Ahhoz, hogy az ellenségnek Csepel szigeténél a Duna jobb partjáról a bal-partra való átkelési kísérleteit biztosan megakadályozhassam, haderőm elég-telen lévén, nekem arról kellett gondoskodnom, hogy egyrészt csapatjaim számát, amennyire lehet, a helyszínen szaporítsam, másrészt oly felhatalma-zást szerezzek, melynek erejénél fogva egy sokkal veszedelmesebb ellenséggel is – a közöny, gyávaság és árulás szellemével sikeresen szembe szállhassanak.
Ennélfogva az akkori miniszterelnök Batthyány Lajos gróftól oly okiratot kértem, mely fölhatalmazott arra, hogy az előfordulható engedetlenség, gyá-vaság és árulás eseteiben katonai rögtönítélő bíróságot állíthassak össze s az általa netalán hozandó halálos ítéleteket is megerősíthessem és végrehajtat-hassam.
Mindjárt tevékenységem első napjain a miniszterelnök egy Dunaföld-váron állomásolt vegyes csapatosztag s azonkívül az alsó Duna hosszában fegyverbe gyűlt népfelkelés feletti főparancsnokságot rám ruházván, egy-úttal küldetésem eredeti célja s kitűzött hadműveletem térköre is szélesbült, amennyiben ti. most már a Roth és a Jellasich-féle két tábor egyesülését is meg kellett akadályoznom.
A dunafölvári hadosztag az új alakulású, mintegy 1200 főből álló, úgyne-vezett Hunyady-gyalogcsapatból és kevés lovasságból állott.
Nem lévén valószínű, hogy Roth tábornok az átkelést a Dunán éppen oly vidéken, hol a nép rokonszenvére egyáltalán nem számíthat, egymagára meg merje kísérleni: nem lehetett róla egyebet föltenni azon iparkodásánál, hogy mielőbb a bánnal egyesüljön. Ez utóbbi azonban már ekkor Székesfehérvár-nál járt, míg Roth és Philippovich tábornokok még öt-hat napi járóval lejjebb délnek álltak.
Hogy az utóbb nevezett két horvát tábornok hadtestét magam megtá-madjam, ahhoz gyenge voltam: inkább attól kellett tartanom, hogy a Duna-földváron elkülönített csapatomat ők fogják megtámadni és megverni, vagy éppenséggel tönkretenni.
Ezért a földvári csapatot Adonyba a Duna jobb partján, Csepel szigete déli csúcsának átellenébe fölrendelvén, arra szorítkoztam, hogy a Roth és Jellasich közti közlekedést Soponya táján keletről nyugatra húzódó két párhuzamosan
fölállított őrslánc által megakasszam. Ez őrsláncok egyike arccal északnak Jellasich tábora, vagyis Székesfehérvár felé volt fordulva, míg a másik a Roth és Philippovich seregei felé délnek nézett. Ennek az volt a célja, hogy a két egyesülésre törekvő ellenséges hadtest között minden cirkáló, futár vagy kém általi kölcsönös értekeződést lehetetlenné tegyek.
1848. szeptember 29-én Zichy Ödön és Pál grófok Székesfehérvárról jö-vet az említett kettős őrsláncom északi vonalán megállíttatván, minthogy gyanúsaknak látszottak, a vezénylő tiszt letartóztatta és másnap őrizet alatt adonyi főállomásomra kísértette őket.
Az erről szóló jelentés engem Csepel szigetén ért. A dolog mibenlétéről személyesen tudomást szerzendő, késedelem nélkül visszasiettem a Duna jobb partjára. Adonyba érvény, ennek utcáin a helybeli lakosság és ide gyüle-kezett délvidéki népfelkelés tömegeit sűrű hullámzásban találtam és szemlá-tomást növekedő ingerültségben a fogoly grófok ellen. Ez utóbbiak hollété-nek tudakolása közben két törzstiszttel szemközt találkoztam, egy ezredessel s egy őrnaggyal a Hunyady gyalogcsapattól. Mind a kettő miniszterelnöki rendelettel, idősb és felsőbb rangjukra való tekintet nélkül, parancsaim alá voltak helyezve. Tőlük értesültem, hogy távollétemben már ők intézkedtek, hogy a fogoly grófok katonai födözet alatt Pestre kísértessenek.
Midőn ezen intézkedés okát tudakolám, az ezredes titkolódzván, arra kért, kövessem közeli lakába. Itt nagy önelégülten megsúgá, miképp ő már gondoskodott róla, hogy a foglyok – Lamberg gróf sorsára jussanak!
Miután hasztalan iparkodtam e terv gyalázatos voltát a tervezőkkel meg-értetni, kénytelen voltam irányukban fölebbvalói hatalmammal élni. Intéz-kedésüket félrevetvén, azt parancsoltam, hogy a foglyokat nem kell Pestre bekísérni, hanem azonnal vallatni kell őket s aszerint, amint a rögtönítélő haditörvényszék őket vagy hazaárulás bűnében leledzőknek, vagy ártatla-noknak fogja tapasztalni: vagy el kell őket rögtön ítélni, vagy szabadon kell bocsátani. Mire azon feleletet kaptam, hogy „ám tessék hát ennek kivitelét magamnak megkísérelnem s egyáltalán szándékom következményeiért a fe-lelősséget magamra vállalni.”
És valóban! parancsom kivihetősége kétséges volt nagyon.
Adony közelében a Duna jobb partján a népfölkelésen – s a Hunyady csapaton kívül egyetlen megbízható emberem sem állt rendelkezésemre. A népfölkelés minden embernek, ki előtte gyanúsnak tetszett, vagy kit annak jellemeztek, megsemmisítésével fenyegetődzött; a két gróf pedig előtte már előre ki volt kiáltva hazaárulónak. Másrészről a fegyelem a Hunyady
csapat-ban felettébb gyönge lábon állt – s az említett ezredes volt e csapatnak a köz-vetlen parancsnoka!
Mindezen körülmények elég veszedelmes értelemben tüntették fel előt-tem az ezredes előbbeni gúnyos figyelmeztetését „szándékom következmé-nyeire”, ha a grófokat ártatlanságuk esetén szabadon bocsátanám. Meggyő-ződtem, hogy itt, ha adott parancsomnak sikert akarok szerezni, határozott, gyors és főleg személyes föllépésemre van szükség. Mindenekelőtt a foglyokat át kellett szállítanom a Dunán Csepel szigetére. Odaát vagy 400 ember állott azon zászlóaljból, melyet magam szerveztem és kiknek engedelmességére számíthattam. Ott a szigeten ekkor már a népfölkelésből csak elkésett kisebb csoportok lézengtek, kiknek ellenséges indulata ellen a foglyokat sikeresen meg lehetett védeni.
Közlekedési eszközök azonban a Duna nagyobb ágán Adony és a sziget közt csak kevés számmal voltak. A feladat neheze éppen a foglyok átszállítá-sában állott, mely a tömeg szemlátomást növekedő ingerültségével szemben csakhamar kivihetetlenné válhatott. Ezért tehát sietnem kellett.
Felkeresvén a foglyokat, éppen ebédnél találtam őket egyik közeli ház szo-bájában – az őröket az udvaron – a foglyok mellett pedig bent azt a tisztet, aki őket idáig kísérte volt. A házat oly sűrű embertömeg állta körül, hogy csak nagy üggyel-bajjal bírtam rajta keresztül hatolni. Midőn a szobába léptem, az őrtiszt bemutatta nekem a foglyokat és Zichy Ödön gróf neve említésé-re felszólalván, megjegyezte, hogy ő ezen (Fejér) vármegyének szeemlítésé-rencsétlen adminisztrátora, akinek személye ellen annál nagyobb szenvedéllyel fordul most az adminisztrátori rendszer iránt országszerte szított gyűlölködés, mennél szigorúbban vitte ő annak idején a vármegye kormányát. „Egyéb-iránt – folytatá – én mindig jó hazafi voltam, sőt azelőtt a szabadelvű párt-hoz is tartoztam.” Beszédje folyamát félbeszakította fogolytársa, fölemlítvén hazafiúi érzülete bizonyságául azt, hogy ő éppen a napokban leköszönt egyik cs. kir. lovasezredben viselt tiszti rangjáról, nehogy hazája ellen kelljen har-colnia. Én arra kértem a grófokat, hagynák mentségeiket hadbírói vallatásuk idejére; most pedig készüljenek, mert azonnal indulunk a Csepel szigetére.
Azután kimentem, hogy a kíséretről gondoskodjam.
Minthogy ezúttal a fegyveres kíséretnek nem annyira a foglyok szökési kísérleteit meggátolni, mint inkább az volt a feladata, hogy őket – a kivált Zichy Ödön gróf irányában – elkeseredett adonyi lakosság és a népfelkelők hullámzó tengerének közepette netaláni tettleges bántalmak ellen megvédje:
elképzelhető, hogy nem nagy számmal akadt az arra való egyén. Mindazáltal
sikerült a Hunyady-csapatból egy pár katonaviselt embert kiszemelnem, kik szerencsére még józan fővel voltak. Ezekből alakítottam össze az őrkíséretet, magam pedig a városból ki és egész a Dunáig menet közben szünet nélkül a foglyok közelében haladtam.
Vagy fél órába telt, míg a Duna-parthoz értünk.
Az út odáig a község nagyobb részén vitt keresztül, utóbb pedig a népföl-kelés táborhelye közelében.
Eleinte – amíg közvetlenül azok a tömegek vettek körül minket, melye-ket elindulásunk előtt magam rövid beszédben minden hatalmaskodástól eltiltottam – nem történt semmi rendetlenség. Csakhamar azonban újabb tömegek tódultak az előbbiek helyébe, s ezek a legiszonyúbb káromkodások közt az őrkíséreten minduntalan áttörni iparkodtak, hogy a foglyokat hatal-mukba keríthessék.
Ilyen jelenetek ezer változata közben, melyek egyre fenyegetőbb alakot öltének s egyre csüggesztőbb hatással voltak a kíséret legénységére – végre a Dunához értünk. Néhány tisztet már előre küldtem volt avégett, hogy tart-sanak készen egy dereglyét, amellyel átevezhessünk. Azonban az a hír kapván lábra, hogy én a grófokat csak azért akarom a szigetre átszállítani, hogy ott annál biztosabban tovaszöktethessem: e hírre minden vízi jármű rögtön el-tűnt a Duna hátáról és tisztjeim hiába fáradoztak egy dereglye vagy csolnak felfedezésében.
Miután evégre kiküldött tisztjeim fenyegetéssel sem tudtak célt érni: erő-szakhoz nyúltak; elfogván két helybeli molnárt, velük a tömegen keresztül-hatoltak, s őket elém állították. Én a két embert halállal fenyegettem, ha nem teszik tüstént lehetővé, hogy a Dunán átevezzünk. Ez halott. Pár perc múlva két molnárladik állt rendelkezésére.
Szorongva olvasám a perceket a ladikok megérkezéséig. Végre megjöttek azok. De alig fordultunk meg, hogy azokba beszálljunk, midőn valaki felki-áltott: „Ne eresszük át! Meg akarják szöktetni őket!” S a jövő pillanatban a mindenfajta fegyvereknek egész erdeje villogott felénk a minket közvetlenül környező fegyvertelenek fejein keresztül; emezek pedig hirtelen hátrafordul-ván, rohammal a közel felhalmozott kaszáknak estek. Az őr ijedve hátrált. A foglyokat kísérő legénység is ingadozni kezdett.
Ebben a válságos pillanatban rárivalltam honvédeimre, hogy embereljék meg magukat! és fönnhangon parancsot adtam, hogy a legelsőt, aki még egyet mer előre mozdulni, irgalom nélkül le kell lőni.
A tűzre kész fegyverek megcsörrenése szerencsére meghökkenté az elöl
tá-madókat… pillanatig veszteg maradtak – és mielőtt még a távolabbiak új ro-hama biztatnák fel őket, én a foglyokkal s az őrkísérettel már a csolnakokban ültem, sőt néhány evezőcsapással már a parttól el is távolodtunk.
A szigeten kikötvén, haladék nélkül összeállítottam a rögtönítélő hadibíró-ságot, mely a grófokat vallassa és felettök ítéljen. A felbujtott pórnép vak dü-hétől meg bírtam őket menteni: nem úgy a haditörvények szigorától anélkül, hogy meggyőződésem ellen cselekedjem.
A rögtönítélő haditörvényszék mind a vizsgálat, mind az ítélethozás kö-rül az osztrák cs. kir. hadsereg szolgálati szabályzata szerint járt el – mely az ennek alapjául szolgáló hadi cikkelyekkel együtt az új honvédsereg részére is törvény gyanánt rendeletileg el volt fogadva. Az elnöki tisztet magamnak kellett elvállalnom, miután más törzstiszt nem volt jelen a már említett Hu-nyady-csapatbeli ezredesen és őrnagyon kívül; ezeknek pedig bármelyikére is oly emberek élete és halála feletti bíráskodást bízni, kiknek vesztét ők magok közt már előre elvégezték, lelkiismeretlenség lett volna tőlem!
A vizsgálat alapját az őrsparancsnok írott jelentése a grófok miképpen tör-tént elfogatásáról és a megmotozottak ruháiban és Zichy Ödön gróf kocsijá-ban talált papírok képezték.
Volt pedig ez utóbbiak között számos, még a nyomtatástól nedves pél-dánya olyan kétrendbeli kiáltványnak, melyek egyike a magyar nemzethez, másika a Magyarhonban állomásozó katonasághoz szólt. Mind a kettő alá Őfelsége V. Ferdinánd magyar király neve volt nyomtatva; keltezve pedig Schönbrunnból, 1848. szeptember 22-éről voltak. Magyarország felelős mi-niszterének ellenjegyzése mind a kettőn hiányzott. Mind a kettőnek foglalat-ja oda célzott, hogy a Budapesten székelő törvényes kormány ellen fölzendült délszláv lakosságú országrészeket vállalatjaikban megszilárdítsa, sőt még a Magyarországban lévő és a magyar alkotmányra esküt tett katonai csapato-kat is ezen pártütéshez csatlakozásra bírja.
Volt még az említett papírok között a következő nyílt levél:
„Roth cs. kir. dandár-tábornok úrnak”.
Tábornok úr!
Zichy Ödön gróf kérelme folytán rendelem, hogy a gróf úrnak szabad menetvéd adassék és részére egyáltalján minden óltalom kiszolgáltassék.
Kelt Székesfehérvárt, 1848. septemb. 27-én.
Jellacsics s. k. altábornagy.
A vád pedig gróf Zichy ellen így szólt:
1. hogy a gróf a haza ellenségeivel cimborál;
2. hogy ő a Magyarországon törvény szerint fennálló közalkotmány ellen kitört délszláv lázadásban tettleges részt vesz annak értelmében szerkesztett kiáltványok terjesztésével.
Ez okmányok alapján a helyettesített hadbíró indítványa így szólt: hogy Zichy Ödön gróf a haza ellenségeivel cimborálásnak s a Magyarországban törvény szerint fennálló államrend ellen kitört délszláv lázadásban, ennek céljaihoz alkalmazva szerkesztett kiáltványok terjesztése által való tettleges részvételnek bűnei miatt, mint hazaáruló, kötél általi halállal bűnhődjék.
Mielőtt elnöki minőségemben a hadbíró indítványát magamévá tenném, elébb magamban tisztáznom kellett azt: nem maradt-e csakugyan fönn sem-mi kételyem? és meg vagyok-e erkölcsileg teljesen győződve, hogy Zichy Ödön gróf a vádbeli két bűnt valóban elkövette? Annyit ugyan már eddigi elmélkedéseim is kiderítettek előttem, hogy Zichy Ödön grófban a haza tör-vényes ügye iránt a legkisebb rokonszenv sem lakozik: de ez még nem volt teljes bizonyság amellett,hogy ő tettleg egyetért az ellenséggel.
A gróf hatalmaskodó magaviselete, mely elfogatását okozta: a magyar elő-őrsökhöz intézett azon inkább fenyegetéshez hasonló kérdése, vajon mit sem tudnak-e a horvát segélyhad közelségéről? a bántól kapott óltalomlevél eltit-kolása, mindezek éppúgy lehettek csupán a gróf erőszakos természetének s az alárendelt sorsú emberekkel való durva bánásmód rossz megszokásának kifo-lyása, amint lehettek a meglepett bűntudat s azon hirtelen felvillanó gondo-lat következménye, hogy itt most csupán imponáló föllépése mentheti meg őt azon veszélytől, hogy megmotoztatván, az oltalomlevél és kiáltványok föl-födöztetése után mint ellenséges kém a legközelebbi fára akasztassék.
Az ellenséggel való tettleges cimborálás kérdésében csak az oltalomlevél tartalma lehetett a főbizonyság.
Ezen okirat tehát – összefüggésben a felfedeztetését megelőző események-kel – kizárt minden kételyt aziránt, hogy a magyar honpolgár Zichy Ödön gróf tettleg hazája ellenségeivel cimborál.
Nem bírtam többé semmi okát elgondolni, miért ne hozta volna el Zichy Ödön gróf maga a nála talált kiáltványokat egyenesen azon szándékkal Szé-kesfehérvárról Kálozdra magával, hogy azokat terjesztés végett Roth császári tábornoknak maga adja által.
Mindezen elmélkedések azt az erkölcsi meggyőződést is érlelték meg ben-nem, hogy Zichy Ödön gróf a nála talált ellenséges kiáltványok terjesztését valóban tettleg munkába is vette, s akkor éppen a bűnkísérlet kivitelében járt, mikor őreink által váratlanul megállíttatván, fogságba esett.
Mindezek után egyfelől többé semmi támpontom nem maradt a hadbí-ró indítványától eltérő ítélet megállapítására és másfelől a nagy veszedelem, melyben az ország azon pillanatban forgott s az e veszedelem elhárítására fő-fő fontossággal bíró katonai feladatom szerencsés megoldhatása parancso-lólag követelték a hadi törvények ilyfajta gonosztettek elleni teljes szigorral való alkalmazását.
Én tehát ítéletképp kimondtam, hogy Zichy Ödön gróf az ellene emelt vádbeli bűntetteket valóban elkövette, s ezért kiérdemelt büntetésül kötél általi halállal lakol.
A rögtönítélő haditörvényszék ez ítéletet egyhangúlag magáévá tévén, az elítéltnek lelki vigasztaltatása után az rajta legott végre is hajtatott.
A másik fogoly, Zichy Pál gróf ellenben – minthogy a rögtönítéléshez megkívántató bizonyságok hiányoztak – a rendes törvény útjára utasíttatott.