldás-ként született meg.¹⁸ Feltételezve, hogy a Parlament ezt a kompromisszumot nem azzal fogadta el, hogy nem kap érte cserébe semmit, a preambulumbekezdésnek valamilyen normatív tartalommal kell bírnia. A preambulumbekezdés annak lehetőségét is jelezheti, hogy a kártérítés összegét illetően, a Róma II rendelet 4. cikk (3) bekezdése alapján kivételesen el lehet térni a kár bekövetkeztének jogától tekintettel arra, hogy az ügyet nyilvánvalóan szorosabb kapcsolat fűzi egy másik országhoz, azaz a kárt elszenvedő személy szokásos tartózkodási helyének államához.¹⁹

Érdekes kérdés, hogy felvetődhetne-e a Róma II rendelet által kijelölt jog félretétele az emberi méltóság érvényesülésére tekintettel. A közrendi klauzu-lába ütközés vizsgálatát vetette fel Szabó Marcell alkotmánybíró a magyar jog kontextusában. A közrend védelme hasonlóképpen a Róma II rendeletben is megjelenik. A Róma II rendelet 26. cikkében foglalt közrendi klauzula alap-ján az eljáró bíróság a rendelet értelmében kijelölt külföldi jog alkalmazását megtagadhatja, ha annak alkalmazása nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen a fórum közrendjével. A tagállami alkotmányok védelembe részesítik az emberi méltóságot, emellett pedig az Európai Unió Alapjogi Chartájának legelső cikke kimondja, hogy „Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell.” Az Alapjogi Charta rendelkezéseinek címzettjei az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre.²⁰ Amikor a tagállami bíróságok a Róma II rendele-tet alkalmazzák, akkor az uniós jog végrehajtása körében járnak el. Kétségtelen tehát, hogy az emberi méltóság követelményét a Róma II rendelet alkalmazása

17 Symeon S : Rome II and Tort Confl icts: A Missed Opportunity. American Journal of Comparative Law, vol. 56. (2008) 183.

18 Uo. 205–206.

19 Uo. 206.

20 Az Európai Unió Alapjogi Chartája, HL C 326, 2012, 10. 26., 391–407. o., 51. cikk (1) bekezdés.

Emberi méltóság és nemzetközi magánjog 73

során fi gyelembe kell venni. Az emberi méltóság követelményének alkalmazása azt is eredményezheti, hogy az egyébként alkalmazandó külföldi jogot a köz-rendi klauzula alapján mellőzni lehet, amennyiben a kártérítés mértéke a kárt elszenvedett személy emberi méltóságának sérelmét eredményezi. Közrendi klauzulába ütközés vizsgálata közvetetten azt a kérdést is felveti, hogy az emberi méltósághoz fűződő jog esetleg korlátozható-e gazdasági érdekből a felelősségbiztosítási piac fenntartásának érdekével.

Elméletileg felmerülhet az is, hogy a magasabb kártérítési limitet előíró tag-állami szabály imperatív normának tekinthető, és így az eljáró bíróságoknak azt érvényre kell juttatnia. A Róma II rendelet 16. cikke megengedi a fórum imperatív normáinak alkalmazását. A magyar jogirodalom már az Nmj. tv. hatálybalépését megelőzően szintén elismerte az imperatív normák érvényesülését még erre vo-natkozó, kifejezett jogszabályi rendelkezés hiányában is.²¹ Az Alkotmánybíróság elé került ügyben ez lehetőséget nyújtott volna a magyar szabály érvényesítésére.

Erre azonban nincs szükség olyan esetben, amikor az alkalmazandó külföldi jog magasabb kártérítési limitet tartalmaz, mint a károsult szokásos tartózkodási helyének joga, tehát nem egy minden esetben, hanem csak szelektív módon alkalmazást igénylő normáról van szó. A (33) preambulumbekezdés tekinthető fi gyelemfelhívásnak is arra nézve, hogy a lex causae és a lex fori között keletke-ző ellentétet lehetőség van a Róma II rendelet 16. és 26. cikke alapján feloldani, kivételesen eltérve a rendelet által kijelölt jogtól.²²

Ahogy az Alkotmánybíróság előtt lévő ügyben, a hatályos szabályok vizsgála-ta során is további lépés a nemzetközi magánjogi szabályok és a felelősségbizto-sításra vonatkozó speciális szabályok egymásra hatásának vizsgálata. A magyar bíróságok és végül az Alkotmánybíróság elé került ügyben a 171/2000. (X. 13.) Kormányrendelet lex specialisként adott különös kollíziós szabályt a biztosító helytállási kötelezettségére nézve felelősségbiztosítás vonatkozásában. Mivel az Nmj. tvr. 7. §-ába foglalt közrendi klauzula csak az Nmj. tvr. által kijelölt jog alkalmazása alól adott felmentést, így a 7. §-t nem lehetett igénybe venni egy másik jogszabály, így a 171/2000. (X. 13.) Kormányrendelet, által kijelölt joggal szemben. Így a kijelölt külföldi jog és a magyar jogban védett emberi méltó-sághoz való jog közötti konfl iktus feloldásához – Szabó Marcel alkotmánybíró különvéleményével összhangban – az Alaptörvény 28. cikke szolgálhatott volna eszközül megkövetelve az Alaptörvénnyel összhangban történő jogértelmezést.

21 B László: Nemzetközi magánjog – Általános rész. Budapest, Pázmány Press, 2014. 193.;

M Ferenc – V Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2015. 148–149.

22 H i. m. 556.

S Tamás 74

A hatályos szabályok szintjén ugyanez a probléma megismétlődhet a Róma II rendelet és a felelősségbiztosításról szóló törvény mint lex specialis között, ami a biztosító helytállási kötelezettségének mértékét illeti. A hatályos magyar fe-lelősségbiztosítási szabályozás annyiban oldja ezt az ellentétet, hogy kimondja, hogy ha a biztosító szerződésben meghatározott helytállási kötelezettségének mértéke magasabb a káresemény helye szerinti országban előírt mértéknél, a biztosító helytállási kötelezettsége a biztosítási szerződésben vállalt összegha-tárok mértékéig áll fenn.²³ Vagyis ezen rendelkezés alapján – amennyiben az Alkotmánybíróság elé került ügyben alkalmazandó lett volna – a biztosítónak a biztosítási szerződésben vállalt összeghatárig (amely mindenkor megfelel legalább a törvényben meghatározott minimumnak), azaz háromszáz millió forintig, kellett volna mégis helytállnia. A hatályos szabályozás tehát a helyt-állási kötelezettség mértéke tekintetében eltérést enged a káresemény helyének jogától kedvezőbb helyzetbe hozva a károsultat.

3. Összefoglalás

Kétségtelen, hogy a már megítélt kártérítések mértékével szemben alapjogi érvek – így az emberi méltóságra hivatkozás – elfogadása, kockázatos lehet, mert eljárások tömegének nyithat ajtót kétségbe vonva meghozott kártérítési ítéleteket és veszélyeztetve a kártérítési joggyakorlat kiszámíthatóságát. Az elemzés kiindulópontját jelentő alkotmányjogi panasszal összefüggésben Alkotmánybíróságnak lehetősége lett volna döntenie arról, hogy mennyiben fogadható el az alapjogokra hivatkozás egy, a biztosító helytállási kötelezett-ségének mértékét limitáló, külföldi jogon alapuló bírósági döntéssel szemben.

A döntést és a nemzetközi magánjoggal való találkozást az Alkotmánybíróság azonban inkább elkerülte. A tényállás felmerülésének idején hatályos jogsza-bályi környezet változása, és különösen az uniós jogforrások megjelenése, azonban nem zárja ki a jövőben olyan, hasonló ügyek felmerülését, amelyeknél a kár bekövetkezésének helye szerinti jog alapján jelentősen kevesebb kártérítés ítélhető meg a károsultnak, illetve a biztosító helytállási kötelezettsége lénye-gesen alacsonyabb, mint a károsult szokásos tartózkodási helyének joga szerint.

23 2009. évi LXII. törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról 13. § (2) bekezdés második mondata.

A KÖZRENDI ZÁRADÉK ALKOTMÁNYJOGI