A kockázatkezelés módszerei

A kockázat kezelésére, mértékének mederben tartására tehát minden ember törekszik.

Ennek egy módszere a biztosítás. Mielőtt azonban meghatároznánk, hogy mi is az a biztosítás, nézzük meg, hogy a kockázat kezelésének milyen más módszerei, stratégi-ái léteznek, így ugyanis jobban láthatjuk a biztosítás specifikumait.

3.2.1. A kockázat kikerülése

A legegyszerűbb stratégia a kockázat kezelésére, ha szépen kitérünk az útjából, vagy-is eleve nem teremtünk olyan helyzeteket, nem végzünk olyan tevékenységeket, ame-lyek kockázatosak, vagyis ahol bizonyos negatív következmények, károk érhetnek.

„Nem fog fájni keze, lába, Ha időben amputálja!”

mondja az utcai bölcsesség, s ebből is látszik, hogy a kockázatkikerülés stratégiáját szinte minden helyzetben lehet alkalmazni... csak nem biztos, hogy érdemes.

De, hogy a biztosításhoz közelebb álló példákkal éljünk: ha valaki a hegytetőre építi a házát egy folyó hullámterével szemben, akkor gyakorlatilag biztos, hogy nem fogja azt árvíz elmosni, stb.

A kockázatkikerülés stratégiája bizonyos helyzetekben a kockázat kezelésének leg-jobb, vagy esetleg egyedül lehetséges módszere, például a fenti példában is. A koc-kázatkikerülő ember „biztosra megy”. Mégis általánosságban azt mondhatjuk, hogy ez a stratégia nagyon sok helyzetben csak durva, és hozzávetőleges, nagy áldozatokat igénylő megoldást jelent. Vagyis sok esetben a kicsi (vagy kis valószínűségű) várható kárt kerüljük ki a nagy (vagy nagy valószínűségű) nyereség feláldozásával. Példá-ul valaki nem száll fel repülőre, mert lezuhanhat, s ezért rengeteg időt veszít stb.

Ezért a legtöbb esetben célszerű, ha nem „biztosra megy” az ember, hanem „kicsit”

kockáztat. A lehetséges negatív következmények mértékét és valószínűségét azonban megpróbálja mérsékelni. Ez a meggondolás jellemző az összes többi kockázatkezelési stratégiára:

3.2.2. A kár megelőzése

Az ember saját és mások tapasztalatából tudja, hogy ugyanazt az eredményt elérheti úgy is, hogy bizonyos olyan szituációkat, konstellációkat alkot, illetve tevékenysége-ket végez, amelyek szinte vonzanak bizonyos károkat, s úgy is, hogy másokat alkot, illetve végez, amelyek esetében csak elvétve jelentkezik (anyagi) veszteség. S nagyon sok esetben az ember tudatos döntésén múlik, hogy milyen fajta szituációba kevere-dik, hogyan rendezi el maga körül a világot, s hogy milyen tevékenységeket végez

ugyanazon cél elérése érdekében. Akkor lehet kármegelőzőnek nevezni valaki tény-kedését, ha mindig tudatosan törekszik arra, hogy olyan konstellációkon és tevékeny-ségeken keresztül érje el a célját, amelyek esetében a kár bekövetkezésének a való-színűsége minimális, mégha a kármegelőző tevékenység plusz erőfeszítést is igényel.

Mit is jelent a kissé homályos „konstelláció” kifejezés? Egy példán keresztül: ha valaki erős zárat szerel fel lakása ajtajára, s netán riasztóberendezést is, akkor plusz erőfeszítést tesz a betörés, tehát a kár megelőzése érdekében, amivel nem kerüli el a kár lehetőségét, de jelentősen csökkenti annak valószínűségét. Az erős zár és a riasz-tóberendezés a betörő számára egy kedvezőtlenebb „konstelláció”, mint a mindenféle védelem nélküli ajtó.

A kármegelőzés tehát azt jelenti, hogy az ember tudatosan megpróbálja csökkenteni a kár bekövetkezésének valószínűségét, megfelelő tevékenységek végzésével, illetve megfelelő szituáció megteremtésével.

A kármegelőzési stratégia jelentősen csökkenti a kár bekövetkezésének a való-színűségét, de nem zárja ki azt. Ha mégis bekövetkezik a kár egy területen, akkor annak tovagyűrűző negatív hatásai lehetnek más területeken. Ezért, ha biztonságra törekszünk, akkor kell lenni valami stratégiánknak arra az esetre, amikor a már be-következett kár tovagyűrűzését kell megakadályozni. Például nem tudjuk biztosan megakadályozni, hogy megkapjunk egy súlyos betegséget. De ha nem tudjuk gyó-gyíttatni sem magunkat, akkor ennek a betegségnek a következtében elveszíthetjük a munkánkat, vagyis a megélhetésünk forrását, elszegényedhetünk stb. A gyógyíttatás pedig sokszor egyszerű pénzkérdés. Ilyen módszer lehet az önbiztosítás, ami tehát a tovagyűrűző károk „megakasztásának” eszköze lehet.

3.2.3. Önbiztosítás

Az önbiztosítás esetében egyik tevékenységünk pozitív eredményével próbáljuk meg ellensúlyozni a más tevékenységünkben, egy másik szituációban esetlegesen bekövet-kező negatív eredményt.

Az önbiztosításnak van egy általánosan alkalmazható és széles körben alkalmazott módszere, a tartalékolás, és egy bizonyos szituációkban alkalmazható metódusa, a kockázat belső kiegyenlítése. Nézzük ezeket!

3.2.3.1. Tartalékolás

Ha az ember gyorsan akarja közömbösíteni egy már megtörtént kár hatását, illetve megakadályozni annak további negatív következményeit, akkor célszerű, ha tartalé-kokkal rendelkezik „előre nem látható eseményekre”. Ilyen előre nem látható esemény egy-egy baleset, megbetegedés, tűzeset stb. Ezek következtében az ember időlege-sen, vagy véglegesen elveszítheti valamely vagyontárgyát, munkaeszközét, kényelmi berendezését, képességét. Az elvesztett dolgok hiánya kényelmetlenséget és esetleg

további anyagi károkat okoz. Ha viszont az ember elegendő tartalékkal rendelkezik, akkor ennek a tartaléknak a felhasználásával azonnal lehet pótolni, illetve megfelelő helyettesítést lehet találni az elveszett tárgynak.

A tartalékképzés történhet természetben, illetve pénzben is. Mindig jó, ha van ott-hon néhány megfelelő típusú tartalék gomb, megfelelő színű cérna, liszt stb., vagy egy vállalatnál mindig célszerű, ha vannak bizonyos tartalék kapacitások, épületek, amik látszólag feleslegesek a normális termelő-folyamathoz. Egy országnak szüksége van megfelelő gabona, és olajtartalékokra, szükség esetén gyorsan felállítható tábori kór-házakra stb. Ezek a természetben történő tartalékolásra példák. Ezekben az esetekben a pénztartalék nem kielégítően helyettesíti a természetbeni tartalékokat. De általában a pénztartalék tudja gyorsan áthidalni a problémákat.

A tartalékolás útján történő önbiztosítás az egyik legfontosabb kockázatkezelési stratégia. Az élet minden területén találunk rá példákat. Nagyon sok szituációban az egyedül megfelelő módszer, nagyon sok másikban azonban csődöt mond. Egy példa:

ha valaki fél attól, hogy leég a háza, akkor célszerű, ha van tartalékban neki egy másik háza. Ha leég az első, azonnal át tud költözni a másikba, s máris kivédte a lakástűz negatív hatását. Azonban ez a második ház is leéghet, ezért biztos-ami-biztos alapon jó, ha van az embernek egy harmadik, s ugyanilyen megfontolásból egy negyedik, ötödik, stb. háza. Ez a stratégia, amellett hogy nem elérhető a legtöbb ember számára, nagyon pocsékoló ebben és még számos másik esetben, viszont világosan ráismerhe-tünk az önbiztosításra. Azt mondhatjuk ezért, hogy itt az önbiztosítás nem megfelelő kockázatkezelési stratégia. Ilyen esetekben kell az önbiztosítás módszerét a biztosí-tással felcserélni.

3.2.3.2. A kockázat megosztása, belső kiegyenlítése

Az önbiztosítás másik formájának az alkalmazási lehetősége meglehetősen szűk, s csak bizonyos speciális helyzetekben kerülhet rá sor. A kockázat belső kiegyenlítésé-nek a lényege, hogy a kockázatos vállalkozásokba a vállalkozó nem a teljes vagyonát fekteti be, hanem azt megosztja különböző vállalkozások között.

Például egy vállalkozó két üzletágban érdekelt: működtet egy strandot, és egy vi-szonylag nagy földdarabon zöldséget termeszt. Erre a két üzletágra a kora nyári eső különbözőképpen hat. A strand-üzletnek árt, a veteményesnek direkt jó. Ugyanez a helyzet a tartós eső nélküli napfényes időjárással, csak fordított előjellel. Összességé-ben azt lehet mondani, hogy ennek a vállalkozónak szinte mindegy, hogy milyen az időjárás, mert minden lehetséges változat esetén összességében egy átlagos hasznot fog zsebre tenni.

A stratégia lényege: az időjárás-kockázatot a tevékenységek megfelelő arányú kom-binációjával hatástalanította vállalkozónk.

* * *

A fenti stratégiák egyike sem biztosítás. A kockázatkezelés fenti módszereinek kö-zös sajátossága, hogy a veszélynek kitett egyén egyedül lép fel a kockázattal szemben, egyéni stratégiákkal kezeli azt. A biztosítás mindezen módszerektől, stratégiáktól kü-lönbözik abban, – s ezzel egyben második megközelítésben is megadjuk a fogalmát – hogy a biztosítás a kockázat kezelésének kooperatív stratégiája.